3x7=21

Kivágtuk a 21-et! Mármint Katival. Ennyiedik házassági évfordulónk van ugyanis.
Azt mondják, a legtöbb házasság a hetedik évben megy tönkre. Szokták is a hetedik évfordulót porcelán-lakodalomnak hívni. Na, hát 21 év alatt pont három házasságunk mehetett volna tönkre.
21 évvel ezelőtt ilyenkor nászútra Izraelbe utaztunk. Most pont ugyanezt teszi Orsi a barátjával (persze ők még nem nászútra). És hogy náluk is meglegyen a három 7-es, pont három hétre utaztak el.

Himnusz

Új alkotmányunkba alaptörvényünkbe bekerült nemzeti himnuszunk is, és a kodifikáció során még az is felmerült, hogy a kottát is csatolni kéne az új alapdokumentumhoz. Szerencsére ezt az ötletet elvetették, mert gondoljunk csak bele, aki hamisan énekelné a Himnuszt, azonnal alkotmánysértést követne el.
Most a kulturális kormányzat hozzáférhetővé tett egy olyan változatot, melyet a Magyar Honvédség Férfikara énekel az eredeti Esz-dúr hangnem helyett B-dúrban, ami egy kvarttal lejjebb van, így az átlagember számára állítólag könnyebben énekelhető.
Sokan kígyót-békát kezdtek kiabálni, hogy a kulturális államtitkárnak nem ilyen kérdésekkel kellene foglalkozni, meg micsoda dolog megváltoztatni egy zenemű eredeti hangnemét.  Gondoltam, kicsit utána nézek a dolognak, van ugyanis egy régi Hungaroton lemezem (bakelitről játszottam át CD-re), melyen a Himnusz és a Szózat több felvétele található. Csináltam egy statisztikát:

• Magyar Állami Hangversenyzenekar (Ferencsik): Esz-dúr (eredeti hangnem)
• Magyar Néphadsereg Férfikara: Szintén Esz-dúr, tudnak a férfiak is magasan énekelni, ha akarnak
• Magyar Néphadsereg Fúvószenekara: Desz-dúr, vagyis egy egész hanggal lejjebb, ez a hangnem jobban fekszik a rezeseknek
• Férfikar + vegyeskar + gyermekkar: D-dúr, arany középút
• MRT Gyermekkara: ismét az eredeti Esz-dúr, hiába, a csengő gyerekhang

A kormány által javasolt fekvéssel is bajok lehetnek, ez sokaknak már túl mély lehet, persze a fő probléma az, hogy a Himnusz hangterjedelme egy oktáv + egy kvart, ez sokaknak már túl sok, ha magasan énekeljük, fönt nem bírják, ha mélyen, akkor meg lent.
Na de ki emlékszik az éppen 10 éve az MLSZ 100 éves évfordulóján a magyar-német válogatott mérkőzésre? No nem az eredményre, az felejthető, 5:2-re kikaptunk ugyanis, hanem előtte a Vikidál Gyula által elénekelt Himnuszra?


Szegény Gyula már a "...hozz rá víg esztendőt"-nél érezte, hogy baj lesz, a "...megbűnhődte" kiéneklésére már alig futotta. Pedig ellenőrizhető: H-dúrban énekelt, ez csak egy fél hanggal magasabb a most javasolt új hangnemnél.
Volt még Király Lindának is egy felejthető Himnusz-éneklése egy kosárlabda-mérkőzés előtt. Nála nem az ének-, hanem a szövegtudással volt baj.
Az a helyzet, hogy nem az a fontos, milyen hangnemben énekeljük a Himnuszt, hanem hogy a szívünkből énekeljük.

Egy forró dzsesszbanda

Vagyis Hot Jazz Band. Tavaszonként szívesen járunk retro-koncertekre, tavaly Budapest Bár, pár évvel ezelőtt pedig szintén a HJZ és a Cotton Club Singers volt terítéken. Most a kongresszusi központtá alakított SYMA Csarnokban voltunk sógornőmék jóvoltából.
HJZ-koncerten először több mint tíz éve voltunk a Hadtörténeti Múzeum udvarán, később a jelenleg átépítés alatt álló MOM (Szakasits Árpád) Művelődési Házban, majd a már említett CCS-sel való közös koncert a Margitszigeten. Ezen a negyediken az volt az újdonság, hogy a közönség soraiból többen táncra perdültek. A koncertet új lemezük bemutatásának szentelték, melynek egy dedikált példányát meg is vásároltuk (igen, kedves barátaim, a letölthető zenék rengetegében néha pénzt is adunk CD-kre). Azért néhány nem a lemezen szereplő számot is előadtak, pl. egy blokkot Louis Armstrongnak szenteltek, aki 1965-ben jobban megtöltötte a Népstadiont, mint idén a Magyar-Holland.
A Niagara vízesést két bendzsón  adták elő, ezt tavaly a Budapest Bár-koncerten Kiss Tibor, a Quimby frontembere énekelt el, és hogy legyen még egy kapcsolódási pont, két hónapja Quimby-koncerten is voltunk.
És a műsor végén, ráadásnak természetesen eljátszották az örök kedvencet, a Tedd ide, tedd oda című számot.

Agárd - időgép

Nem gondoltam volna ezelőtt két évvel, amikor a VEIKI-vel a gondok kezdődtek, hogy 2011-ben még az agárdi üdülőben tartjuk szokásos tavaszi "brigádbulinkat". 30 éve járunk Agárdra, most már olyan ez nekem, mint egy időutazás.
1981-ben mindössze egy három szobából és közös helyiségekből álló épület állt az egyébként önkormányzati tulajdonú telken, melyet később két faházzal egészítettek. ki. A régi épület helyén aztán egy új, de továbbra is könnyűszerkezetes épületet emeltek, melyben négy négyágyas szoba és közös helyiségek (fürdők, konyha) voltak, és a faházakat is összeépítették, kibővítették. Kb. 15 évvel ezelőtt aztán újabb korszerűsítés következett: a nagy épületben három, konyhával és fürdővel ellátott négyszemélyes apartmant alakítottak ki, hasonlóan a faházban is két kétszemélyes apartmant.
Az agárdi üdülőben évente kétszer, tavasszal és ősszel tartottunk brigádbulit, de legalább ötször nyaraltunk is itt egy vagy két hetet. Összes gyermekem és kollégáim összes gyermeke majd később unokája járt itt baba korában. Most megint három újabb unoka jelenléte emelte az összejövetel fényét.

A baloldali képen a kis Laura, Saci kolléganőm második unokája látható (aki 15 évvel követte testvérét). A középső képen Benkovics Gábor Zsombor nevű, míg a jobboldalin Bölsei Attila Jázmin unokája.
A közös bográcsolás a régi összejövetelek emlékét idézte, remélem, még lesz alkalmunk egy párszor így összejönni.

AUT50

50 éves a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke. Ebből az alkalomból megemlékezést és tudományos és szakmai konferenciát tartottak, amelyre engem is meghívtak.
Az Automatizálási Tanszéken írtam a diplomatervemet, itt voltam szakmérnök-hallgató, egy fél évig félállásban gyakorlatot vezettem, valamint egy alkotó közösség tagjaként egy a tanszéken kifejlesztett folyamatirányító programnyelvet, a PCL-t fejlesztettük és adtuk el különféle helyekre. A '80-as évek első felében néha úgy éreztem magam a V2 épület 4. emeletén, mintha egy klubba jártam volna.
Aztán szép lassan eltávolodtam a tanszéktől, de időről időre egy-egy munka kapcsán kapcsolatba kerültem néhány munkatársukkal. Most örültem a meghívásnak és jó volt találkozni a sok régi ismerőssel. Örültem, hogy jó egészségben láthattam az egykori tanszékvezetőt, Tuschák Róbertet, aki megőrizte sajátos szarkasztikus humorát, szívesen találkoztam a jelenlegi tanszékvezetővel, Vajk Istvánnal, akinek gyakorlati szemléletére jellemző, hogy 6-7 éve még megbízásos alapon egy szoftvert fejlesztett ki nekünk, ami még mindig működik két erőműben is.
A lágymányosi egyetemi kampusz vadonatúj Q épületében volt a rendezvény, már a bejáratnál összefutottam egykori tankörfőnökömmel, Bars Ruthtal, a meghívót meg egykori konzulensem, Hethéssy Jenő küldte nekem. Öröm volt látni az egykori oktatóimat, Bézi Istvánt, Gál Tibort, Háber Róbertet, Hermann Imrét, Iváncsy Szabolcsot, Keviczky Lászlót, Kárpáti Attilát, Vajta Miklóst, valamint azokat, akik nagyjából velem egy időben végeztek és a 1980 körül kerültek a tanszékre, pl. Thevesz Gábort, Varjasi Istvánt, vagy egykori kollégámat a VEIKI-ből, Max Gyulát.
Örültem, hogy Tuschák professzor úr visszaemlékezésében azokról a projektekről is megemlékezett, melyekben még nekem is tevékeny részem volt, pl. a hejőcsabai cementgyár számítógépes folyamatirányítása.
Nagyon megváltozott a tanszék, ma már olyan tárgyakat is oktatnak, amiket nem is értek, informatikában pl. játékprogramozást, adatbányászatot, robottechnikát stb. De örömmel láttam, hogy az a lepárlótorony-modell, amit még az én időmben kezdtek építeni, még mindig működik, bár már a negyedik-ötödik irányítástechnikával van felszerelve (valaha még az általunk fejlesztett PCL is szabályozta).
Sok egykori egyetemi évfolyamtársammal ill. munkáim során megismert mérnökkel is találkozhattam a rendezvényen. Jól éreztem magam, büszke vagyok, hogy ebből a fészekből repülhettem ki.

Égés

Furcsa év volt 1986. Felrobbant a Challenger űrrepülőgép és a Csernobili Atomerőmű, és pontosan 25 évvel ezelőtt, május 26-án bekövetkezett a magyar ipartörténet mindmáig meg nem magyarázott tűzesete: leégett a Mikroelektronikai Vállalat épülete.
Bármilyen meglepő, a szocialista Magyarországon is voltak gazdaságélénkítő programok. Ezek egy része sikeres, más része sikertelen volt. Például a mezőgazdaságot sikeresen korszerűsítettük és az akkori termelési viszonyoknak megfelelő ideális birtokszerkezet alakult ki. Viszont a 70-es évek második felében végrehajtott textilipari kormányprogram teljes kudarc volt. Hiába lettek korszerű kötöttáru-gyáraink, az ötéves tervekre épülő gazdaságstruktúra képtelen volt alkalmazkodni a gyorsan változó divathoz, így továbbra sem tudtunk konkurálni az olasz kötöttáru-iparral. Pedig akkor még híre-hamva sem volt a kínai dömpingáruknak.
A magyar elektronika-ipar, mely a két háború között fejlettnek volt mondható, leszakadó ágra került. Az ún COCOM-lista miatt nehézkes volt a korszerű elektronikai termékek behozatala. (A COCOM-lista azoknak a termékeknek a listája volt, melyet a Nyugat-Európa és az USA stratégiai okokból nem szállított a kelet-európai országoknak). A nehézkesség azt jelentette, hogy természetesen mindig voltak csempészek, akik vállalkoztak a termékek magyarországi eladására, de tetemes felárért, ami nyilvánvaló versenyhátrányt eredményezett.
Néhány KGST-ország megteremtette a többé-kevésbé korszerű elektronikai alkatrészek gyártóbázisát, pl. mi is építettünk be szovjet vagy csehszlovák IC-ket, de ezek minősége - khm - erősen kifogásolható volt. Évekig a faliújságomon volt egy, a HVG-ből kivágott újságcikk, melyben az NDK mikroelektronika-gyártásért felelős politikusa úgy nyilatkozott, hogy amig nem sikerül kifejleszteniük saját 16 bites processzoraikat, addig minden berendezésben két 8 bites processzort használnak.
Kis integráltságú, mindössze néhány tucat tranzisztort tartalmazó integrált áramkörök gyártása Magyarországon is folyt, pl. a TUNGSRAM-nak Gyöngyös mellet volt egy IC-gyára, de itt leginkább az olcsó munkaerőnk kellett a nyugatnak (mondom, Kína még sehol sem volt). A hiány igen leleményessé és kreatívvá tette a magyar mérnököt, ismert komikusunk szavaival élve megtanultunk szilvamagból atommagot készíteni.
A 80-as években elindított mikroelektronikai kormányprogram célja a COCOM-listás termékek hazai előállítása volt. Elsősorban a CMOS-IC-k gyártása volt a cél, ezen belül is a kis sorozatszámú, berendezés-orientált áramkörök (BOÁK) gyors és hatékony fejlesztését és gyártását tűzték ki célul. A COCOM-tilalmat kikerülve sikerült a gyártósorokat és fejlesztő berendezéseket beszerezni és ezek próbaüzemét egy vadonatúj gyárban, a MEV-ben (Mikroelektronikai Vállalat) megindítani. Ám a hivatalos próbaüzem befejezése előtt 1986. május 26-án a MEV épülete eddig tisztázatlan körülmények között porig égett.
Éppen legtehetségesebb tankörtársam, Zsótér Antal doktori disszertációjának tanszéki védésén voltam, mely fél órás késéssel kezdődött a MEV tűzesete miatt. Szegény Tóni kétségbeesetten kapott a fejéhez: Jaj, akkor az én kliséim is odalettek!  Ő ugyanis sejtautomák elméletével foglalkozott és egy saját tervezésű sejtprocesszor szerepelt a disszertációjában. A processzor gyártó kliséi szintén a tűz martalékai lettek.
Bár a MEV kárát az utolsó fillérig megtérítette a Lloyds biztosító, soha többé nem épült újjá, és ez alapot adott a különféle összeesküvés-elméletekhez. Lehet, hogy a nyugati titkosszolgálatok akartak így üzenni, hogy nem szeretik a COCOM nyílt megsértését. Értettünk az üzenetből, nem próbálkoztunk többet. Nem is kellett: három év múlva repedezni kezdett, majd leomlott a berlini fal. Megkezdődött a magyar ipar széthordása, sokkal több veszett oda, mint a magyar elektronika-ipar...

Gyorshajtás

A fene egye meg, lefotóztak az Osztyapenkónál (fiatal blog olvasók, tudjátok-e, hogy hol van az Osztyapenkó?).
Pedig láttam is a háromlábút, lenéztem a kilóméterórára és megnyugodva tapasztaltam, hogy hogy nem hajtok gyorsan. Ennek ellenére 74 km/h-t mértek. Érthetetlen.

Ráadásul ma reggel ugyanez történt: megláttam a mérőt, pillantás a kilométerórára, megnyugvás. De látszik is a képen, hogy nem egyedül vagyok, mögöttem furgonok, busz.
Eddig büszkén meséltem, ha megkérdezték, milyen gyorsan vezetek, hogy csak egyszer büntettek meg gyorshajtásért: 40-nel mentem a 30-as táblánál...
30 éves autós pályafutásom során még tíz közlekedési bírságot sem gyűjtöttem be, ezek is főleg parkolási bírságok voltak:

• Még trabantos koromban elvitték az autót az alsó rakpartról, ki kellett menjek érte a halálba kiváltani.
• Petra születésekor a Bakács téren sietve álltam meg a szülészetnél, nem vettem észre, hogy a közért rakodásra kijelölt helyén állok. Pedig még parkolójegyet is vettem.
• Egyszer Petrával voltunk az Állatkertben, és a Széchenyi Fürdő előtt álltam meg, mint utóbb kiderült, mozgássérülteknek fenntartott helyen. Speciel ezt szégyellem, mert tudatosan sohasem teszek ilyet. A Városligetben való parkolás különben is halál, utálok oda kocsival menni.
• Egyszer a gyermekorvosi rendelőbe vittem Orsit, és a kocsi fele belelógott a "megállni tilos" táblába. Kerékbilincset kaptam, pedig akkor is vettem parkolójegyet.
• Egyszer, amikor Borit vittem csellózni, 10 perccel túlléptük a parkolójegy lejártát, ezért Mikulás-csomagot kaptam. Azóta kizárólag mobiltelefonnal parkolok.
• Volt egy tavalyi esetem, amikor lefotóztak a Pauler utcában, azt állítván, hogy tilosban várakozom. A határozatot a fotó alapján megfellebbeztem és nekem adtak igazat.

Tavaly kaptam egy helyszíni bírságot a  Krisztina térnél. Mivel a Mészáros utcáról jövet nem lehet balra kanyarodni a Krisztina körútra, mindenki azt csinálja, hogy jobbra kanyarodik, majd a villamosmegálló után megfordul, pedig kinn van a "megfordulni tilos" tábla. Ez 5000 forintomba került.
Az ominózus gyorshajtási esetem Érd belterületén történt, amikor egy 30-as táblánál 40-nel haladtam. 15000 forintra akartak megbüntetni, de sikerült 10000-re lealkudnom.
Sajnos a mostani eset 30000-be fog kerülni, de még mindig nem tudom, hogy történhetett...