Törökmogyoró (Corylus colurna)

A madarak és fák napján egy ötven évvel ezelőtti faültetés jutott eszembe (mondtam, hogy idén csupa ötvenéves sztorit posztolok).
Apám nagyon vágyott egy kertre. A Zsigmond téri körfolyosós házban legfeljebb a gang végében lehetett virágot nevelni. Apám elhatározta, hogy a Szentháromság-szobor körüli parkba ültet egy fát.
Akkoriban az alulról jövő kezdeményezéseket is szerették felülről indítani. Nem értette a hatalom, hogy valaki saját pénzéből egy közparkban akar fát ültetni. Nem lehet ezt csak úgy, szakértelem nélkül. Apám erősködött, hogy ért hozzá, törökmogyorót választott, ez a fa jól tűri a városi környezetet. Megemlítette, hogy agráregyetemet is végzett.
Végül megkapta az engedélyt (pecsétes papíron), és beszerezte a facsemetét. A faültetésre kivonult az egész Pál család. Életem első faültetése volt. Apám jó nagy gödröt ásott, a csemete mellé karót is tűzött, jól be is locsoltuk. Minden esélye megvolt a kis fának, hogy megmaradjon. Rendszeresen lejártunk hozzá locsolgatni.
Egy alkalommal, mikor apámmal épp azt ellenőriztük, hogy erősen tart-e a fa mellé tűzött karó, egy motoros rendőr állt meg a park mellett a Lajos utcában, és kérdőre vonta apámat, hogy mit csinál egy közparkban annál a fánál. Apám öntudatosan, a gályarabságra induló protestáns prédikátorok hitvallásával válaszolt: "Gondozom a fámat". A kellő nyomaték kedvéért a pecsétes papírt is megmutatta.
Biztos ti is találkoztatok már nyak nélküli biztonsági őrökkel, akik kérdésükre olyan választ kapnak, amit sehogy sem értenek. Felejthetetlen az a bamba arc. A mi derék rendőrünk is szó nélkül visszaült a motorjára és folytatta járőrszolgálatát.
Szüleim hamarosan telektulajdonosok lettek, közparkba már nem ültettünk több fát. A törökmogyoró azóta is él és virul, 200 évig is elél egy ilyen fa, neki az 50 év kamaszkor. Bölcs nyugalommal áll Óbuda határában, fészkelő helyet ad a madaraknak, és emlékeztet a múló időre.