Nyírő Józsefet olvasok

Ennek persze semmi köze az erdélyi író újratemetése körüli hercehurcához, a Székelyek című kötet elolvasását már hónapok óta terveztem. A könyvet apám kapta nővéremtől karácsonyra, és érdekes dolgokat fedezett fel benne.
A Mózsi bá című novella főszereplője Pál Mózes, aki idős korában egyedül neveli két lányunokáját, Amálit és Józéfát, ezért elszegődik kaszásnak, és még holtából is felkel, hogy megdolgozhasson a kialkudott napszámért. Nagyapám testvérét is Pál Mózesnek hívják, és neki is két leány unokája volt: Amáli és Józéfa. Érdekes.
Persze a kötet többi novellája is érdemes az elolvasásra. Vannak közöttük balladai komorságúak, de vannak góbésan viccesek is. Az írásokban nyomát sem lelhetjük a népi stílusban író írástudók modorosságának, sem pedig a kor elvárásának, hogy negatív színben tüntesse fel a székelységet elnyomó románokat és a nép vérét szívó zsidóságot. A novellák főszereplői borzasztó szegénységben élő favágók, pásztorok, parasztemberek, fifikás fakereskedők, Székelyföld falusi népe.
Közismert, hogy az Emberek a havason című film is Nyírő írásai alapján készült. A '42-ben forgatott, nemzetközi elismeréseket aratott, iskolát teremtő filmalkotásból szintén hiányoztak a kor elvárt kliséi, a gonosz román csendőr vagy a pénzsóvár zsidó erdőbirtokos. A Székelyekben is ráismerhetünk a film néhány motívumára, pl. a Miháj (igen, így pontos j-vel) címűben a gyermekét elvesztő favágó élőként utaztatja a faluba eltemetni, vagy a Most már jöhetsz, Jézuska címűben a börtönből karácsonykor megszökik egy elítélt, hogy gyermekének karácsonyi ajándékot adhasson - akárcsak a filmben.
Egy tájleírás-részlet: "A friss falevelekről nehéz, édes harmat csepegett, és zajt ütött a várakozó csendben. A medvét, farkast égette saját szőre, s még a ködök sem tudtak megnyugodni. Arany felhőként széttárulva egyik szakadékból a másikba szálltak." Egy személyleírás-részlet: "...olyan leány több nemigen volt Udvarhelyszéken, de még azontúl is nagy helyet be kellett járni, hogy még egy ilyen testű fehérnépet lásson az ember. A hangja édes, mintha mézet szopott volna kicsi korában, orcája tüzes, a szája, mint a frissen hasadt májusi cseresznye, a bolhát meg lehetett volna ölni a mellén, s nincs az a madár, melyik szebben tudott volna szólni az ágon, mint Ignácz Rózsa."
Ami Nyírő személyét illeti az a véleményem, hogy az írókat, festőket, zeneszerzőket nem emberi példaképül állítjuk a tanuló ifjúság számára. Szinte valamennyi alkotó művész magánéletében egy szörnyeteg volt, teljesen alkalmatlan arra, hogy példakép lehessen. Volt, aki politizált is, volt, aki csak a szűk körben volt elviselhetetlen. Nyírő nyugodtan tanítható lenne, persze életrajzát - beleértve náci elkötelezettségét is - meg kellene ismertetni a tanulókkal. A baj az, hogy elkezdtünk ikonokban és idolokban gondolkodni. Bizonyos személyeket piedesztálra emelünk, másokat letaszítunk onnan. Bizonyos eseményeket alkotmányosan alaptörvényesen kitörlünk a magyar történelemből, megint másokat pedig méltatlanul heroizálunk. Ha nektek Károlyi, akkor nekünk Horthy. Nemcsak sok ezer zsidó, de Nyírő személyiségi jogait is meggyalázta a hivatalos magyar kormányzat azzal, hogy diplomáciai bonyodalmakba keveredve, régi sebeket feltépve, mártírként próbálták újratemetni. Szép csendben, családi körben újratemetve nyugodhatna szülőföldjén, és nem bőszítette volna fel feleslegesen a vészkorszakot feledni nem tudókat, oda kerülhetett volna a magyar irodalmi Patheonban, ahová való. Ne felejtsük el, Izraelben mind a mai napig nem lehet Wagner-operát játszani a szerző antiszemita nézetei miatt.
Azért én azt mondom: nem kell Nyírő Józsefet, az embert szeretni, de írásai érdemesek az olvasásra.