Parlament

Parlament

2018. november 4., vasárnap

A CEU-ügy a NER állatorvosi lova

Most, hogy a CEU-ügy ismét naponta terítékre kerül a médiában, többen kérdik, hogy miért is ilyen fontos a CEU az ellenzéknek, miért beszélnek róla ennyit. Nos, azon kívül, hogy egy menő egyetem elüldözése mindig nagy veszteség, talán ennél még fontosabb, hogy a CEU-ügyben, mint cseppben a tenger, benne van Orbán rendszerének minden ármánya, furmánya, csűrés-csavarása, betegsége Pár évtized múlva, egy jobb korban a politológusok és a történészek a CEU-ügyön, mint egy állatorvosi lovon tanulmányozhatják majd ezt a korszakot. De vegyük sorra mindazokat a szindrómákat, melyeket a CEU-ügyet vizsgálva tanulmányozhatunk:

1. "Eseti törvénykezés"-szindróma

Az autokráciákra jellemző, hogy a hatalom, mint politikai megrendelő egy-egy konkrét eset kapcsán nyújt be a törvényhozásnak törvényalkotási vagy törvénymódosítási igényt. A NER-ben számos példát találhatunk erre, ilyen volt például a lex-Borkai, amikor a katonatisztek korábban szolgálati idejük letelte után öt évig nem tölthettek volna be polgármesteri tisztséget, de Borkai Zsolt kedvéért a törvényt módosítva ezt az időt három évre rövidítették. A lex-Mocsai értelmében pedig egy olimpiai érem doktori fokozatnak minősül, így Mocsai Lajos korábbi kézilabda szövetségi kapitány betölthette a Testnevelési Egyetem rektori tisztét.
Amikor a legmagasabb körökből érkezett politikai megrendelés a CEU jogi ellehetetlenítésére, a legjobb jogászok gyűltek össze, hogy fogást találhassanak a már több mint negyed százada Budapesten működő egyetemen. Így született meg a lex-CEU, amely mindössze nyolc hónapnyi időt adott az egyetemnek, hogy képzést indítson a székhelye szerinti New York államban, hogy folytathassa magyarországi tevékenységét. Sem a székhely szerinti oktatás szükségességének okát, sem pedig annak elképesztően rövid határidejét nem indokolták a törvény megszövegezői.

2. Ellenségkép-szindróma

A NER a kezdetektől fogva ellenségkép kreálásával igyekezett hatalmát legitimálni. Kezdetben az "Állítsuk meg Brüsszelt!" jelszót hangoztatták, 2015-től ehhez hozzájöttek a kultúránkat, munkánkat, családunkat, biztonságunkat és vallásunkat fenyegető bevándorlók, 2016-ban ehhez már Soros Györgyöt, mint főgonoszt is hozzákapcsolták. 2017-ben a CEU-ra is sor került, mint sorosista felforgató intézményre, janicsárképzőre, neoliberális tanok terjesztőjére.
A NER csak képzelt ellenségek elleni folytonos küzdelemben képes magát elhelyezni a politikai térben. Figyeljétek meg, ha Orbán Brüsszelbe indul az Európai Tanács ülésére, mindig közzé teszi Facebook-oldalán: újabb csatába indulok. Olyat sohasem hallani tőle, hogy közös megbeszélést folytatunk szövetségeseinkkel a Magyarországot is érintő problémák közös megoldására.

3. Kulturkampf-szindróma

A "kultúrharc" szót azért németül szoktuk emlegetni, mert a hitleri Németországban vált először teljesen általánossá a tudomány és a művészet hatalmi-ideológiai alapon történő támadása. Hasonlóan a hitleri vagy szocialista időkhöz, a kormányzathoz vagy ideológiai centrumokhoz közel álló lapokon keresztül támad a NER művészeket, szerzőket intézményvezetőket, tudományos és kulturális intézményeket és egyetemeket. Így kellet távoznia Pröhle Gergelynek a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, azért kellet magyarázkodnia Ókovács Szilveszternek, a Magyar Állami Operaház igazgatójának a Billy Eliot című musical bemutatása miatt, ezért támadták meg Frida Kahlo életmű-kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában.
De a tudományos életben is olyan szintű beleszólást kíván magának a kormányzat, amelyre sem kompetenciája, sem alkotmányos lehetősége nem volna. Palkovics László bejelentette szándékát, hogy a továbbiakban ne a Magyar Tudományos Akadémia, hanem a kormány döntsön a tudományra szánt pénzek felhasználásáról, kétségbe vonták a gender studies, mint tudomány létjogosultságát, ezért betiltották, és ugyanígy mondtak véleményt a CEU-n oktatott tárgyakról illetve a CEU-n végzett tudományos kutatásokról.
A CEU elleni kormányzati támadást is kormányzati internetes portálokon, a Figyelőn és a Látószögön keresztül készítették elő. Beszédes a cikkek megjelenésének időpontja is, mely pont egybeesik Vlagyimir Putyin budapesti látogatásával (az orosz elnök valószínűleg ekkor adta le a megrendelést a CEU kilövésére).

4. "Oszt jónapot"-szindróma

Egy választási gyűlésen mondta Orbán Viktor: Nem kell félni a választási törvények megsértésétől, elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot. Ez a cinizmus azóta is jellemző a Fideszre. Fél évvel a 2018-as választások után sorra veszti el a Fidesz-közeli média a személyiségi jogi pereket és fizeti közpénzből a kártérítéseket, mert a választási kampányban politikai ellenfeleiket lehazaárulózták, letolvajozták, lebuzizták, legyilkosozták. A választásokat megnyerték, a kártérítést kifizetik, oszt jónapot.
A CEU-nál is erre játszanak: a lex-CEU-t nyilvánvalóan az Alkotmánybíróság is és az Európai Unió bírósága is érvényteleníteni fogja, de addigra már a CEU régesrégen Bécsben lesz - oszt jónapot.

5. Kisvasút-szindróma

Ha támadják a kisvasutat, meghosszabbítjuk Bicskéig, meghosszabbítjuk Lovasberényig - mondta Orbán Viktor a felcsúti kisvasút kritikusainak. A Vál-völgyi Kisvasút megépítését nem tényleges turisztikai vagy kommunális igény, hanem a miniszterelnök vágyálma hívta életre. A projekthez csak úgy kaphattak uniós támogatást, hogy egy nagyságrenddel nagyobb forgalmi adatot prognosztizáltak, mint ami a valóságban lett.
A kisvasút-szindrómát, vagyis azt, hogy ha valamit kritizálnak bennünk, azt csakazértis foggal-körömmel védelmezünk, általában kamaszkorunkban kinőjük.
A CEU-t védelmébe vette az EU, a nemzetközi tudományos közvélemény, az Amerikai Egyesült Államok, bírálta a Velencei Bizottság, bekerült a Sargentini-jelentésbe. Orbán számára mintegy menekülési útvonalként kínálták fel a CEU megtartását: ha maradhat a CEU, Orbán is maradhat az Európai Néppártban, Amerikával is jó viszonyt ápolhat. A kamaszos kisvasút-szindróma viszont visszatartja Orbánt, hogy kézjegyével lássa el a már kilenc tárgyalási fordulóban előkészített és már csak aláírásra váró CEU-egyezményt.
Megjegyzem, talán a kisvasút-szindróma Orbán legsúlyosabb jellemhibája, hogy vesztes ügyekből hiúságból nem képes engedni. Ez akár még az ország vesztét is okozhatja.

6. "Milyen oroszlán?"-szindróma

A "Milyen oroszlán?"-szindróma az egyik legáltalánosabb politikusi viselkedés. Ha konkrét kérdést tesznek fel neked, tettesd hülyének magadat. Mi a kormányzati funkciója Habony Árpádnak? Ki az a Habony Árpád? - jön a viszontválasz.
Most, hogy a CEU-botrány kezd a tetőfokára hágni, a kormányzati kommunikáció kimaxolja a "Milyen oroszlán?"-szindrómát. Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, Dr. Kovács Zoltán kormányszóvivő (doktorátusát a CEU-n szerezte) és a miniszterelnök egyhangúlag értetlenkednek arra a kérdésre, hogy mikor írják alá a megegyezést New York állammal a CEU-ról: Nem tudunk róla, hogy valamit is alá kellene írnia Magyarországnak. A cinizmus netovábbja.

7. "Inverz kommunikáció"-szindróma

A NER már a nevében gyakorolja az inverz kommunikációt. A Nemzeti Együttműködés Rendszere az együttműködés helyett a folytonos konfliktuskeresés és árokásás rendszere. Az Orwell-i társadalom hármas jelmondata is az inverz-kommunikáción alapul: A háború: béke; A szabadság: szolgaság; A tudatlanság: erő.
Ha megírják a közmédiáról, hogy valótlanságot terjeszt, csak annyit mondj: "Fake news!", vagyis az a hazug, aki mondja.
Amikor a CEU bejelentette, hogy amennyiben a magyar kormány nem állapodik meg New York állam kormányzatával a CEU magyarországi működéséről, nem  maradhat Budapesten, a NER lakájmédiája azonnal azt kezdte kommunikálni, hogy Soros György egyeteme zsarolni próbálja Magyarországot. Úgy kezdődött a verekedés, hogy visszaütöttek.
Rétvári Bence szerint az a tény, hogy messze a CEU nyerte el pályázaton a legtöbb európai kutatási pénzt, azt bizonyítja, hogy a CEU elhappolja a lehetőségeket a többi magyar egyetem elől.

2017-ig kritikusa voltam az Orbán-kormánynak, de számos intézkedésükkel egyetértettem, és mindig is az volt a véleményem, hogy helytelen ellenzéki magatartás az, ha mindent hibásnak és elvetendőnek mondunk, amit az Orbán-kormány az elmúlt nyolc évben véghezvitt. A lex-CEU és az azt követő kutyakomédia után viszont az Orbán-kormány ádáz ellenségévé váltam. Az a hideg számítás és cinizmus, amellyel kivégzik az egyetemet, ezzel jóvátehetetlen gazdasági, politikai, kulturális és tudományos kárt okoznak hazánknak, túlmegy minden eddigi határon.

#IstandwithCEU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése