Parlament

Parlament

2017. november 11., szombat

Gondolatok a reformáció 500. évfordulóján, I. rész

A reformáció 500. évfordulójával kapcsolatban olyan sok gondolat gyülemlett fel bennem, hogy posztomat két részre bontottam. Természetesen semmiféle teológiai tudással nem rendelkezem, posztomat tisztán olvasmány- és filmélményeim alapján írom.
Két filmmel és egy könyvvel próbáltam magam felkészíteni a jeles évfordulóra. Megnéztem Eric Till 2003-ban készült filmjét, a Luther-t Joseph Fiennes-szal és Peter Ustinovval, valamint Sütő András azonos című drámájából 1979-ben forgatott magyar filmet, a Csillag a máglyán-t, mely Kálvin János és Szervét Mihály konfliktusáról, utóbbi máglyahaláláról szól. Végezetül elolvastam Moldova György Negyven prédikátor című könyvét (első könyvem, melyet teljes egészében on-line a Digitális Irodalmi Akadémia portáljáról olvastam el.)
A zsidó-keresztény vallás nagy reformjait mindig alkalmas történelmi pillanat készítette elő, de mindig ihletett személyek, próféták, igehirdetők, prédikátorok kellettek hozzá. A nagy vallási reformok általában mindig új vallást hoztak létre, de hozzájárultak az eredeti vallás megreformálásához.
A kereszténység kialakulása is egy ilyen történelmi pillanatban következett be: az ókori Izrael négy államában római helytartók és a despota papság uralkodott, a nép csodára és megváltásra várt. Reza Aslan A zelóta című könyvéből, Spiró György Fogságából és Benedikty Béla Názáreti-jéből megtudhattam, hogy a kereszténység kezdetben egyfajta népi zsidóságnak indult, valójában Pál apostol - ki e tekintetben komoly vitában állt Jakabbal apostollal, Jeruzsálem első püspökével - szakította el a kereszténységet a zsidó provincializmustól, szakított a zsidó hagyományokkal. Spiró szerint az ókori mediterráneum változatos vallási piacán egyszerre csak egy nagyon kelendő termék jelent meg: mindenki számára elérhető volt, megszüntette a kiválasztottságot, tanai egyszerűek és könnyen követhetőek voltak. A kezdeti ókeresztény, nazarénus közösségek még Jézust nem tekintették Isten fiának, Mária sem szeplőtelenül fogant, a kereszténység legalapvetőbb dogmáit csak 392-ben a niceai zsinaton fektették le, ekkor kanonizálták az Újszövetség könyveit. A 4. század ariánusai még tagadták a Szentháromságot, Jézus az Atyaistennel nem egylényegű (homousion), hanem hasonló lényegű (homoiusion). Az ember tragédiájából, Madách drámájából tudhatjuk, hányan mentek máglyára ezért az egy i-betűért. Mi pedig megcsodálhattuk Ravennában az ariánus keresztelőkápolna csodálatos mennyezetmozaikját 2011-ben:
A régi zsidó vallás reformját, a jeruzsálemi központú teokrácia megszűnését végül is a Templom kr.u. 70-ben történő lerombolása és a zsidóság szétszóratása váltotta ki.
A 7. századi Mekkában semmi sem volt, ami az élet feltételeit biztosította volna: sem víz, sem növényzet. Volt viszont egy fekete kő, mely még valamikor az időszámítás előtti első században hullott alá meteoritként, és zarándokhellyé tette a várost. A kő fölé megépítették a szentélyt, a Kábát, és komoly zarándokturizmus alakult ki, melyet a környék nomád arab törzsei menedzseltek évszázadokon át. A 6. században aztán kedvező történelmi helyzet alakult ki: a Bizánc és a Perzsa Birodalom között dúló évszázados háború ütközőzónájában a nomád arab törzsek karavánútjai biztosították a kereskedelmi kapcsolatokat. A gazdaságilag egyre feljebb emelkedő törzsek szülöttje, Mohamed, karavánútjai során megismerkedett a zsidó és keresztény vallással. Mohamed kinyilatkoztatásai a 7. század elején kezdődtek. Lényegük az volt, hogy Isten (Allah) Mózessel a Tórát, Jézussal az Evangéliumot küldte az emberiségnek, de a kinyilatkoztatások sora nem ért véget, Mohamed prófétán keresztül most a a Koránt, az előző tanok szintézisét juttatja el a hívekhez.
Az iszlám következetesen monoteista, tagadja Jézus isteni voltát, sokan ezért az iszlámot is egyszerűen ariánus irányzatnak tekintik. (A Bazi nagy francia lagzik című filmben a francia katolikus apa zsidó és muszlim veje a karácsonyi betlehemi jászolnál egyetértenek abban, hogy a kisded Jézus nem Isten fia, "csak" egy próféta). Elutasítja továbbá a bálványimádás minden formáját, tiltja az emberábrázolást.
Az új vallás, amibe Mohamed még a mekkai zarándoklatot is beépítette (mely némiképp ellentmond a bálványimádás elutasításának), sikeresen egyesítette az arab törzseket, és az iszlám kalifátus alig száz év múlva már az Atlanti-óceántól az Arab-öbölig terjedt. Erről az egykori világbirodalomról álmodoznak a mai Iszlám Állam fundamentalista-dzsihádista harcosai.
Az iszlámot is hamar utolérte a vallásszakadás: már Mohamed halála után örökösödési viszály robbant ki, mely később a két fő muszlim irányzat, a szunnita és a síita szétválásához vezetett. A síiták szerint az imámok nem egyszerűen a vallási közösség vezetői, hanem a próféta megtestesítői, akiken keresztül tovább folyik az isteni kinyilatkoztatás a hívők felé.
És most ugorjunk majd ezer évet, az európai 16. századba. A nagy reformátorok, Luther és Kálvin előtt is voltak reformirányzatok a kereszténységen belül (bogumilok, valdensek, husziták, katarok), de ezek hirdetői rendre máglyán végezték. A reformáció idejére azonban változott a helyzet. Egyrészt az európai birodalmakban megerősödött a Vatikántól való függetlenedési törekvés, másrészt megszületett egy nagyon fontos kultúrtörténeti vívmány, a könyvnyomtatás, mely lehetővé tette a Szentírás és más vallási iratok szélesebb körben való terjesztését.
Luther Márton állítólag nagyon félt a végítélettől, nagyon foglalkoztatta az üdvözülés. Nem értette, hogy a katolikusok miért az anyaszentegyház által nyerik el az üdvözülést, mikor a szentírás világosan kimondja, hogy mindenki üdvözülhet Krisztus kegyelme által. Ráadásul az üdvözülés a 16. századra árucikk lett, a Vatikán bűnbocsánatot ígérő búcsúcédulák árusításával gyűjtött anyagi támogatást különféle projektekre, keresztes háborúkra, a Szent Péter Bazilika építésére.
A felháborodott Luther a legenda szerint 95 pontból álló téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára szögelte ki, az érsek felszólítására nem mondta ki a varázsigét: revoco (visszavonom), Rómába, az inkvizíció elé idézték. A szász választófejedelem azonban nem engedte, hogy egy szász alattvaló pere Rómában folyjék, ezért azt Augsburgban tartották meg. Tanai visszavonása helyett itt hangzott el a híres mondat: Itt állok, mást nem tehetek (Hier stehe Ich, kann nicht anders.) A választófejedelem ezután elraboltatta Luthert, és lényegében házi őrizetben tartotta, nehogy baja essék.
A történet két eleme is csak legenda: a 95 pont fizikai valójában sohasem került kiszegezésre, és az inkvizíció előtt sem hangzott el a történelmi mondat. Ettől persze Luther Márton nemcsak a vallástörténet, hanem a német irodalomtörténet nagy alakja is, hiszen az ó-héber nyelvről fordított Ószövetségből és az ó-görög nyelvből fordított Újszövetségből összeszerkesztett első német nyelvű Biblia, a Lutherbibel mind a mai napig alapjául szolgál a lutheránus bibliakiadásoknak, egy ilyen ősnyomatot nemrég csodálhattunk meg Pannonhalmán. Akárcsak a magyar kálvinistáknak a Károli-Biblia.
Hasonlóan fontosak Kálvin János franci nyelvű bibliafordításai. Sütő András drámájában, a Csillag a máglyánban azzal a problémával foglalkozik, miként válik egy dogmák ellen küzdő mozgalom maga is dogmává. Kálvin Genfben egy sajátos teokráciát, második Jeruzsálemet hozott létre, melyet rendkívüli erkölcsi puritanizmus jellemzett: üldözték a tivornyázást, a szerencsejátékot. Emiatt konfliktusba került a város elöljáróival, akik felé megtagadta az úrvacsora kiszolgáltatását, de az állandó külső fenyegetettség mellett már nem tűrhette meg egykori barátja, Szervét Mihály új-ariánus, szentháromság-tagadó mozgalmát. (Azért érdemes ilyen régi, csaknem negyven éves filmet nézni, mert a nemzet színészei, Sinkovits Imre, Avar István, Sztankay István, Haumann Péter mellett olyan színészlegendák is szerepelnek benne, mint Mensáros László).
Bár Szervét Mihály máglyán végezte tanai miatt, az erdélyi Dávid Ferenc unitárius mozgalma sikeresebb volt. Dávid Ferenc, kinek emlékművénél mi is jártunk magos Déva várában, katolikusként indult, wittenbergi diák lévén lutheránus lelkészként is működött, később kálvinista lett, hogy végül kialakítsa következetesen egyistenhívő, szentháromság-tagadó gondolatrendszerét. Báthory Kristóf erdélyi fejedelem várfogságra ítélte, Déván halt meg.

Bizonyság arra, hogy a kálvinisták sem igazán tűrték meg az új-ariánus mozgalmat, idézem a Negyven prédikátorból a Debreceni Református Kollégium esküszövegének egy részletét: „Isten és az angyalok előtt erős hittel megfogadom, hogy az igaz tudománytól soha el nem térek, nem hajlok át Dávid Ferenc új-ariánus szektájába…”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése