Parlament

Parlament

2019. március 28., csütörtök

Első 40 évem a szakmában - a VEIKI a 80-as években

A Villamosenergiaipari Kutató Intézet a '80-as években egy mintegy 600 főt foglalkoztató középvállalat volt.  Nem az Akadémia kutatóhálózatához tartozott, hanem közvetlenül az Ipari Minisztérium alatt végzett alkalmazott kutatás-fejlesztést a magyar villamosenergia-ipar számára (Szlogenje: VEIKI - kutat, fejleszt, gyárt). Számos telephelyen számos szakterülettel foglalkozott: Újpalotán, a Késmárk utcában nagyfeszültség-technikával és tüzeléstechnikával, a VI. kerületben, a Murányi utcában voltak a hőenergetikusok, ugyanabban a kerületben a Szondi utcában volt a számítóközpont, a XI. kerületben, a Kende utcában vegyészek voltak, míg a V. kerületi Zrínyi utcában, az egykori Gresham palotában, a mostani Four Seasons Hotel épületében, ahová én is kerültem, volt a rendszertechnikai főosztály, az atomerőművi főosztály és az igazgatóság.
Az intézet igazgatója Vajda György akadémikus volt, aki idén 92 éves, de rajta kívül még a műszaki igazgató és a számítástechnikai főosztály vezetője is akadémikusok voltak.
A '80-as évek első felében éppen berendezést tesztelek
Miközben a '80-as évtizedben végiggrádicsoltam a tudományos segédmunkatárs-tudományos munkatárs-tudományos főmunkatárs ranglétrán, talán furcsának tűnhet, de végig egyetlen egy témával foglalkoztam: a Dunamenti Hőerőmű (Százhalombatta) feszültség- és meddőteljesítmény-szabályozásával. Ennek alapvetően két oka volt:
  • A '80-as években alig álltak rendelkezésre készen beszerezhető számítógépes folyamatirányító eszközök, így csaknem mindent, hardvert és szoftvert egyaránt nekünk magunknak kellett kifejlesztenünk.
  • A főállásom mellett több mellékállásom is volt, amiről későbbi posztokban még írni fogok.
Persze az a tizenegynéhány fős Elektronikai Osztály, amelynek ifjú szoftverese lettem, nemcsak ezzel az egy témával foglalkozott: amikor oda kerültem, nagyjából akkor fejezték be a Paksi Atomerőmű 1-es és 2-es blokkjának hőmérséklet-ellenőrző automatikáját, gyártottak hagyományos analóg turbinaszabályozót, a Teherelosztó számára telemechanikai adatátviteli berendezéseket, és még sorolhatnám. Viszont a százhalombattai rendszer pont a kiterjedtségével lógott ki a sorból. Nézzük először a hardver fejlesztések közül néhányat:
  • Óramodul a digitális események 1 ms pontos időbélyegzéséhez;
  • Digitális bemeneti áramkörök, melyek a bemeneti jelváltozásokat időbélyeggel látták el;
  • Hálózati frekvenciás zavarokat kiszűrő mérőkártyák;
  • 5 kV-ig szigetelő analóg potenciálelválasztó áramkörök;
  • A GANZ-gyártmányú mágneses erősítős gerjesztésszabályozókhoz interfész-elektronika, hogy számítógépről is irányítható legyen;
  • Üvegszálas adóvevők a zavarmentes száloptikás kommunikációhoz (a Dunamenti Erőműben mi telepítettünk először üvegszálas összeköttetést).
Mágneses erősítős gerjesztés-szabályozó, benne
mikroprocesszoros interfész-elektronika száloptikai adóvevővel
A gyártástechnológia meglehetősen elmaradott volt. A mérnök megtervezte az áramkört. Az áramköri terv alapján egy technikus a vezetékek és a forrasztási szemek kliséit ötszörös méretarányban felragasztotta egy pausz két oldalára, vagyis a forrasztási és a szerelési oldalra. Ha elkészült, összeolvasták az összeköttetéseket az eredeti áramköri tervvel. A hibák kijavítása után mehetett a gyártásba, ahol fotóeljárással a végleges méretre kicsinyítették, maratták, kifúrták, galvánozták. Az elkészült nyomtatott áramkörben nagyon sok gyártási hiba volt, egy bonyolultabb áramkör bemérése hosszadalmas folyamat volt.

És akkor nézzünk a szoftverfejlesztések közül néhányat:
  • Real-time executive rendszer kifejlesztése egyprocesszoros és többprocesszoros verzióban;
  • Hibatűrő soros vonali kommunikációs rendszer kifejlesztése.
(Mindkét rendszerprogram üzemben volt a Paksi Atomerőműben 2017-ig, vagyis több mint 30 évig szolgáltak)
  • Eseményrögzítő és naplózó rendszerek;
  • Sémakép-megjelenítő rendszer és kezelői munkaállomás;
  • Generátor gerjesztésszabályozását és erőművek csomóponti szabályozását megvalósító számítógépes algoritmusok kifejlesztése (ez utóbbiak különféle verziói futnak mind a mai napig Százhalombattán és a Paksi Atomerőműben).
Blokkszintű adatgyűjtő
és szabályozó
Erőművi szintű többprocesszoros
adatgyűjtő, szabályozó, archiváló
Szoftvereinket ugyanúgy Intel MDS fejlesztő rendszeren fejlesztettük, mint amit az egyetemen is használtam, csak később beszereztünk egy hazai elemekből utángyártott példányt, lett winchesterünk (10 Mbájtos!), a hibakeresés in-circuit emulátorral történt (az emulátort a processzor helyére kellett csatlakoztatni).
Ifjabb blogolvasóimat emlékeztetem, hogy a '80-as években a legtöbb nyugati ipari elektronikai eszköz embargó alatt állt, úgynevezett COCOM-listás volt, de közvetítőktől mindent be lehetett szerezni, és a VEIKI a legjobban felszerelt civil cégek közé tartozott. Központi anyagbeszerzés működött, nagyjából megtippeltük, milyen elektronikai eszközökből mennyire lesz szükségünk. Talán mondanom sem kell, hogy a csaknem egy évtizedes fejlesztés micsoda horribilis összegeket emésztett fel.
Osztályvezetőm, aki 27 évig volt a közvetlen főnököm, igazi szocialista menedzser típus volt, az ő feladata volt a fejlesztési pénzek felhajtása, mely akkoriban még érdekkijáró mechanizmusokon keresztül működött: jó kapcsolat minisztériumi és MVM vezetőkkel.
Jó inasévek voltak, a projekt végére tényleg megtanultam, milyen összetevőkből áll egy számítógépes irányítási rendszer. A fenti projektben végzett munkámért a cég felterjesztett Kiváló Munkáért kitüntetésre, mely egyetlen állami elismerésem mind a mai napig.
Az évtized végére sok minden megváltozott: bekövetkezett a rendszerváltás, megszűnt a COCOM-lista, megnyíltak a nemzetközi piacok. Fokozatosan terjedtek a személyi számítógépek és az ipari alkalmazásban is helyet követeltek maguknak.
De mielőtt rátérnék a '90-es évekre, a következő posztokban a másodállásaimról is szót ejtek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése