Viktor kerál és a levitézlett várkapitány

A csatákbúl mindig győztesen megtérő Viktor kerál erőst kedvelte a régi idők nagy bajnokait, kik sok-sok-esztendővel ezelőtt a bajvívás különféle nemeiben dicsőséget szereztek Bergengóciának. De ezen dicsőségek még kerálfi korában vótak, méges vót a keráli palotának (mit a nép csak Karmelitának nevezett vót) egy terme, melyben egy hatalmas kerek asztal körül gyakran időzött nagy kerálunk a régi idők bajnokainak körében. Ez vót a Bajnokok Csarnoka.

Viktor kerál nemcsak megvendégelte eme dicső bajnokokat, de címeket-rangokat osztogatott nékik. Kibül tanácsnok lett, kibül vámszedő, kamarás vagy várkapitány. Így lett Bergengócia egyik legnagyobb várának kapitánya Solt vitéz, ki a falónak ördögi mestere vót, a falovon való ügyeskedésben nem tanált legyőzőre még az Óperencián túl sem.
Hanem vót annak a várnak egy ravasz jószágigazgatója, ki kevésbé a vár javát, sokkal inkább maga hasznát keresve fondorkodott. Ezen rókalelkű jószágigazgató behálózta az új várkapitányt es. Addig-addig mórikálta, sugdosott néki, fújta a kígyókövet, hogy adja el néki a vár körüli erdőket, míg Solt vitéz ráállt az egyességre. Vad amúgy se nagyon járt a vár erdejiben, pár garasnál többet nem ért az egész. Hamar nyélbe is ütötték a kótyavetyét.
Hanem vót a vár töviben egy bognárműhely, melynek hintajai messzi fődön híresek vótak, aranyozott négy karikás címerüket (mely a hintó négy kerekit jelentette) külhonban is mindenki ösmérte. Nem tudott ezen műhely annyi hintót készítni, hogy távoli kerálok, hercegek, grófok és válogatott cigánylegények rögtön meg ne vették vón fényes keráli aranyokért. Sok fa kellet ám a drága hintók elkészítésihez, de szerencsére közel vótak a fondor lelkű jószágigazgató újonnan szerzett erdei, hol akadt fa bőven, csak legyen, aki megvegye. Áradt is a sok keráli arany, öregbítve a ravasz gazdatiszt kincsesládáját.
Hej, nagyon nekibucsálódott Solt vitéz, hogy így elherdálta a vár körüli erdőséget, ezen sok arany mind a várat illethetné, melybűl új fegyvereket lehetett vón kovácsolni a végvári vitézeknek, a várfal is omladozik már.
Látta a jószágigazgató a várkapitány bánatát, kihallgatást kért tőle, és eme szavakkal édesgette:
- Nagyjóuram! Mi ez a pénz a vár népinek? Jó ha száz kardot s száz sisakot kovácsoltathatsz belűle. Gondolj várkapitányi zsoldodra. Mikkor vettél magadnak egy jobb gúnyát belűle? Vén gebédet is le kéne már cserélni egy táltos paripára. Ne félj, kapsz bőven az ebül szerzett keráli aranyakbúl, csak add el nékem a vár körüli szántókat es.
Addig-addig súgott-búgott, míg Solt vitéz a fődeket is eladta. Persze, hogy ezek a fődek is a hintóműhelynél kötöttek ki, gyarapítván a jószágigazgató vagyonát. De mán csurrant-cseppent Solt vitéznek es, hatlovas hintaja, új várkapitányi lakosztálya lett. A jószágigazgatóval gyakran jártak el múlatni, ezeken a tivornyákon nemcsak étel s ital vót bőven, de szűzieknek épp nem nevezhető, de annál takarosabb fejérnépek es, sőt még mákonyból is fogyott rendesen.
Bergengóciában az vót a rend, hogy a várkapitányokat ötévente cserépszavazással választotta meg a vár népe. Közeledvén a választás napja Viktor kerál kidoboltatta, hogy csak az általa kinevezett várkapitányok védhetik meg Bergengóciát a szaracénok áradatátúl. A szaracénoktúl mindenki erősen félt, de még senki sem látott egyet sem. Solt vitéz magabiztosan várta a cserépszavazást, csakhogy közbecsúszott egy kis hiba. Egyik tivornyáján a függöny megől leskelődött egy setétlelkű krónikás, ki feljegyzett mindent tövirül-hegyire, de még azt es lefestette, amint Solt vitéz egy fejérnép faránál ippeg olyan ördögien sürgölődött, ahogyan annakelőtte a falovon a magyarvándort megcsinálta vót. No, ez a krónikás el is küldte minden várba versbe szedett krónikáját, tudják meg a végvári vitézek, micsoda romlott lelkűek Viktor kerál bajnokai:

Summáját írom az Solt vitéznek
Az bajnok kapitány levitézlésének
Az várbéli pénzek elherdálásárúl
Az várkapitánynak tivornyázásárúl

Hatalmas haragra gerjedt Viktor kerál, és magához kérette Solt vitézt a Karmelitába. A Bajnokok Csarnokában csak ketten ültek a kerekasztalnál a félhomályban.
- Bajnokom, - szólt a kerál - méltatlanná váltál a várkapitányi címre, szégyent hoztál keráli fejemre. Karóba húzathatnálak, de próba elé állítlak.
Viktor kerál azért volt kerál, mert ravaszságban túltett minden vitézen. Solt vitéznek ezt az egyességet ajánlotta:
- Meghagyom az életedet, várkapitányi címedet is megtarthatod, ha megteszed, amit kérek: Meg is bánod, amit tettél, meg nem is, bocsánatot is kérsz, meg nem is, le is mondasz a kapitányságrúl meg nem is.
Mesmeg nekibucsálódva, fejét lógatva tért haza a kapitány, de a fondorlelkű jószágigazgató már a várkapuban várta, s mesmeg ravasz tanácsokat adott néki.
Így esett, hogy Solt vitéz kidoboltatta: Megbánta a tivornyázást, de a vár pénzibűl nem lopott. Azt es kidoboltatta, hogy bocsánatot kér a családjátúl, de a vár népitül nem. Végül - és ez vala a rókalelkű jószágigazgató legravaszabb tanácsa - kidoboltatta, hogy hamarost nagy bejelentést tesz, majd alig egy fertályóra múlva kidoboltatta, hogy az előző kidobolás csak téves dobolás vót.
Meg es érkezett a keráli kegyelem üstöllést, a bajnok Solt vitézt mesmeg várkapitánynak választották Bergengócia nagy dicsőségire.