Irtó jó ír utazásunkról írok - 1. rész

A dolog úgy kezdődött, hogy Kati nyert egy 300 000 Ft-os TENSI-utalványt. Mivel a Pénzverőnél ő bonyolítja a külföldi értékesítést, gyakran ad fel értékküldeményt. A Magyar Postának volt egy nyereményjátéka, és mivel Kati mindent kitölt, amivel nyerni lehet, minden csomagfeladásnál kitöltötte a nyereményszelvényt. A nyereményutalványt csak 2018-ban kellett felhasználni. Próbáltuk a nyári észak-tiroli utunkhoz felhasználni, de úgy éreztük, túl nagy kötöttség lenne, ha a TENSI szervezné meg a szállásunkat.
Szóba került a nyereménykuponnak egy családi síeléshez való felhasználása is, de mivel a sógornőmék felvetették, hogy menjünk együtt, Bori meg közölte, hogy ő inkább Madridba menne, ezért ezt is elvetettük. 2018 utolsó munkanapján mentünk be a TENSI irodájába, és egy írországi körutazásra fizettünk be. A kupon kb. a teljes költség felét fedezte.
Most írok egy kis összefoglalót az útról.

1. nap, italunk a Guinness

Napfelkelte a Liszt Ferenc repülőtéren

Hajnali kelés, 4:20-kor találkozás a repülőtéren az idegenvezetőkkel és a csoport többi tagjával. Vezetőnk Gordon Ágnes, nagyon rátermett 40-es nő, a csoportban összesen 12-en voltunk, négy házaspár és négy nő. Mi voltunk a legfiatalabbak.

KLM-járatokkal amszterdami átszállással 11 óra körül értünk Dublinba. Sofőrünk egy Mercedes kisbusszal várt ránk, és rögtön megkezdtük városi körutunkat.

Dublin ír neve egyébként Baile Átha Cliath, vagyis a "Rőzsefonattal Megerősített Város a Gázlónál".
(Az ír nyelv a még létező hat kelta nyelv egyike, de csak a lakosság egyhatoda beszéli, anyanyelvként pedig mindössze pár százezren. Állítólag többen beszélnek családi körben lengyelül Írországban, mint írül).
Megnéztük a György-korabeli elegáns épületeket a színes ajtókkal, a Szent Patrik székesegyházat és a Trinity College-t.

Színes ajtók - drága autók

 A Szent Patrik egy anglikán templom, egyik fő-esperese a híres író Jonathan Swift volt, aki itt is van eltemetve.
A Trinity College-ban pedig a IX. századi kelsi kódexet, az ír nemzeti örökség egyik legrégebbi nyelvi emlékét őrzik (sajnos nem volt idő a megtekintésére).

A Szent Patrik székesegyház

A Trinity College harangtornya

Szabad programot kaptunk a városban való csatangolásra: sétáltunk a Temple Bár környékén, átkeltünk a Tiffey folyót átszelő gyalogoshídon, a "félpenny-s hídon". Ebédünket egy amerikai étteremben költöttük el.

Dublini épület

Délután várt minket a híres Guinness-múzeum. A sörgyár területén kialakított söröspohár-alakú hatszintes épületben mindent megtudhattunk az írek büszkeségéről és a sörgyártás folyamatáról. A Guinness az egészen sötétre pörkölt malátától olyan mélyvörös, és a hozzáadott nitrogéntől van az a nagyon finom habja. Egy pint sör csapolása két percig tart: hűtött pohárba először 45 fokos szögben csapolunk, másfél percet várunk, majd függőlegesen telecsapoljuk.

Ganz-gyártmányú régi malátaörlő

Eredeti hordók

Egészségetekre!

A sörözés után kilátogattunk Európa egyik legnagyobb közparkjába, a Phoenix-parkba, mely kétszer akkora, mint a New York-i Central Park, és harsogó zöld. Azon a helyen, ahol II. János Pál Pápa misézett, egy hatalmas keresztet emeltek.
Este még kisétáltunk a városba, betértünk a Temple Bar-ba ír kocsmazenét hallgatni. Hatalmas tömeg volt, sem leülni, sem a bárpulthoz odaverekedni magunkat nem tudtuk, de a zene kellemesen autentikus volt.

A Temple Bar

2. nap, italunk a SmithWick's

Bray tengerpartja

Viszonylag korán, fél 9-kor indulunk végleges sofőrünkkel, Thony-val, a tegnapi csak Dublinban volt velünk. Dél felé elhagyva a várost az ír Rivierán, Bray-ben állunk meg egy rövid időre. Ha úszni volna kedvünk, mindössze 100 km-t kéne szelnünk a habokat, hogy Anglia nyugati partjait elérjük. Sok lapos kő volt a parton, jól lehetett kacsázni.

Utunkat az Enniskerry-ben található Powerscourt Garden irányába vesszük. Ez a kastélykert a National Geographic szerint a világ 10 legszebb kertje között van. A kastélyt a tulajdonos a '70-es években felújította, de a felújítás után pár hónappal leégett. A kert viszont pazar: hagyományos francia kert, vadregényes angol kert, japán kert, rododendron-bokrok, tulipán-ültetvény.

Utunkat Wicklow megye kies tájain a Glendalough-i két folyó összefolyásánál lévő kolostorromok felé folytatjuk. Itt az íreket kereszténységre térítő Szent Kevin alapított kolostort még a 6. században. A romos épületegyüttes festői környezetben, két tó, az Alsó-tó és a Felső-tó mellett fekszik.

Viszonylag korán, délután 5 felé érünk második szállásunkra, Kilkennybe, ezért nagy sétát teszünk a városban. Hagyományosa Kilkennynek is volt egy protestáns és egy katolikus fele, melyet fal választott el, amit ma már csak a járdán olvasható felirat jelez.

Kilkenny két dologról híres: innen származik az írek egyik labdajátéka, a hurling, melyet gyepen, ütővel játszanak, de a labda kézzel is érinthető. Másrészt ebben a városban főzik a Kilkenny-sört, amit itt SmithWick's néven forgalmaznak.

A kastély

Régi sőrfőzde

A székesegyház

Helyi sör

Este közösen vacsorázott a csoport a Matt The Millers kocsmában, ahol szintén játszott egy ír banda, a hagyományos és jól ismert kocsmazenéket játszották.

3. nap, italunk a Jameson whiskey

Reggeli után Cashel sziklájához indulunk, Tipperary megyébe. A sziklát állítólag maga az ördög harapta ki egy közeli hegyből, és itt köpte ki. A hegyen egy viszonylag épen maradt román stílusú templom és egy közvetlen mellé épült, romos állapotú gótikus székesegyház található. A településen további kolostorromok is találhatók, beszéljenek erről a képek.

Cashel-ból Midletonba, az ír whiskey-gyártás fellegvárába buszozunk. Innen indult világhódító útjára az Jameson whiskey. A szépen felújított egykori gyárterületen van a látogatóközpont, ahol mindent megtudhatunk a whiskey-gyártásról. A Jameson alapanyaga 50%-ban árpa, 50%-ban malátázott árpa, melyet a szárítás és az őrlés után megerjesztenek. A szárítás füstmentesen történik, nem úgy, mint a skót whiskey-nél, ahol a szárításkor kapja az ital a jellegzetes füstös ízét. Az így kapott kb. 10%-os alkoholtartalmú folyadékból akár még sör is készülhetne, a Whiskey-gyártásnál azonban desztillálják az italt, mégpedig a Jameson-t háromszor.

A lepárlás végén kapott 86%-os szeszt hígítják, keverik, a Jameson hagyományosan kevert whiskey. A folyamatot a több éves érlelés zárja: Amerikában és Spanyolországban gyártott tölgyfahordókban érlelődik a nemes ital. Az ír whiskey-k - szemben az amerikai bourbon-ökkel - nem újonnan készült, hanem használt hordókban érlelődnek, melyekben korábban sherry-t vagy bort tároltak, ez is hozzájárul a jellegzetes ízhez.

A látogatás végén kóstoló is volt, a skót Johnnie Walker-t, az amerikai Jack Daniels-t hasonlítottuk össze a Jameson-nal.

