Benzinár

Először tankoltam 400 Ft fölött. Kb. kétszer tankolok egy hónapban. Egy hónappal ezelőtt még 377 Ft volt a benzin literje, ma 424 ugyanannál a Lukoil benzinkútnál. 12.5 %-os áremelkedés egyetlen hónap alatt.

Kb. egy éve, amióta a cégünk elköltözött a Gellérthegy utcából, minden nap autózom. Nem túl sokat, napi 15 km-t. Ez a havi autózásom felét teszi ki, a többi a hétvége, a családi programok, gyerekek hurcolása ide-oda.
Ha így haladunk, lehet hogy át kell gondolnunk autózási szokásainkat.
Egyelőre a világ nem veszi elég komolyan az iráni konfliktust, de ha komolyra fordul a helyzet, az üzemanyagár nagyon hamar 500 Ft fölé kerülhet. Egy korábbi posztomban azt írtam, hogy egy-két évtized múlva már alternatív energiával hajtott autót szeretnék vezetni. Remélem, ez a drasztikus drágulás felgyorsítja a fejlesztéseket. Biztatónak és igazán környezetbarátnak tűnik a zöldenergiával (szél, víz, nap) előállított hidrogén. Persze a hidrogén elég robbanásveszélyes, de üzemanyag-cellában közvetlenül alakítható villamos energiává. Itt van még a Nobel-díjas Oláh György által kifejlesztett metanol-cella, és számtalan egyéb, az űrkutatásban már használt, de a tömeges felhasználásig el nem juttatott, félkész találmány.
A jelenlegi hibrid autók a belsőégésű motorokat ötvözik az elektromos meghajtással, végül is jobb hatásfokúak, mint a tisztán belső égésűek, de mégis csak kőolajszármazékkal mennek. A tisztán villamosmeghajtású autókról kár beszélni: a jelenlegi akkumulátorok drágák és egy-két évenként cserélni kell őket. Bár Ulmann Mónika elektromos kisautóval jár, azért tudni kell, hogy ő az ELMŰ reklámarca.
Gyakran hallok az eltitkolt alternatív energiaforrásokról, a nullponti energiáról, a vízzel hajtott autókról, Tesla mágneses autójáról, melyek csak azért nem terjedhetnek el, mert a kőolaj-lobbi vagy elteszi a felhasználókat láb alól, vagy megveszi őket kilóra. Ezek leginkább a könyvpiacon jól fogyó összeesküvés-elméletek közé sorolhatók - sajnos.

Naftalin

Ha már Petra sífutó táborban van (!), kihasználtuk az alkalmat és négyesben (Kati, a nagylányok és én) színházba mentünk: Heltai-Darvas: Naftalin a Radnóti Miklós Színházban.



Ha nem január közepén néztük volna meg, azt mondtam volna: könnyű nyári bohózat. Jó volt újra színpadon látni Gyabronka Józsefet, akit én utoljára Móka Mikiként láttam, de a szeme még ugyanúgy ragyog. Persze jó volt még Csányi Sándor, Borbás Gabi, Szervét Tibor is. Az eredeti Heltai bohózathoz Darvas Ferenc, Darvas Szilárd fia írt zenét, a zenekart vezette és a zongoránál ült: Darvas Kristóf, Darvas Ferenc fia.
Láttam már ezt a darabot a tévében, akkor Sztankay István játszotta a felszarvazott férjet. Sztankay most lett a Nemzet Színésze, a tavaly karácsonykor elhunyt Garas Dezső helyett. Sztankayt két darabban is láttam a József Attila Színházban: Kishont Ferenc - Házasságlevél,  Horváth Péter - Kilencen mint a gonoszok. Szeretem filmszerepeiben, pl. Hattyúdal, Csillag a máglyán vagy a Bors sorozat, de legeslegjobban a hangját szeretem.
Ő kölcsönözte a hangját a királyfinak a Süsü a sárkányban, Artúr királynak a Sárkány és papucsban, de ő volt a narrátora a Sivatagi show-nak is. Állandó szinkronhangja Tony Curtis-nek, így hallhatjuk őt a Minden lében két kanálban vagy a Van aki forrón szeretiben. Kb. 10 éve ő reklámozta a rádióban a Berkenye villaparkot, utánozhatatlanul szép bariton hangon tudta kimondani azt, hogy "Berkenye".
Ami a nemzet színészeit illeti, az alapítók közül már csak négyen élnek, valamennyien nők: Berek Kati, Máthé Erzsi, Psota Irén, Törőcsik Mari. Garas Dezsőt is számtalan filmben (pl. Régi idők focija, Ripacsok) és színdarabban (pl. Száz év magány, Jacobowsky és az ezredes) láttuk. Alakja szinte eggyé vált Minarik Ede gőzmosodással, aki szerint kell egy csapat. Csak egyet nem tudtam megtanulni Minariktól: Néha azt kell mondani, hogy elég, és haza kell menni...

