Őszelő

Lassan beindult a szeptember iskolában, egyetemen, munkahelyen, kibucban egyaránt. Elég nehezen álltak össze Petra külön elfoglaltságai: Folytatja a zongorázást és az iskolai balettet, de nem folytatja a Budai Táncklubban a dzsesszbalettet. Beírattuk felvételi előkészítő tanfolyamra is, mert szeretnénk, ha ő is - akárcsak testvérei - a nyolcosztályos Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban tanulna tovább. Erre jó esélye van, hiszen a nővérei már utat törtek neki (a Pál név jól cseng az iskolában) és kerületi lakos, tehát egy átlagos felvételi eredménnyel is felvennék. De Petra egyáltalán nem átlagos (elfogulatlan szülő).
Az őszi agárdi hétvégénk elmaradt, helyette egy babgulyásos kerti partira gyűltünk össze tegnap egyik kollégámnál. Sajnos az időjárás nem volt kegyes, a ház étkezőjébe szorultunk, de jókat beszélgettünk.
Vasárnap Kati Kanadába szakadt unokatestvérének fiával megnéztük az @®© plakátkiállítást az 56-osok terén. Ha az eddigi 12 kiállítás inkább ironikus volt, akkor erre, a 13.-ra elmondható, hogy keserű és tragikus. A kiállítás hangulatára (mely kicsit megegyezik az én hangulatommal) talán ez a kép jellemző a legjobban:

Az unokatestvérnek persze sokat kellett magyarázni a magyar viszonyokról, nem igazán értette azokat a mémeket, melyek nekünk természetesek (vak komondor, nemzeti dohánybolt stb.). Most végzett jogot Ausztráliában, útban van hazafelé. Amikor elmeséltem neki, hogy cégünk számlavezető bankja pont most írt nekünk egy levelet, hogy a január-április közötti pénzügyi tranzakcióinkra visszamenőlegesen további pót-illetéket vetettek ki és ezt a bank továbbhárítja miránk, azt mondta, hogy egy ilyenért már az első félévben kirúgták volna az egyetemről.
A plakátkiállítás után a Bálint-házba siettünk, mert Petra egy, a Bálint-ház rendezvényeit és kulturális életét népszerűsítő utcabálon egy balett-produkcióban lépett fel, melyet még a nyári balett-táborban tanultak be.
Az előadás után még kicsit sétáltunk az Erzsébet téri Design-center és az Akvárium (volt Gödör-klub) környékén, majd hazasiettünk, mert este várt még ránk egy kerületi rendezvény, mégpedig az István, a király egy kurta hónapon belüli újbóli megtekintése.
Az előadás apropóját három évforduló adta. Az első a darab ősbemutatójának 30 éves jubileuma, de ezt úgyis tudjuk. A második a Szent Gellért Általános Iskola és Gimnázium megalapításának 20 éves évfordulója. Na igen, 1993 nagy iskolaalapítási éve volt az egyházaknak, lásd a Dabas-Sári ügyet. A harmadik a Nagyboldogasszony Cserkészcsapat létrejöttének 90 évfordulója. Nos, az iskola és a cserkészcsapat összefogtak és támogatást szereztek a kerülettől a nemzeti rockopera előadására.
Azt gondoltuk, hogy egy egyszerű iskolai produkciót fogunk látni, de ez több volt annál: A Horváth-kertben egy épített színpadon, profi fény és hangtechnikával (a profizmusról még később szólok) vagy száz szereplővel és több száz néző előtt tartották az előadást. Polgármesterünk, NGT megnyitójában megemlítette, hogy most nem szólhattak bele, hogyan kell értelmeznünk a darabot. Hiába, az István, a király a Kulturkampf fókuszába került mostanában.
A rockoperát fél-playbackről adták elő, vagyis a zenei alap és a kórus magnóról ment, az énekesek viszont élőben, mikroporttal felszerelve énekeltek. Kicsik és nagyok alkották a tömeget és a tánckart, köztük Petra egyik volt ovistársa is. Sajnos a technika nem volt tökéletes, a mikroportok hangja ki-ki maradt, sőt egyszer-kétszer leállt a zenei alap is. A szereplők nem jöttek zavarba, úgy énekeltek tovább, mintha mi se történt volna (egy katolikus iskolában mindig úgy viselkednek, mintha mise történt volna - hehe).
Annak ellenére, hogy az eredeti előadás legjobb énekesei a Gyulák (Vikidál és Deák-Bill) voltak, itt meg pont a Koppányt és a Táltost alakító énekesek voltak a leggyengébbek, valamint hogy Koppányt a legcsekélyebb mértékben sem próbálták pozitív színben feltüntetni, az előadás tényleg egy színvonalas amatőr produkció volt, nem sajnáltuk a reá szánt két órát.
 

Tényleg leragadtál az asztali PC-nél?

Minden valamirevaló Android-előadás ezzel a kérdéssel kezdődik. Tény, hogy az Androidot sokáig csak az okostelefonok operációs rendszerének tekintettük, pedig a tábla-PC-ken már ugyanazt tudja, mint a Windows. Idén már volt a cégünknek egy Androidos feladata, de azt megoldottuk Windows-os fejlesztővel és Windows alatti Android-emulátorral.
Még vagy öt éve megvásároltam a cégtől egy PC-t, amit a nagylányok kaptak meg. Aztán először Bori, majd Orsi kapott egy-egy netbook-ot, az asztali PC-t már csak filmnézésre használták, később már arra sem.
Amikor Orsi kivándorolt, végképp funkció nélkül maradt a régi PC. A leselejtezése mellett döntöttem, de sajnáltam kidobni az LCD monitort, ezért elhatároztam, hogy beszerzek egy Android-PC-t. Az Android PC-ket a HD-tévékhez fejlesztették, hogy okostévé legyen belőlük. Általában nem nagyobbak egy pendrive-nál, és a televíziók HDMI bemenetére kell őket csatlakoztatni. Én egy valamivel nagyobb szerkezetet szereztem be (MINIX NEO X5), de ez is csak 10x10x2 cm.
Az sem zavart, hogy a monitoromnak nincs HDMI bemenete, ma már kapni HDMI-DVI átalakítókat, igaz, ilyenkor a hangot külön audio-kábelen kell átvinni. A szerkezethez csatlakoztatható egér és billentyűzet. A helyi hálózatra wifin vagy etherneten csatlakozik, van ezenkívül mikrofon-bemenete és USB-csatlakozói.
Először problémáim voltak a magyar billentyűzettel, de szerencsére ehhez is lehetett alkalmazást letölteni. Ezt a posztot is ezen a gépen írom, de a különféle netes alkalmazásokon (Facebook, Skype stb.) természetes szinte minden van Androidra, még Office is.
Így hát lett Petrának egy számítógépe, mely az okostelefonok és táblagépek operációs rendszerével rendelkezik, de rendes monitoron lehet nézni és egérrel és billentyűzettel kezelhető. A Windows-os asztali gépek pedig megmaradnak az irodákban és a szoftverfejlesztőknél.

Jelentés Orsiról

Amikor tavaly Bori Amszterdamban volt, egy hónap után már vagy 50 képet posztolt a Facebookra és volt vagy 30 friss blogbejegyzése. Lelkes posztban számoltam be arról, hogy milyen jó dolog a webkettő, mert bármilyen messze van a gyermekünk, mindent tudunk róla.
Orsi nem olyan kitárulkozó személyiség, mint Bori, az eltelt öt hét alatt mindössze egy fényképet posztolt magáról a fácséra, blogot nem ír. Persze majd' minden nap beszélünk Skype-on, így nagyjából nyomon követjük a legközépsőbb lányunkkal történteket.
Orsi első három hete Hawaii volt, Gederán lakott barátja, Sahar nagyszüleinél. Két esküvőn és egy születésnapon is részt vettek, így Orsi megtapasztalhatta, milyenek az izraeli családi ünnepek.
Sok mindent el tudtak Saharral intézni: Orsi személyi igazolványát, bankszámláját és mobiltelefon-előfizetését, de a nyelvtanfolyamot, az ulpánt nem. A Tel Avivban induló nyelvtanfolyamot 25 év felettieknek indították, Tiberias-on lett volna lehetőség, de az túl messze van. Végül is Sahar szülei az egyik esküvőre kiutaztak és kint töltöttek vagy tíz napot és ezalatt egy-két dolgot elintéztek. A Gedera és Tel Aviv között félúton lévő Rehovot mellett, Na'an-ban egy kibucban szeptember elején induló nyelvtanfolyamon szereztek helyet Orsinak.
A kibucban a nyelvtanfolyamon csupa fiatal van a világ minden tájáról. Kétágyas szobákban vannak elhelyezve (Orsi szobatársnője egy svéd lány, egy bizonyos Cassandra Andersson), és a tanulás mellett dolgoznak is, Orsi például egy kutyatelepen a kutyákkal foglalkozik. Ma Jeruzsálemben voltak egy egynapos kiránduláson.
Sahar a 19. születésnapjára kapott a szüleitől egy 16 éves Volkswagen Polo-t, az őszi ünnepekre azzal ment Orsiért a kibuchoz.
Beteszek ide néhány, a Facebookról Orsi társaitól összelopkodott fényképet Orsi mindennapjairól:

Orsi és Sahar este a tengerparton

Orsi társaival a kibucban

Orsi a kutyatelepen

A társaság a városban

Becsengettek - 3

Elsőszülöttünk pont 15 éve kezdte el az iskolát, idén meg már nővérem nagyobb unokája lett elsős. Minden évben azon füstölgök, hogy a Fidesz a NER megalakulásától számolja a nemzeti tanévnyitókat, így volt ez tavaly és tavalyelőtt is (aki pedig nem tudja, mi a NER, sürgősen iratkozzon be egy alapszintű szemináriumra). Az idei a sorban a negyedik volt, hiába, saját korábbi négy évüket sem számolják bele. A IV. Nemzeti Tanévnyitó különben a Debreceni Református Kollégiumban volt, Nyilas Misi szelleme bizonyára ott keringett valahol. A mai Nyilas Misik vajon akarnak-e debreceni diákok lenni. A jeles intézmény különben 475 éve áll fenn, de Hoffmann Rózsa egy még nagyobb számot is mondott beszédében: az idei az 1018. tanév a magyar oktatásban. Valóban, a pannonhalmi bencés kolostori iskola 996-os alapításától tartjuk számon a magyar iskolákat.
A tavalyi Pécsi Ciszterci Gimnáziumban megtartott tanévnyitó után idén is egyházi iskolát választottak a tanévnyitó színhelyéül, és most indul meg elsőben és ötödikben a kötelező hit- vagy  erkölcstan oktatása. Egy korábbi posztomban már kifejtettem, hogy a hitalapú erkölcsoktatással kapcsolatban fenntartásaim vannak, de persze mindent lehet jól és rosszul csinálni. Szerencsére Petrára csak jövőre kerül sor, addigra meglátjuk, hogyan működik ez a rendszer. Az közismert, hogy hivatalos okiratban senkiről sem tartható nyilván vallási hovatartozása. Mivel az iskolai bizonyítvány hivatalos irat, a hit- és erkölcstan rovatból nem derülhet ki, hogy a gyermeket mely vallási felekezet oktatta vagy az egyházon kívüli erkölcstant választotta. Erre azért kíváncsi leszek.
Emlékeztek-e még a Dabas-Sári iskolaügyre, pont 20 éve volt. A dabasi önkormányzat a hozzá tartozó Sári település egyetlen iskoláját a katolikus egyház kezelésébe adta. A lakosok fellázadtak: sem az új egyházi iskolába, sem a távolabb, Dabason lévő iskolába nem íratták be gyermekeiket. Pásztor Győző kanonok sokáig ellenállt, hogy az iskolát megosszák az egyház és az önkormányzat között: mi lesz, ha a gyermekek a szünetben találkoznak? Végül egy fallal választották ketté az iskolát, sokan emlékezünk még rá, milyen komikus volt a folyosó közepén a neoncsövet pont kettészelő téglafal látványa.
A Fidesz akkor még a "Csuhások, térdre, imához!" korszakát élte, teljes mellszélességgel kiállt amellett, hogy mindenkinek joga van az ideológiailag semleges közoktatáshoz. 2010-ben, a második Fidesz-kormány alatt aztán ismét napirendre került, hogy azok az önkormányzatok, melyek nem képesek a település iskolájának fenntartására, átadhatják azt egyházi kezelésbe. Sok iskola át is került egyházi működtetésbe, a Hit Gyülekezete is átvett néhány iskolát, többek között a hajdúsámsonit. Idén azonban a korábbi önkormányzati iskolák állami fenntartásúak lettek, de a korábban az egyházaknak átadottak maradtak az egyházaknál. Az ideológiailag semleges közoktatás igénye mégiscsak egyetlen településen merült fel: Hajdúsámsonon. Itt a hitgyülis iskola mellett most félmilliárdért épül egy állami iskola.
A közoktatás másik rákfenéje a szegregáció. Az USA egyes államaiban a múlt század 50-es éveiben törvényi szegregáció volt, melyet csak hosszadalmas polgárjogi küzdelmekkel lehetett megváltoztatni.

1957-ben a képen látható 15 éves Elizabeth Eckford fehér tüntetők gyűrűjében próbál bejutni a Little Rock-i állami középiskola épületébe, a kép akkor bejárta a világsajtót. A történet szerint a kivezényelt nemzeti gárda is megakadályozta, hogy a lány belépjen az épületbe. Azt, hogy a `60-as évekre Amerika-szerte megszűnt a törvényi szegregáció, nem kis részben Martin Luther King éppen 50 éve elmondott I have a dream beszédének köszönhetjük.
A magyar szegregáció ún. spontán szegregáció: tehetősebb szülők elviszik gyermekeiket azokból az iskolákból, ahol sok a roma. Mivel az iskolai beiratkozásnál fontos szempont, hogy a gyermek lakcíme az adott körzetben legyen, a beiratkozási időszakban komoly "költözködés" kezdődik meg - persze csak papíron. Több ismerősöm is azért jelentkezett be más lakcímre, hogy gyermeke jobb iskolába kerülhessen.
Emlékeztek-e a jászladányi iskolaügyre, ez pedig 11 éve volt. A falu nem roma lakossága kezdte a gyermekeit átíratni a szomszédos Szászberek iskolájába. Ekkor a község polgármestere azzal az ötlettel állt elő, hogy az iskolaépület egy szárnyának leválasztásával hozzanak létre egy alapítványi iskolát. A két iskolát - a dabas-sári esethez kísértetiesen hasonló módon - fal választotta el, az elmúlt évek alatt csak annyit sikerült elérni, hogy most már legalább ajtó is van a falon. Az integrált oktatás visszaállítására nem sok remény van. De a spontán szegregáció lezajlott az ország számtalan településén és a Nyóckerben is.
Hosszú még az út az esélykiegyenlítő közoktatás megteremtéséig, de én bízom benne, hogy az államosítás talán segít ebben.
Update: Most olvasom, hogy tovább él a jászladányi ügy: az alapítványi iskolát átvette a katolikus egyház, megszűnt a tandíj, csak a cigány gyermekeknek elfelejtettek szólni. Most ebből mi lesz? Részletek itt.

Mozgalmas nyárvége

Minden évben, így tavaly és tavaly előtt is külön posztban számoltam be arról, mennyi mindent próbáltunk a nyaralás és az iskolakezdés közé besűríteni.
Orsi már négy hete van Izraelben - lesz még többet is, lesz még időnk megszokni. Most egy Rehovot melletti kibucban megkezdte a nyelvtanfolyamot, az ulpánt. Szobatársnője egy svéd lány, bizonyos Cassandra Andersson. Ma volt az első nyelvórájuk, de a tanulás mellett dolgozni is fognak.
A szokásos nyár végi kulturális programokat már augusztus 20-a előtt megkezdtük. Ha tavaly Örkény születésének centenáriuma volt, akkor idén Weöres Sándoré. Katiék emlékérmét bocsátottak ki az alkalomra, és Kati kapott néhány ingyen belépőt a Petőfi Irodalmi Múzeum Weöres Sándor kiállítására. Bevallom őszintén, soha életemben nem jártam a Károlyi-palotában, csak a Károlyi-kertben nyári koncerteken. Az újonnan nyílt Weöres-kiállítást csak a Petőfi-kiállítás és a Karinthy-kiállítás termein keresztül lehet megközelíteni, így ezeket is átfutottuk. Mindhárom kiállítás igen színvonalas és igyekszik vonzó lenni a tanuló ifjúság számára is, ezért egyrészt alkalmazzák a korszerű számítástechnika vívmányait, másrészt minden korosztály számára vannak különféle játékos feladatok. A Weöres-kiállításon pl. kivetítenek egy verset egy asztalra, és kezünkkel meríthetünk egy-egy szót egy örvénylő szó-levesből, a megfelelő szót aztán a megfelelő helyen "kiönthetjük" a tenyerünkből. Mindenről egy összehangolt vetítő és kamera rendszer gondoskodik. Egy pitypang-bóbitát megfújva újabb és újabb verseket fújhatunk ki egy vászonra. A Keresztöltés című verset akármelyik szónál elkezdhetjük, a számítógép jelzi, hogy milyen irányban haladhatunk tovább, hogy még értelmes legyen a szöveg, befejezve pedig a gép jelzi, hogy ezt a variációt előállította-e már valaki. Tessék, lehet próbálkozni:
kövér________béka________tavon________hintáz
árnyék_______moccan______akác_________ágán
habos________virág________szirom_______ezer
csillag________mellett_______felhő________fátyol
A PIM már eddig is szimpatikus volt nekem a Digitális Irodalmi Akadémia miatt, most újra kapott egy piros pontot.
Ma is kaptunk egy kis Weörest a Várban, ahol a Magyar Könyv Ünnepe rendezvény keretében a Sebő Együttes megzenésített Weöres-verseket adott elő. Kellemes délután volt.
Augusztus 24-én volt a hagyományos nyárbúcsúztató bál a Czakó utcai sportpályán. Idén Badár Sándor, a Bikini együttes és a Vegas Show Band szórakoztatta a közönséget, meg persze volt tűzijáték is. Petra is velünk volt, hogy végképp elfeledje kórházi kalandját.
Augusztus 29-én a Zsidó Nyári Fesztivál keretében voltunk egy Esterházy-felolvasáson, melyet Dés László kísért szaxofonon. Nyár elején, a Könyvek Éjszakáján már megvásároltam a könyvet, azt hiszem, most már tényleg nekifogok (Esterházynál azért az nem úgy megy, hogy csak fogom a könyvet, aztán hajrá). Még sohasem voltam Esterházy Péter felolvasásán, már az is nagy élmény, hogy az ember azt a levegőt szívhatja be, amit a Mester kifú (ezt is Esterházynál olvastam).
A 30-adiki István, a királyról már részletesen írtam, bár a kultúr-cunami hullámai még nem csillapodtak a magyar sajtóban.
Tegnap még kimentünk az 5. Pozsonyi Piknikre. Délutánra már telítődött a Pozsonyi út, alig tudtunk moccanni. Hallgattuk a műsorokat, végigjártuk a standokat, ettünk-ittunk, polgárnak éreztük magunkat.
Holnaptól iskola és egy kicsit tempósabb munka vár ránk, de mozgalmas volt a nyár, volt lehetőségünk feltöltődni.

I.K.3.0

Ez a furcsa plakát jelent meg 1983 tavaszán az utcákon, találgattuk: vajon mit ábrázolhat, mi lesz ez az előadás? A televízióban volt egy műsor, a Fiatalok órája (szegény Déri János vezette), amelyből már hírt kaptunk, hogy egy rockopera készül a híres szerzőpárostól, és ismert színészek mellett a hazai pop-élet jelesebb szereplői játszanak majd benne, az alkalomra újra összeáll az Illés zenekar.
A helyszínt aztán hamar áttették a városligeti Királydombra, egyrészt a nagy érdeklődés, másrészt műemlékvédelmi okokból. (Csak egy érdekesség: az eredeti óbudai helyszínen Újlak 1937-41 közötti rendezése előtt is egy Királydombnak nevezett terület állt. A rockopera rendezője, Koltai Gábor ma már úgy meséli, a hatalom nem engedélyezte, hogy az amfiteátrumban legyen a bemutató).
Az István, a király öt előadását láttam: Az eredetit 30. éve, 1983 augusztus 20-én a Királydombon, két év múlva a Nemzeti Színházban, a 2003-ban Csíksomlyón előadott változatot - sajnos csak televízión, a 2008-ban 25. éves jubileumon a Társulat előadását a Sportarénában és most, a 30. évfordulóra készült rendezést ugyanott. 30 éve ugyanúgy édesanyám ült mellettem, mint most, az 1985-ös változatot akkori barátnőmmel, a 2008-ast két nagylányommal, a mostanit a nagymamákkal kibővített családdal (Orsi igazoltan volt távol) néztem meg. Néhány szubjektív benyomás az öt előadásról:

1983, Városliget, Királydomb

Sokáig találgattuk, mi volt a hatalom célja, hogy hozzájárult a darabhoz, Aczél agytekervényei mögé nehéz volt belátni. Sokan mondták, hogy Kádár hatalmát így szerette volna legitimálni, mások szerint így akarta levezetni a nemzeti gőzt (a Rékának hangot kölcsönző Sebestyén Márta és a regősöket megszemélyesítő Muzsikás együttes valamint Novák Ferenc koreográfus táncosai hozták be a táncházas vonalat). Próbáltuk megfejteni, mit jelent a "veled Uram, de nélküled" mondat a puhuló diktatúrában.
Az előadás még tátika-show volt, vagyis teljesen playback-ről ment, így stúdió-minőségű zenét kaptunk, és így bújhatott el Varga Miklós Pelsőczy László, Sebestyén Márta pedig Kovács Ottilia arca mögé (későbbi előadásokban már vállalták saját személyiségüket).
Tény, hogy az előadás végén büszke voltam, hogy magyar vagyok és nem német, amint lehetett, megvásároltam a hanglemezt, Koltai elég gyenge filmjét is láttam párszor, DVD-n is megvan.

1985, Nemzeti Színház

Kíváncsi voltam, hogy kőszínházban is működik-e a darab. Istvánt az azóta már elhunyt Bubik István játszotta, viszont Koppányt az ősbemutatón is szereplő Vikidál Gyula énekelte. A darab végén felcsendült a Himnusz, és hosszú vita zajlott a sajtóban, hogy ha a Himnusz a darab része, akkor fel kell-e állni a nézőknek, vagy sem. Magyar ember, ha a Himnuszt hallja, feláll és kész. Így volt ez tegnap is.

2003, Csíksomlyó

Az előadás igazi reveláció volt a csíksomlyói búcsú helyszínén, a Makovecz-tervezte oltár előtti dombon. Az eredeti, '83-as előadásból Varga Miklóson és Vikidál Gyulán kívül szerepelt a krónikás dalát éneklő Bródy János, a koreográfus is ugyanaz a Novák Ferenc volt, aki az ősbemutató táncait is betanította. Fia, Novák Péter alakította a táltost, Tordát. Az előadás hihetetlen siker volt, a televízió élőben közvetítette. A végén a Himnusz után a Székely Himnuszt is elénekelték. Kijött meghajolni Boldizsár Mikós, akinek a színdarabjából az opera készült. Utána még két hetet élt.

2008, Budapest Sportaréna

Érdekes előadás volt, mert a Magyar Televízió egy tehetségkutató műsor keretében válogatta ki hozzá a szereplőket. A válogató különben igen színvonalas volt, leginkább Novák Péter koreográfiáinak köszönhetően. Az előadásban inkább csak a kiválasztott tehetségek helytállása érdekelte az embert. Az eredeti, '83-as előadásra való utalást itt Szörényi Levente (prológus) és Bródy János (krónikás) szerepeltetése jelentette. Ahogyan én visszaemlékszem, Szikora János rendezésén nagyon a kiegyezni-akarás sütött át: az előadás utolsó jelenetében Koppány és István szimbolikusan kezet fogtak, Szörényi és Bródy is összeölelkeztek, mindenki azt várta, hogy a díszpáholyban Gyurcsány és Orbán is kibékülnek, miközben felcsendülnek a Szeressük egymást gyerekek című dal hangjai. Hát erre még egy kicsit várni kell.

2013, Budapest Sportaréna

Nos, a tegnapi előadással már hetek, sőt hónapok óta tele van a magyar sajtó. Nem kis meglepetést okozott, hogy a Nemzeti Színház igazgatói székében nem megújított, erősen megosztó és főként a balliberális oldal által bálványozott Alföldi Róbertet bízta meg az addig nemzeti oldalra sorolt Szörényi a jubileumi előadás megrendezésével. Erről akkor egy posztot is írtam. Kati az egész családnak vásárolt jegyet, ne tudjátok meg, mennyiért. Az augusztus 20-ai szegedi bemutató óta ez az előadás a felkorbácsolt politikai indulatok középpontjába került. Próbáltam kerülni a kritikák elolvasását/meghallgatását, de nem nagyon sikerült. A tegnapi előadás helyszínére tüntetést és ellentüntetést is szerveztek.
Az operaelőadásoknak általában van egy furcsa előadásmódja: erős gesztusok, eltúlzott érzelmek, erős sminkek. Azért hívják a dél-amerikai sorozatokat is szappanoperáknak, mert ugyanezek az eszközök vannak bennük, csak prózában. Én pontosan ezért nem szeretem az operákat (a szappanoperákat sem), viszont Alföldi éppen ezért nemzetközileg is elismert operarendező: nála a szereplők hús-vér emberek, a konfliktusok valódi konfliktusok. Ez volt a jellemző erre a rendezésére is: 30 évvel az ősbemutató után először hozta emberközelbe a darabot.
Egyetlen megoldását sem találtam öncélúnak vagy polgárpukkasztónak, mindennek megvolt a maga dramaturgiai jelentősége. Alföldi a szereplőválogatásnál is figyelt a régi előadásokra: az ősbemutatóhoz hasonlóan itt is sok volt az eredetileg prózai színész. A '83-as előadásból Varga Miklóst és Nagy Ferót, a 2003-asból Novák Pétert, a 2008-asból pedig a már említett Feke Pált szerepeltette.
Több nagy ötlete mellett kettőt mindenképpen megemlítek. Géza szelleme (Blaskó Péter) fel-fel tűnik a darabban, lényegében a magyar néplelket szimbolizálja, ő énekli el a csata utáni Azt ígérted, édesanyám... kezdetű dalt és az előadás végén a Himnuszt. A regősök (Varga Miklós és Nagy Feró) Trabanton érkeznek a színre, a 60-as, 70-es éveikben járó kádári kisembert szimbolizálják, akik teljesen értetlenül nézik a 21. századot. Tragikomikus, de egyben nagyon fontos jelenet.
Megint csak azt éreztem, amit a már idézett posztomban: Alföldi szereti és tiszteli színészeit. Blaskót igazán nem lehet azzal vádolni, hogy a liberális baloldal szekértolója: annak idején nem vette át a Kossuth-díjat Gyurcsánytól, Orbánék aztán újra kitüntették vele. Alföldi Stohl András mellett is - a sok magánéleti vihar ellenére - kitartott, és nem vált az előadás kárára. Varga, Nagy és Feke meghívása a darabba is ugyanezt a szeretetet jelzi. Ami pedig egyes színészek énektudását illeti: higgyétek el, ebben az esetben fontosabb volt a hiteles játék, mint az énektudás (Stohl a Szállj fel szabad madár egy egész strófáját rossz hangnemben énekelte, még sincs mit a szemére hányni).
Óriási előadás volt, ugyanazzal a lelki töltéssel mentem haza, mint harminc évvel ezelőtt.

Szárszónak is egy a vége, avagy a szárszói zárszó

70 éve volt a híres balatonszárszói megbeszéléssorozat. A szárszói találkozó és a lakitelki sátorverés párhuzamáról egy tavalyi posztomban az utóbbi 25 éves évfordulója kapcsán már írtam. A találkozót Püski Sándor Magyar Élet Könyvkiadója valamint a Soli Deo Gloria Szövetség hívta életre, és 1942-ben már volt egy előzménye, mégis ezt, a másodikat tekintik a nagy szárszói találkozónak.
A '42-es találkozón apám is részt vett, Veres Pétertől, Nagy Istvántól ott kapott dedikációi igazolják ezt. Sajnos a híres '43-as találkozó idején apám Szentendrén katonáskodott, ezért nem vehetett részt rajta. Pedig ezen a tanácskozáson gigászok csaptak össze: a szocialista-agrárszocialista vonalat képviselők, pl. Erdei Ferenc és Veres Péter, valamint az úgynevezett harmadik út képviselői, pl. Németh László vagy Féja Géza.
Erdei Ferenc előadásában a magyar társadalom két világháború közötti rétegződését vázolja fel tömören, a szociológia és szociográfia magyar terminológiáit is megteremtve szerintem máig ható érvénnyel. Erdei szerint ki kell alakuljon egy valódi demokrácián és önigazgatáson alapuló polgári társadalom, hogy aztán fokozatosan átadja helyét egy szocialista munkás-paraszt társadalomnak. Erdei és Veres nem proletárdiktatúrát képzeltek, Veres például a mezőgazdaságot erős magángazdák önkéntes szövetkezésében képzelte kiteljesedni. Apám mind Erdeinek, mind Veresnek nagy tisztelője volt, és mint parasztpárti képviselő, közeli munkakapcsolat is fűzte őt hozzájuk. Apám tagja az Erdei Ferenc Társaságnak, ezért különösen fájdalmasan érinti, hogy korunk utcanév-átnevezési lázában az MTA Erdei Ferencet is a nem javasolt kategóriába sorolta be. Törpék ítélkeznek óriásokról. Nemrég Huszár Tibor írt egy Erdei-monográfiát, melyhez apámmal is készített egy hosszú interjút.
Németh László előadásáról már írtam egy posztomban, melynek lényege, hogy a magyar gazdaság idegen kézben van, a magyarok bennszülöttek saját hazájukban, és saját soraikból kikerült, de az idegeneknek elkötelezett "maharadzsák" uralkodnak felettük. Németh egy olyan "kert-Magyarországot" képzel el, melyben visszaszerezzük a javak fölötti önrendelkezést, a társadalom fő támaszai a kisipar és a kisgazdaságok lesznek. Bár Németh helyzetérékelése helyes volt, az elképzelése naiv, Erdei és Veres szerint csak értelmiségi álmodozás. Mindenesetre megadja a magyarázatot arra, hogy kompországunk miért ingázik örökmozgóként a két part között, vagy hánykolódik magatehetetlenül a viharos habokon: gazdasági fellendülés mindig csak idegen tőkével valósul meg, de egy idő után rossz szemmel kezdünk nézni a külfödi multikra. Ez zajlik napjainkban is.
Az évforduló kapcsán olvasgatom a szárszói tanácskozás jegyzőkönyvét, hogy találok-e a mára is érvényes következtetéseket benne. Egyrészt megdöbbentő, hogy 1943-ban még mennyire nem látták, milyen tragikus lesz hazánkra nézve a világháborús vereség. Integrációban, szövetségi politikában alig-alig gondolkodtak, csak a romantikus és soha érdemben meg nem valósuló kossuthi ideát, a Duna-menti országok szövetségét tudták elképzelni. Elég, ha ma megnézzük a Visegrádi Négyek együttműködésének kudarcát.
Talán Kodolányi János megnyitójában elhangzó szavak illenek legpontosabban a mai helyzetre:
"Ma az ember, helyesebben az emberek egy törpe töredéke, a beszélő s a nyomtatás, a rádió fölött hatalmat birtokló csoportja - s ez a csoport, természetesen, azonos a politikai, társadalmi, gazdasági s egyéb hatalmat gyakorlók csoportjával - mint valami megőrült vajákos, hadarja indulatában és rettegő hatalomimádatában a szavakat, mint valami varázsló, zengi, dörgi suttogja, recsegi bűvölő szavai tömegét éjjel-nappal, hogy így akarata alá énekelje az ellenszegülő, szabadságát s emberségét megőrizni vágyó tömegeket. És ez, tudjuk, bizonyos mértékben sikerül is neki. Ismételj egy hazugságot tízszer, százszor, ezerszer és végül igazság lesz belőle - írta a német nemzetiszocializmus egyik tekintélye. Sajátítsd ki a gondolkozás és a gondolatközlés eszközeit, sőt teremts új eszközöket, s a szavak inflációját zúdítsd rá a tömegekre."
A szárszói tanácskozás egyik érdekes utózöngéje, hogy pont a Soli Deo Gloria Szövetség telke melletti telken, Farkasházy Tivadar birtokán rendezte meg az ismert humorista és közíró a maga szárszói értelmiségi találkozóját az 50. évfordulón, 1993-ban. Ezen még minden jelentősebb rendszerváltó érő és személyiség képviseltette magát, még Orbán Viktor is megjelent azóta elhíresült videotonos kék-piros-fehér ingében. A találkozót még további 10 alkalommal rendezték meg 2003-ig, de a jobboldali-konzervatív személyiségek kikoptak a rendezvényről. Idén - 10 év szünet után - Farkasházy ismét megrendezte a találkozót - sógorom is hivatalos volt rá, de végül nem ment el - de az már nyíltan vállalt Orbánt leváltó ellenzéki tanácskozás és vitafórum volt.
Ma már nem lehet olyan tanácskozást összehívni, melyen érdemi vita zajlik. A szekértáborok képviselői Szárszóról, Lakitelekről és Tusnádfürdőről, ki-ki saját akol-melegéből üzenget a másiknak. Kár érte.