Mielőtt szálláshelyünkre, Killarney-ba buszoztunk volna, megálltunk Írország második legnagyobb városában, Corkban. Jellegzetes ír város a Lee folyó tölcsértorkolatánál, de semmi különös.

Folytatás a következő posztban.

2 x 15 év remény

Május 9-ike van, az európai egység napja. 30 évvel ezelőtt egyre gyorsuló sebességgel megindult a rendszerváltás, 15 évvel ezelőtt pedig beléptünk az Európai Unióba. Mindkét esetben tele voltunk várakozással és optimizmussal.
1989. májusában kezdték bontani a vasfüggönyt, a Magyarországot Ausztriától elválasztó műszaki határzárat.

A vasfüggöny szimbolikus átvágása

A berlini fal még állt, de Európa belső falai már vagy leomlottak, vagy leomlóban voltak. Két napja jöttünk meg egy írországi körutazásról (majd részletesen posztolok róla), láthattuk azt a mementóként meghagyott falat, amely a belfasti katolikusokat választotta el a protestánsoktól.

A belfasti kerítés

Sokan félnek attól, hogy a brexit után az írek úgy érzik majd, hogy Észak-Írország megint eltávolodott tőlük, és ismét fellángolnak a küzdelmek.
Különben az egykori Páneurópai Piknik helyszínén, ahol a megnyitott vasfüggönyön át százak tódultak át a szabad világba, mi is jártunk 2017 őszén, Fertőrákosnál.

Vasfüggöny-emlékmű Fertőrákoson

Az európai falak leomlottak, és mi gyors fejlődésben kezdtünk reménykedni, helyette gazdasági visszaesés és munkanélküliség következett. Csak egy évtized múlva, az ezredforduló táján értük el a rendszerváltás előtti gazdasági állapotot.
1999-ben - 50 évvel a NATO megalakulása, és 10 évvel a magyar rendszerváltás megkezdődése után - csatlakoztunk az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéhez, majd újabb öt év múlva, 2004. május elsején az Európai Unióhoz. Ezzel úgy látszott, a magyar komp végleg a nyugati parton horgonyoz le. Az EU-csatlakozás hatalmas népünnepély volt, míg Kati a másfél hónapos Petrával otthon volt, Borival és Orsival a Millenárison vártuk az éjfélt.

Bori a csatlakozási bulin a Millenárison

A csatlakozástól - ha lehet - még többet vártunk, mint a rendszerváltástól. Bár sokan morogtak, hogy Brüsszel még az uborka görbületét is elő akarja írni, meg többé már nem ehetünk velős pacalt, az ország komoly fejlődés elé nézhetett. Sajnos azonban - ahogyan azt egy Tölgyessy Péter-előadásból megtudhattuk - a világgazdaság súlypontja nagyjából pont akkor helyeződött át Ázsiába, és az a gazdasági potenciál, amely még Portugáliát és a már említett Írországot kihúzta a bajból és felzárkóztatta Európához, már nem állt rendelkezésre a frissen belépő kelet-európai tagállamoknak, így a gyors ütemű fejlődés megint elmaradt. Felerősödtek az euroszkepticista hangok, a migránsválság pedig kedvezett a populista nézetek terjedésének.

Az Időkerék 2004. május elsején

A füstbe ment uniós remények tökéletes szimbóluma a Városligetben az uniós csatlakozáskor felavatott időkerék. Ebben az óriás homokórában pont egy év alatt kellene leperegni a homoknak, és a terv szerint minden év utolsó napjának utolsó percében ünnepélyes keretek között, tűzijáték kíséretében fordították volna át.

Az időkerékben már évek óta ugyanúgy megállt a homok pergése, mint ahogyan Magyarország is szép lassan távolodni kezdett az európai egység gondolatától. A Liget-projekt keretében a kerék el is tűnik a térről, a régi szimbólumok helyett újak lepik el a főváros köztereit.

Belfastban, amikor megálltunk az egykori ádáz ellenségeket elválasztó falnál, Thony, a sofőrünk adott egy filctollat, amivel üzenetet írhattunk a falra. Az én üzenetem ez volt:

Inkább kapuk legyenek, mint falak.

Pingpong

Budapest 2019 sportfővárosa. Magyarországon idén négy olimpiai sportágban is rendeznek világbajnokságot: asztalitenisz, vívás, kajak-kenu és öttusa. Ezen kívül Budapesten rendezik idén a Maccabi Európa Játékokat is. És ha minden igaz, őszre átadják az új Puskás Ferenc Stadiont.
Az asztalitenisz világbajnokság éppen ma ér véget, és ahogyan a magyar versenyzők sorra kiestek a selejtezők során, úgy csappant meg a médiaérdeklődés is az esemény iránt. Pedig Magyarország valaha éppen úgy pingpong nagyhatalom volt, mint ahogyan volt egy fél évtized, amikor a labdarúgást is magyar sportnak nevezhették.
1926 óta rendeznek világbajnokságot ebben a sportágban, Budapest 1929, 1931 és 1950 után most rendezi meg negyedszer ezt az eseményt. 68 aranyéremmel és összesen 202 éremmel még mindig másodikok vagyunk Kína mögött a ranglistán. Az első helyezett Kína csak a '60-as évek elején kezdett feltűnni a nemzetközi mezőnyben, hogy aztán mára teljes legyen a dominanciájuk. Hazánk utoljára pont 40 éve, 1979 nyert világbajnokságot, csapatban a legendás Jónyer-Klampár-Gergely trió. Az évforduló alkalmából fogadta is őket a köztársasági elnök. Emlékszem, a '70-es évek második fele legendás időszaka volt a magyar sportnak: újra kijutottunk a labdarúgó világbajnokságra (1978-ban még csak 16 csapatból állt a mezőny), sakkcsapatunk is sikereket ért el a sakkolimpián (a Szovjetunió mögötti örök másodikokból 1978-ban sikerült végre elsők lennünk a férfiak versenyében). Asztaliteniszben Jónyer István Klampár Tibor oldalán '71-ben Nagojában, Gergely Gábor oldalán '75-ben Kalkuttában páros világbajnok volt, '75-ben az egyéni világbajnoki címet is sikerült megszereznie. A női mezőnyben még régebben voltunk világbajnokok: '57-ben a Simon-Mossóczy páros, egyéniben még régebben, '49-ben Farkas Gizella.
Európa-bajnokságot 1958 óta rendeznek, az első Budapesten volt, de '82-ben és 2016-ban is rendeztünk EB-t. A férfi csapat utoljára '82-ben, a női 2007-ben nyert, egyéniben a férfiaknál Gergely Gábor '78-ban volt bajnok, a nőknél Bátorfi Csilla '86-ban. Férfi párosban '74-ben Jónyer-Klampár nyert utoljára Európa-bajnoki címet, női párosban a Tóth Krisztina - Póta Georgina páros 2008-ban (Póta Georgina számított a mostani VB legnagyobb magyar esélyesének is).
A sok legendás magyar férfi és női asztaliteniszező között azért érdemes megemlíteni Szabó Gabriella kétszeres Európa-bajnokot, mert őhozzá járt pingpongozni Petra egy évig a Statisztikába, a Marczibányi térre (Gabriella telefonszáma mind a mai napig benne van a telefonom címlistájában, igaz, Orsi pedig Temesvári Andreához járt teniszezni). Petra úgy gondolta, hogy majd eljár az edzésekre, és hamarosan úgy fog pingpongozni, mint egy bajnok. Nagyon megviselte az adogatógép meg az 500 tenyeres - 500 fonák monotonitása. Viszont jó alkalom volt arra, hogy megértse: semmi, de semmi nincsen kitartó gyakorlás nélkül.

 Az élet igazságtalansága - és ez érvényes sportra, zenére egyaránt -, hogy sokan gyakorolnak nap mint nap kitartóan, hajnalban kelnek, rááldozzák a fiatalságukat, de csak a töredékükből lesz igazi tehetség. Talán az okozhat némi megnyugvást, hogy az élet más területén biztosan megtérül a befektetésük.

Színház és cirkusz

"Színház az egész világ" - mondta Shakespeare, "az élet kabaré" - énekli Sally a Kabaré című musicalben, én pedig azt mondom, ez az egész egy nagy cirkusz.
Szóval úgy adódott hogy a héten egymást követő napokon voltunk színházban és cirkuszi előadáson. Anyósomnak van egy színhátbérlete a Vígbe és a Pestibe, az előadásokra a sógornőmmel szokott eljárni, a héten viszont átadták nekünk a bérletet, így néztük meg Katival a Pesti Színházban Henrik Ibsen darabját, a John Gabriel Borkmant.
Ibsentől egyetlen darabot láttam korábban, azt is vagy 40 éve. Nem a Nórát és nem is a Vadkacsát, hanem A nép ellenségét a Nemzetiben, Szinetár rendezésében, Kállai és Őze főszereplésével. Az a darab most igazán aktuális, megtudhatjuk belőle, hogyan lehet ellenségképet faragni valakiből, aki csak jót akar. Még az állami sorosozás előtt a Katona is a műsorára tűzte 2013-ban, Kulka János is játszott benne.
Ehhez képest a Borkman egy egyszerű családi dráma: Egykor egy bankigazgató szerelméért küzdött két ikerlány, a bankigazgató az egyiket szerette, a másikat feleségül vette, majd sikkasztás miatt börtönbe került. Gyermekét a nagynéni nevelte fel, majd a felnőtté válás határán visszakerült az anyjához, és most az apa, az anya és a nagynéni küzd a fiúért, aki mindhármukkal végleg szakítva kezdi meg önálló életét. A darabot igazán Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara és Börcsök Enikő játéka emeli fel.
Gyerekkorom hagyományos vándorcirkuszaira jól emlékszem: öregedő artisták, kopott rekvizitek, rosszul táplált állatok, a bohóc egyben a jegyszedő, stb. A Fővárosi Nagycirkusz már színvonalasabb műsorral rukkolt elő, de jól emlékszem, hogy először a kínai cirkusz vendégszereplésekor láttam azt, hogy ezt a műfajt lehet másképpen is csinálni.
A Cirque du Soleil műsorát először tévében láttam vagy 15 éve, és voltam előadásukon 2007-ben, amikor a Sportarénában léptek fel. Akkori blogomban ezt írtam róluk: "A Duna TV leadta vagy négy műsorukat, amik megvannak DVD-n, ezenkívül megvan az Allegria c. lemez is (a címadó számból írta Geszti Oláh Ibolyának a Magyarország-ot), úgyhogy már úgy vártam érkezésüket, mint egy igazi rokker a Rolling Stonest. Amikor megtudtam a helyárakat, már gondolatban lemondtam róla, de Kati erősködött és a jegyeket is megvette. Ritkán látni ilyen komplex előadást: profi, önálló műsorként is megálló zenei produkció, artisták, táncosok és pantomímesek, fantasztikus jelmezek és díszletek, valamint a színpad mellett, mögött és előtt (!) húzódó függönyökre előre felvett és élő képek vetítése. Sok elemében hasonlít a prágai Laterna Magica-ra (amihez szintén volt szerencsénk ’93-ban), de ott, ha jól emlékszem, konzerv-zene volt, és nem voltak artisták"
Innentől számomra a Cirque du Soleil jelenti a cirkuszművészet etalonját, ezért is örvendetes, hogy van olyan magyar társulat, mely pontosan ezt a minőséget célozza meg, a Recirquel Újcirkusz Társulat. Mostani műsoruk, A meztelen bohóc a MÜPA Fesztiválszínházában megy. Négyesben mentünk el az előadásra, ami azért is nagy élmény volt, mert már ugyan 17 éve felépült a MÜPA, a Fesztiválszínházban most jártam először, és megállapítottam, hogy mind belsőépítészetét, mind akusztikáját tekintve hibátlan.
Ahogyan a Cirque du Soleil-nél, úgy a Recirquel Újcirkusz Társulatnál is fontos a zene és az előadás egysége. A Recirquel Újcirkusz Társulatnak hagyományosan Sárik Péter írja a zenét, akinek azóta vagyunk odaadó rajongói, mióta 2013 júniusában a Villányi Borfesztiválon Falusi Mariannal fellépett mint dzsesszzongorista (ekkor hallottam először és utoljára élőben énekelni az áldott emlékű Fábián Julit).
Az előadás főszereplője egyértelműen Egyed Brigitta, a bohóc volt, de az artistaszámok, a táncos és énekes betétek is ízlésesen voltak összeválogatva.
Posztom végére beteszem az előadás öt évvel ezelőtti trailerét. Azóta egyes betétszámok már megváltoztak egy picit.

Kölnidal

(Feleségemnek és lányaimnak)

Sorba lányok, nem kell félni,
Van nálam sokféle kölni.

Lehet felnőtt, lehet kicsi,
Zsebemben a Nina Ricci.

Kati, pörögjön a szoknya,
Vár rád a Krásznájá Moszkva.

Borcsa, ne állj lógó orral,
Meglocsollak most Diorral.

Mivel öntözzelek, Orsi?
Jó lesz tán egy kevés Gucci.

Petra, ne legyél kiváncsi,
Itt egy nagy üveg Givenchy.

Blúzod lehet pamut, flanel,
Nem hagy foltot rajt' a Chanell.

Aki nem tojással fizet,
Nem kap mást, csak szódavizet.

Rogán megint odab@szott

Idén 40 éves a HVG. 1979-ben alapította Vincze Mátyás, a Világgazdaság című lapból nőtte ki magát, és hamarosan Magyarország legmértékadóbb közéleti gazdasági-politikai hetilapja lett. Majdnem a kezdetektől rendszeres olvasója lettem, vagy 5-6 éven keresztül megvásároltam az aktuális lapszámot.
A VEIKI-ben szinten tartó angol nyelvtanfolyamra jártam, angoltanárom Vincze Judit volt, a főszerkesztő felesége. Vince Judit leánykori neve Schweitzer Judit volt, annak a Schweitzer József főrabbinak a lánya, aki apósom jó barátja, sógorom és sógornőm esketője, apósom búcsúztatója volt. Sohasem felejtem el azokat az angol káromkodásokat, melyeket Judit megtanított nekünk, de hozott Cohen-felvételeket, azok költői szövegét próbáltuk hallás után megérteni. Amikor a '80-as évek közepén német tanfolyamra jelentkeztem a BTI-be, a felvételiztető tanárok között ott volt Judit is, aki az angolosokat felvételiztette. Amikor megtudta, hogy én németre jelentkezem, megkérdezte: Jóska, van neked lelkivilágod?
Visszatérve a HVG-re: a hetilap nagyon hamar zseniális címlapfotóiról lett híres. A kiváló fotógrafikával megalkotott, poénos, áthallásos címekkel ellátott címlapok feltalálója a lap főszerkesztő-helyettese, Horváth Zoltán volt. A címlapképekről rendeztek kiállításokat, kiadták könyv formájában.

Horváth Zoltán az egyik címlapkiállítás megnyitóján

Íme néhány HVG-címlap, jól látható, hogy a HVG kormányoktól függetlenül kritikus és ironikus. Cikkei alaposak, mélyen elemzők.
Ráadásul a HVG címlapjait már a kezdetek kezdete óta láthatjuk a budapesti hirdetőoszlopokon, így ezek a műalkotások 40 éve hozzátartoznak Budapest városképéhez.
A rendszerváltozás után kipróbáltam más hetilapokat, a '90-es években pár évig rendszeresen megvettem a Reform című hetilapot, Tőke Péter újságját. Hosszú ideig járt nekünk a Time magazin, és vagy egy évtizeden keresztül mindig megvásároltuk a 168 Órát is. Kb. nyolc éve lettünk megint HVG-előfizetők, mert Bori, mint egyetemista kedvezményesen fizethetett elő. Mivel egyre fogyatkozik azon hetilapok száma, melyeket még nem kaparintott meg valamelyik NER-oligarcha, fontosnak tartjuk, hogy így támogassunk egy független hetilapot.
A HVG legújabb címlapja azonban már nem kerülhetett ki a hirdetőoszlopokra. Az történt ugyanis, hogy azon nem más, mint Rogán Cecília, a kékplakátügyi miniszter felesége szerepel.

Talán olvastátok nem régi posztomat arról, hogyan került ki Rogán feleségének fotója azokra a plakáthelyekre, amelyeken nemrég még Sorost és Junckert gyalázta kormányzati tájékoztató kampánynak álcázva milliárdokért, elérve vele Magyarországnak az Európai Néppártból való kizárását (na jó, felfüggesztését).

A HVG egyébként a cikkben a következőt írja Rogánnéról: "A rivaldafényben tetszelgő feleségek szimbolikus alakja vitán felül Rogán-Gaál Cecília, aki az elmúlt 10 évben szürke kisegérből kiszőkült, kisportolt, drága dizájnerruhákba bújt celebbé formálódott. Volt mit eltanulnia propagandaminiszter férjétől, Rogán Antaltól, de kétségtelen, hogy a záróvizsgát sikerrel abszolválta. Rogán Cecília ma már tökéletesen használja a médiát, a közösségi platformokat, hogy olyan képet teremtsen magáról, amellyel elnyerheti nőtársai irigységgel vegyes csodálatát. A családbarát kormány és a női magazinok elvárásait gyúrja egybe, amikor egyszerre sikeres üzletasszonynak, gondoskodó feleségnek és családanyának állítja be magát."
Ezt már Rogán Antal nem tűrhette el. Bár a hetilapot nem tiltathatta be, mint tette ezt két és fél évvel ezelőtt a Népszabadsággal. Akkor a helikopterezős cikksorozat miatt állt bosszút.

Most is csak egy telefonjába került, hogy a MAHIR Cityposter Kft. azonnal szerződést bontson a HVG-vel. Arra hivatkoztak, hogy olyan sok megrendelésük van, hogy a megrendelt példányszámban nem áll módukban a HVG plakátjait kihelyezni. Árulkodó azonban, hogy nem próbáltak egyezkedni, szerződést módosítani.
A MAHIR Cityposter a Simicska-birodalom részeként ez év elején került át Nyerges Zsolt közvetítésével Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, így az egyébként is jó megbízónak számító propagandaminiszter kérése nem ütközött túl nagy ellenállásba, gondolom, az üzleti veszteséget zsíros megbízásokkal pótolja majd a miniszter úr (ne legyen kétségünk, a mi adóforintjainkból).
Normális világban azt mondhatná a HVG, lesz@rom a MAHIR-t, megyek a konkurenciához. De konkurencia a hirdetési piacon már réges-régen nincs, ezért jutnak csak nagy nehezen és csak nagyon kevés plakáthelyhez az ellenzéki pártok, pedig a választási plakátok kihelyezésére a szolgáltatókat törvény kötelezi.
Ostoba és hiú feleség, arrogáns és hatalmi dölyfben szenvedő férj: jó kis páros.

Első 40 évem a szakmában - kisvállalkozások a '80-as években

A '80-as évek elejétől a magyar reformközgazdászok különféle gazdaságélénkítő intézkedéseken törték a fejüket. A magyar termelékenység egyre romlott, a magyar termékeket egyre inkább már csak a keleti piacokon lehetett eladni. Megdőlni látszott az a dogma, hogy a legmagasabb szintű tulajdonforma az állami tulajdon (ahogy az NDK-ban mondták: népi tulajdonú üzem, vagyis Volkseigener Betrieb, rövidítve VEB), szintén haladó tulajdonforma a szövetkezeti tulajdon, és megtűrt tulajdonforma a magántulajdon. A maszekokat hivatalosan lenézték, de mindenki irigyelte őket.
Olyan kisvállalkozási formákat hívtak életre, mint a PJT-k vagyis polgárjogi társaságok, a kisszövetkezetek valamint a GMK-k, azaz gazdasági munkaközösségek. Ezen belül is a legérdekesebbek a vállalati gazdasági munkaközösségek, a VGMK-k voltak. Elmondhatom, hogy a '80-as években másodállásban dolgoztam VGMK-ban, kisszövetkezetben, voltam szoftver alkotói közösség tagja.
A VGMK lényege az volt, hogy egy cég dolgozói munkaidő után a cég anyagaival, eszközeivel és knowhow-jával tovább dolgoztak, tevékenységüket a cég felé elszámolták, mely a cég oldalán nem bérköltségként, hanem külső megbízásként jelentkezett. Gomba mód alakultak meg a VGMK-k, beindult az alkudozás a vállalatvezetéssel, hogy mi az a munkamennyiség, amit alkalmazottként, mi az, amit magánvállalkozásban végez el a dolgozó. A vállalat is könnyebben lemondott olyan nyereségről, amit egyből lenyúlt az állam, inkább költségként a dolgozónak adta. Bár a rövid távú előnyei vitathatatlanok voltak, máig ható szemléletbeli változást hozott az emberekben: a vállalat eszközeivel, anyagával, helyiségeivel és energiáival szabadon maszekolhatok. Bár a külföldi multik üldözik ezt a viselkedést, főként az egészségügyben még mindig úgy gazdálkodnak egyes orvosok magánpraxisukban a kórház erőforrásaival, mintha az övék lenne. De van példa állami cég drágán megvásárolt szoftvereinek maszekban történő felhasználására is.
A VEIKI-ben is megalakította minden osztály a maga VGMK-ját, a miénket úgy hívták: VEIKI-Tronik (nem túl fantáziadús). Osztályvezetőnk nem volt tagja a munkaközösségnek, alapvetően vele kellett egyezkednünk, hogy mik azok a feladatok, amelyeket főmunkaidőben, mik azok, melyeket maszekban végzünk. Általában jól elkülöníthető feladatokat, hardvergyártást, egyes külön nevesíthető szoftverek fejlesztését végeztük a VGMK keretei között.
A Tronik csaknem egy évtizedes működése során tulajdonképpen egyetlen egy olyan termék volt, melyet kizárólag a VGMK keretei között fejlesztettünk. Ez az ISZA-D nevű berendezés. Egy olyan mikroprocesszoros szabályozó berendezés volt, melyet középfeszültségű alállomásokon a középfeszültségű transzformátor csillagponti fojtótekercsének hangolására használtak (Tudom, ez most sokaknak kínai volt, ezért röviden: ahhoz, hogy egy földzárlat hamar megszűnjön, vagyis ne maradjon fenn egy állandó átívelés, a középfeszültségű transzformátorokat egy fojtótekercsen keresztül földelik le. Ezek a fojtótekercsek (ívoltó tekercsek) hangolhatók, vagy folyamatosan, vagy fokozatokban. Ezt a hangolást végezte el a berendezés a célból, hogy az ívoltás minél hatékonyabb legyen).

Az ISZA-D berendezés

Ennek a berendezésnek mind a hardverét, mind pedig a szoftverét mi fejlesztettük ki (ebben is bevetettük azt az aritmetikai programcsomagot, amit még diplomatervként fejlesztettem. Az előző posztomban már részletezett elavult gyártástechnológia, valamint a keleti piacról (Szovjetunió, Csehszlovákia) beszerzett nagyintegráltságú IC-k silány minősége miatt nem igazán volt megbízható a készülék, gyakran meghibásodott. Ennek ellenére vagy harminc darabot legyártottunk és eladtunk belőle. A berendezés konfigurálása már PC-n történt: a tervező megadta a hálózat, a transzformátor, a mérőváltók és a fojtótekercs adatait, azt egy program feldolgozta és előállította a készülék programját. A készülék soros vonalon keresztül számítógéppel lekérdezhető volt, de kijelzőjére is sok adatot le lehetett kérni.
Manapság az egy adott célra gyártott intelligens berendezéseket a villamosenergetikában IED-nek (Intelligent Electronic Device) nevezzük, tulajdonképpen a mi mi készülékünk egy ős-IED volt.
A következő posztjaimban az egyéb társasági formákban betöltött másodállásaimról írok majd.