Budán lakni világnézet

Életem első három évét leszámítva budai lakos vagyok. A rendszerváltás után volt alkalmam megtapasztalni, hogy Budán lakni világnézet: egyetlen parlamenti vagy önkormányzati választáson sem jött be a jelöltem. A baloldali jelölteket Krisztinaváros, Víziváros és a büszke Vár meghagyta Csepelnek vagy Angyalföldnek, de még a liberálisokat is megtarthatta magának Újlipótváros.
De ez a poszt nem ezért született, hanem azért, mert ezen az itthonmaradós hétvégén elolvastam a Márai-idézetekből és csodálatos archív fotókból álló könyvet: Budán lakni világnézet.
Tíz évvel ezelőtt, amikor kinőttük Lovas úti lakásunkat, majdnem elhagytuk az I. kerületet hogy Csillaghegy egyik új lakóparkjába költözzünk, már a szerződéskötés időpontját is lefixáltuk, mégis inkább a kisebb és drágább Zsolt udvart választottuk, csakhogy a kerületben maradhassunk.
Most, a Márai-szövegeket olvasva szétáradt bennem a Tabán-romantika, legszívesebben az egész könyvet idézném, de elégedjetek meg ezzel a kis részlettel:
"A régi Philadelphiát becsukták, a híres Philát, melynek teraszáról nyári hajnalokon bámultuk a Horváth-kert meghatóan gyöngéd gesztenyefáit, s a színkör fölött úgy kelt fel a nap, mintha elölről lehetne kezdeni az ifjúságot. A kávéház valamelyik sarkában ott suttogott a nyári zenés színjáték mellékprimadonnája a neves fővárosi álhírlapíró társaságában; hajnali fél hét volt,  a szél megmozdult, mint Valéry mondja, kezdődött az élet, lehetett ballagni a gőzbe, a Rudas felé. Ez volt a romantika."
Ez a budai romantika vált semmivé Márai szeme láttára kávéházastól, színköröstől, Tabánostól, kiskocsmástól, Krúdystól, Kosztolányistól, mindenestől. Soha sem tudta megszeretni a régi, földszintes házak helyén épülő modern, sima homlokzatú, csőbútorokkal berendezett házakat. Lelke mélyén tudta, hogy a Tabán házai piszkosak, szegényesek és rozogák, hogy a színkör deszkaépülete sem az örökkévalóságnak épült, hogy a konflisok fölött is eljárt az idő, mégis járta a romos városrészt és a félig lebontott házak között próbált megtalálni valamit, ami végérvényesen elveszett. Ragaszkodására jellemző, hogy 1947-ben még éves bérletet váltott a Rudasba, de 1948-ban egy Mikó utcai gesztenyelevéllel útlevelében végérvényesen elhagyta a Krisztinavárost, Budát, Magyarországot és pár év múlva a vén kontinenst is.
A tabáni romantika nem csak Márai, Krúdy és Kosztolányi szövegeiben, de Zórád Ernő akvarelljeiben is megtalálható, akárcsak ezen a nagyon színvonalas blogon. Sőt, az L-Tér Informatikai Kft. és a korszerű videotechnika segítségével virtuális sétát tehetünk ebben a lebontott városrészben, bár Krausz Lipót (Poldi) Mély Pincéjébe (itt ér véget ez a rövid túra) többé már nem ülhetünk be egy nagyfröccsre, sem a Philadelphiába, hogy egy kávé mellett átfussuk a napilapokat.
Kezdődjék hát a virtuális kirándulás:

Dr. Schmitt Pál dolgozatáról jutott eszembe

"Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner Szigfrid. Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent?

– Állj – mondta Mikkamakka –, ezt nem te írtad!
– Hát kicsoda? – háborgott Bruckner Szigfrid. Ki az ördög írta volna, itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!
– Jó, jó – vágott közbe Mikkamakka –, de ezt már régen megírta Petőfi Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy mindenki a saját versét adja elő.
– Úgy van! – helyeseltek a többiek.
– Ki az a Petőfi Sándor?! – kiabált Bruckner Szigfrid. – Sohase hallottam a nevét."

Részlet Lázár Ervin Dömdö-dömdö-dömdödöm c. meséjéből (A Négyszögletű Kerek Erdő c. kötetben).

Góliát, a bálna

50 évvel ezelőtt hazánkban járt Góliát, a bálna. Budapestiek ezrei álltak sorba a januári hidegben a Városligetben, hogy a felállított cirkuszsátorban megtekinthessék egy kamion platóján a több mint 60 tonnás tengeri emlőst. Akkor még nem volt TV-nk, csak képeskönyvben láttam cethalat, de nem gondoltam, hogy ilyen hatalmas. A Nemzeti Múzeumban (akkor a Természettudományi Múzeum gyűjteménye még itt volt megtekinthető) volt ugyan két hatalmas, egymással küzdő dínó-makett, őket is kedvtelve nézegettem, de ez a bálna minden képzeletemet felülmúlta. Az óvodában hónapokig csak bálnákat rajzoltam.
Külön pikantériája volt a bálnabemutatónak - persze én ezt akkor még nem érzékeltem - hogy a hatalmas állatot bemutató show a vasfüggönyön túlról érkezett. Hamar elterjedt, és a mai napig tartja magát az a városi legenda, hogy valójában azt akarták a nyugatiak letesztelni, alkalmas-e a  kelet-európai úthálózat a ballisztikus rakéták szállítására: a bálna és az őt szállító kamion súlya és méretei nagyjából megegyeztek egy rakétahordozó katonai jármű súlyával és méreteivel.
A bálna több irodalmi alkotásban is feltűnt, pl. Parti Nagy Lajos Giuseppe undo Pusztay c. novellájában (A fagyott kutya lába c. kötetben). A novellában a mutatványos házaspár a már erősen oszlásnak indult bálnatetemtől a Duna-deltában szabadul meg: elsüllyesztik a mocsárban. A maradványokat aztán évtizedek múlva a Duna-csatorna építői találják meg és mamut-csontokként azonosítják.
Krasznahorkai László az Ellenállás melankóliájában így emlékszik meg a bálnáról: „Látni a bálnát s ugyanakkor egészében felfogni azt, amit lát, korántsem jelentette ugyanazt, hiszen egyszerre tudomást venni a roppant farokuszonyról, a kiszáradt, megrepedezett acélszürke bőrről meg a középtájt különösen szétterülő test tetején a többméteres hátúszóról már a méreteknél fogva is reménytelennek látszott”.
Krasznahorkai regényéből írta Tarr Béla filmrendező a Werckmeister harmóniáknak a forgatókönyvét. A filmbéli kisvárosba megérkezik a bálna és vele együtt a Herceg, hamarosan felborul a rend, megszűnik minden, amit addig értéknek tartottunk. A film számos hazai és nemzetközi díjat nyert. Parti Nagy 1953-ban, Krasznahorkai '54-ben, Tarr '55-ben, magam pedig '56-ban születtem. Hiába, a mi generációnkat nagyon megihlette ez a mai korból visszatekintve kissé szürreális esemény: Góliát, a preparált bálna különös magyarországi utazása.

Apám 50 éves "blogja"

Ritka kincsre bukkantam az íróasztalom fiókjában. Apám 1962-ben vagyis 50 évvel ezelőtt újságkivágásokból naplót vezetett, melyben megörökítette nemcsak a Pál családot közvetlenül is érintő történéseket, de Magyarország és a Világ eseményeit is. Az új alaptörvény Nemzeti Hitvallásával ellentétben ugyanis hazánk történelme nem állt meg 1944-ben, hogy aztán 1989-ben kómából felébredve folytatódjék, hanem ebben az időszakban is hallatlanul érdekes dolgok történtek.
A mai terminológiával ez a napló nyugodtan nevezhető blognak, melyben az újságcikkek alkotják a hiperlinkeket. A naplót néhány éve ajándékozta nekem apám. Jó forrásanyagként fog szolgálni idei bejegyzéseimhez, 1962 nagyon izgalmas esztendő volt, érdemes lesz belőle szemelgetni.
Ami az újságkivágásokat illeti, apám nagyon sok újságot járatott: napilapként a Népszabadságot, hetilapként a Ludas Matyit, az Élet és Irodalmat, a Képes Újságot, a Tükört és természetesen a Rádióújságot, valamint olyan havi periodikákat, mint a Művészet, a Műemlékvédelem, és volt még valamilyen irodalmi újság is, talán a Kortárs. Idegen nyelvű folyóiratokhoz nem volt könnyű hozzáférni, de járt nekünk az NDK képes havilapja, a Das Magazin, amit nagyon szerettem, mert meztelen nős képek is voltak benne, valamint a francia kommunista párt napilapjának heti magazinja, a l'Humanité Dimanche is.
Nem szeretném ellőni a puskaport, ezért a bejegyzésekből most szüleim színházlátogatásait idézem:

• Brecht: Kaukázusi krétakör Psota Irénnel, Zente Ferenccel, Avar Istvánnal, Körmendi Jánossal
• Shakespeare: Minden jó, ha jó a vége Kállay Ferenccel, Sulyok Máriával, Törőcsik Marival
• Kálmán Imre: Csárdáskirálynő Honthy Hannával, Csákányi Lászlóval, Rátonyi Róberttel
• Kacsóh Pongrác: János vitéz Palcsó Sándorral, Gyurkovics Máriával
• Puccini: Manon Lescaut Házy Erzsébettel, Simándi Józseffel
• Verdi: Nabucco az olasz állami Stagione vendégjátékával
• Robert-Duvier-Jeansson: Különös találkozó Bánki Zsuzsával, Bulla Elmával, Szakáts Miklóssal, Latinovits Zoltánnal, Páger Antallal, Benkő Gyulával

Hatalmas művészek egy nemlétező korból....

Majmok

Mi a közös a képen látható két főemlősben? Közös filmekben szerepeltek a múlt század 30-as és 40-es éveiben, és mindketten 80 éves korukban haltak meg.
A homo sapiens Weissmüller Johannként látta meg a világot Temesváron, hogy később már Johnny-ként 5 olimpiai aranyérme és hét felesége mellé 12 Tarzan-filmet és 13 Jungle Jim-filmet is leforgasson. Feleségéből a Tarzan-filmekben is több volt, Jane-t legalább három színésznő formálta meg a különböző epizódokban.
Tarzanként neki köszönhetjük a híres Tarzan-kiáltást: óóóóóó-ióióóóóó-ióióóóóó. A 70-es években karácsony táján mindig leadtak egy-egy Tarzan-epizódot.
A képen látható csimpánz pedig Cheetah, Tarzan barátja és hű társa. Legyünk hűek a tényekhez: Cheetah szerepét általában egy epizódon belül is több állattal játszatták el, így vagy egy tucat csimpánz szerepelt a filmben. Ezek közül a leghíresebb Cheetah most karácsonykor, matuzsálemi kort megérve hunyt el a Suncoast Primate Sanctuary állatmenhelyen. Cheetah festményeit aukciókon adták-vették, igen intelligens állat volt.
Mostanában egy másik sorozatot is vetít a Duna TV, a 70-es évek legendás Daktari-ját. Petrának rendszeres hétvégi programja. Hasonlóan a mindig frissen borotvált és jólfésült "majomember" Tarzanhoz, a Daktari szereplői is mindig makulátlan, vasalt öltözetben és jólfésülten térnek haza a szavannáról. Elég mosolyogni való. Ennek a sorozatnak is van egy kedves csimpánz szereplője, Judy, aki a legreménytelenebb helyzetben is feltalálja magát, és a legutolsó epizódban díjat nyert egy festményével.
Úgy látszik, minden csimpánz szeret festeni, mi magyarok is büszkélkedhetünk egy tehetséges majommal, Böbével, "aki" a veszprémi állatkert sztárja volt a 60-as években. Böbe kölyökként került Afrikából Magyarországra, és messze nem élt olyan sokáig, mint híres amerikai fajtársa: 8 évesen pusztult el, de több magyar filmben is szerepelt.
A világ legismertebb csimpánz-kutatója Jane Goodall, aki Tanzániában végzett kutatásai révén lett híres. Magyarországon is van Goodall Intézet, csimpánzkutatásban ott vagyunk a világ élvonalában. Úgy tűnik sejtjük, hogy az emberszabásúak viselkedésének tanulmányozása segít megérteni az emberi társadalom természetét is...