Nemcsak azért múltam el 70 éves, mert november 3-a, vagyis fél évvel a születésnapom után már közelebb vagyok a 71-hez, mint a 70-hez, hanem mert mostanra használtam fel az összes élménykupont, amit a sok tárgyi ajándék mellett a 70. születésnapomra kaptam. Haladjunk ezeken szépen végig.
Részvétel a 70. Eurovíziós Dalfesztivál egyik főpróbáján
Ahogyan egy májusi posztomban részletesen beszámoltam róla, lányaimtól és feleségemtől ezt a csodálatos ajándékot kaptam. Nemrég hallottam, hogy december közepén, a közmédia vezetőségének végleges megalakulása után dől el, hogy 2027-ben részt veszünk-e a Szófiában megrendezendő 71. Dalfesztiválon. Remélem, igen.
Le Petit Chef étterem
Sógornőméktől egy kétszemélyes vacsorautalványt kaptam egy fine dining étterembe egy franciaországi gasztroutazásra egy kis, tányérra vetített séf kalauzolásában. Erről is tettem említést egy posztomban. Ezt az utalványt a 36. házassági évfordulónk alkalmával használtam fel, ezzel megspóroltam egy "igazi" ajándékot.
Sörfőzdetúra a First Craft Beer házi sörfőzde üzemében és sörözőjében.
Ezt az ajándékot a túratársaimtól kaptam, és egy másik túratárs-házaspárral együtt vettünk részt rajta október közepén. Az üzemlátogatást követő sörözésre aztán még további öt túratárs is csatlakozott.
A házi sörfőzdék nincsenek könnyű helyzetben. Ez az üzem napi 6000 l sört főz, érlel, palackoz vagy hordóz. A túrát a cég gazdasági vezetője vezette, a Spar-okban találkozhattok a termékeikkel, meg persze ott vannak számos sörfesztiválon is, így például a szeptemberi Belvárosi Sörfesztiválon.
jegy.hu kupon kulturális eseményekhez
Ezt a kupont a nászasszonyoméktól kaptam, alapvetően koncertekre és színházi előadásokra lehet felhasználni. Végül is úgy adódott, hogy három rendezvényre is igénybe tudtuk venni.
- Szeptember 8-án mentünk el a Zsidó Kulturális fesztivál egyik rendezvényére, a Di Gasn Trió (nevükkel ellentétben) négytagú klezmerzenekar koncertjére a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába. Korábban minden évben részt vettünk a fesztivál egy-két előadásán, aztán az utóbbi években elmaradozott. Egyrészt először jártunk ebben a budapesti zsinagógában, másrészt a Di Gasn egészen speciális balkáni klezmert játszik, a balkáni népzenét a klezmer stílusjegyeivel ötvözve klarinéton, harmonikán, bőgőn és ütősökön előadva. Igazi zenei csemege volt.
- Szintén a jegy.hu-val voltunk a Pesti Vigadóban a Láncreakció című színdarabon, amiről szintén posztoltam már. A meglehetősen sematikus darabot egyedül a helyszín, valamint Szacsvay és Görög színészi játéka dobta fel.
- Tegnap a MOMkult-ban Hajnóczy Soma bűvész-standup estjén voltunk a megmaradt kuponjainkkal. Hajnóczy bűvészshowján hét éve, 2019. október 20-án voltunk utoljára, szintén a MOMkult-ban. Hogy honnan tudom ilyen pontosan? Mert aznap töltöttem fel a YouTube-ra harmadik legnépszerűbb dalomat, a Kipcsak csacsacsát (165 ezer megtekintés). A mostani előadás címe Top Secret, és célja, hogy bizonyos trükkökről fellebbentse a fátylat. Teszi ezt fergeteges humorral, ugyanakkor hátborzongató manipulációval. Azt eddig is tudtam, és előző posztomban utaltam is rá, hogy a bűvész legfőbb eszköze a figyelemelterelés, hogy ne vedd észre a lényeget. Ugyanakkor a másik csodafegyver a manipuláció: amikor azt gondolod, hogy szabadon döntesz, tetszésed szerint választhatsz, valójában tudat alatt manipulálva vagy és pont azt a kártyalapot húzod ki, azt a szót írod le, azt a képet képzeled el, amit a bűvész sugall, de természetesen mindezt tudat alatt. 16 évig volt részünk ebben a tömegmanipulációban elég. De aztán jött Mario és lelőtte Cipollát. Egy kis ízelítőért nézzétek meg, hogyan manipulálja Hajnóczy Krasznahorkai Lászlót:
Kabinka, a kétszemélyes elvonulás
Van Mátrakeresztesen egy vállalkozás, amely kis, skandináv típusú vendégházakat üzemeltet, afféle elvonuló helyeket, szerelmi fészkeket. A mini házacskák bent vannak az erdőben, minden kényelemmel fel vannak szerelve, teraszukon fafűtéses kád és szauna is van, de lehetőség van akár a szabad tűzön való sütögetésre is. Helybéli termelőktől hozzák a bőséges reggelit, és személyzettel az egész ottartózkodásod alatt nem találkozol, fő a diszkréció. Ha például államtitkár úr elhozza ide egy hétvégére a titkárnőjét, és otthon azt mondja, hogy egy konferencián van, senki sem fogja megtudni a dolgot.
Három éjszakára béreltek ki nekem a nővéremék és unokaöcsémék egy ilyen kabinkát, melyet a múlt hétvégén Katival vettünk igénybe. A négy napos kiruccanás túra részéről a Facebookon már beszámoltam: Az első két nap ragyogó napsütésünk volt, a harmadik nap délelőttjén esett, utána borult idő volt.
Itt most magáról a szálláshelyről adok közre néhány fotót:
![]() |
| Az egyik fal csupa üveg és az erdőt látni |
![]() |
| A fafűtéses kád és a szauna |
![]() |
| Ilyen aprócska a ház, jobbra a szauna |
![]() |
| A bőséges reggeli |
![]() |
| Keleti kényelem |
Posztom végén még közzé teszem azt a 24 életbölcsességet, amit egy befőttesüvegbe zárva kaptam meg a születésnapomra. Aki szereti az ilyesmit, olvasgassa bátran.
Ebben a műfajban szintén a hétvégén, a fallóskúti búcsújáró hely kegytemplomában láttunk egy jópofa dolgot: SMS Istentől. Bárki szabadon húzhat belőle.1. Csak akkor szürkék a hétköznapok, ha lusták vagyunk kifesteni.2. Ha előre akarsz jutni, el kell indulni.3. Mindig legyen időd néhány kedves szóra4. Nem az a fontos, hogy vagy, hanem az, hogy mit kezdesz mindezzel5. Mindenki annyi örömet talál az életben, amennyit hajlandó benne észrevenni.6. Semmi sem olyan hatalmas, mint a mosoly ereje7. Ma a mai napnak fogok élni8. Ha a szám mosolyog, az jó, de legjobb, ha a szívem is.9. A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.10. Ha esik, keresd a szivárványt! Ha besötétedik, keresd a csillagokat!11. Az álmok ingyen vannak, de a céloknak ára van: idő, lemondás és kemény munka.12. Ma a jókedvemet karban tartom.13. Ha a mai napot nem mosollyal kezded, kezdj el gyakorolni holnapra.14. Ne add fel soha az álmaidat.15. Szeresd és fogadd el önmagad, így a lelked megszépül.16. A barátság megsokszorozza az erődet.17. Tiszta szívből élj a mának… Holnap is.18. A szeretet azt is gyógyítja, aki adja, azt is, aki kapja.19. Minden nehézség között ott a megoldás szigete.20. Az apró szépségek megtalálása a körülöttünk lévő világban rejtőzik.21. Az életben minden visszatükröződik, jó-rossz egyaránt.22. Hinned kell a csodákban, hogy meg tudd őket valósítani.23. Minden nap új csodát kínál.24. Ma szakítok magamnak egy fél órát és pihenni fogok.










Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése