Idei naptárt vásárolni novemberben

Látszólag nincs sok értelme egy ilyen vásárlásnak, mi mégis megtettük. Megnéztük ugyanis a Naptárlányokat a Magyar Színházban. Tim Firth darabjából már egy film is készült Felül semmi címmel Helen Mirren főszereplésével. A Magyar Színház 2017 őszén mutatta be és a 2017-es Pozsonyi Pikniken magától az egyik főszereplőtől, Hegyi Barbarától kaptuk meg a darab szórólapját, de több mint egy év után jutottunk oda, hogy megnézzük.
Hat nő éli a vidéki angol nők életét, aktívkodnak kicsit a helyi nőegyletben, amikor is egyikük férje rákban meghal. Elhatározzák, hogy pénzt gyűjtenek a helyi kórház onkológiai osztálya számára. A már nem túl fiatal hölgyek egy aktnaptárt készítenek, de teszik ezt annyi bájjal és nőiességgel, amitől az elkészült naptár nem várt sikerre tesz szert és végül a tervezett összeg ezerszeresét sikerül összegyűjteniük. A darabhoz kapcsolódóan Hegyi Barbara, Tóth Enikő, Igó Éva és a többiek valóban kiadtak egy naptárt, amivel a Semmelweis Egyetem onkológiai klinikáját lehetett támogatni, ráadásul a művésznők a darab végén személyesen dedikálták is fényképeiket, így azt sem bántuk, hogy hamarosan lejár a naptár.

A színdarabot egyébként Tallós Rita rendezte. 1981-ben volt egy magyar film, a Cha-cha-cha. Ebben tűnt fel Rudolf Péter, de láthattuk benne az azóta már elhunyt Usztics Mátyást is. A filmben van egy lány, akibe a főszereplő reménytelenül szerelmes, róla szólnak day-dream-jei, de még megszólítani sem nagyon meri. A tánciskolából hazafelé menet a parkban aztán a lány minden fiúnak odaadja magát, így törik össze a Rudolf Péter által megformált Gruber Ernőben az Álmok Asszonyáról alkotott csalóka kép.
Ezt a lányt alakította Tallós Rita. A filmben megjelenik a lány kitárulkozó vaginája (mint később megtudhattuk, puncidublőzt alkalmaztak a jelenethez), 1981-ben ez még sokakban hangos felháborodást váltott ki a nézőtéren. Tallós Ritára pedig egy kicsit ráégett ez a jelenet. Jelenleg a Jóban Rosszban sorozat sztárja, de több rendezése is fut a Játékszínben és a Magyar Színházban.
Ha már a novemberi kultúrprogramok szóba kerültek, a hónap filmélménye mindenképpen az új magyar rajzfilm volt: Ruben Brandt, a gyűjtő. Miért zseniális ez a film, miért mondják rá, hogy ez az új Macskafogó? Hát azért, mert annak ellenére, hogy egészen más jellegű filmről van szó, hordozza a Macskafogó számos attribútumát:

• A filmnek saját univerzuma van. Ez a Macskafogónál egy olyan bolygó, melyen macskák és egerek élnek, a Gyűjtőnél pedig a 20. század képzőművészetének képi világában zajlódik a cselekmény.
• Mindkét filmnek nagyon izgalmas, önmagában is megálló és lebilincselő cselekménye van, az előbbinél egy ízig-vérig kémtörténet, az utóbbinál pedig egy műkincsrablásos Tarantíno stílusú noire.
• Mindkét filmnek sodró lendületű zenéje van.

A filmkockákon elsősorban a 20. század festményei (Picasso, Matisse, Dalí és a többiek) elevenednek meg, de megidéződnek az iparművészeti alkotások, csodálatosan formatervezett mozdonyok, autómobilok és repülők is. A film végére már egyáltalán nem érezzük zavarónak, hogy egyes szereplőknek két arcuk van, esetleg három szemük, vagy éppen kétdimenziósak.

Kicsit az előbbi rajzfilmhez kapcsolódik az a darab, amit a Belvárosi Színházban láttunk, a címe: Valódi hamisítvány. A cselekmény itt is egy festmény körül forog, el kell dönteni róla, hogy egy 100 millió dollárt érő valódi absztrakt képről vagy egy háromdolláros hamisítványról van-e szó. Igazi jutalomjáték Hernádi Juditnak és Kern Andrásnak. Nagyobb társadalmi távolságot elképzelni sem lehet, mint ami egy lakókocsiparkban élő lecsúszott, elvált, alkoholista nő és egy sikeres művészettörténész, egyetemi tanár és múzeumigazgató között feszül. Aztán a darab végére szép lassan kiderül, hogy a nő sem olyan elveszett és a férfi sem olyan magabiztos. A festmény pedig talán hamisítvány, de lehet, hogy mégsem az.
Azért megemlítem, hogy Petra lányunk részt vett a zeneiskola 50. éves jubileumi koncertjén a Zeneakadémián, nagyon büszkék voltunk rá. Ugyanazt a keringőt adta elő, amit már játszott idén egy zeneiskolai koncerten. Viszont a műsor záródarabjaként a tanári énekkar a Rabszolgakórust adta elő Verdi Nabucco-jából. Ráadásul a közönséget is megénekeltették, ahogyan az az opera minden olaszországi előadásánál megtörténik (Egyszer egy külföldi vendégkarmester nem tudta, hogy a Rabszolgakórust a közönség együtt szokta énekelni, és lepisszegte a publikumot. Csúfos bukás lett tudatlanságának eredménye.)
Az egésznek az adott pikantériát, hogy a Parlament épp most készül elfogadni az úgynevezett "rabszolgatörvényt", mellyel a dolgozók akár évi 400 óra túlórára is kényszeríthetők lennének.

"Szálljon bátran a feltámadt ének,
Adjon hangot e sorsűzött népnek,
Mely a bús szívbe új lángot gyújt!
Fényes új lángot gyújt!"

Néhány rendhagyó esküvő

Egy rendhagyó esküvőn voltunk a hétvégén. Kati volt Chinoin-os kollégáival korábban gyakrabban, mostanában, hogy a gyerekek már mindenhol kirepültek, egyre ritkábban jövünk össze. Időközben mindenki otthagyta az egykori gyárat, máshová sodorta őket az élet.
Az egyik kolléganő még fiatalon elveszítette a férjét, egyedül maradt két iskolás lányával. Egy darabig egy szintén a baráti körhöz tartozó férfival élt együtt de aztán végül az életét egy másik férfival kötötte össze, akinek szintén voltak már gyermekei egy korábbi házasságból. Egy régi újpesti ház felújításával alakították ki közös otthonukat, már húsz éve együtt élnek. És most, húsz év után esküvői meghívót hozott a villanypostás, azaz az internet. Úgy döntöttek, hogy együttélésük huszadik évfordulóját házasságkötéssel pecsételik meg.
Egy olyan esküvői helyszínen került sor a házasságkötésre, ahol a házasságkötő terem mellett egy kb. 50. fős rendezvényhelyszín is van. Tízenegynéhány barát és harmincegynéhány rokon volt hivatalos a menyegzőre. Az anyakönyvvezető meglehetősen zavartnak tűnt, úgy látszik, hogy nem tudta, hogy az "ifjú pár" már évtizedek óta együtt él, mert beszédében ilyen fordulatot használt: "közös életük kezdetén". Elég vicces volt, mert mindkettőjüknek egy-egy gyermeke és egy-egy unokája is jelen volt. Olyat sem sokat láthatott az anyakönyvvezető, hogy a menyasszony feketében legyen.
A lagziban nosztalgia-diszkó szólt, de legalább ötvenéves számok, és azt is megtudtam, hogy miért. A vőlegény még az átkosban az NDK-ban dolgozott (erre az időre datálódnak mostani üzleti kapcsolatai), és mellette volt egy beatzenekara, ő volt a billentyűs. (Korábban komolyzenét tanult, hallottam Rahmanyinovot játszani nagyon magas színvonalon, pedig jobbkeze kisujját már fiatal korban elveszítette). A zenésztársakkal ültünk egy asztalnál, ők mesélték, hogyan hódították meg az afrófrizurás ifjak a keletnémet közönséget.
Két nagyon kedves gesztusa is volt a párnak: a násznépben volt egy Erzsébet és két Katalin (az egyék az én Katim), mindháromnak virágcsokorral kedveskedtek. A csokordobás pedig úgy történt, hogy miután felsorakozott a hat ifjú hajadon (köztük a menyasszony egyik lánya), hogy elkapják a csokrot, a menyasszony hatfelé választotta a bokrétát és szétosztotta a lányok között, hogy mindenkinek egyforma esélye legyen.
Nagyon kellemes, szeretetteli este volt.
Két hónappal ezelőtt egy hétvégét töltöttem együtt osztálytársaimmal Kisorosziban. Két osztálytársam is volt, aki nemrég nősült harmadszor. Az egyikük édesapja mintáját követte, aki szintén háromszor nősült, és harmadik feleségét nyolc év ismeretség  után vette el. A másik osztálytársam, ki már több mint harminc éve Ausztriában él, már régen elvált első feleségétől, és pár éve elvett egy, a lányommal egy idős fülöp-szigeteki lányt. Házasságuk egy év alatt zátonyra futott, ezért azt gondoltam, hogy több nővel már nem próbálkozik a Fülöp-Szigetekről, erre tessék, megint egy filippínót vett feleségül, és februárra várják közös gyermeküket. Szóval 63 éves korára apuka lesz! Az osztálytalálkozón be is mutatta nekünk a hölgyet.
És ha már az érdekes esküvőkről van szó: egy korábbi posztomban már írtam Gerlóczy Márton könyvéről, az Altatóról. Méltattam, hogy a szerző milyen kendőzetlen őszinteséggel írt nagyszüleiről és szüleiről. Nos, Gerlóczy Márton édesanyja, Mészáros Zsófia esküvője is elég különlegesre sikeredett.
Gerlóczy Ferenccel kötött házasságát apja, Mészáros Dezső szobrászműtermében ünnepelték meg, ahol a fiatalasszony és a baráti társaság egyik tagja, Váczi Tamás dzsesszmuzsikus egymásba szerettek és megszöktek. Az ifjú asszony teherbe esett a zenésztől, először disszidáltak, majd hazatértek és Tardra, Matyóföldre költöztek. De a fiatalasszony kapcsolata eredeti férjével sem szakadt meg, mert öt gyermeke a két apától így születtek sorban: Váczi Dániel, Váczi Rozi, Gerlóczy Márton, Váczi Borbála és Gerlóczy Zsigmond.
Hiába, az élet mindig sokkal színesebb történeteket produkál, mint az írói fantázia.
Posztom végére beszúrom azt a számot, ami a hétvégi lagziban is elhangzott, és én - bár annak idején nagyon szerettem - legalább negyven éve nem hallottam.

---

1898-1918-1928-1978-2018 - egy régi kép

Ezen a fényképen anyai nagyapám és két bátyja látható. A nagyvelegi Imre (eredetileg Imreh) családban négy fiúgyermek született, de az édesapa és a legidősebb fivér még az első világháború előtt "kitántorgott" Amerikába, a háború kitöréséig küldtek is pénzt és csomagot rendszeresen az otthon maradt anyának és a kisebbik testvéreknek.
Nagyapám 1898-ban született, a világháború kitörésekor 16 éves volt mindössze. Mindhárom testvér harcolt a háborúban, nagyapám rögtön lakatostanonc évei után került a K. u. K. hadsereg tüzérségéhez. Isonzót sikerült ép bőrrel, csak némi halláskárosodással megúsznia. Két bátyja nem volt ilyen szerencsés: az idősebb olyan súlyosan sebesült meg, hogy 1920 körül meg is halt, a fiatalabbik súlyos látáskárosodással élt élete végéig. Nagyapám még Kun Béla Vöröshadseregében is harcolt a Felvidéken, az összeomlás után pedig végleg Budapesten maradt, a MÁV-nál helyezkedett el géplakatosként.
Nagyanyámmal 1928-ban kelt egybe, nagyjából a nagy világgazdasági válság kitörésekor. Szervezett munkásként a francia szakszervezet révén kiutazott Le Havre-ba dolgozni, édesanyámmal várandós nagymamám itthon maradtak. Majdnem megismétlődött a családi sors: az apa külföldön, az asszony és gyerek idehaza. De nagyanyám az időközben megszületett édesanyámmal és nagyanyám öccsével egy év múlva kiutaztak nagyapám után, nagyapám ekkor láthatta először gyermekét. Erről korábban már írtam egy posztot. '31-ben hazatért a család, a franciáknak elege lett a magyar kommunistákból.
A két háború között a család Amerikába szakadt részével megszakadt minden kapcsolat, nagyapám csak a második világháború után a Vöröskereszt segítségével talált rá bátyjára. Édesapja (az én dédapám) akkor már nem élt. Levelezni kezdtek, kiderült, hogy megnősült és van egy lánya, Mary. Anyám amerikai unokatestvére megmaradt levelezőpartnernek, bár ő nem tudott magyarul, anyám meg nem tud angolul, de mindig akadt valaki, aki a leveleket lefordította. Nagyapám sem találkozott soha az amerikai testvérrel.
Nagyapám 1978-ban, 80 évesen halt meg agyvérzésben. A gyászhírt megírtuk Mary-nek és még vagy tíz évig minden karácsonykor levelet váltottunk, aztán végleg megszakadt a kapcsolat.
A fénykép digitális másolata nemrég, pont a világháború lezárásának 100. évfordulóján és nagyapám születésének 120., halálának 40. évfordulóján bukkant elő egy winchester eldugott zugából.
A világháború befejezésének évfordulóját mi magyarok szokásos magyaros duzzogással magunkban ünnepeltük. November 11-én Párizsban 100 ország vett részt a megemlékezésen - egykori győztesek és vesztesek egyaránt - , 72 ország állam- vagy kormányfői szinten képviseltette magát. Mi magyarok ezt nem éreztük fontosnak, egyre jobban elszigetelődünk a világtól.

2018. november 11-én Párizsban a világ országai az első világháború
lezárására emlékeztek. A magyarok nem voltak ott.

Sörös Gyula, a lángossütő

A Rátóton született Sörös Gyula mindig különc gyerek volt. Míg a falu többi fiúgyereke délutánonként a libalegelőn rúgta a bőrt, Gyula édesanyja közelében ólálkodott a konyhában. Sörösné remek szakácsnő volt, de különösen a tésztafélék elkészítésében jeleskedett. Gyula kedvence a lángos volt, a sok lángosevéstől elég duci gyerek vált belőle, nem is vették volna be a focicsapatba.
Ez persze Sörös Gyulát egyáltalán nem zavarta. Délutánonként, amikor édesanyja végzett a konyhai teendőkkel, maga kezdett sürgölődni a konyhában. Különféle lángosreceptekkel kísérletezett. Próbálgatta a különféle összetevők optimális arányát, mindenféle töltelékkel kísérletezett, nemcsak sós, de édes lángosokat is készített. Mire kijárta az iskolát, akkorra már akár doktori disszertációt is írhatott volna a lángoskészítésből.
Alig múlt még tizenöt éves, amikor hírét vette, hogy Siófokon lángosfesztivált rendeznek a parti korzón. A rátótiak biztatták: menj el Gyula, mutasd meg nekik, milyen az igazi lángos. Be is nevezett a fesztiválra tökös-kapros, káposztás-marhahúsos és virslivel töltött lángosával. A háromnapos fesztivál utolsó napján már az ő standjánál kígyózott a leghosszabb sor, és hamar híre ment, hogy a rátóti Sörös Gyula a lángossütés Paganinije.
A fesztivál végén, miközben összepakolta edényeit, tepsijeit, nem más, mint a város polgármestere állt meg a lángossütő bódé előtt, és köszöntötte az ifjút. Gyula illedelmesen visszaköszönt, de a polgármester üzleti ajánlattal állt elő: Édes fiam, nyiss egy lángossütőt itt, a siófoki parti korzón. Nincs kaució és az első öt évben csak a bérleti díj felét kell fizetned. Olyan isteni lángost készítesz drága fiam, hogy Siófokon fellendül a lángosturizmus, minden üdülővendéget átcsábítunk Széplakról.
Hamar megegyeztek, és a Sörös Lángos hamarosan országos hírnévre tett szert. Hogy a dolog még poénosabb legyen, Gyula valóban sütött sörös lángost is, gondosan válogatott kézműves söröket használt fel erre a célra. Sok üdülővendég csakis Gyula lángosai miatt választotta Siófokot úti célként, a város idegenforgalmi bevételei ugrásszerűen növekedni kezdtek.

Történt azonban, hogy új polgármestert választottak Siófokon, Urbán Győzőt. A polgármester maga is érdekelt volt a lángosbizniszben, feleségének a parti korzó túlvégén volt standja. Nagy forgalma nem volt, és az az igazság, hogy a fokhagymás lángoson kívül csak tejfölöset és sajtosat készített. Ráadásul ritkán cserélte az olajat, és a higiéniára sem ügyelt mindig. Szerette volna viszont, ha a Sörös Lángos örökre eltűnik a városból, bujtogatta férjét, duruzsolt a fülébe, hogy okoskodjon ki valamit Sörös ellen. Addig-addig fújta a kígyókövet, hogy Urbán Győző egy olyan törvényjavaslatot terjesztett a közgyűlés elé, mely szerint csak az üzemeltethet lángossütőt a városban, aki szülőfalujában is árul lángost. Ezen felül szülőfalujának polgármestere megállapodást kell hogy kössön Siófok polgármesterével, melyben hozzájárul ahhoz, hogy a falu szülötte Siófokon is árulhat lángost. A törvény végrehajtására eredetileg két hónapos határidőt javasolt, de a közgyűlési vita során ezt egy hónapra rövidítették.
Nagyon nekibucsálódott a mi Gyulánk, mert Rátót nem volt éppen a világ közepe, ráadásul mindössze húsz család élt a faluban, nem volt nagy biznisz lángost árulni ebben a kis községben. De ha már ez a szabály, megegyezett a helybéli vegyesbolttal, hogy otthon minden nap lesüt húsz darab lángost: 5 mézes-söröset, 5 pesztósat, 5 vaníliás-tejfölöset és 5 csilis-csokoládésat, és azt a boltban, a többi pékárúval együtt fogják árulni.
A rátóti polgármester, akinek tehenészete volt és tőle vette Gyula a lángoshoz a tejet meg a sajtot, kiállította az igazolást, hogy Sörös Gyula szülőfalujában, Rátóton lángost árul, és hogy ő a maga részéről kész megegyezni Siófok polgármesterével, hogy Gyula tovább üzemeltethesse a Sörös Lángos standot a siófoki parti korzón.
Nagyon megörült Sörös Gyula, vitte is a hivatalos iratot Urbán Győzőhöz. Másnap Urbán egy olyan módosító indítványt terjesztett a városi közgyűlés elő, hogy a lángossütésre vonatkozó törvény határidejét fél évvel meghosszabbítják. Morgolódott Sörös Gyula, mert közeledett az idegenforgalmi szezon. A szomszédos Széplak nagyon csábította a lángoszsenit, vigye át standját hozzájuk, de ő még kivárt. Végül is teljesített minden feltételt, mi akadálya lehetne, hogy megkapja a lángossütési engedélyt. Naponta hívogatta a siófoki polgármesteri hivatalt, hogy mi van az engedéllyel, de Urbán titkárnője mindig azt válaszolta neki, hogy a jó munkához idő kell.
Eközben a Siófoki Napló munkatársa fényképeket készített a rátóti vegyesboltról, és másnap ezzel a címmel jelent meg tudósítása a lapban: "Lelepleződött Sörös Gyula mesterkedése, Rátótón egy kulipintyóban árulják a kamu-lángost!"
Sörös Gyula elveszítette türelmét, és levelet írt Urbán Győzőnek, melyben elmondta, hogy amennyiben az idegenforgalmi szezon beindulása előtt nem írja alá a megállapodást a Rátóti polgármesterrel, és nem adja ki a Sörös Lángos működési engedélyét, kénytelen lesz üzletét Széplakra átköltöztetni. Másnap már ez szöveg jelent meg a Siófoki Napló címlapján: "A közgyűlés nem enged Sörös Gyula zsarolásának!"
Bár a siófoki Szabad Lángosért  Egyesület tiltakozó megmozdulást hirdetett a városháza elé, arra alig ment el egy tucatnyi lokálpatrióta. Meg is írta a Napló: "Csődöt mondtak Sörös emberei."
Az új idegenforgalmi szezon a Sörös Lángost már Széplakon, a parti sétányon találta. Akik számára fontos volt a minőség, mostantól Széplakra jártak lángost enni. Siófok idegenforgalma visszaesett, de ezt Urbán Győző azzal magyarázta a városi közgyűlésnek, hogy mindez Sörös Gyula uszítása miatt van, aki igyekszik a világhírű siófoki lángos hitelét lerontani.
Sörös Gyula nosztalgiával gondol vissza a siófoki évekre, sajnálja a lángos nélkül maradt siófoki patriótákat, de azt mondja, mindig előre kell tekinteni. Új rebarbarás-mákos lángosát is a széplaki sétány vendégei kóstolhatták meg elsőnek.

Konzultálunk megint

Mint tudjuk, a Nemzeti Konzultáció a demokrácia legmagasabb foka, mert már Hitlerék is kitalálták: a Második Birodalomban korlátozták a népszavazást, viszont úgynevezett népi konzultációkat folytattak a nemzettel. Nincs új a nap alatt.
Mi, első kerületi lakosok mindig elsők között kapjuk meg a konzultációs kérdőíveket. Ráadásul - hogy átérezzük a fontosságát - elsőbbségivel hozza ki a posta.
Viszont a téma kétségtelenül fontos: fogy a nemzet. A témáról már én magam is többször posztoltam, például itt, meg itt. Nem véletlenül olvastam el nyár elején Fekete Gyula könyvét, amikor az új Orbán-kormány meghirdette a családok évét. Fekete Gyuláról viszont van egy történetem: 1990-ben, az első szabad választások előtt Katival sorra jártuk a különféle pártok választási gyűléseit. Az MDF fórumán Czakó Gábor író és az ős-MDF lelkes politikusa arról beszélt, hogy nem ért egyet Fekete Gyulával abban, hogy a gyermekvállalási kedv kizárólag a megfelelő életkörülmények biztosításával fokozható. "A gyermekvállalás nem menazsírozási kérdés." Fekete Gyula meg is sértődött és kilépett az MDF-ből.
Az viszont tény, hogy az utóbbi hetven évben kétszer nőtt meg a termékenységi ráta Magyarországon: az 1950-es években, az úgynevezett Ratkó-korszakban a szigorú abortusz-tilalom bevezetésével, majd az 1960-as évek végén a GYES bevezetésével. Korbács és mézesmadzag.
Ugyanakkor vannak nálunk gazdaságilag fejlettebb országok, ahol még Magyarországnál is alacsonyabb a gyermekvállalási kedv (például a hagyományosan gyermekbarát olaszoknál), de például Izraelben, ahol mindössze hat hét a szülési szabadság, a termékenységi ráta magyarországi érték több mint kétszerese (a magyar érték 1,45 körül van, Izraelben 3,1, az állandó lakosságszám fenntartásához 2,1 körüli érték szükséges).
A konzultációs íven örömmel láttam, hogy a kormány az abortusz-kártyát nem óhajtja kijátszani, pedig valószínűleg nagy a nyomás a kereszténydemokraták részéről. Marad a mézesmadzag, de vajon elég mézes-e?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített propagandavideó kifejezetten aranyos, mi is pont így éreztünk, amikor még kicsik voltak a gyerekek. A gyereknevelés tényleg a legtisztább öröm forrása.
Csakhogy a családok védelméről szóló kérdőív egy igazi elmúltnyolcévezős-migránsozós-bezzegafideszezős propagandairat. Minden kérdést egy állítás vezet be, mely a leggyakrabban nettó hazugság. Nem igaz, hogy Brüsszel Európa demográfiai problémáját tisztán a bevándorlással szeretné megoldani. Nem igaz, hogy a Fidesz alatt nőtt a gyermekvállalási kedv (2011-ben és 2013-ban volt a legalacsonyabb evőr), nem igaz, hogy a szocialista-liberális (micsoda szitokszó, brrrrr!) koalíció eltörölte a családtámogatást. A kérdőív nem felel meg a szociológiai kérdőívek legalapvetőbb szabályainak sem, és a legtöbbször nem derül ki a fő feladata, vagyis hogy a válaszból milyen kormányzati intézkedés következik. Vegyük például ezt: "Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához?". Válás esetén mindkét szülőt megilleti a láthatás, ez oké. Mi van azokkal a nőkkel, akik egyedül vállalnak gyermeket? Mi van az árvasággal? Mi van a családi erőszak miatti távoltartással? Micsoda hülyeség ez az egész? Ilyenkor az emberben felmerül a gyanú, hogy az úgynevezett szivárvány-családok (meleg vagy leszbikus párok) gyermekvállalását akarják ellehetetleníteni?
Rebesgették, hogy esetleg bevezetik a három vagy többgyermekes nők adókedvezményét. Ha ez visszamenőleges hatályú lenne, mi még élvezhetnénk Kati nyugdíjba vonulásáig.
Korábban volt szó arról is, hogy a három vagy többgyermekes szülők esetleg nyugdíjpótlékot kapnak. Ez bármennyire is sértő azoknak a pároknak, akik nagyon szerettek volna több gyermeket, de valamiért ez nem volt lehetséges, az mindenképpen tény, hogy amikor ennyire hangsúlyozzák a nyugdíj melletti öngondoskodás szükségességét, akkor tudomásul kell venni, hogy a sokgyermekes szülőknek jóval kevesebb a lehetőségük az öngondoskodásra. Félreértés ne essék, a gyermekre költött pénz sohasem elvesztegetett. Hát most úgy tűnik, hogy a nyugdíjpótlék végleg lekerült a napirendről. Nem véletlen, a kormány a jövőben megszületendő gyermekeket szeretné ösztönözni, nem pedig az eddig megszületetteket jutalmazni.
Nem tudom, végül a Czakó Gábor - Fekete Gyula vitában kinek lesz igaza: fellendíthető-e a népesség tisztán a családtámogatási rendszerrel, vagy pedig Magyarország számára egy optimista, hosszútávú jövőképre is szükség volna.

Hétköznapi bosszúságok

Két nem kis anyagi kiadással járó bosszúságot írok most le, úgyis rég használtam az "önsajnálat" tag-et.
Az egyik bosszúság Katit érte: megjött a szeptemberi mobil számlája és bruttó huszonvalahány ezer forint volt. Látjuk, hogy ebből 16 ezer forint körül volt az izraeli mobil adatforgalom. Puff, bekapcsolva maradt az adat-roaming.
Egy hónappal korábban Ausztriában és Németországban nyaraltunk. Mivel az EU-n belül az adat-roaming felármentes, Kati is bekapcsolta a barangolást, és Izraelbe utazva elfelejtette kikapcsolni. Szerintem nem életszerű, hogy egy lánya esküvőjére utazó örömanya az utazás előtt belépjen a mobiltelefonjának Beállítások-Továbbiak-Mobilhálózatok-Adatbarangolás menübe, hogy kikapcsolja ezt a funkciót. Ráadásul még hálások is lehetünk a T-Com-nak, mert 5 Mbájt (nem Gbájt!) után leállították az adatforgalmat. Ezt az adatmennyiséget az Androidon futó kliensprogramok (WhatsApp, Viber, Skype, Facebook stb.) simán leforgalmazzák anélkül, hogy az ember a telefonjához nyúlna. Mivel Izrael ahhoz a díjzónához tartozik, ahol 1 kbájt adatforgalom több mint 3 forintba kerül, hamar elértük ezt a horror összeget. Amikor kikértük a számlarészletezőt, láttuk, hogy már az első kinti nap végén elértük a limitet.
Engem csak az bosszant, hogy ez az adatforgalmi díj annyira elrugaszkodott a realitástól, hogy tudatosan egészen biztosan nem veszik igénybe az emberek. Ennél kevesebb pénzért vettük a kinti SIM-kártyát ha jól emlékszem 10 Gbájt adatforgalommal, vagyis a T-Com forgalmi díja ennek fajlagosan az ezerszerese! Meg vagyok győződve, hogy ezt a díjat csakis a figyelmetlen ügyfelektől sikerül bekasszírozniuk, ami nálam kimeríti a tisztességtelen üzleti magatartás fogalmát.
A másik csapás anyagilag húzósabb: kinyuvadt a mosógépünk. Pont 10 éves volt, leégett a motorja. A lengéscsillapítói is cserére szorultak, ez a kettő így együtt gazdasági totálkár. Nálunk naponta megy a mosógép, elég gyorsan be kellett szereznünk az újat, kaptunk is egy egészen jó ajánlatot, le is szállították, elvitték a régit. Szépen felcsatlakoztatom a csöveket, helyére gurítom a gépet, vízszintbe állítom, hogy ne billegjen. Be akarom dugni a villásdugót, és...hoppá! Nem ér el az aljzatig. A régié elért.

A vezeték a mosógép aljáról indul ki és 1 m 60 cm hosszú. A 17 évvel ezelőtt épített lakásunkban a dugaszoló aljzatok mindenhol 40 cm magasan vannak, kivéve a vizes helyiségeket, amelyekben életvédelmi okokból 1 m 60 cm a szerelési magasság. Ha nem pont alatta van a mosógép, esélytelen, hogy elérjen a zsinór.
Megírom a szállítónak, hogy rövid a zsinór. Visszaírja, hogy igen, mostanában ilyen rövid zsinórral szállítják a mosógépeket, otthon ő is hosszabbítóval használja az övét. Visszaírom neki: Miről beszél, a használati útmutatóban egyértelműen benne van, hogy tilos elosztót és hosszabbítót használni!

Erre visszaír, hogy a villanyszerelőjük szívesen ad ajánlatot a zsinór kicserélésére. Egy százvalahányezer forintos vadiúj mosógépnél! Azt hittem, szétdurran az agyam! A gyártót nem értem, pedig a németeket nagyra tartom: Ha rövid zsinórral árulom a mosógépet, akkor a vásárlók jelentős része hosszabbítót fog használni, ami vizes helyiségben baleseti kockázatot jelent! A net tele van őrjöngő mosógép-vásárlókkal.

Ráadásul a tegnapi Rhoda Scott koncert is elmaradt, pedig 50 éve várok arra, hogy élőben is hallhassam a dzsesszorgona királynőjét és Hammond-orgonáját. Erre mit csinál: elesik a szállodában és eltöri a lábát!
Hát ezek voltak az utóbbi idők hétköznapi bosszúságai.

30 év

Harminc éve randiztam Katival a Marxista-Leninista Esti Egyetem előtt, a Villányi úton. Tegnap is oda kértem tőle randit, persze csak poénból, végül a város egy másik pontján, az Opus Jazz Klubban ünnepeltük 30. évfordulónkat a TOMASZ CHYŁA QUINTET vacsorával egybekötött műsorának megtekintésével.

Az eredeti helyszínen 30 év után (bocs, sötétben készült a szelfi)

És akkor most nosztalgiából beszúrok ide néhány fényképet az elmúlt 30 évből. Ötévenkénti képeket próbáltam keresni, de 1993-ban nem csináltunk olyan fényképet, amin mind a ketten rajta vagyunk.

Egyik első közös képünk 1989-ben a Kékestetőn

1998 december, családi sízés a Gärlitzen-en

2003-ban a Kőkapunál

2008-ban Rodoszon

2013-ban Balatonbogláron

2018-ban Orsi esküvőjén

Szeretlek, Kati.