Parlament

Parlament

2018. október 10., szerda

Altató

"Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom." - ezt az altatót énekelte Balog Borbála (1818) lányának, Kerekes Teréziának (1859), aki továbbadta kislányának, Schéfer Idának (1888), ő is dúdorászta kislányának, Jékely Mártának (1920), aki pedig ezzel ringatta álomba a kis Mikecs Annát (1942).

Édesapám utolsó éveiben minden jelentősebb családi ünnepen, ahol jelen volt négy generáció, elmondta, hogy örüljünk, hogy így együtt lehetünk, mert a generációs láncolat visz vissza minket a történelmi időkbe, a saját családtörténetünkön keresztül éljük meg személyes történelmünket.
Gerlóczy Mártonnak a Jékely családról íródott családregényét olvastam az elmúlt hetekben, a címe: Mikecs Anna - Altató. Az Áprily/Jékely családról én is végeztem némi kutakodást Péterfy Gergely egy könyve kapcsán, aki maga is Áprily-dédunoka, akárcsak Gerlóczy. Akkor persze inkább a Péterfy családra koncentráltam, az Altató központi alakja viszont Jékely Márta, Áprily lánya, Gerlóczy Márton nagymamája.
A négygenerációs családregény visszaröppenti az olvasót vagy 150 évvel. Az egyes családtagok életéhez kapcsolódó epizódokat az idősíkok között ugrálva olvashatjuk, de valamennyi idősík egyetlen fókuszpont felé tart. A regény címe alapján nem nehéz kitalálni, hogy ez a gyújtópont Mikecs Anna, az író nagynénje élettörténete. (Zárójelben jegyzem meg, ezt a szerkesztési elvet, vagyis az egyes történet-szálak közös pontba fókuszálását alkalmazza Závada Pál A fényképész utókora című regényében is, amelyről három éve már írtam egy posztot.)
A családregény korrajza, Gerlóczy enteriőrjei, a korabeli öltözetek, szokások leírásai nagyon élvezetessé teszik a könyv olvasását, a szerző a családtagok felkutatott élettörténeteinek homályba vesző hézagait úgy tölti ki az írói fantáziával, hogy az elmúlt évszázad tökéletes, saját felmenőink által is megélt lenyomatát kapjuk vissza. A Jékely családnak sok földrajzi kapcsolódása is van saját életemhez. Az egykori Baár-Madas Gimnázium épületében, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanultam. Egykor a Baár-Madasban Áprily Lajos is tanított és iskolaigazgató is volt, ide járt Jékely Márta is. Engem még tanított olyan tanár, aki már a Baár-Madasban is tanított, matematikatanárom itt végzett és még itt tanított akkor is, amikor az iskola újra Baár-Madas lett, egy osztálytárnőm édesanyja (Tusa Erzsébet zongoraművész) is ebbe a gimnáziumba járt, és őt még tanította Áprily. Édesanyám innen nem messze, a Budai László utcában élte át az ostromot, akárcsak Jékely Márta és kislánya a gimnázium pincéjében. És persze a mi családunkból is hurcoltak el málenykíj robotra férfiakat, volt, aki nem tért vissza Ukrajnából, akárcsak Mikecs László, Márta első férje.
A Jékely család abban a Frankel Leó utcai bérházban lakott, ami tőlünk egy villamosmegállóra volt, és amelyben egyik osztálytársnőm is lakott. Itt is néztünk lakást '81-ben, amikor összeköltöztünk nagymamámmal. És persze ismerős a híres Áprily-völgy, a Len-hegy és a Mogyoróhegy között húzódó festői patakvölgy a Pilisben. '88 tavaszán kirándultam itt először, egy volt dunabogdányi kollégám, Jancsi kalauzolt el minket ide.
1988-ban az Áprily-völgyben
(Jancsi anyai ágon sváb származású és a Muttersprache okán Ilmenauban járt egyetemre. '88-ban egy barátom egy NSZK-beli munkalehetőséget ajánlott nekem, amit én továbbpasszoltam Jancsinak, aki ezt habozás nélkül elfogadta. Egy év múlva feleségül vette NDK-s barátnőjét, Steffit, aki így eljuthatott a hőn áhítozott NSZK-ba, nem sejtve, hogy már csak egy fél évet kellett volna várnia, amikor már ez a lehetőség minden keletnémetnek lehetővé vált.)
Egy év múlva, '89 februárjában Katit is elvittem a Völgybe, hogy alig négy hónapja tartó ismeretségünket egy kirándulással ünnepeljük meg. A Gondűző büfé előtti parkolóban hagytuk a Trabantot.
Katival a Mogyoróhegyen 1989 februárjában
A Gondűzőbe ült be a Jékely család is a '30-as években, hogy egy olyan tájon találjanak maguknak házépítésre alkalmas telket, mely a kolozsvári Hójában épített egykori nyaralójukra emlékezteti őket. Két hete volt osztálytársaimmal mi is a Gondűzőbe húzódtunk be az eső elől, amikor egy rövid kirándulásra indultunk a Völgybe.
Esős szenior túra a Völgyben 2018 szeptemberében
Dicsérem Gerlóczy bátorságát, hogy gyakran kíméletlenül őszintén ír nagyszülei és édesanyja botlásairól, de ettől nagyon emberi a regény. A szereplők esendőek ugyan, de mégis végigkíséri őket az a polgári méltóság, a kultúrához és a művészetekhez való ragaszkodás, ami átsegíti őket minden nehézségen. A '20-as években rendszeresen Makkai Sándorék otthonában gyűltek össze az erdélyi írók és költők, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Nyirő József (Nyirőt írják rövid és hosszú i-vel egyaránt, Gerlóczy a hosszú í-sek táborát erősíti), Tamási Áron, Hunyadi Sándor, Kuncz Aladár, Maksay Albert. Ez a pezsgő irodalmi élet és az erdélyi irodalmi lapok (Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Erdélyi Helikon) tartották a lelket a Trianon után elszakított erdélyi magyar polgárságban. (Édesapám maga is erdélyi leszármazott lévén a '60-as, '70-es és '80-as években járatott egy erdélyi irodalmi lapot, az Utunk-at.)
Férfiasan bevallom, Áprily-kötet csak 1974-ben, a katonaság alatt volt a kezemben. Akkoriban (és most is) rajongtam a Kaláka versmegzenésítéseiért. Mai napig előttem van a kép, hogy komendáns őrségben vagyok Debrecenben, és Áprily Vadlúd voltam című versét dúdolgatom.
Lám, milyen jó egy családregény, mennyi saját történetet hoz elő az emberből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése