Nővéremtől még a születésnapomra kaptam meg Batthyány Tivadar Beszámolóm című könyvét. Gróf Batthyány Tivadar egykori tengerésztiszt, aki miniszter volt Esterházy Móric, Wekerle Sándor, végül pedig Károlyi Mihály kormányában, ebben a több mint 700 oldalas könyvében foglalta össze Magyarország újkori történetének egyik legmozgalmasabb időszakát. Gondoltam, pont jó lesz ez a könyv a 100. évfordulóra, aztán pedig sietnem kellett, hogy végezzek vele a jeles dátumig. Szerencsémre a könyv legnagyobb része inkább csak kutatók számára érdekes, sok olyan nevet és történést tartalmaz, ami mára már kiszitált a történelmi emlékezet rostáján. Ráadásul stílusára is a száz évvel ezelőtti arisztokratikus dagályosság és modorosság jellemző. Cinikusan azt is mondhatnám, hogy a könyv fő mondanivalójához elegendő a bevezető részt valamint a konklúziót elolvasni, de azért megérte átrágni magam a két kötetből álló könyvön.
Gróf Batthyány Tivadart a '20-as években számos támadás érte, amiért részt vett a Károlyi-kormányban, hazaárulónak, nemzetvesztőnek bélyegezték, kezdeményezték kizárását a Nemzeti Kaszinóból. Könyve valójában egy védőbeszéd, melyben az ország összeomlásának valódi okait igyekszik feltárni. Tisza István kormányáról a következőt írja:
"A magyar kormány a nemzet létét egyetlenegy kockára tette fel: a győzelem kockájára. Arra nem akart, vagy tán nem is mert gondolni, hogy mi történik ezzel a nemzettel, ha a háború kockája balra fordul. Ezért aztán nemcsak a béketörekvéseknek minden megnyilvánulását fojtotta el, hanem megakadályozott minden olyan akciót, amely demokratikus és szociális irányban komoly haladást jelentett volna! Ez óriási hiba volt. Mert ennek tulajdonítandó, hogy a háború elvesztése a magyar nemzetet teljesen készületlenül találta."
Batthyány a 48-as és Függetlenségi Pártban politizált Károlyi Mihállyal együtt. A Tisza István lemondása után alakult Esterházy-kormányban miniszteri szerepet vállalt, két fontos területen próbált előrehaladást elérni: az egyenlő és általános választójog területén, valamint a szociálpolitikában. Azt a felfogást képviselte, hogy ha ezekben a kérdésekben nem sikerül felülről eredményeket elérni, úgy a radikális baloldal fogja kivívni ezeket a jogokat, ami felforduláshoz vezethet. Esterházy Móricot jóakaratú és szociálisan érzékeny, ámde kevés politikai és közigazgatási gyakorlattal rendelkező miniszterelnöknek tartotta.
Mivel Esterházy Móric az író Esterházy Péter nagyapja, róla sokat olvashatunk a Harmonia Caelestisben. Esterházy Móriczot angolbarátsága (Oxfordban végzett) és németellenessége miatt a német megszállás után Mauthausenbe deportálták, de a háború után sem becsülték hazánkban túl sokra, a családot kitelepítették, végül azonban egy éjjeliőr-állást felajánlottak neki, erről ezt olvashatjuk a Harmonia Caelestisben:
"(Van egy gyönyörű cédulám, félbeszakított, A4-es, franciakockás papír 1952-ből, a „Székesfehérvári Útfenntartó Vállalat, Hídépítés Környe, munkavezetősége” pecsét van aláírásként, a levelet ceruzával írták. Esterházy Móric, Majkpuszta, Kastély – Szükségünk volna a majkpusztai hídépítésnél 1-2 éjjeliőrre, lehetőleg olyanra, aki közel lakik. Amennyiben Ön vállalná a munkát, kérjük, hogy munkavezetőnket vagy a helyszínen dolgozó kőműves csoportvezetőt felkeresni szíveskedjék. Munkaidő kb. 12 óra naponta, tartama kb. 4 hét, órabér 2 forint körül. A munkahelyen felállított bódéban kellene tartózkodni a szolgálat ideje alatt; tüzelés meg van engedve. Választ kérünk.
Ki az, aki egy efféle levelet mondjuk 1917-ben el bírt képzelni? Nincs az a rosszindulatú, kommunista agy, amely idáig merészkedne. Nyaktiló igen, de éjjeliőr?!)"
Batthyány a megalakuló Wekerle-kormányban is miniszterséget vállalt, de szinte egész miniszterségét végigveszekedte a miniszterelnökkel, az alábbiakra szerette volna rávenni:
- Önállóság a monarchia minden népének, de Fiume maradjon magyar;
- Saját külügy és saját hadügy;
- Általános és egyenlő választójog;
- Azonnali béketárgyalások.
Amikor 1918. október 31-én IV. Károly király Károlyi Mihályt bízza meg kormányalakítással, Batthyány elvállalja a belügyminiszterséget és nagy elánnal lát neki a feladatának, de be kell látnia, hogy az ország gazdasági erőforrásai is teljesen összeomlottak. Akkor már egy hete működött a Nemzeti Tanács, melyhez hasonlót a monarchia összes népe addigra már egy császári manifesztum nyomán létrehozott, ezzel elindítva az egykori birodalom szétesésének folyamatát. Batthyány érvek hosszú sorával bizonyítja, hogy ekkorra már Magyarország területi integritása semmiképpen sem volt menthető, Károlyi Mihály Louis Franchet d’Espèrey tábornokkal kötött belgrádi egyezményénél jobb pozíciót nem lehetett volna kiharcolni (amely mellesleg még mindig nagyobb területeket hagyott meg, mint a trianoni békeszerződés).
Bár Batthyány személy szerint függetlenséget de királyságot szeretett volna, a koalíciós partnerek (Polgári Radikális Párt és Szociáldemokrata Párt) nyomására végül is a (nép)köztársaság kikiáltására került sor. Ehhez kérvényezni kellett a királynál, hogy oldja fel a kormány tagjait az esküjük alól, hogy ne essenek felségárulás bűnébe, amit a király meg is tett, majd november közepén lemondott a trónról.
Hat hét után mondott le miniszteri megbízásáról, melynek fő oka Károlyi fokozatos radikalizálódása volt. Nem értett egyet miniszterelnökével az állam és az egyház szétválasztásának kérdésében, a nemesi címek megtartásának kérdésében és a földreformban sem. Károlyit ennek ellenére jó szándékú, merész de befolyásolható, kapkodó és radikalizmusra hajló politikusnak tartotta. Úgy vélte, hogy Károlyi radikalizmusával a bolsevizmustól akarta megvédeni az országot.
A bolsevizmusról Batthyány gróf határozott véleménye az volt, hogy azt a németek azért szabadították az oroszokra Lenin pénzelése révén, hogy kiiktassák őket a háborúból. Elszámították magukat, mert a bolsevizmus rájuk is visszaütött és részben oroszországi propaganda nyomán ütötte fel fejét Magyarországon. Kun Béla oroszok által pénzelt ügynök volt, aki még a minisztersége idején le akart tartóztatni, de a szocialisták megakadályozták ebben. Amikor aztán Károlyi '19 januárjában bebörtönözte Kunt, már késő volt.
A könyv hosszú oldalakon keresztül sorolja, hogy '18 októberében szinte az összes politikai párt és szervezet támogatta a Károlyi-kormányt, keserűen írja erről:
"Kedves utókor, hidd el nékem, abban a korszakban, amelyről én írok, a világ rohamléptekkel forgott, de még sokkal rohamosabban forogtak nagyjaink köpönyegei".
Példaként Friedrich Istvánt és Prohászka Ottokárt is felhozza. Előbbi Károlyi radikális szárnyához tartozott, de a Tanácsköztársaság bukása után szélsőségesen jobboldali keresztény lett. Hasonlót tapasztalunk napjainkban is, nem? Prohászka pedig még '19-ben így írt: "A forradalomnak nagy érdeme van. Feltétlenül elismerem, hogy a forradalom letörte azt, ami avitt és korhadt volt alkotmányos világunkban". Prohászka Ottokár a két világháború között a klerikális antiszemitizmus jeles képviselője volt, a háború után a Károlyi-kertben álló szobrát Faludy György költő döntötte le (ma Székesfehérváron áll).
Batthyány Tivadart sohasem fogták perbe, de a Nemzeti Kaszinó kizárását kezdeményezte az alábbi vádak alapján: lázadás előkészítése, a forradalmi kormány tagja, esküszegő, részt vett a nemzetvesztő belgrádi szerződés aláírásában. Ő viszont a Magyarország összeomlását hosszú évtizedek hibás politizálásában látta:
- Hibás szövetségi politika, a német-osztrák-magyar szövetséget pártja mindig is ellenezte;
- Olaszországot a háború alatt nem sikerült semlegességre bírni;
- Nem védték katonailag Erdélyt;
- Hibás tengeri harcmodor;
- Korai békekötés elmulasztása;
- Szociális programok hiánya;
- Nemzeti hadsereg hiánya;
- Orosz bolsevizmus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése