I.K.3.0

Ez a furcsa plakát jelent meg 1983 tavaszán az utcákon, találgattuk: vajon mit ábrázolhat, mi lesz ez az előadás? A televízióban volt egy műsor, a Fiatalok órája (szegény Déri János vezette), amelyből már hírt kaptunk, hogy egy rockopera készül a híres szerzőpárostól, és ismert színészek mellett a hazai pop-élet jelesebb szereplői játszanak majd benne, az alkalomra újra összeáll az Illés zenekar.
A helyszínt aztán hamar áttették a városligeti Királydombra, egyrészt a nagy érdeklődés, másrészt műemlékvédelmi okokból. (Csak egy érdekesség: az eredeti óbudai helyszínen Újlak 1937-41 közötti rendezése előtt is egy Királydombnak nevezett terület állt. A rockopera rendezője, Koltai Gábor ma már úgy meséli, a hatalom nem engedélyezte, hogy az amfiteátrumban legyen a bemutató).
Az István, a király öt előadását láttam: Az eredetit 30. éve, 1983 augusztus 20-én a Királydombon, két év múlva a Nemzeti Színházban, a 2003-ban Csíksomlyón előadott változatot - sajnos csak televízión, a 2008-ban 25. éves jubileumon a Társulat előadását a Sportarénában és most, a 30. évfordulóra készült rendezést ugyanott. 30 éve ugyanúgy édesanyám ült mellettem, mint most, az 1985-ös változatot akkori barátnőmmel, a 2008-ast két nagylányommal, a mostanit a nagymamákkal kibővített családdal (Orsi igazoltan volt távol) néztem meg. Néhány szubjektív benyomás az öt előadásról:

1983, Városliget, Királydomb

Sokáig találgattuk, mi volt a hatalom célja, hogy hozzájárult a darabhoz, Aczél agytekervényei mögé nehéz volt belátni. Sokan mondták, hogy Kádár hatalmát így szerette volna legitimálni, mások szerint így akarta levezetni a nemzeti gőzt (a Rékának hangot kölcsönző Sebestyén Márta és a regősöket megszemélyesítő Muzsikás együttes valamint Novák Ferenc koreográfus táncosai hozták be a táncházas vonalat). Próbáltuk megfejteni, mit jelent a "veled Uram, de nélküled" mondat a puhuló diktatúrában.
Az előadás még tátika-show volt, vagyis teljesen playback-ről ment, így stúdió-minőségű zenét kaptunk, és így bújhatott el Varga Miklós Pelsőczy László, Sebestyén Márta pedig Kovács Ottilia arca mögé (későbbi előadásokban már vállalták saját személyiségüket).
Tény, hogy az előadás végén büszke voltam, hogy magyar vagyok és nem német, amint lehetett, megvásároltam a hanglemezt, Koltai elég gyenge filmjét is láttam párszor, DVD-n is megvan.

1985, Nemzeti Színház

Kíváncsi voltam, hogy kőszínházban is működik-e a darab. Istvánt az azóta már elhunyt Bubik István játszotta, viszont Koppányt az ősbemutatón is szereplő Vikidál Gyula énekelte. A darab végén felcsendült a Himnusz, és hosszú vita zajlott a sajtóban, hogy ha a Himnusz a darab része, akkor fel kell-e állni a nézőknek, vagy sem. Magyar ember, ha a Himnuszt hallja, feláll és kész. Így volt ez tegnap is.

2003, Csíksomlyó

Az előadás igazi reveláció volt a csíksomlyói búcsú helyszínén, a Makovecz-tervezte oltár előtti dombon. Az eredeti, '83-as előadásból Varga Miklóson és Vikidál Gyulán kívül szerepelt a krónikás dalát éneklő Bródy János, a koreográfus is ugyanaz a Novák Ferenc volt, aki az ősbemutató táncait is betanította. Fia, Novák Péter alakította a táltost, Tordát. Az előadás hihetetlen siker volt, a televízió élőben közvetítette. A végén a Himnusz után a Székely Himnuszt is elénekelték. Kijött meghajolni Boldizsár Mikós, akinek a színdarabjából az opera készült. Utána még két hetet élt.

2008, Budapest Sportaréna

Érdekes előadás volt, mert a Magyar Televízió egy tehetségkutató műsor keretében válogatta ki hozzá a szereplőket. A válogató különben igen színvonalas volt, leginkább Novák Péter koreográfiáinak köszönhetően. Az előadásban inkább csak a kiválasztott tehetségek helytállása érdekelte az embert. Az eredeti, '83-as előadásra való utalást itt Szörényi Levente (prológus) és Bródy János (krónikás) szerepeltetése jelentette. Ahogyan én visszaemlékszem, Szikora János rendezésén nagyon a kiegyezni-akarás sütött át: az előadás utolsó jelenetében Koppány és István szimbolikusan kezet fogtak, Szörényi és Bródy is összeölelkeztek, mindenki azt várta, hogy a díszpáholyban Gyurcsány és Orbán is kibékülnek, miközben felcsendülnek a Szeressük egymást gyerekek című dal hangjai. Hát erre még egy kicsit várni kell.

2013, Budapest Sportaréna

Nos, a tegnapi előadással már hetek, sőt hónapok óta tele van a magyar sajtó. Nem kis meglepetést okozott, hogy a Nemzeti Színház igazgatói székében nem megújított, erősen megosztó és főként a balliberális oldal által bálványozott Alföldi Róbertet bízta meg az addig nemzeti oldalra sorolt Szörényi a jubileumi előadás megrendezésével. Erről akkor egy posztot is írtam. Kati az egész családnak vásárolt jegyet, ne tudjátok meg, mennyiért. Az augusztus 20-ai szegedi bemutató óta ez az előadás a felkorbácsolt politikai indulatok középpontjába került. Próbáltam kerülni a kritikák elolvasását/meghallgatását, de nem nagyon sikerült. A tegnapi előadás helyszínére tüntetést és ellentüntetést is szerveztek.
Az operaelőadásoknak általában van egy furcsa előadásmódja: erős gesztusok, eltúlzott érzelmek, erős sminkek. Azért hívják a dél-amerikai sorozatokat is szappanoperáknak, mert ugyanezek az eszközök vannak bennük, csak prózában. Én pontosan ezért nem szeretem az operákat (a szappanoperákat sem), viszont Alföldi éppen ezért nemzetközileg is elismert operarendező: nála a szereplők hús-vér emberek, a konfliktusok valódi konfliktusok. Ez volt a jellemző erre a rendezésére is: 30 évvel az ősbemutató után először hozta emberközelbe a darabot.
Egyetlen megoldását sem találtam öncélúnak vagy polgárpukkasztónak, mindennek megvolt a maga dramaturgiai jelentősége. Alföldi a szereplőválogatásnál is figyelt a régi előadásokra: az ősbemutatóhoz hasonlóan itt is sok volt az eredetileg prózai színész. A '83-as előadásból Varga Miklóst és Nagy Ferót, a 2003-asból Novák Pétert, a 2008-asból pedig a már említett Feke Pált szerepeltette.
Több nagy ötlete mellett kettőt mindenképpen megemlítek. Géza szelleme (Blaskó Péter) fel-fel tűnik a darabban, lényegében a magyar néplelket szimbolizálja, ő énekli el a csata utáni Azt ígérted, édesanyám... kezdetű dalt és az előadás végén a Himnuszt. A regősök (Varga Miklós és Nagy Feró) Trabanton érkeznek a színre, a 60-as, 70-es éveikben járó kádári kisembert szimbolizálják, akik teljesen értetlenül nézik a 21. századot. Tragikomikus, de egyben nagyon fontos jelenet.
Megint csak azt éreztem, amit a már idézett posztomban: Alföldi szereti és tiszteli színészeit. Blaskót igazán nem lehet azzal vádolni, hogy a liberális baloldal szekértolója: annak idején nem vette át a Kossuth-díjat Gyurcsánytól, Orbánék aztán újra kitüntették vele. Alföldi Stohl András mellett is - a sok magánéleti vihar ellenére - kitartott, és nem vált az előadás kárára. Varga, Nagy és Feke meghívása a darabba is ugyanezt a szeretetet jelzi. Ami pedig egyes színészek énektudását illeti: higgyétek el, ebben az esetben fontosabb volt a hiteles játék, mint az énektudás (Stohl a Szállj fel szabad madár egy egész strófáját rossz hangnemben énekelte, még sincs mit a szemére hányni).
Óriási előadás volt, ugyanazzal a lelki töltéssel mentem haza, mint harminc évvel ezelőtt.

Szárszónak is egy a vége, avagy a szárszói zárszó

70 éve volt a híres balatonszárszói megbeszéléssorozat. A szárszói találkozó és a lakitelki sátorverés párhuzamáról egy tavalyi posztomban az utóbbi 25 éves évfordulója kapcsán már írtam. A találkozót Püski Sándor Magyar Élet Könyvkiadója valamint a Soli Deo Gloria Szövetség hívta életre, és 1942-ben már volt egy előzménye, mégis ezt, a másodikat tekintik a nagy szárszói találkozónak.
A '42-es találkozón apám is részt vett, Veres Pétertől, Nagy Istvántól ott kapott dedikációi igazolják ezt. Sajnos a híres '43-as találkozó idején apám Szentendrén katonáskodott, ezért nem vehetett részt rajta. Pedig ezen a tanácskozáson gigászok csaptak össze: a szocialista-agrárszocialista vonalat képviselők, pl. Erdei Ferenc és Veres Péter, valamint az úgynevezett harmadik út képviselői, pl. Németh László vagy Féja Géza.
Erdei Ferenc előadásában a magyar társadalom két világháború közötti rétegződését vázolja fel tömören, a szociológia és szociográfia magyar terminológiáit is megteremtve szerintem máig ható érvénnyel. Erdei szerint ki kell alakuljon egy valódi demokrácián és önigazgatáson alapuló polgári társadalom, hogy aztán fokozatosan átadja helyét egy szocialista munkás-paraszt társadalomnak. Erdei és Veres nem proletárdiktatúrát képzeltek, Veres például a mezőgazdaságot erős magángazdák önkéntes szövetkezésében képzelte kiteljesedni. Apám mind Erdeinek, mind Veresnek nagy tisztelője volt, és mint parasztpárti képviselő, közeli munkakapcsolat is fűzte őt hozzájuk. Apám tagja az Erdei Ferenc Társaságnak, ezért különösen fájdalmasan érinti, hogy korunk utcanév-átnevezési lázában az MTA Erdei Ferencet is a nem javasolt kategóriába sorolta be. Törpék ítélkeznek óriásokról. Nemrég Huszár Tibor írt egy Erdei-monográfiát, melyhez apámmal is készített egy hosszú interjút.
Németh László előadásáról már írtam egy posztomban, melynek lényege, hogy a magyar gazdaság idegen kézben van, a magyarok bennszülöttek saját hazájukban, és saját soraikból kikerült, de az idegeneknek elkötelezett "maharadzsák" uralkodnak felettük. Németh egy olyan "kert-Magyarországot" képzel el, melyben visszaszerezzük a javak fölötti önrendelkezést, a társadalom fő támaszai a kisipar és a kisgazdaságok lesznek. Bár Németh helyzetérékelése helyes volt, az elképzelése naiv, Erdei és Veres szerint csak értelmiségi álmodozás. Mindenesetre megadja a magyarázatot arra, hogy kompországunk miért ingázik örökmozgóként a két part között, vagy hánykolódik magatehetetlenül a viharos habokon: gazdasági fellendülés mindig csak idegen tőkével valósul meg, de egy idő után rossz szemmel kezdünk nézni a külfödi multikra. Ez zajlik napjainkban is.
Az évforduló kapcsán olvasgatom a szárszói tanácskozás jegyzőkönyvét, hogy találok-e a mára is érvényes következtetéseket benne. Egyrészt megdöbbentő, hogy 1943-ban még mennyire nem látták, milyen tragikus lesz hazánkra nézve a világháborús vereség. Integrációban, szövetségi politikában alig-alig gondolkodtak, csak a romantikus és soha érdemben meg nem valósuló kossuthi ideát, a Duna-menti országok szövetségét tudták elképzelni. Elég, ha ma megnézzük a Visegrádi Négyek együttműködésének kudarcát.
Talán Kodolányi János megnyitójában elhangzó szavak illenek legpontosabban a mai helyzetre:
"Ma az ember, helyesebben az emberek egy törpe töredéke, a beszélő s a nyomtatás, a rádió fölött hatalmat birtokló csoportja - s ez a csoport, természetesen, azonos a politikai, társadalmi, gazdasági s egyéb hatalmat gyakorlók csoportjával - mint valami megőrült vajákos, hadarja indulatában és rettegő hatalomimádatában a szavakat, mint valami varázsló, zengi, dörgi suttogja, recsegi bűvölő szavai tömegét éjjel-nappal, hogy így akarata alá énekelje az ellenszegülő, szabadságát s emberségét megőrizni vágyó tömegeket. És ez, tudjuk, bizonyos mértékben sikerül is neki. Ismételj egy hazugságot tízszer, százszor, ezerszer és végül igazság lesz belőle - írta a német nemzetiszocializmus egyik tekintélye. Sajátítsd ki a gondolkozás és a gondolatközlés eszközeit, sőt teremts új eszközöket, s a szavak inflációját zúdítsd rá a tömegekre."
A szárszói tanácskozás egyik érdekes utózöngéje, hogy pont a Soli Deo Gloria Szövetség telke melletti telken, Farkasházy Tivadar birtokán rendezte meg az ismert humorista és közíró a maga szárszói értelmiségi találkozóját az 50. évfordulón, 1993-ban. Ezen még minden jelentősebb rendszerváltó érő és személyiség képviseltette magát, még Orbán Viktor is megjelent azóta elhíresült videotonos kék-piros-fehér ingében. A találkozót még további 10 alkalommal rendezték meg 2003-ig, de a jobboldali-konzervatív személyiségek kikoptak a rendezvényről. Idén - 10 év szünet után - Farkasházy ismét megrendezte a találkozót - sógorom is hivatalos volt rá, de végül nem ment el - de az már nyíltan vállalt Orbánt leváltó ellenzéki tanácskozás és vitafórum volt.
Ma már nem lehet olyan tanácskozást összehívni, melyen érdemi vita zajlik. A szekértáborok képviselői Szárszóról, Lakitelekről és Tusnádfürdőről, ki-ki saját akol-melegéből üzenget a másiknak. Kár érte.

Petra kórházi kalandja

Divat szidni a magyar egészségügyet. Ráadásul én amúgy is egy morgós fajta vagyok, a blogomban a "füstölgés" címkére jön fel a legtöbb bejegyzés. A Budapesti Szent János Kórházra pedig különösen rájár a rúd, ismerjük már, mint a rossz pénzt. A János traumatológiai osztályáról mostanában sokat cikkeztek, hogy nincs betegfelvétel, nincs elég ülő és fekvőhely, félnapokat kell várni törött vagy vérző végtagokkal. 2010-ben, Kati szárkapocscsont-törésekor mi is szereztünk erről némi tapasztalatot, de azért sürgősen hozzáteszem, hogy az orvosok szakmai munkája ellen semmi kifogásunk nem volt. Idős szüleim kapcsán is volt szerencsém megtapasztalni a lepukkant infrastruktúrát, megismerni a túlhajszolt nővéreket és fáradt, barátságtalan orvosokat.
Most viszont csak azért is egy minden tekintetben pozitív és dicsérő posztot írok a Jánosról Petra kétnapos kórházi kalandja kapcsán.
Az történt ugyanis, hogy az ünnepeket Angyali-szigeten töltöttük, és Petrának 20-án reggel szörnyen elkezdett fájni a feje, láza volt és mindent kihányt. Semmilyen tablettás gyógyszer nem maradt meg benne, de folyadék se nagyon. Estére sem csillapodott sem a láz, sem a fejfájás, és folyadékbevitele is alig volt. Bár harmadik gyereknél a szülők már a cumit is a kutyával hozatják vissza és úgy teszik a gyerek szájába, most mégis nagyon elkezdtünk aggódni, mert már a fény is zavarni kezdte Petrát. Csak nem agyhártyagyulladás? Kihívtuk az ügyeletet, akik a szokásos szülőmegnyugtató és -elhárító tanácsok helyett valóban komolyan vették a hívást és fél órán belül kijöttek, pedig a tűzijáték után elég nehezen volt járható a város. A kiérkező fiatal orvos megnyugtatott bennünket, hogy szerinte nem agyhártyagyulladás, de nem zárható ki teljesen, ezért vagy hívja a gyermekmentőt, vagy vigyük be mi magunk a Jánosba. Kicsit összeszorult a gyomrunk, mert eddig nem volt túl jó tapasztalatunk ezzel a kórházzal.
Éjfél körülre értünk a János gyermekosztályára, ahol egy tündéri fiatal ügyeletes doktornő fogadott minket. Megvizsgálta Petrát, rögtön felvette megfigyelésre, Kati is vele maradhatott. Petra azonnal infúziót kapott, mert már eléggé ki volt száradva.
Másnap délelőtt váltottam Katit, addigra már megvolt a laboreredmény, amely vírusos fertőzést állapított meg. Petra még alig evett, de szerencsére sokat ivott és a hányingere teljesen elmúlt, csak szomorú volt és nagyon haza akart jönni. Ezen segítettek a bohócdoktorok, akik délelőtt lufiállatokat készítettek Petrának, délután pedig kis műsort rögtönöztek neki, a végén a füle mögül egy piros orrot is elővarázsoltak és az orrára húzták.

Még egy éjszakát a kórházban töltött (anyja persze vele lehetett), reggel már farkaséhesen ébredt, szépen reggelizett és ebédelt, így a délutáni vizit után hazaengedték.
A János Kórház mindenben rácáfolt eddigi hírére: az orvosok és a nővérek kedvesek és lelkiismeretesek voltak, a környezet - szemben a János más osztályaival - barátságos volt. És még egy: sem az első nap kihívott ügyeletes orvos, sem pedig a Petrára vigyázó nővér nem fogadott el pénzt.
Reményt ad, hogy a magyar egészségügy anyagi nehézségei ellenére az orvosokban és nővérekben a hivatástudat és a lelkiismeretesség töretlen. Petrának pedig ez a kétnapos kórházi tartózkodás csak egy nyári kaland volt, amit majd lehet mesélni szeptemberben az osztálytársaknak.

Méltányossági ügyek

Egy korábbi posztomban már idéztem azt a zsidó viccet, amelyikben a rabbi azt mondja Kohnnak: Fedetlen fővel Isten házába lépni ugyanakkora bűn, mint felebarátod feleségével paráználkodni. Mire Kohn: mindkettőt próbáltam, micsoda különbség.
Ezt a viccet akkor szoktam emlegetni, mikor fontos és kevésbé fontos dolgokat azonos súllyal mérlegelünk. Ez most két olyan bosszantó üggyel kapcsolatban jutott eszembe, ami a közelmúltban történ velünk.
Még júliusban Orsi BKV-bérletét bevonta az ellenőr és 8000 Ft pótdíjat fizettetett vele, mert szerinte javítva volt a diákigazolvány száma. Valójában Orsi egy kifogyott tollal kezdte ráírni a számot, aztán tollat váltott. Szerencsére megvolt a bérletszelvény vásárlási blokkja, így tudtuk igazolni, hogy a bérlet Orsié, vissza is kapta és becserélhette egy másikra, de persze a 8000 Ft-ot nem kapta vissza.
Akik ismernek, tudják, hogy igazam védelmében szeretek leveleket írogatni, most sem volt másképp. Méltányossági kérelmet nyújtottam be (a BKK-nak van méltányossági ügyosztálya is), amiben hivatkoztam arra, hogy minden hónapban mindhárom gyermekünknek megvesszük a bérletszelvényt, most sem károsítottuk meg a társaságot, tekintsenek el a pótdíj kiszabásától. A válaszlevelet valószínűleg egy robot írhatta, mert ismertette a BKK üzletszabályzatát, ami szerint jogos a pótdíj kiszabása.
Két hete egy parkolási ügyem volt. Már vagy 10 éve mobiltelefonnal parkolok, hogy ne érjen meglepetés, eddig minden rendben is ment. Most viszont véletlenül rossz körzetszámot írtam be (40 fok meleg volt aznap). Ez ugyanúgy XI. kerületi körzet volt, de pechemre olcsóbb díjzóna, ezért 4550 Ft pótdíjat szabtak ki rám. Persze megint kérelmet adtam be, a robot az elutasító válaszlevelében ugyanúgy a hatályos rendeletet citálta. Méltányosságról szó sem lehet.
A dologban azon túl, hogy egy hónapon belül 12550 Ft-ot ki kellett fizetnem, az az igazán bosszantó, hogy egyszerű formai hibákról volt szó károkozás és nyerészkedés szándéka nélkül, a kiszabott büntetés mértéke viszont megegyezik a menetjegy nélkül utazókra vagy parkolási díjat nem fizetőkre kiszabott pótdij összegével. Ez kicsit olyan, mintha a BTK-ban csak egyféle büntetés lenne, mondjuk 10 év fegyház, és ezt szabnák ki azokra is, akik áthajtanak a piroson, meg a visszaeső anyagyilkosokra is.
Úgy tűnik, Magyarországon még nem értik a hatóságok - az adóhivataltól kezdve a közlekedési rendőrökig - hogy a méltatlanul apróságokért kiszabott büntetés dacot és ellenállást vált ki az állampolgárból, aki így együttműködő partner helyett ellenség lesz.
Németországban, Ausztriában első körben csak figyelmeztetnek a hatóságok, de szigorúan ellenőrzik a hibák kijavítását. A cél ugyanis nem a büntetés, hanem a nagyobb baj elkerülése.
Ismerősöm mesélte azt a történetet, hogy az NSZK-ban némi snapsz és sör elfogyasztása után akart autóba ülni, amikor is előlépett egy rendőr, szondát fújatott vele, majd azt mondta, hogy most 4 órán belül nem vezethet, ne is próbálja meg, mert itt van a közelben, és másodszor már büntetni fog. Nálunk nyilván megvárták volna, amíg elindul, utána állították volna le, és jött volna a súlyos büntetés.
Persze ehhez önálló döntésre is alkalmas, nem megfélemlített de jól megfizetett köztisztviselői gárda kellene, nem pedig a szabályokat gépiesen alkalmazó, az elbocsátástól folyamatosan rettegő droid-hadsereg.

Pistike és a szülői kölcsön

Pistike idő előtt visszafizette a szüleitől kapott kölcsönt, így most már a szülei nem szólhatnak bele, hogyan gazdálkodik a zsebpénzével.
Az történt ugyanis, hogy jó pár évvel ezelőtt Pistike elkezdett sokkal több pénzt költeni, mint amennyi zsebpénzt kapott. El is fogyott hamar még az is, amit a malacperselyében tartott, ezért kénytelen volt az osztálytársaitól kölcsönkérni. Adtak is neki az osztálytársai szívesen. Persze nem ingyen: volt, aki több pénzt kért vissza, mint amennyit adott, volt, aki rendszeresen igényt tartott Pistike tízóraijára. A tartozást muszáj volt megadni. Egyszer Pistike jelezte Zsoltinak, hogy nem tudja a tartozását időben megadni, de Zsolti szólt a felsős bátyjának, a Bencének, aki az egyik tízperces szünetben jobb belátásra bírta Pistikét.
Pistike elkezdett sokkal kevesebbet költeni, mint azelőtt, de az adósságait sehogyan sem tudta visszafizetni, mindig újabb kölcsönöket kellett felvennie, hogy a régieket kifizethesse.
Egyszer aztán előállt egy olyan helyzet, hogy esedékes volt az egyik kölcsön visszafizetése, de Pistike sehonnan sem tudott pénzt szerezni, mert egyik osztálytársa sem tudott neki kölcsönadni. Ekkor fordult a kétségbeesett Pistike a szüleihez pénzért.
Pistike szülei azzal a feltétellel adtak kölcsön gyermeküknek, ha néhány fontos szabályt betart:

• Minden hónapban legfeljebb annyit költ, mint a zsebpénze;
• Kiveszi a részét a házimunkából;
• Javít tanulmányi átlagán valamint magatartásán és szorgalmán;
• Tudomásul veszi, hogy ha bármelyik feltételt megszegi, a szülei felfüggesztik a kölcsön folyósítását.

Pistike fogcsikorgatva bár, de megígérte, hogy Igyekszik Megfelelni a Feltételeknek (IMF).
Amint azonban lehetősége volt ismét az osztálytársaitól kölcsönhöz jutni, haladéktalanul és a lejárati idő előtt visszafizette a szülő kölcsönt. Azóta azzal büszkélkedik, hogy pénzügyileg független, mert nem szorul a szülei segítségére, megáll a saját lábán, és ez az ő nagy sikere. Nagyvonalúan átsiklik azon a körülményen, hogy továbbra is csak újabb kölcsönökből képes a régieket visszafizetni, adóssága egy szemernyit sem csökken.
Szülei azonban úgy gondolják, Pistike akkor állna igazán a saját lábán, ha tényleg csak annyit költene, mint amennyi a zsebpénze, hogy az üres üvegek visszaváltásával vagy a szomszéd néninek való bevásárlással is növelhetné a bevételeit és így tényleg csökkenthetné adósságát.

Egy érdekesség Orsi kivándorlásával kapcsolatban

Orsi kivándorló repülőgépének indulásánál nemcsak az izraeli bevándorlási hivatal, a Szochnut tisztviselője jelent meg, hanem egy idős hölgy a Budapesti Skót Missziótól. Egyes - főleg amerikai és brit protestáns - keresztény egyházak sokkal régebben támogatják a zsidók Palesztinába való visszatelepülését, mint a cionista mozgalom kezdete.
Azt olvasom a Hetek Archívumban, hogy a reformáció után többen, elsősorban Angliában, felelevenítették a zsidók visszatérésének szükségességét az Ígéret földjére. 1587-ben egy Francis Kett nevű férfit máglyán égettek el e hite miatt. Húsz évvel később, 1607-ben azonban Thomas Brightman a Kijelentések a Jelenésekről című könyvében így írt: "Hogy vissza fognak térni Jeruzsálembe? Mi sem biztosabb ennél, hiszen a próféták mindenütt ezt erősítik meg."
Helrzl Tivadarnak, a cionizmus megalapítójának kezdetben – miután szembesült az osztrák politikai antiszemitizmus térnyerésével – meggyőződése volt, hogy csak a katolikus hitre való általános áttérés hozhat megoldást a zsidók számára. Erről Ungvári Tamás Csalódások kora című tanulmánykötetében is olvastam. Csak a párizsi Dreyfus-per józanította ki a tárgyaláson tudósítóként jelen lévő Herzlt, akinek értelmezése szerint a zsidó emancipáció és liberális jogegyenlőség éppen szülőföldjén, Franciaországban vallott látványosan kudarcot. Ekkor vált Herzl felismerésévé, hogy bár kívánatos lenne a nyugati szekuláris kultúrához való zsidó asszimiláció, az antiszemitizmus miatt ez megvalósíthatatlan, megoldást pedig egyedül a zsidók államának létrehozása hozhat.
És a dologban az a legérdekesebb, hogy minderről éppen most, Spiró Messiások című regényében is olvastam. A könyvben Gerson Ram 1845-ben (fél évszázaddal a cionizmus megalapítása előtt), mielőtt Jeruzsálembe utazik téríteni, találkozik Rotschild bankárral Frankfurtban, és az alábbi beszélgetésre kerül sor közöttük:
"Azon brit eszmét helyesled-e, fiam, Gerson, vagy hogy is hívnak a keresztségben, hogy a zsidókat mind Palesztinába telepítsék vissza?
Nem, sugallta a választ Ramnak a távolból a Mester; az Új Világban mindegy lesz, ki hol él, mert az Új Világ lesz.
Helyeselte a választ az öreg bankár. Ám mi lesz, ha a te Messiásodnak elfogadása elhúzódik? Mert ez ugye nincs kizárva, fiam, Gerson, vagy hogy is hívnak mostanában? Nos, addig is, hol éljenek a zsidók?
Nem tud róla, felelhette Ram, hogy a Messiás erről gondolkodott volna.
Pedig a zsidók erről gondolkoznak mostanság, fiam. Vallási szempontból a dolog egyszerű. Amíg a Messiás nem jött el, nincs értelme Palesztinát zsidó állammá tenni. Politikai szempontból vizsgálva a kérdést, és a politika, úgy tűnik, a mai világ vallása, s hogy e mai világ új-e, régi-e, ne méricskéljük, politikai szempontból  tehát nem helyeselhető, hogy minden zsidót odatereljenek, a sok gettóból egyetlenegybe. Egy állam, édes fiam, könnyűszerrel leigázható, és összes lakói kiirthatók; megmaradna talán pár hírmondó, azok aztán rohanhatnának újraalapítani a Szétszóratottságot. Csak a Diaszpóra biztos, édes fiam, a Szétszóratottságtól vannak még zsidók a világon. Hol vannak a punok, hol a rómaiak? Hol lesznek az angolok, a franciák, az oroszok, a németek pár száz év, pár évezred múlva? Sehol, fiam, Gerson, de zsidók akkor is lesznek, mert nincsen államuk. A nemzetállam ennek a politikai vallású kornak a tébolya, fiam; minden népecske eszelősen államba tömörülni törekszik; ősöket és hősöket találnak ki maguknak visszamenőleg, mítoszokat gyártanak, nyelvet fabrikálnak, hogy azon ugyanazt állítsák, amit a másik a maga fabrikátumán; micsoda vakság! Egy olyan korszakban, mikor világpiac van már! Csak akkor maradnak meg a zsidók, ha egyfelől nem lesz államuk, másfelől kitérni és egyenjogúsodni, valamely nemzetállamba beolvadni nem akarnak, mert az a másik csapda."
A 19. század végére, 20. század elejére aztán már a Rotschildok is támogatták a zsidók visszatelepülését.

Messiások

2012. márciusában a családi síeléskor osztrák szállodai szobánkban Csontváry Siratófal c. képét ábrázoló képeslapot találtunk az alábbi felirattal: "W pazdzierniku 2009 Wydawnictwo W.A.B zaprasza na spotkanie z autorem powiesci Mesjasze, Györgyem Spiró". A Google fordító szerint ezt egy 2009 októberében tartott lengyel író-olvasó találkozóra adták ki, Spiró Györggyel lehetett beszélgetni Messiások c. regényéről.
Idén születésnapomra kaptam meg a könyvet (bár digitális formában is olvasható), kb. két hónapig tartott a 650 oldalas nagyregény végigolvasása. Hogy miért a lengyel nyelvű képeslap? Mert a regény a 19. századi lengyel emigráció körében játszódik.
1831-ben a lengyel felkelés elbukott, a még nyomaiban meglévő lengyel államiság is megszűnt. Lengyel emigránsok árasztották el Európát, különösen a lengyelekkel erősen szimpatizáló Franciaországot. Jó-jó, de miért kell erről regényt írni?
Nos, a 19. század messiásváró század volt, sorra születtek a nem csak keresztény, de iszlám szekták is. Önjelölt messiások és próféták bukkantak fel mindenütt. Ilyen messiás volt a vilnai (vilniusi) Andrzej Towiański, aki célközönségnek a párizsi lengyel emigránsokat választja, élén Adam Mickiewicz-csel, a romantikus költővel, a lengyelek Petőfijével. A Messiás mindig azokon "üt rajta", akik a legjobban várják.
A regény összes szereplője levéltári dokumentumokban fellelhető valós személy. A könyv felépítése sokban hasonlít Ulickaja párhuzamos nézetekből összeálló regényeihez. A fő és mellékszereplők mozaikdarabokként bukkannak fel. A regény két legfontosabb szereplője a már említett költő valamint Gerson Ram vilnai zsidó, aki Towiański apostolaként beutazza Európát, sőt Palesztinába is eljut. Figurája hasonlít a másik Spiró-nagyregény, a Fogság főszereplőjéhez, Urihoz. Mindketten nyelveket beszélő, rendkívül olvasott, nem túl előnyös testi adottságokkal rendelkező figurák, kiknek sorsa úgy alakul, hogy beutazzák a Világot (Uri az ókori Mediterráneumot) egy megváltásra éhes korban.
Ram megpróbálja megtéríteni az öreg Rotschild bankárt, találkozik a pápával is, Jeruzsálemben prédikál, de jár Németalföldön és Angliában is. Towiański mintegy 60 híve (az Úr Ügye Kör tagjai) közül ő az egyetlen, aki nem megkeseredetten, hanem kijózanodva ábrándul ki a towianizmusból (ahogy ő fogalmaz, kinő a gyermekkorból). Egy képzelt jelenetben már racionális nagypolgárként a British Museum könyvtárában még magával Marx-szal is vitába keveredik.
A regényben maga Andrzej Towiański, a Mester mindvégig a háttérben marad, hiszen ő csak egy ócska Raszputyin, de olyan mellékszereplők életét is megismerhetjük, mint Potrykowski hadnagy, a lengyel katonai emigráció tipikus alakja (miatta majdnem letettem a könyvet a 60 oldal tájékán), Armand Lévy hivatásos forradalmár és társadalmár, Mickiewicz titkára, Maria Szymanowska zongoraművész, Mickiewicz anyósa vagy Margaret Fuller amerikai prófétanő.
A könyv egyik legmegkapóbb jelenete Gerson Ram itáliai utazása a pápa "megtérítése" után. A közeli megváltásban reménykedő Ram felfedezi Itália szépségeit: "Minden helyei csábosak lesznek persze a Földnek egy csapásra, de Itália e nemes vetélkedésben előnnyel indul. Annyira otthonos az olasz nyelv, oly könnyen megtanulható! Adja Isten, tegyen róla a Mester, hogy a Föld lakóinak a közös nyelve az olasz legyen! A Mesternek meg is pendíti, hátha magától nem jut az eszébe." Talán ez volt Ram kijózanodásának kezdete.
A forradalmakkal kapcsolatban Spiró kimondja azt, amit Demszky Gábor főpolgármester keserűen így fogalmazott 20 évig tartó hivatali ideje végén, amikor szinte megvetett páriaként távozott a politikából: "A történelemben nincs boldog vég, csak boldog kezdet." Ugyanez Spirónál:
"...ó, az első két-három nap magasztos erkölcsisége! Boldog Forradalmak, kiket ekkor vernek le! Ti vagytok az emlék, szilárd, múlhatatlan viszonyítási pont! Legenda csak olyan felkelésből lehet, melyet túl hamar fojtanak el. Ember is könnyebben lesz halhatatlan, ha ifjan pusztul, megalkuvásai előtt..."
Talán ezért van, hogy mindig bukott forradalmaink a legnagyobb nemzeti ünnepeink, ezért érzünk csalódást a majd' negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltással kapcsolatban.

Jaj, elment a legközépsőbb!

Kedves blogolvasók, mi már hónapok óta tudjuk, de reménykedtünk, hogy Orsika az utolsó pillanatban meggondolja magát, vagy csak egyszerűen hajlik a szülői szóra, de ma már valóság: Legközépsőbb kislányunk élete nagy szerelme kedvéért kivándorolt Izraelbe.

Már korábbi posztjaimban is írtam, hogy Orsit boldog és viszonzott szerelem fűzi egy osztálytársához. A srác háromgyermekes család legidősebb gyermeke, izraeli állampolgárok, az anyuka magyar származású. A fiú főiskolai tanulmányait Izraelben szeretné folytatni a kötelező - és hazafiúi kötelességnek tekintett - katonáskodás után. Orsi úgy döntött, hogy ő is Izraelben fog tanulni és ha lehet, szerelme oldalán ez az ország lesz új hazája.
Hogyan történik egy izraeli bevándorlás, "alijázás"? A jelölt jelentkezik a bevándorlási hivatal, a Szochnut magyarországi képviseleténél, kinyilvánítja bevándorlási szándékát, igazolja zsidó származását (legalább egy zsidó nagyszülővel kell rendelkeznie) és büntetlen előéletét. Ha minden feltételnek megfelel, Izrael biztosítja a repülőjegyet, 69 kg poggyászt vihet, a Ben Gurion repülőtéren állampolgárság, személyi igazolvány, készpénz és ingyenes transzfer várja.
Ma került sor Orsi kiutazására, már jelentkezett szerelme nagyszüleitől, egyenlőre itt fog lakni.
Orsi kemény lány, kemény, mint a pinty! Bebizonyította, hogy itthon is szuperül tanul: amiben csak titkon reménykedtünk, sikerült. Felvették a BGF turizmus és idegenforgalom szakára angol nyelvű képzésre államilag finanszírozott formában! 428 volt a ponthatár, Orsi 431 pontot ért el. Azt gondoltuk, ez a siker talán itthon tartja, hiszen három évig ingyen tanulhatna angol nyelven. Kértük, legalább kezdje meg a tanulmányait, hiszen félévet csak legalább egy sikeresen lezárt félév után lehet halasztani. Orsit azonban más fából faragták.
Mi várja kint Izraelben? Elsősorban egy nagyon szerető család. Másodsorban Izrael állam minden bevándorlónak fél évi apanázst biztosít, valamint egy öt hónapos intenzív héber nyelvtanfolyamot, az "ulpán"-t (Orsi egy kukkot sem tud héberül). Héber nyelven a felsőoktatás első három éve ingyenes, de lehet, hogy Orsinak szüksége lesz egy előkészítő évre is, így az alapképzés utolsó éve már fizetős lenne neki. Izraelben alapvető elvárás, hogy az egyetemista a tanulmányai mellett dolgozik is, de erre a munkaadók is gondot fordítanak, szívesen adnak munkát egyetemistának. Kemény dolog lesz.
A családi nyaralás után összepakolt 61 kg-nyi poggyászt, elbúcsúztatta a család, volt sírás-rívás, folyt a könny patakokban. Ma reggel kivittük Lisztferihegyre, 6 osztálytársa is kijött búcsúztatni. Hogy a kellő alaphangulat meglegyen, a TEK egy elhagyott csomag miatt kiürítette a terminált, és csak miután kiderült, hogy a csomagban gatyákon, pólókon és zoknikon kívül nincs más, ráadásul előkerült a megrökönyödött tulaj is, engedték vissza a népet. A reptérre kijött a Szochnut ügyintézője, hogy még az utolsó lépéseknél is segítse a bevándorlót. Orsi szerencsésen vett minden akadályt, most már izraeli állampolgár is.
Kérdezhetitek, miért hagytuk? Aki már megkönnyezte a veronai szerelmesek történetét, hogyan állhatna egy szerelmes lány útjába. Ráadásul jól ismerjük a fiút, és nagyon nagyra tartjuk érettségét, céltudatosságát, és azt, ahogyan képes Orsit is motiválni. Reméljük, hogy boldogok lesznek, és minden céljukat megvalósítják.
Szerencsére Izrael 3 óra repülőútra van, és a WEB2 korszakában naponta láthatjuk és beszélhetünk kislányunkkal. És hogy a magyar kapocs még jobban megmaradjon, Orsi is kapott egy e-könyv-olvasót vagy 500 magyar nyelvű regénnyel, ez több, mint amennyi könyv egy átlag háztartásban található, több, mint amennyit egy átlag magyar egész életében elolvas. Makacsul vallom, hogy nem szívet cserél, aki hazát cserél, hanem még egy szívet, még egy kultúrát kap a régi mellé, gazdagodik és nem veszít.
Hogy egy kicsit erősítsem az önsajnálatot, beteszem ide a Hegedűs a háztetőnből azt a részt, melyben Tevje búcsúzik második lányától, Holdetól, aki követi szerelmét a száműzetésbe.

Családi nyaralás Balatonbogláron

1973-ban voltunk szüleimmel Balatonbogláron utolsó teljes családi nyaralásunkon, amin még Zsuzsi is ott volt. Ő következő évben férjhez ment, '74 nyarán már nem volt közös nyaralás, és ezután már csak kétszer, '76 és '77 januárjában üdültem együtt szüleimmel Bagolyirtáson illetve Hajdúszoboszlón.
'73-ig azonban kezdetben évente, később már csak kétévente két hetet Bogláron töltött a család, de erről egy tavalyi posztomban már részletesen írtam. További két kötődésem is van Boglárhoz: Egy néhai barátom családjának volt itt egy orvosi rendelője, itt kapcsolták össze a térdemet kb. 50 évvel ezelőtt egy nyaraláskor szerzett sérülés miatt, ma is látszik a sebhely. Később megszűnt a rendelő, nyaralóként működött tovább, a '80-as években 2-3 alkalommal töltöttem itt pár napot. Szinén a '80-as években az Ingatlankölcsönző vitorlásai is Balatonbogláron voltak, innen indultunk egyhetes vitorlástúráinkra.
Szóval a nosztalgia miatt javasoltam idénre Balatonboglárt, mert lehet, hogy nekünk is ez volt utolsó teljes családi nyaralásunk, de majd meglátjuk. Egy medencével is rendelkező apartmant vettünk ki egy hétre. Íme a történések kronológiai sorrendben.

Július 27., szombat
Petra utolsó napja a békéscsabai népművészeti táborban, ezért én autóval Békéscsabára indulok, Kati, Bori és Orsi pedig vonattal Balatonboglárra. Én és Petra kb. 600 km autózás után (Budapest-Békéscsaba-Balatonboglár) este 6 előtt érünk Boglárra, de még mindig rekkenő a hőség, ezért mi is azonnal a strandra megyünk, itt is vacsorázunk.

Orsi és Petra a vízben

Július 28., vasárnap

Nyakamon a csacsika család

Egész napunkat a Platános strandon töltjük, csak délben megyünk be ebédelni, sziesztázni. Balatonbogláron azt az üzleti modellt követik, hogy a strand, a parkolás, a WC ingyen van, a bevételeket az összes többi szolgáltatótól szedi be az önkormányzat adó formájában. Mégis tiszta strand és rendezett állapotok fogadják a nyaralót.

Július 29., hétfő
Ezúttal a hajóállomás másik oldalán lévő Sziget-strandra megyünk, mely egy nádas szigetről kapta a nevét. Szintén egész nap itt vagyunk, délutánra már megjön a szél, jön a hidegfront!

Lányaim lendületben a Gömb előtti tisztáson

Július 30., kedd
Megjött a hidegfront, szeles az idő, sőt, reggel még az eső is permetez. Legjobb idő a kirándulásra. Bogláron két domb is van: a Kápolna-domb és a Vár-domb. Az egykori ütött-kopott kápolnák, melyek avantgárd művészeknek adtak alkotó és kiállító teret, mára megszépültek és szintén kiállító helyek.
A Vár-dombon - mióta én Boglárra járok - mindig volt kilátó, 1962-1972 között fából, utána pedig a legendás Gömb-kilátó, mely ugyan pár évig zárva volt, nemrég azonban felújítva megnyílt, a hegyen pedig nyári bobpálya és kalandpark is létesült. Ez utóbbit ezúttal kihagytuk, mert a rossz idő miatt mindenki bobozni akart. Ebéd után vissza a panzióba, estig medencézünk.

Július 31., szerda
Irány Badacsony, hajóval természetesen.

Lányaim a hajó orrában

Felcaplatunk a Rózsa-kőhöz, melyre ha leül a szerelmes háttal a tónak, és erősen a szerelmére gondol, élete végéig együtt marad kedvesével. Két nagyobb lányom kipróbálta, működik-e...
Egy árnyas lugasban ittuk a fröccsöt és ettük a zsíros kenyeret, lefelé menet fagyiztunk is. A hajó visszaindulásáig shopingolgattunk, lábat lógattunk. Visszaérve apartmanunkba ismét a medence várt ránk.

Orsi egy kisoroszlánnal

Augusztus 1., csütörtök
Egész nap strandolás a Platánoson, este pedig cirkusz Lellén. A Nemzeti Nagycirkusz előadását (a Richter család cirkusza) már többször láttuk, utoljára 1997-ben, amikor Szemesen nyaraltunk. Három éve Alsóörsön is volt egy cirkusz, de az szegény vándorcirkusznak tűnik Richterék cirkuszához képest. Jó este volt.

Augusztus 2., péntek
Délelőtt bepótoljuk az elmaradt bobozást, most alig vannak. Utoljára tavaly Szilvásváradon boboztunk, de ez profibb megoldásnak tűnik, a célban még emlékfotó is készül.

Bori és Orsi a célban

A bobozás után egy varázslatos helyre megyünk: Csere János birodalmába, a Bugaszegi Királyi Téglamúzeumba visz utunk. Csakhogy ez nem múzeum, hanem irodalmi és történeti emlékhely, meditációs hajlék, ahol a Kreativitás, a Tudás és a Harmónia csodálatos összhangja valósul meg. Jó volt itt eltölteni egy órácskát.

Bori kényelemben

Délután vízibiciklizünk a strandon. Utoljára tavaly augusztus végén vízibicikliztünk Velencefürdőn, amikor Bori már Amszterdamban volt.
A búcsúesten szalonnát sütünk, badacsonyi kéknyelűből készült fröccsöt iszunk hozzá.

Augusztus 3., szombat
Szomorúak vagyunk a búcsú miatt, de azért egész délelőtt strandolunk, ebédelünk és fél három felé indulunk haza, 4-re már itthon is vagyunk.

Hát így telt a Pál család (talán nem legutolsó) családi nyaralása Balatonbogláron. Aki további fényképeket akar nézegetni, kattintson ide.