Mi a bajom a hitalapú erkölcsoktatással?

Időről időre felmerül, hogy erkölcsi romlásnak indult a magyar. Mit is ír Berzsenyi A magyarokhoz című versében:

Romlásnak indult hajdan erős magyar!...
...minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Így aztán mindig felmerül az erkölcsi oktatás igénye is. Az én gyermekkoromban ez az úttörőmozgalomba volt beintegrálva. Emlékeztek még az úttörők tizenkét pontjára? Íme néhány:
Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
Az úttörő igaz hű barát.
Az úttörő bátor és fegyelmezett.
Az úttörő szereti és védi a természetet.
Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
Mi a baj ezzel? Hát természetesen az úttörő! Miért pont az úttörő és miért csak az úttörő? A többi gyerekkel mi van (megjegyzem, akkoriban majd' mindenki úttörő volt, de azért olyan is akadt, aki nem). Az úttörők tizenkét pontja bármely gyermeknek szolgálhatna erkölcsi útmutatásként. Miért sajátítják ki az úttörők?
Tíz éve együtt szilvesztereztünk Pécsett a sógornőmékkel és barátaikkal. Volt a társaságban két átok-rossz tízéves forma fiú, akiket a sógorom - megelégelve rosszalkodásukat - ezekkel a szavakkal szedett ráncba: "Ilyet egy zsidó fiú nem tesz". Kérdeztem magamban: és a többi gyerek nyugodtan rosszalkodhat?
Na, hát pont ez a bajom a hitalapú erkölcsoktatással. Az erkölcs és az etikai normák tényleg a hithez kötődnek? Pláne egy egyre inkább globalizálódó világban, ahol a hit egyre inkább magánüggyé válik?
Az etikai normákat egy közösség alakítja ki magának egyszerűen azért, mert nélkülük élhetetlenné válna a közösség. Kati nagybátyja azt mondja, hogy tulajdonképpen egyetlen erkölcsi alapelv létezik, ebből eredeztethető az összes többi: Sohase tégy olyat mással, amit nem szeretnél, hogy más veled megtegyen!
A hitalapú erkölcsoktatás bekorlátozza az etikai normákat a hithez tartozók körébe. Ez régen természetes volt, a tízparancsolat kezdetben valóban csak Mózes népére vonatkozott, az idegen népeket szabad volt gyilkolni, meglopni, asszonyaikat megbecsteleníteni. Ahogy a társadalmiasodottság mértéke a kezdetben családi, majd törzsi, nemzettségi és nemzeti kereteket egyre inkább meghaladta, az etikai normák is kiszabadultak a hit béklyóiból, a vallási tanítások legfeljebb a vallási szokásokra és életviteli követelményekre vonatkoznak.
Azt mondja a rabbi Kohnnak: Fedetlen fővel Isten házába lépni ugyanolyan bűn, mint felebarátod feleségével paráználkodni. Mire Kohn így válaszol: Mindkettőt próbáltam, micsoda különbség!
Én is azt mondom: micsoda különbség. Az erkölcsi nevelésnek egyetlen nagyon fontos dolgot kellene hirdetni: A szabályokat nem azért kell betartani, mert a Jóisten kőtáblába véste vagy mert ez mások elvárása, esetleg megszegésük esetén nem üdvözülhetünk, hanem azért, mert az az egyre táguló közösség, amiben élünk, nem működhetne nélkülük. Nem azért érvényesítjük a jegyünket a villamoson, mert félünk, hogy jön az ellenőr, hanem azért, mert tudjuk, hogy ebből a pénzből működtetik a villamost.
Még nem tudom, milyen tanterv alapján oktatják majd a választható hit- vagy erkölcstant, de szeretném, hogy aki hittan keretében tanulja majd az erkölcsöt, az később, felnőtt korában ne tételezze fel, hogy a hit nélküliek automatikusan érték nélküliek, erkölcstelenek. A hit mai, kitágított fogalma már inkább az emberi értékek mentén való cselekvést jelenti, ahogyan azt Kőműves Kelemen énekli Szörényi-Bródy zenés darabjában:
Nem lehet, nem lehet, értsétek meg, nem lehet,
Hit nélkül sem alkotni sem élni nem lehet.