Első 40 évem a szakmában - a Rolitron-sztori

Ahogyan előző posztomban írtam, gombamód alakultak a '80-as években a különféle kisvállalkozások. Egyike volt a legendás kisszövetkezeteknek a Rolitron, a Rózsahegyi László által alapított kisszövetkezet.

Egy évfolyamtársamnak, aki velem együtt járt szakmérnökire, tanulmányi szerződése volt a Medocorral, az akkori legjelentősebb magyar orvosiműszer-gyártó vállalattal. Őt kereste meg Rózsahegyi, hogy nem dolgozna-e inkább a Rolitronnál, így a szakmérnöki elvégzése után rögtön a kisszövetkezetnél kezdett.

A Rolitron célkitűzése orvosi berendezések gyártása volt: kardiológiai monitorok, művese-állomások. Ezek szoftverét fejlesztette volna évfolyamtársam, aki tényleg jó szofetveres, jelenleg a Graphisoftnál dolgozik. Első nagy dobásuk azonban egy nagyon egyszerű szerkezet volt, a "painkiller". Ma is alkalmazott terápia, hogy izomfájdalom esetén a izomrostokra adott kismértékű, megfelelő frekvenciás áram képes a fájdalom csökkentésére. A Rolitron painkillere szappanos doboz méretű volt, és mivel nagyon jó volt a televíziós reklámja (Pomezsánsznky György magyar feltalálókkal foglalkozó sorozatában külön adást szentelt neki), vették az emberek, mint a cukrot. Ennek bevételét a Rolitron saját mikroszámítógép-munkaállomás kifejlesztésére fordította. A Z80 processzoron alapuló elektronikát maguk fejlesztették, a Videotontól vásárolták a display-t és a billentyűzetet, a MOM-tól a floppy-meghajtókat. Neve is lett: Rosy. De megfelelő operációs rendszerre is szükség volt.

Akkor én már az MDS mikroprocesszoros fejlesztőrendszer operációs rendszerének, az ISIS-II-nek nagy tudora voltam, ezért évfolyamtársam tanácsára engem kértek fel, hogy adaptáljam az operációs rendszert az ő gépükre. Így született meg a RODOS (Rolitron Disc Operating System) operációs rendszer, mely már tökéletesen alkalmassá vált programfejlesztésre. Lefutott rajta az Intel szövegszerkesztője, az Assembly és PL/M fordítók. Ez mai szemmel nézve közönséges szoftver-lopás volt, de ne felejtsük el, hogy ebben az időben minden nyugati számítástechnikai termék COCOM-listás volt.

Engem végig zsebből fizettek, és nagyjából a VEIKI-s fizetésemmel megegyező havi apanázsban részesültem. Körülbelül két évig tartott ez az idilli állapot, általában délutánonként, második műszakra mentem a Roliba dolgozni, először a III. kerületi Lajos utca és Fényes Adolf utca sarkára, később az Árpád fejedelem útra.

A fejlesztés során merültek fel érdekes problémák is. Volt egy BASIC-rendszer (a BASIC az időosztásos rendszerek és az ősi személyi számítógépek, pl. a Sinclair vagy a Commodor64 programnyelve volt), amely az MDS-en az ISIS_II alatt tökéletesen működött, de RODOS alatt fura hibái voltak, egyes utasítások hibásan hajtódtak végre. Az én feladatom volt a hiba kijavítása.

Abból indultam ki, hogy az eltérés abból adódhat, hogy a program nem i8080-as, hanem Z80-as processzoron fut. A Z80 szintén nyolcbites processzor volt, akárcsak az Intel 8080-as processzora, egy másik szilícium-völgyi cég, a Zilog fejlesztette ki. Utasításkészlete felülről kompatibilis volt a 8080-nal, azaz elvileg minden programnak futnia kellett rajta, ami a 8080-ason is lefutott. A két processzor utasításkészletének részletes elemzésébe kezdtem, és két nüanszbeli különbséget fedeztem fel:

• A 8080-as paritásflagje (jelzőbitje) mind logikai, mind aritmetikai műveletek után az A-regiszter bitjeinek páros vagy páratlan állapotát tükrözte vissza, ezzel szemben a Z80-nál logikai műveletek után paritást, aritmetikai műveletek után viszont túlcsordulást jelzett;
• A 8080-as segédátvitel-bitje csak az A-regiszter tartalmának jobbra vagy balra történő eltolása vagy forgatása esetén kapott szerepet: azt jelezte, hogy volt-e bitmozgás a regiszter alsó és felső tetrádjai között. Ezzel szemben a Z80 egyéb műveletek esetén is használta ezt a jelzőbitet.

Persze csak feltételezés volt, hogy ez az eltérés okozta a hibát, de elkezdtem feltárni a programrendszer azon részeit, ahol felhasználásra került ez a két jelzőflag, és ezekre a helyekre korrekciós utasításkódot szúrtam be. Csodák csodájára a hiba megjavult, mostantól a Rosy-n is futhatott a "lopott" BASIC-rendszer.

Rózsahegyi László jó üzletember volt, rájött, hogy valójában a leginkább saját célra fejlesztett Rosy-ban, nem pedig az orvosi műszerekben van az üzleti lehetőség, és irodai számítógépek, szövegszerkesztők fejlesztésébe fogott, így születtek meg a Rosytext számítógépek különféle változatai, melyeken már egészen korszerűnek számító szövegszerkesztő futott.

Magyarország első irodai számítógépeit a '80-as évek végén megjelenő, és egyre nagyobb gyorsasággal terjedő IBM PC-k egy fél évtized után kiszorították, de büszkén elmondhatom, hogy az általam adaptált operációs rendszer futott ezeken a gépeken.

1983 telén még egy sítúrára is elmentem a Rolitronnal a Chopokra. A kisszövetkezet többszöri átalakulás után összeolvadt az Optotrans nevű üvegszálas hírközléssel foglalkozó céggel, és megalapították a Synergont, mely szintén a magyar IT-ipar egyik sikertörténete volt. 

Irtó jó ír utazásunkról írok - 3. rész

6. nap, italunk a Donegal Atlantic és Donegal Stout

Utazásunk hatodik napján hosszú buszozás vár ránk, mert a következő szállásunk fenn északon, Donegal városában lesz (300 km).

A látogatóközpont egy részlete

Utunk első állomása az N59-es út mentén a Connemara-i márvány látogatóközpontja. A környék bányáiban szépen erezett zöld márványt bányásznak, beltéri burkolásra és ékszerkészítésre használják.

Vadregényes úton haladtunk tovább a Kylemore apátsághoz. Az apátság a Pollacapall-tó mellett fekszik. Már a 17. században volt itt bencés apátság, a neogótikus várkastélyt pedig a 19. században építette egy manchesteri mágnás. Az apátság ma apácazárda, melyhez egy gyönyörű botanikuskert is tartozik, melynek üvegházai egy tűzvészben elpusztultak, de már folyamatban van a pótlásuk.

Az apátság

Az apátsági templom

A botanikuskert

Utunkat folytatva megcsodálhattuk Írország leghosszabb fjordját, a Killary-fjordot, melyben kagylótenyésztés folyik.

Temetőkápolna Drumcliffe-ben

Drumcliffe faluban megálltunk William Butler Yeats Nobel-díjas költő sírjánál. Írországnak négy irodalmi Nobel-díjasa van, a Yeats-en kívül Seamus Heaney, Samuel Beckett és George Bernard Shaw, és akkor még nem említettük James Joyce-ot. Valamennyien angolul alkottak.
Szállásunk Donegal városka főterén, a Diamond-on volt. A városkának van egy festői kikötője egy ferences apátság romjaival, és persze hangulatos étterme finom sörökkel.

Donegali kocsma

Ferences apátság romjai

7. nap, italunk az észak-ír Guinness

Hetedik napunk reggelén átlépjük az ír - észak-ír határt. Amikor az útra jelentkeztünk, még úgy volt, hogy a Brexit lezajlik és május elsejével az Egyesült Királyság kiválik az Unióból. Kiváncsiak voltunk, hogy mit kell majd átélnünk az uniós határ átlépésekor. A brexit az íreknek kicsit olyan, mint nekünk, ha Románia kilépne az Unióból: már beletörődtek, hogy Észak-Írország elszakadt tőlük, de az Unióban mégis leomlottak a határok. Tűlünk is kicsit távolabbra kerülne Erdély, ha mi vagy a románok kilépnének az EU-ból.

Szerencsére a brexit tolódik (talán örökre), és mi észre sem vettük, hogy már az UK területén buszozunk.

Freskó a házfalon

Utunk Derry-be vezetett először, melyet korábban Londonderry-nek hívtak, de amióta katolikus polgármestere van, újra Derry-nek nevezik a "fallal körülvett" várost. A '70-es években a város neve szinte minden nap szerepelt a híradásokban: 1972 január 30-án a brit rendőrség tüzet nyitott a katolikus tüntetőkre. A "véres vasárnapra" ma egy emlékmű, házfal-festések és a Foyle folyón átívelő Megbékélés Hídja emlékeztet.

Szent Columb anglikán székesegyház

A protestáns-katolikus ellentétek az elmúlt hetekben ismét fellángoltak, amikor Lyra McKee újságírónőt szélsőségesek lelőtték.

A Megbékélés Hídja

Korábban a városfalon belül éltek az anglikánok és azon kívül a katolikusok, ma már inkább a folyó választja el a még mindig békétlenkedő feleket.

Dunluce-kastély

A várost elhagyva északkelet felé vesszük az irányt, vár ránk Észak-Írország híres természeti képződménye, az Óriások Lépcsője. Előtte elhaladtunk egy festői tengerparti várrom, a Dunluce-kastély mellett.

Orgonák

Az Óriások Lépcsője egy óceánparti bazaltképződmény, ugyanolyan hatszög-keresztmetszetű oszlopokból áll, mint a badacsonyi vagy szentgyörgy-hegyi bazaltorgonák. A legenda szerint az ír óriás, Finn MacCool épített egy kőátjárót esküdt ellensége szigetéig, de az felfedezte szándékát és üldözni kezdte. Ekkor elveszítette bakancsát, egy hatalmas bazaltkövet. Finn-t a felesége mentette meg, aki csecsemőnek öltöztette. Amikor az ellenséges óriás meglátta, hogy már a csecsemő is milyen hatalmas, megijedt és visszaszaladt a szigetére.

Az óriás bakacsa

Óceánpart

A lépcsők

Mielőtt szekerünk rúdját Belfast felé fordítanánk festői utakon autózunk az észak-ír óceánparton.

Szemben már Skócia van

A Trónok Harcának számos jelenetét ezen a vidéken forgatják, meg egy belfasti filmstúdióban, ezért nagyon komoly GOT-turizmus alakult ki. Tiszta az idő, szemben már a skót szigeteket és félszigeteket látjuk.
Ballycastle-től egy gyönyörű, kanyargós szűk úton, kies tájon haladunk, zöld mezők, legelésző birkák, csörgedező patakok között. Mikor újra kiértünk a főútra, megtapsoltuk a sofőrünket.

Zöld fű, legelésző birkák

Estére megérkezünk belfasti belvárosi szállodánkba. 

Kilátás szállodánk ablakából

Este a csoport elkölti utolsó vacsoráját a Robinson étteremben, ahol megkóstolom az észak-ír Guinness-t is, mert az idegenvezetőnk esküszik rá, hogy ez kicsit más, mint a dublini gyárban főzött nedű.
Elérkezett utolsó éjszakánk az ír szigeten.

8. nap, italunk a boltban vásárolt Hop House 13 világos sör

Utolsó napunk délelőttjén várnak bennünket a belfasti szárazdokkok. Jó évszázaddal ezelőtt Belfastban épültek a világ legnagyobb utasszállító hajói, így a legendás Titanic is, valamint testvérhajói, a Britannic és az Olympic. Mindhárom hajó büszkén viselte az RMS (Royal Mail Ship), vagyis postahajó előtagot, mellyel állami támogatás is járt.

A Titanic-múzeum

A Titanic elsüllyedésének 100. évfordulójára, 2012-ben nyílt meg a Titanic-múzeum az egykori hajógyár helyén. Az építészetileg is figyelemre méltó épületben hat szinten mutatják be a látogatóknak a belfasti hajógyár és a Titanic építésének, vízre bocsájtásának és katasztrófájának történetét, filmet nézhetünk a roncsok megtalálásáról, beülhetünk a mentőcsónakba, láthatjuk, milyen volt egy első-, egy másod- és egy harmadosztályú kabin. A Titanic és a Trónok Harca Belfast legnagyobb látványosságai.

Belfasti kikötő

Kishajó a szárazdokkban

Titanic-filmek plakátjai

Délben már vártak ránk a városházán, a mi Parlamentünkkel egyidős épületben vezetett látogatásra. A belfasti önkormányzatnak 60 képviselője van, és évente rotációs rendszerben választanak új polgármestert.

Az ülésterem

A városháza előtt Victoria királynő szobra

Akárcsak Londonban

Volt egy órácskánk még sétálni a londoni taxikra hajazó belfasti taxikkal és emeletes buszokkal tarkított városban, majd Thony elvitt minket abba a városrészbe, ahol még megvan az a többször megmagasított falszakasz, mely a katolikusokat és az anglikánokat választotta el egymástól.

Belfasti "berlini" fal

Az egykori bíróság, itt ítélték el at IRA harcosait

Három után már a repülőtéren voltunk, melyet George Best-ről, a legendás labdarúgóról neveztek el. Kis forgalmú vidéki repülőtér. Amszterdamba menő gépünk késve indul, szerencsére az amszterdami csatlakozás is, ezért csak hajnali egy után kerültünk ágyba.

Hát ez volt írországi utazásunk története.

Irtó jó ír utazásunkról írok - 2. rész

4. nap, italunk az ír kávé és az alma-cider

Thony ma szabadnapos, Joe ugrik be helyette erre a napra, amikor is körbebuszozzuk az Iveragh-félszigetet, vagyis végighaladunk a Ring of Kerry-n. Az útvonalon az óramutató járásával ellentétes haladási irányt javasolják, mivel egyes helyeken a szembejövő buszok nem férnének el.

Első állomásunk Quaybaun-ban a Red Fox Inn-nél volt, vagyis a Vörös Rókához címzett kocsmánál, ahol megkóstolhattuk a hamisítatlan ír kávét: én whiskey-vel, Kati pedig Baileys-szel. A közelben szeltük át a Caragh folyót, ami szép természeti látványosság volt.

Következő megállóhelyünk Reenrusheen-ben volt.

Itt született Daniel O'Connell 19. századi ír politikus, az ír egyenjogúság megteremtője. A városka székesegyházát is róla, nem pedig egy szentről nevezték el, ezért először nem is akarták felszentelni.

A gyönyörű panorámakörút az öblökkel szabdalt nyugat-ír partszakasz mellett folytatódott, Waterwill-nél elértük utunk legnyugatibb pontját:  nyugati hosszúság 10° 10' 53", soha ennél nyugatabbra még nem voltam (ez nyugatabbra van, mint a portugál Cabo da Roca, a kontinens legnyugatibb pontja, ahol Bori tavaly járt).

Innen indult az első tengeralatti telefonkábel az Újvilágba, és valahol itt látták utoljára az 1915 május 7-én elsüllyesztett Lusitania-t.
Beenarourke-nél megállunk a panorámában gyönyörködni:

Sneem-ben álltunk meg ebédelni, itt kóstoltuk meg a híres ír alma-cidert, és gyönyörködtünk a Sneem-patak zuhatagában.

Ebéd után beértünk a Killarney Nemzeti Parkba, ahol a Hölgyek Kilátójából gyönyörködhettünk a festői Upper Lake, vagyis Felső-tó látványában.
Szintén a nemzeti park területén található egy népszerű kirándulóhely, a Torc-vízesés, ahová pár száz méter gyaloglással lehet eljutni, és egy olyan mesebeli erdő közepén van, ahol a fák mögül tündérek, a kövek mögül trollok kukucskálnak elő.

Innen már akár át is gyalogolhattunk volna a Muckross-kastélyhoz, és annak gyönyörűséges kertjéhez. A harsogó zöld pázsit és a különféle színekben pompázó rododendron-bokrok látványa lenyűgöző volt.

Estére lejárt Thony szabadnapja, így befuvarozott minket Killarney egyik rendezvényközpontjába, ahol hamisítatlan ír táncestet nézhettünk meg. Megtudtuk, hogy az ír duda abban különbözik a skót dudától, hogy az ír dudánál nem befújják a levegőt, hanem a felkarjukkal pumpálják bele.

5. nap, italunk a Poteen whiskey

Ötödik napunk első állomása Adare, ahol nádfedeles házak és egy szép templom várja a turistákat.

Következő úticélunk a Bunratty várkastély és a mellette elterülő skanzen. A kastély egy igazi ír lakótorony, berendezett szobákkal, korabeli bútorokkal és valószínűleg sok-sok szellemmel és kobolddal, a falumúzeum pedig az ír népi életet mutatja be: szegény és gazdag házak, üzletek, kézműves műhelyek, malmok, templomok, kocsmák.

A falu főtere

Lakótorony, parasztház

Szatócsbolt

Vízimalom

A skanzen éttermében megkóstoltuk az írek "illegális" whiskey-jét, a Poteen-t, amit az amerikai szesztilalom idején főztek és csempésztek a tengeren túlra. Az egyszer lepárolt és rövid ideig érlelt ital leginkább a törkölypálinkára emlékeztetett.

Délután várt ránk a nap attrakciója: Moher sziklái. Itt az Atlanti-óceán főlé 100-200 m magas függőleges sziklafal magasodik, gazdag madárvilágnak adva fészkelőhelyet. A látogatóközpontot ügyesen a hegy belsejében alakították ki, így csak a sok turista ront az idilli táj látványán.

Lábat lógató turisták

Kietlen sziklák és a legelőket elválasztó kőfalak között buszozva jutunk el a Poulnabrone Dolmen-hez, egy ősi kelta temetkezőhelyhez, az írek Stonehenge-e, ami leginkább egy buszmegállóhoz hasonlít.

Kővidék

Poulnabrone Dolmen, várom a buszt

 Szálláshelyünk Limerick mellett egy négycsillagos hotel. A Limerick az irodalomkedvelőknek egy versformáról lehet ismerős: A-A-B-B-A rímképletű ötsoros vers, Faludy György sok ilyet írt, de Varró Daninak is van néhány limerickje, pl.

Volt egyszer egy öreg stockholmi,

agyára ment már a sok holmi.

Szert tett egy bricseszre,

a többit kicseszte,

s megtanult nadrágot stoppolni.

Folytatás következik...