Gyerekkoromban nagyon szerettem a Verne-regényeket (melyik fiú nem?). Talán 10-12 éves lehettem, amikor olvastam a Hector Servadac című könyvet, melyben egy elég vegyes társaságot egy kisbolygó, mely épp csak érinti a Földet, magával ragad és körbe hordoz a Naprendszerben, hogy aztán egy teljes kör után ismét Föld közeli pályára kerülve hőseink visszakerülhetnek szülőbolygójukra.
A regényben sok fizikai érdekesség van, pl. a ritkább légkör miatt már 70 fokon forr a víz, ezért nehezen fő meg a tojás, de az egyik legérdekesebb rész ez volt:
Noha már elég hideg volt, a tenger még mindig nem állt be, mert a vize meg sem mozdult, tükrét még csak szellő sem borzolta. Ilyen körülmények között a víz nehezen fagy be, de ha csak egy lökés éri, bekövetkezik a fagyás...
Nina egyszer-kétszer meglendítette a kezét, majd elhajította a jeget.
Nyomban zizegés, zúgás hallatszott , s egyre tovább és tovább terjedt egészen a látóhatárig.
Nyomban jégpáncél borította az egész Galliai-tengert.
Először hallottam túlhűtött folyadékokról. A hirtelen lehűtött folyadék metastabil állapotban van, kristálycsírák alakulnak ki benne, de nem indul meg a kristályosodás.
Egy kristályosodási góc, ami lehet egy darab kő vagy jég, vagy akár egy ütés, képes kiváltani az azonnali átkristályosodást.
A magyar társadalom is metastabil állapotban volt. A Fidesz betelepedett a centrumba, a tőle balra elhelyezkedő ellenzék széttöredezett, a tőle jobbra levők pedig vagy szalonképtelenek voltak egy ellenzéki összefogásra, vagy ha megtették, rögtön összegyurcsányozták, összesorosozták, összebaloldalizták, összeháborúpártizták őket. Ez a megmerevedett állapot állt fenn 14 éve.
Pedig sok párttól vagy személytől vártuk, hogy kristályosodási góccá válik: az LMP-től 2009-ben, a visszatérő Bajnaitól 2013-ban, a Momentumtól 2017-ben, Márki-Zaytól 2021-ben. Rejtély, hogy miért pont a kegyelmi botrány után színre lépő Magyar Péter lett az a trigger, amely hirtelen ekkora kristályosodást el tudott indítani. Hogy ugyanúgy kifullad-e Magyar Péter mozgalma, mint a korábbiak, az nem tudható. Hogy a rogáni propaganda teljes tüze őrá irányul, az biztos. Richelieu mintha teljesen elvesztette volna fejét, a fékevesztett háborús propaganda minden határon túl nyúlik.
Forrás: 444
A kristályosodás megindult. Az elkövetkező hetek mutatják meg, hogy Magyar Péter csak a triggere volt, vagy képes az élére állni a folyamatnak. De vigyázzatok: a gyors fagyás gyors hőleadással is jár. Tűzbe hoz, átmelegíti a szívet, de lángra is lobbanthat.
40 éve, 1984 május 9.-én közlemény jelent meg a Népszabadságban:
Kedden ülést tartott a Szovjetunió Olimpiai Bizottsága, s megvitatta a szovjet sportolók részvételének kérdését a XXIII. nyári, Los Angeles-i olimpiai játékokon. Az ülés valamennyi felszólalója hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban az olimpiai játékok előkészületei során kialakult helyzet nem teszi lehetővé a szovjet sportolók részvételét...
Mint ismeretes, a Szovjetunió Olimpiai Bizottsága 1984. április 18.-i nyilatkozatában mélységes aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a játékok szervezői durván megsértik az olimpiai charta szabályait, sz az Egyesült Államok reakciós körei a hivatalos hatóságok beleegyezésével szovjetellenes kampányt bontakoztattak ki...
Az országban soviniszta hangulatkeltés folyik, szovjetellenes hisztériát szítanak
A bojkotthoz május 9-én csatlakoztak a bolgárok, május 11.-én az NDK, május 12.-én Vietnam és Mongólia, május 13.-án Csehszlovákia és Laosz, és május 16.-i ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság is:
...változatlanul nem szavatolják megfelelően valamennyi ország sportolóinak biztonságát és a versenyek zavartalan megtartását, ezért úgy foglal állást, hogy a kialakult helyzet nem teszi lehetővé a magyar sportolók részvételét a XXIII. nyári olimpiai játékokon.
A bojkotthoz legutoljára, május 17.-én a lengyelek, május 24.-én a kubaiak, május 26.-án, Dél-Jemen, június 1.-én Etiópia, június 2.-án pedig Észak-Korea is csatlakozott, viszont a románok nem. A bojkottáló országok prágai ülésükön úgy döntöttek, hogy az olimpia időpontja előtt és után az olimpiai számokban nyílt versenyeket rendeznek, ezek az ún. Barátság Versenyek. A Népszabadság június 9.-i számában egy nagyon eldugott közleményben adta hírül, hogy rekord számú ország, összesen 141 nemzet jelezte részvételét a Los Angeles-i olimpiára.
A Barátság Versenyeken végül 14 magyar sportoló 7 sportágban szerzett aranyérmet, és a Magyar Olimpiai Bizottság döntése értelmében ők ugyanúgy részesednek az olimpiai életjáradékban (ami a bruttó átlagkeresetnek felel meg), mintha "igazi" olimpián szerezték volna az aranyat. Ők a következők:
ATLÉTIKA: Bakos György (110m-es gátfutás) BIRKÓZÁS: Gáspár Tamás (kf. 100 kg) CSELGÁNCS: Nagysolymosi Sándor (71kg) KERÉKPÁR: Somogyi Miklós (50km-es pontverseny) ÖTTUSA: Fábián László (egyéni), Fábián László, Mizsér Attila, Szombathelyi Tamás (Csapat) SPORTLÖVÉSZET: Kotroczó Lászlóné (légpisztoly, 40 lövés) VÍVÁS: Stefanek Gertrud (tőr egyéni), Kolczonay Ernő (párbajtőr egyéni), Stefanek Gertrud, Kovács Edit, Jánosi Zsuzsa, Győrffy Katalin, Szőcs Zsuzsanna (tőr csapat)
(Jómagam a Los Angeles-i olimpia két hete alatt, 1984. július 28. és augusztus 12. között minden nap kurucosan "Los Angeles" feliratú pólóban jelentem meg a munkahelyemen)
Elgondolkodtam azon, hogy a jelenlegi felfokozott politikai helyzetben ugyanez ismét előfordulhatna. Ismert, hogy Oroszország és Belarusz sportolói nem nemzeti színekben, hanem csak egyénileg indulhatnak. Képzeljük el, hogy az orosz és belorusz olimpiai bizottság kiadna egy közleményt, mi szerint a háborúpárti, atom-arzenállal és a NATO-csapatok Ukrajnába küldésével fenyegetőző Franciaország nem képes biztosítani a sportolók biztonságát, ezért nem vesznek részt a játékokon. A bojkotthoz hamarosan Törökország is csatlakozna arra hivatkozva, hogy a gülenisták és a kurdok merényleteket készülnek elkövetni Párizsban a török sportolók ellen.
Törökország távolmaradását aztán megtárgyalnák a Türk Nemzetek Közösségében, ahol egyhangúan úgy döntenének, hogy ők is csatlakoznak a bojkotthoz. Hamarosan a Magyar Olimpiai Bizottság is csatlakozna a felhíváshoz, és közleményükben kijelentenék, hogy békepártiságával Magyarország egyedül maradt Európában. A háborúpárti Párizst az olimpia idejére időzített terrortámadások fogják érni, ezért a magyar sportolók biztonsága érdekében hazánk is távol marad az olimpiától.
Budapesten összeülnének a bojkottáló országok olimpiai bizottságai, ahol a magyarok előterjesztenék, hogy szinte valamennyi sportág megrendezésére vannak létesítményeink, ezért egy esetleges Kipcsak Játékokon számos versenyszámot Budapesten lehetne megrendezni. Természetesen Moszkva, Isztambul, Baku és a többi város sportlétesítményei is tárt kapukkal várnának egy ilyen sportrendezvényt, melyre 2024 augusztusában nagy sikerrel sor is kerülne, és a csalódott magyar sportolók az itt elért első helyezésükkel ugyanúgy bekerülhetnének az olimpiai bajnokok panteonjába, mint a korábbi olimpikonok.
Vagyis: megtörtem a szabályt, eltörtem a trófeát. A Nemo művésznevű svájci énekesről van szó, aki megnyerte a 2024. évi Eurovíziós Dalfesztivált The Code című dalával. És mellesleg győzelmi mámorában a győztesnek járó trófeát is eltörte (sokak szerint szándékosan, szerintem csak a túl heves mozdulat volt az oka). Az alábbi videón 3:00-tól láthatjátok a törést.
De haladjunk szép sorjában. Többször leírtam, hogy mivel az Eurovíziós Dalfesztivál egyidős velem, különös szenvedéllyel követem évről-évre. A mostani volt a 68. fesztivál, ugyanis 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt a dalverseny.
Ha időben visszatekintünk, pontosan 50 évvel ezelőtt, 1974-ben nyert az ABBA a Waterloo című számával. Két hete voltunk egy ABBA-koncerten, pontosabban egy tribute-zenekar ABBA-koncertjén, ahol természetesen eredeti öltözetben a Waterloo is előadásra került.
A Papp László Sportarénában a koncert előtt
Az ötven évvel későbbi Eurovízión is minden az ABBA körül forgott, hiszen 2023-ban megint a svédek nyertek, ezért Malmöből volt a közvetítés. Kapcsolták élőben Londont, ahol nagy sikerrel megy az ABBA hologram-show, de három korábbi Eurovíziós résztvevő, Charlotte Perrelli, Carola és Conchita Wurst (a szakállas nő!) élőben is előadták a dalt.
1974 amúgy is emlékezetes év volt: abban az évben érettségiztem, felvételiztem és bevonultam katonának, Rubik Ernő 1974-ben szabadalmaztatta a bűvös kockát, Kobayashi Ken-ichiro pedig megnyerte a Magyar Televízió Karmesterversenyét. Kobayashi búcsúkoncertjére az 50. jubileumon egy hete került sor a MÜPA-ban, végig partitúra nélkül vezényelt, mi a YouTube-on néztük az élő közvetítést.
30 évvel ezelőtt, 1994-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon Bayer Friderika 4. helyezést ért el Kinek mondjam el vétkeimet című dalával, 10 évvel ezelőtt, 2014-ben pedig Kállay-Saunders András Running című dalával lett 5. Egyébként ez utóbbi dal ugyancsak aktuális, mert a családon belüli erőszakról szól, Kállay-Saunders elő is adta a Városháza Parkban május 1.-én.
Koncert a Városháza Parkban
A 2024-es dalfesztiválon megfogant mindazoknak az átka, akik szerint ez a dalfesztivál már csak a normalitástól való eltérést díjazza, és a helyezéseknél fontosabb a résztvevő országokkal való szolidaritás, mint a zenei minőség. A győztes svájci Nemo ugyanis egy 24 éves nem bináris (vagyis aki nem tudja magát egyértelműen nőként vagy férfiként azonosítani) fiú nyerte az útkereséséről szóló, egyébként nagyon jó dalával. A két háborúban álló ország, Ukrajna és Izrael pedig a harmadik és ötödik helyen végeztek, de főként a közönségszavazatok alapján a szakmai zsűri szavazatainak ellenében.
Az izraeli dalt, Eden Golan Hurricane című számát végig nagy ellenszenv kísérte, mert az eredeti szövege közvetlen utalt az október 7.-i Hammas-terrortámadásra. A módosított szöveggel már engedték a részvételt a fesztiválon, de sok ország fenyegetőzött bojkottal, Malmöben Izrael-ellenes tüntetések voltak. Izrael a közönségtől 323 pontot kapott (második legtöbb), a szakmai zsűritől csak 52-t (12. hely). Ukrajnánál nem volt ilyen éles ellentét a közönség pontjai (307) és a zsűri pontjai (146) között, de a svájci dal végül azért győzhetett, mert a közönséget és a szakmát egyaránt sikerült meggyőznie.
Na de ami még egy plusz csavart adott a dalversenynek, az a holland énekes, a 20 éves Joost Klein kizárása volt. Klein dala, az Europapa mindenképpen helyezésre volt esélyes, de az elődöntő után a backstage-ben "fenyegető mozdulatot tett" egy női operatőr ellen, aki feljelentette, és az EBU (European Broadcasting Union) a megindult rendőrségi eljárásra való tekintettel megtiltotta Hollandia döntőben való részvételét. Mivel nem történt fizikai erőszak, és közvetlen az előadás után egy előadó "idegállapotban", beszűkült tudatállapotban van, mindenki számára aránytalannak tűnt az intézkedés, ezért rögtön megindultak a találgatások, hogy Klein kizárása esetleg összefügghet azzal, hogy ő is kifejezte ellenszenvét az izraeli részvétellel kapcsolatban.
Egy szó mint száz, a 2024-es dalfesztivált sok presztízsveszteség érte, így az eltört trófeát akár szimbolikusnak is tekinthetjük. Remélem sikerül megragasztani, én mindenesetre maradok a dalfesztivál, mint az európai sokszínűség és korlátnélküliség szimbóluma elkötelezett híve és lelkes követője.
Három napot töltött hazánkban a kínai elnök, feje tetejére állt tőle a város rendesen. Az állami híradóban (már tudjátok, hogy államihíradó-függő vagyok) elég részletesen beszámoltak Orbán és Szijjártó tárgyalásairól. És persze voltak egyéb tárgyalások is, pl. hírhamisító Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott a China Media Group elnökével, Sen Haj-hsziunggal.
A megbeszélésekről közös sajtótájékoztatón számoltak be, ahol a hírhamisító az alábbiakat mondta:
Ha valaki nem értette volna pontosan, leírom:
A China Media Group dokumentumfilmjei által a magyar nézők megismerhetik Hsz Csin-ping elnök úr válogatásában a kínai kultúrkör bölcsességeit, ugyanakkor láthatják Kína szerepét például a fenntartható fejlődés folyamatában.
Értitek? Maga Hszi Csin-ping elnök úr válogatta nekünk ezeket a bölcsességeket, nem más! Én megértem, hogy a kínai császárság többezer éves hagyománya nyomán a mindenkori kínai császár/főtitkár/elnök Kínában egyben orákulum is, a legfőbb bölcsesség forrása, de ezt mi itt Európában már régen meghaladtuk. Vagy mégsem?
Íme az egyik bölcsesség: „Az úton, még ha keskeny is, haladás nélkül nem lehet átjutni."
De ha valaki azt gondolná, hogy a magyarok nem vevők a vezér bölcs gondolataira, azokat emlékeztetném, hogy Orbán hét bölcsességét egy tükörre gravírozták és hű Fidesz-szavazóknak osztogatták. Egy híres dalnok (akit szerénységem tiltja, hogy megnevezzek) még egy dalt is énekelt róla:
Az az érzésem, hogy ezzel a becsicskulással nagy lendülettel elindultunk vissza az '50-es évekbe...
Pontosan 22 évvel ezelőtt, a rendszerváltás utáni kriminalisztika legvéresebb, nyolc halálos áldozattal járó bankrablásának napján vettük át jelenlegi lakásunkat. És ezzel utolértem folyamatos ottlakás szempontjából a Zsigmond teret, ott is 22 évet éltem. Vegyük sorra.
Zoltán utca (akkor Belojannisz utca): 1956 - 1959 = 3 év
Zsigmond tér: 1959 - 1981 = 22 év
Bimbó út: 1981 - 1986: 5 év
Lovas út (régebben Sziklai Sándor utca): 1986 - 2002 = 16 év
Zsolt utca: 2002 - napjainkig = 22 év
Nem csalás, nem ámítás: 3+22+5+16+22=68, pont ennyi éves vagyok. Az egész dolognak az ad még egy aktualitást, hogy a Bimbó úti lakás eladása éppen folyamatban van, már megkötöttük a szerződést és kiürítésre került a lakás, de egyelőre a ház többi lakóinak az elővásárlási jogukról való lemondására várunk.
A több mint kétezer kötetes könyvtár értékesebb darabjait megtartottuk illetve egy részét magángyűjtőnek értékesítettük;
Az árverésről megmaradt tárgyakat a sátoraljaújhelyi múzeumnak felajánlottuk;
A magánjellegű iratokat, dokumentumokat és fényképeket kiválogattuk;
A könyvtár többi darabját a Könyvmentők szállították el ingyenes adományként.
2023 nyarára került a lakás ebbe a félig kiürített állapotba, ekkor hirdettük meg először eladásra. Érdekes módon már az első héten érkezett viszonylag jó ajánlat, de annyira az értékesítés elején voltunk, hogy ezt akkor visszautasítottuk. A lakás két hónap alatt sem ment el, pedig az érdeklődők között volt filmrendező, menő pszichológus, sztárséf, színész és filmrendező. Nyár végén aztán úgy alakult, hogy Borinak el kellett hagynia az albérletét, és ekkor felajánlottuk, hogy átmenetileg költözzön be macskástul a Bimbó úti lakásba. Elég otthonosan be is rendezkedett.
Mirmi jól érzi magát a Bimbó úton
Tavaszra aztán, pont mire vásároltunk egy kis lakást Bori számára, Bori úgy döntött, hogy Bécsbe költözik a német barátjához.
Bori lakása
Így aztán három csapásirányon indultunk meg:
Bori elkezdte szervezni a kiköltözését Bécsbe;
Meghirdette a lakását tartós bérbeadásra;
Mi pedig újra meghirdettük a Bimbó úti lakást eladásra.
Mind a kiadásra, mind pedig az eladásra meghirdetett lakások viszonylag hamar gazdára találtak, így aztán hozzáláttunk a Bimbó úti lakás végleges kiürítéséhez. Ez, és Bori végleges Bécsbe költözése két hete meg is történt. Mutatok a lakásról néhány "ilyen volt, ilyen lett" képet.
Ami pedig a Naphegy oldalát illeti, a 22 év alatt sok minden megváltozott a környéken. A Benke Laci bácsi által megálmodott étterem és pódiumszínpad, a Pegenini Étterem (többször fellépett itt Pege Aladár) mára már csak hétköznap délben van nyitva a környék irodáiban dolgozók számára, a Café Jardin utazási iroda lett, a Mandulás Cukrászda pedig furcsa üzleti modell szerint hétköznap 17:00-ig van nyitva, hétvégén zárva tart. A Zsolt udvarban és Zsolt utcában lévő üzlethelyiségek folyton változnak, talán csak a Miboltunk nevű ajándékbolt az, ami már 22 éve is megvolt, de rejtélyes, hogy miből él, mert vevőt alig látni benne.
A négy éve megnyílt Aldi nagyon megkönnyíti az életünket, és persze a szintén az utcánkban lévő orvosi rendelőben rendel a háziorvosunk. Van még egy állandó szereplő a környéken: a Mészáros utca és a Hegyalja út sarkán dolgozik egy mozgó virágárus, aki az autósoknak árul rózsát, tulipánt. Na, ő 22 éve is pontosan ezt csinálta.
22 év múlva pont 90 éves leszek, talán alulról szagolom az ibolyát, talán egy öregek otthonában demenciába süppedve várom az elmúlást, de lehet, hogy ugyanitt lakom még a Naphegy oldalában. Akkor majd posztolok róla megint.
Tudjátok, hogy reggelente szenvedélyesen nézem az állami híradót. Különösen mostanában nagyon vicces, hogyan vergődnek Magyar Péter besározásával, hogyan fenyegetőznek az atomháború rémével, amit - mint tudjuk - Donald Trump egyetlen nap alatt felszámolhatna, de a Karácsony és a hídpénzbotrány című szappanopera is szinte minden reggel új epizóddal megy, egyedül talán csak az a rész állandó, ahogyan Vig Mór letartóztatásakor hasra fektetik a pongyolás nőt és a hátára térdepelnek a TEK-esek.
Elszabadult teherautó hajtott a tömegbe Kirgizisztánban. A kiengedett kézifékű jármű sok embert magával sodort, amikor leszáguldott egy domboldalon. A balesetben több mint harmincan megsérültek.
A baleset óta több gyermeket még mindig a kórházak intenzív osztályán ápolnak.
A több ezres tömeg egy versmondó versenyre gyűlt össze. Az országban nagy hagyománya van a szavalóversenyeknek, mivel a Manasz című kirgiz hőseposz a leghosszabb a világon.
Around 30 children were injured, three severely, when an adriverless ice cream truck rolled down a hill into a national holiday celebration in the Suzak region of Kyrgyzstan 🇰🇬 ▪︎ 2 May 2024 ▪︎#Kyrgyzstanpic.twitter.com/YjAqZw5XGq
Ez eddig egy átlag tömegbalesetről szóló hír lenne a híradó végére, ha nem volna a hír végén ez a nagyon meghökkentő mondat:
Az incidens után a kirgiz kormány elrendelte, hogy gyermekek nem vehetnek részt hasonló eseményeken.
Hogy mi van? Kirgizisztánban gyermekek többet nem vehetnek részt szabadtéri rendezvényeken? Ki sem mehetnek a falu szélére focizni? Gyermekek számára nem lesz több szabadtéri sportesemény, de még nézőként sem vehetnek részt rajta? Ez a gyermekvédelem kirgiz módra?
Aztán eszembe jutott, hogy hiszen bennünk is csörgedezik kipcsak vér, mi is szakállas néniktől meg nemváltó műtétektől védjük gyermekeinket. Hiszen a gyermekekre leselkedő többi veszély, az alultápláltság, a nem megfelelő oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a gyermekgondozó intézményekben, egyházakban és a családokon belül megbúvó gyermekbántalmazás és abúzus elhanyagolható ezekhez képest. Mi könyveket fóliázunk, médiatartalmakat tiltunk le, megtiltjuk a gyermekek szakszerű szexuális felvilágosítását, mert ez "egyedül a szülő joga". Kirgizisztánban pedig végre megtalálták a gyermekekre leselkedő legfőbb veszélyforrást: a domboldalon elszabaduló teherautókat.
Azért én titokban abban reménykedem, hogy az egész csak egy prank, hogy legalább a kirgizek nem ilyen hülyék, és valódi megoldásokat keresnek az ehhez hasonló veszélyekre (nem domboldalon, hanem síkon tartják a rendezvényt, gazdátlan teherautó nem hagyható a dombtetőn, a rendezvényt körbe kerített helyen tartják stb). Szerintem a Híradó szerkesztői váltak mára annyira agyatlanná és szervilissé, hogy fel sem tűnik nekik, mekkora baromságot tettek bele a tudósításba.
- Éljen és virágozzék! - kiáltott fel a feleségem május elsején, és elmentünk az Oázisba balkonnövényeket vásárolni az erkélyünkre. Pedig ez a május elseje nem egy egyszerű május elseje volt, hanem egyben uniós csatlakozásunk 20. évfordulója is. Ha nem volna egy büszke és szabad fővárosunk, bizony teljesen megemlékezés nélkül maradtunk volna.
A kormányközeli hírportálok, de még a kormánynak becsicskult Index is hallgatott az évfordulóról.
Az Index címoldala május elsején
A Magyar Nemzet címoldala május elsején
Az Origo címoldala május elsején
Szerencsére az évforduló előestéje Karácsony Gergely jóvoltából kapott egy kis ünnepi díszkivilágítást.
Pedig jól emlékszem a csatlakozás előtti este eufórikus hangulatára a Millenárison. Két nagyobb lányommal mentem el, Kati otthon maradt az egy hónapos kis Petrával. Volt fényfestés, ünnepi koncert, éjfél előtti visszaszámolás.
Húsz évvel ezelőtt az egész főváros uniós díszben pompázott, és mi a nagylányokkal egész nap csak csatangoltunk.
Kásás Tamás az Erzsébet híd pilonjában
A Lánchíd nemzeti színekben
(A vízilabdacsapat megjelenítése az Erzsébet hídon jó ómennek bizonyult: három hónap múlva Kásásék Athénban megszerezték zsinórban második olimpiai aranyukat, négy év múlva Pekingben pedig a harmadikat).
Még a Városligetben is megcsodáltuk a balsorsú időkereket, melynek dicstelen sorsa jól szimbolizálja uniós várakozásainkban való csalódásunkat.
Pedig ha megnézzük az alábbi két grafikont, igazán nem panaszkodhatunk az elmúlt 20 évre (forrás: Átlátszó)
A tegnapi dekorálatlan csend és hallgatás elég lehangoló volt, szerencsére szabad és büszke fővárosunk megemlékező koncertet tartott a Városháza parkban (amit Karácsony ígéretének megfelelően hamarosan tényleg megnyitnak a budapestieknek). Először a Budapest Kórus közreműködésével a nézőközönség elénekelhette az Örömódát, az Unió himnuszát, utána a 20 év 20 sláger című zenei egyveleg következett.
20 éves uniós csatlakozásunk többet érdemelt volna. Vegyük komolyabban!
