4 G a Káli-medencében

Mindjárt el is árulom, mi ez a 4 G: Gasztronómia, Geológia, Gyaloglás és Geoládák.
A március 15-ével záródó négy napot ugyanis a Káli-medencében töltöttük. Petráéknak tanítási szünet volt az ünnep előtti két nap, mi többiek pedig szabadságot vettünk ki, és három éjszakát töltöttünk el Köveskálon, a Kővirág panzióban, egy egykori bikaistállóból átalakított panzióban.

Gasztronómia
Köveskál gasztrofaluként hirdeti magát, több fine-dining kategóriába eső étterme is van, melyből kettőt próbáltunk ki, a Kővirág Éttermet és a Miakő Vendéglőt (a környéken minden kőről van elnevezve, erről majd szólok a Geológia fejezetben). Anyagi okokból kifolyólag a másik két napon átlagos éttermekben voltunk.
A Kővirágban kacsacombot ettem zelleres kuszkusszal, desszertnek pedig újraértelmezett kukoricamálét szilvalekvárral, de Bori például kipróbálta a muflont, és nem csalódott. Fehérbort ittunk hozzá.

A Miakőben hagymalevest ettem sajtos bagettel, de Kati kipróbálta az erőlevest fürjtojással. Én főételnek bevállaltam a bébicsülköt bajor káposztával és újraértelmezett hagymás törtkrumplival, de Kati például rozé mangalicakarajt rendelt csicsókapürével. Desszertet csak a gyerekek vállaltak, mindketten Karamell Flan Story-t, egyfajta sós karamellt ettek. Itt rozébort ittunk.

Geológia
A Balaton-felvidék elmúlt 10 millió éve változatos geológiai, vulkáni tevékenységgel telt. Mai hír, hogy uniós pénzekből fejlesztik a terület geológiai értékeinek megóvását és bemutatását. Mi négy jellegzetes területet kerestünk fel: a tihanyi gejzírmezőt, a Hegyestű bazaltoszlopait, a Csobánc mellett található kőtengert és a tapolcai tavasbarlangot a hozzá kapcsolódó geológiai kiállítással.
A tihanyi félsziget területén 4-5 millió éve működő vulkánok úgynevezett tufavulkánok voltak. A bazalttufa-kitörések megszűnte után aktív gejzírtevékenység volt a területen, az egész olyan lehetett, mint a mostani Izland. Ennek a tevékenységnek a nyoma a a forró víz által a felszínen lerakott mészkő és kova, melyek gejzírkúpok formájában helyezkednek el a tájban. A Belső-tótól délre található tucatnyi nagyobb és több kisebb gejzírkúp természetvédelmi terület, mely egy 4-5 km-es túrával bejárható.

Kilátás egy gejzírkúp tetejéről

A Monoszló mellett található Hegyestű egy vulkán kürtőjének maradványa, melyben a megrekedt bazaltos magma öt- és hatszögletű 20-40 cm átmérőjű oszlopok formájában szilárdult meg, és az erózió és a '60-es években felhagyott bazaltbányászat hatására látványos formában szemlélhető meg. A hegytetőn egy geológiai bemutatóhely is van.

Bori a Hegyestű alatt

Mögöttem a Hegyestű

A méretek érzékeltetésére

A Csobánc hegy mellett, Gyulakeszi közelében található Kőtenger, vagy Kőmagas, vagy Papsapka-kövek a kovásodott rétegből alakult ki, a hatalmas köveket a szél és a jég, valamint a földből kiáramló gázok alakították ki. Nagyon érdekes és romantikus hely.

A tapolcai tavasbarlangban már többször csónakáztam, de Petra először járt itt. A barlanglátogatáson kívül egy látogatóközpontot is kialakítottak vezetett geológiai kiálítással, 3D-s vetítésekkel, makettekkel. A barlangot egy 12 millió évvel ezelőtt képződött kőzetből a hideg és meleg karsztvizek keveredése oldotta ki. A múlt század elején véletlenül, kútásás közben fedezték fel, és már a II. világháború előtt is látogatható, sőt csónakázható volt.

Az üdülésünk utolsó napján szerettünk volna ellátogatni a Szent György-hegy bazaltorgonáihoz is, de előző este Petra a szállásunkon belerúgott a lépcsőbe és lesántult, ezért ezt a túrát ki kellett hagynunk.

Gyaloglás
A gyaloglások és a geológiai helyek felfedezése általában egybeesett. Első napon a tihanyi gejzírmezőt jártuk be.
Második nap egy 12 km-es túrával bejártuk a Theodora tanösvényt, mely a Káli medencében, a Kornyi-tó körüli szép útvonal.

Itt fakad a Kékkúti ásványvíz

A Káli-medencében

A Kornyi-tó

Középkori templom-rom

A harmadik napon 4-5-km túrával a Papsapka-kövektől Csobánc várához gyalogoltunk fel.

A negyedik napra fájós lábú Petrával csak egy kisebb séta jutott: a nagyvázsonyi Kinizsi Vártól 6-700 m-re az erdőben találhatók az egykori pálos kolostor romjai. Bár Nagyvázsonyban többször jártunk, a klastromromokhoz most jöttünk el először.

Geoládák

Ez az üdülés sem telhetett el geocaching nélkül. A négy nap alatt 18 ládát találtunk meg.

Új kiszolgáltatottság

Az emberiség több százezer éves történetében ki volt szolgáltatva a természet erőinek, árvizek, tornádók, földrengések kénye-kedvének. Az istenek megengesztelésével próbáltunk túljárni a természet eszén, aszály idején termékenységi táncot jártunk. Mára sikerült többé kevésbé úrrá lennünk a természet vad erői fölött, az árvizek útjába gátakat emelünk, földjeinket öntözzük, az időjárás rosszra fordulását napokkal-hetekkel előre jelezzük. Nem vagyunk többé kiszolgáltatva.
Vagy mégis?
A számítógépet, internetet, okostelefont használók már tudják egy ideje, hogy a szoftvereknek való kiszolgáltatottság majdnem olyan pusztító lehet, mint a természet vad erőinek. Felsorolok néhány példát csak az elmúlt néhány hónapból.
Telefonomon rendszeresen frissíti magát az operációs rendszer (jelenleg Android 6.0.1. - áldassék a neve). A legutóbbi frissítés után hiába hívtak, nem csörgött a telefon. Már több posztban megírtam, hogy már a régi telefonjaimon is az Orion űrhajó filmzenéje (Peter Thomas) szerzeménye a csengőhangom, ez nálam afféle kabala és nosztalgia. Nos, elnémult az Orion, pedig szabványos mp3-as fájlformátumban van és a telefon zenelejátszója minden további nélkül lejátssza. Utána olvasva a fórumokban mások is arról panaszkodtak, hogy elnémult a csengőhangjuk. Persze agyatlan ötletelésen kívül semmilyen értelmes megoldási javaslatot nem találtam. Próbálkoztam a "Beállítások" alkalmazás "Hangbeállítások" menüjével, ki is lehetett választani az Oriont, meg is szólalt, de ha hívásom érkezett, néma maradt. Már kezdtem lemondani kedvenc csengőhangomról, amikor végül kipróbáltam, hogy a zenelejátszó "Opciók" menüjéből választom ki a "Beállítás csengőhangként" parancsot. Csodák-csodája, ez működik. Istenem, valamit elkeféltek a friss verzióban.
Cégem bankügyeit a banktól kapott chipkártyával és a hozzá kapott kártyaolvasóval intézem. Attól függően, hogy milyen böngészőt használ az ember, egy megfelelő bővítményt kell telepíteni és már mehet is a belépés a netbankba. Naná, hogy egy szép napon nem tudtam belépni, azt írta, telepítsem a bővítményt. Nézem, látom, hogy már telepítve van, de azért telepítem még egyszer: semmi eredmény. Csak pár nap múlva jött ki a böngészőnek egy olyan verziója, amely már megint újra engedte futni a bővítményt. De mi van az ez alatt az idő alatt el nem utalt pénzekkel? A bosszúsággal? Az elfecsérelt idővel?
Egy PLC-s fejlesztésünk kapcsán a megrendelőnknek részletes fejlesztői leírást adtunk a fejlesztő rendszer használatáról. Panaszkodik, hogy nála nem működik, a gépe sehogyan sem kapcsolódik a még fel nem programozott, IP-címmel nem rendelkező PLC-khez. Megint csak az internetes fórumokhoz fordulok: őrjöngő felhasználók, tanácstalanság. Nézzük a megrendelőnk gépét: ugyanaz az operációs rendszer, a fejlesztő szoftvernek ugyanaz a verziója, mint a miénk. Vizsgáljuk meg a hálózati adatforgalmat egy erre alkalmas monitor-programmal. A mi gépünknél kimegy a megfelelő multicast üzenet, mely a hálózaton lévő PLC-ket hivatott felderíteni, a megrendelő gépénél nem. Hát persze, hogy a gépre telepített vírusfigyelő szoftver tűzfala blokkolta az üzenetet.
A vírusfigyelő programok amúgy is szeretnek nagyon mélyen belemászni a számítógépek lelkébe. Van egy kedvenc fényképszerkesztő szoftverem, már elég jól ismerem a csínját-bínját, kiismertem az összes funkcióját. Egy szép napon hiába kattintok a program ikonjára, nem indul. De nem ír ki ám semmit, csak néma csönd. Indítsuk újra gépet - semmi. Telepítsük újra a szoftvert - semmi. Persze régi motorosként kikapcsoltam a vírusfigyelést - mégse semmi. Kollégám azt mondta, látott ő már karón varjút, távolítsam el végleg a vírusfigyelőt. Mondtam neki, nem hiszem, hogy ez más lenne, mint kikapcsolni, de azért kipróbálom. Lássatok csodát: a fényképszerkesztő elindult. Nézzük a fórumokat: őrjöngő felhasználók, tanácstalanság, bla-bla-bla. Az új frissítés blokkolt néhány régi programot.
Feltűnt, hogy egy ideje rengeteg kéretlen levelet kapok a hivatalos email címemre. Ez azért furcsa, mert ezt a címet nem használom magáncélra, nem használom internetes vásárlásokra vagy egyéb tranzakciókra. Megtudtam aztán, hogy vannak olyan mobilapplikációk, melyek nagyon jópofák, pl. fényképeket lehet velük átalakítani, csak van velük egy apró bibi - lelopják a telefonunk címlistáját. Persze telepítéskor minden applikáció kér hozzájárulást ehhez-ahhoz, de általában gondolkodás nélkül meg szoktuk adni az engedélyt. Hát így lett a hivatalos email címem is árucikk, működő címek darabja egy cent a reklámpiacon.

Achtung, Europa!

Amikor politikusok új európai rendről kezdenek beszélni, esetleg megemlítik az etnikai homogenitás fontosságát, vagy csak egyszerűen úgy indulnak Brüsszelbe, saját szövetségeseikkel közös problémákat megoldani, mintha csatába indulnának, akkor sokakban megszólal a vészcsengő.

A héten két olyan eseményen is részt vettünk, mely valamilyen módon kapcsolódik ehhez a vészreakcióhoz.
Bori munkahelye, a Centropa alapítvány elsőszülöttünk hathatós közreműködésével egy vándorkiállítást készített, melynek címe: Túlélés Szarajevóban. Szarajevó a délszláv háborúk kirobbanásáig Európa egyik legmultikulturálisabb helye volt: muszlim bosnyákok, ortodox szerbek, katolikus horvátok és egy, még a 15. század végén Spanyolországból kitelepített zsidó közösség színesítette a képet. Szarajevó minden volt, csak etnikailag homogén nem, mégis sokaknak a világ legjobb helye volt ez a nyüzsgő, pezsgő sokféleség. Sokan gondolkodtak azonban úgy, mint most egyre többen - legyen Bosznia is homogén. De a nacionalista pusztítás kellős közepén egy kisebb csoda történt: a négy nemzetiség összefogva segített a rászorultakon: szükségkonyhát, gyógyszertárat üzemeltetett, elszállásolta azokat, akiknek lerombolták az otthonát, a betegek orvosi ellátást kaptak. Senkitől nem kérdezték, mi a nacionáléja. Ezt mutatja be tablókon a kiállítás.
 A kiállításmegnyitóra az Izraeli Kulturális Intézetben került sor, és az eseményen jelen volt az izraeli nagykövet, valamint a magyarországi muszlim közösség vezetője is.

Bori az egyik tablóval

A másik esemény egy bemutató volt a Belvárosi Színházban. Ladislav Fuks A hullaégető című darabját néztük meg, mely egy hátborzongató dráma a a rasszizmus fokozatos kialakulásáról. Zoltán Gábor Orgia című könyve kapcsán már írtam arról a messianisztikus küldetéstudatról, amely fokozatosan képes a legtörvénytisztelőbb, legcsaládszeretőbb állampolgárt is vérengző vadállattá változtatni. Egyfajta megtisztító új rendben való szinte vallásos hit, melyben megsemmisül minden, ami régi és rossz, és megszületik az Új Szellem. Ez az átalakulás megy végbe a darabbéli egyszerű krematóriumi munkásemberben (Gálvölgyi János) is. A bemutatón egyébként a liberális baloldal olyan ikonikus alakjait ismerhettük fel a közönség soraiban, mint Lakner Zoltán politológus, Sas József, Kuncze Gábor, Farkasházi Tivadar, Veiszer Alinda, Závada Pál, Hann Endre szociálpszichológus, Ullmann Mónika. Kicsit komor, de tanulságos színházi este volt.

Szarvasok, medvék, Oscarok

Pont úgy érzem magam, mint 35 évvel ezelőtt. 1981-ben Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc A légy című animációs filmje (a díj átvétele botrányos körülmények között zajlott, az alkotót nem engedték kiutazni a gálára), majd egy év múlva, 1982-ben Szabó István Mephisto-ja kapta meg az Oscart. Azt gondoltuk, hogy most már ez minden évben így lesz, aztán mégis 34 évet kellett várni a Saul fiára.
Az akkori kultúrpápát Aczél Györgynek hívták, s bár mindenki pontosan tudta, hogy a hatalom embere, aki elkötelezetten suhogtatja a három T (tilt-tűr-támogat) pallosát, mégis jó érzékkel alkalmazta a harmadik T-t. Hasonló a helyzet most is: Andy Vajna filmmogulról tudjuk, hogy uralja a teljes szerencsejáték-piacot, hogy médiabirodalma a kormányzat lakálmédiája, négy évtized tapasztalatával mégis minőségi filmeket támogat, sőt, számos nagy produkciót forgatnak magyar stúdiókban. A tavalyi Oscar után idén Deák Kristóf Mindenki (Sing) című rövidfilmje kapta meg az Amerikai Filmakadémia díját, a Berlini Filmfesztiválon pedig Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről nyerte el a fődíjat, az Arany Medvét.
A Mindenki díjának azért örülök nagyon, mert egy viszonylag egyszerű, nem lila ködbe burkolózó művészfilmről van szó. Bár a film végkimenetelét már nagyjából a film közepén sejteni lehet, a katarzis mégis akkorát üt, hogy teljesen letaglóz aztán felemel. Örülök, hogy a Filmakadémia tagjai is így látták. Az Erika nénit alakító Szamosi Zsófia különben mostanában gyakran foglalkoztatott színésznő, a most véget ért Filmhéten is díjat kapott A martfűi rémben nyújtott alakításáért. És természetesen van köze az arany medvés Enyedi Ildikóhoz is, hiszen a Terápia című televíziós sorozatban - aminek számos epizódját Enyedi Ildikó rendezte - az egyik főszereplő volt.
A Berlini Filmfesztiválon szinte minden évben hozunk el valamilyen díjat, de a fődíjat, az Arany Medvét utoljára Mészáros Márta filmje, az Örökbefogadás kapta meg 42 évvel ezelőtt, 1975-ben (a pár napja elhunyt Berek Kati főszereplésével). Berlinben szeretik a magyar női filmrendezőket. Enyedi filmjét tegnap láttuk a Diadalban Tabánban, és ha én Katival megyek moziba, azon tudom lemérni, hogy milyen a film, hogy Kati hány papírzsebkendőt használ el. Nem baj, hogy Enyedi Ildikó ilyen ritkán készít új filmet, ha azok ilyen jók. Mostani filmje engem leginkább az Esőemberre emlékeztetett. Abban egy autista (Dustin Hoffman) és az öccse (Tom Cruise) közötti kapcsolat kialakulását követhetjük. Sokak számára az autizmus, mint betegség az Esőember által vált ismertté Dustin Hoffman elképesztően hiteles alakítása által. A Testről és lélekről női főszereplője hasonló mentális zavarban, Asperger-szindrómában szenved. Nehézségei vannak a kapcsolatok kialakításában, képtelen a metakommunikációra, érzelmek kifejezésére. Ha Dustin Hoffman alakításáról ódákat zengtem, akkor Borbély Alexandra játékáról csakis szuperlatívuszokban szólhatok. Az aspergeresek mentális páncélja mögött is érző, szeretetre vágyó ember lakik, és a film végére sikerül feltörni ezt a páncélt. Amihez persze fontos volt, hogy a másik ki merje mondani az érzelmeit, mert egy jókor elhangzó mondat szó szerint életet menthet. Azért olyan megindító az Esőember és a Testről és lélekről, mert az autisták és az aspergeresek lelkéhez nagyon hosszú és kanyargós út vezet.
És persze fontos része a filmnek az a misztikus vonal, ami elmaradhatatlan minden Enyedi filmben, jelen volt Az én huszadik századomban is és a Simon mágusban is. Mintha a forgatókönyvet Gabriel Gárcía Márquez vagy Lázár Ervin írta volna. A szerelmesek lelke egy másik dimenzióban, az álomvilágban már réges régen egymásra talált (szarvas képében), miközben a földi világban egymás csigahéját törögetik még. És akinek kétsége lenne, hogy Enyedi Ildikó tényleg egy zseni, nézze meg ezt a rövidfilmjét, melynek címe: Az első szerelem, amiből egyértelműen kiderül, hogy a szerelmesek tényleg nem ezen a földön járnak.
Van még egy kapocs a friss Oscar-díjas és a friss Arany Medve-díjas film között, mégpedig a zeneszerző, Balázs Ádám személye. A filmzenék szerzői a szó szoros értelmében szerzik a zenét, azaz nemcsak komponálnak, de más szerzőktől odaillő zenét választanak. Így került a Mindenki végére Balázs Ádám édesapjának, Balázs Árpádnak a Bodzavirág című kórusműve, a Testről és lélekrőlbe pedig a rejtélyes Laura Marling gyönyörű száma, a What He Wrote.
Beteszem ide a film Máriáját alakító Borbély Alexandra képét, alá az énekes, Laura Marling fotóját:

Ugye szerintetek is hasonlítanak?

Heti hetes

Most, hogy már egészen biztosan megszűnik a Heti hetes, az RTL Klub 18 éven keresztül futó műsora - egyébként jogosan, mert már tényleg csak halvány utánzata volt egykori önmagának - felidézek néhány emléket a műsorral kapcsolatban.
Indulásakor, 1999-ben ellenzéki műsornak számított és nagyon hamar népszerű lett. Mi, akik időnként néztünk német tévét, tudtuk, hogy ez is licencműsor, a német RTL 7 Tage, 7 Köpfe című műsorának a magyar megfelelője. Az eredeti német műsort az a Rudi Carell találta ki, akit Kati még azokból az évekből ismert, amikor még Bécsben éltek. Rudi Carell hatalmas tévés személyiség volt, a Rudi Carell Show már a '60-as években nagyon népszerű volt Ausztriában, de volt egy showműsora '88-tól '92-ig, a Laß Dich überraschen, afféle kívánságteljesítő műsor, amit már együtt néztünk Katival kábeltelevízión.
Szóval ez a Rudi Carell azt találta ki, hogy lehetne egy olyan műsor, amiben van egy műsorvezető és hat vendég. A vendégek fele újságíró, a másik felel művész, és a műsorvezető által a felolvasott, heti aktualitásokat tartalmazó híreket viccesen kommentálják. Ez a műsor 10 évadot élt meg Németországban, 1996-tól 2005-ig futott, három évvel élte túl az alapító Rudi Carerellt.
Úgy tűnt, hogy a műsor magyar megfelelőjét az ellenzékisége tette olyan népszerűvé. Szombat esténként (később áttették vasárnapra) Heti hetest néző bulik, társasági összejövetelek voltak. Sógornőméknek volt egy baráti társaságuk, akikkel ha összejöttek bulizni, a Heti hetes idejére leültek a tévé elé. Kezdetben Csiszár Jenő, alias "Apukám", jelenlegi milánói konzulunk volt a műsorvezető, akit pár év múlva váltott fel Jáksó László. Míg Csiszárt alapvetően a (valószínűleg megjátszott) diszlexiája tette érdekessé, konkrétan egyetlen hírt sem volt képes baki nélkül felolvasni, Jáksónál inkább egy becsajozni képtelen és állandóan idétlen vicceket mesélő fickó karakterét próbálták erősíteni. A Heti Hetes még a 2001. szeptember 11-ei merénylet után sem maradhatott el, igaz, az a műsor a szokásostól eltérően inkább komor volt.
A műsor varázsát az adta, hogy a hét ember tényleg olyan volt, mint egy baráti társaság, akik nemcsak a híreket beszélik meg, de egymást oltogatják, cikizik, ugratják. Az igazi nagy szereposztás a 2000-es évek elejére alakult ki: Bajor Imre és Gálvölgyi János voltak a nép egyszerű, kicsit bunkó gyermekei, Hernádi Judit alakította a naivát, Havas Henrik a macsót, aki már minden volt az életben, csak még akasztott ember nem, Verebes István a neurotikus liberális, akinek mindenre van magyarázata, merthogy ő színházi ember, és Farkasházi Tivadar, a polihisztor, aki a lósporttól a sakkig mindenhez ért, egy két lábon járó lexikon.
Persze a 2000-es évek a két nagy kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 vetélkedéséről volt híres. A két csatorna ahelyett, hogy külön-külön karaktert próbált volna kialakítani, szinte mindenben utánozta egymást, ugyanolyan stílusú magazinműsorok, vetélkedők, reality-show-k, szappanoperák, tehetségkutatók voltak mindkét csatornán. Természetes, hogy a TV2-t nem hagyta hidegen a Heti hetes sikere, ők is megpróbálkoztak hasonló műsorral. Először megcsinálták a műsor női változatát, a Vitriolt, Jakupcsek Gabriella vezetésével, majd ennek bukása után Verebes átcsábításával a Buzera című műsorral próbálkoztak, ahova már politikusokat is meghívtak, pl. Torgyán doktort (isten nyugosztalja).
Érdekes módon a Heti hetes fénykora mégis a szocialista kormányzás 8 évére esett, bebizonyítva, hogy a műsort nem az ellenzékiség, hanem a színes karakterek működtetik. A 2010-es években aztán átkerült az RTL kábelcsatornájára, így a földfelszíni sugárzásból kimaradva nézettsége jelentősen lecsökkent.
A Heti hetesnek fut egy klónja a Simicska kegyvesztettsége miatt egyre érdekesebbé váló Hír tv-n, a Szabadfogás. Ennek állandó szereplői is színes egyéniségek: Konok Péter történész, a konok liberális, Wahorn András képzőművész zenész, aki családunk számára arról ismert, hogy még Pintér Andrásként nővérem osztálytársa volt a József Attila Gimnázium rajztagozatán, aztán Csintalan Sándor, aki a szocialista képviselőségtől és óbudai polgármester-jelöltségtől jutott el odáig, hogy őrző-védő cég tulajdonosa legyen ill. kocsmát nyisson a Lehel téren, valamint Puzsér Róbert kritikus, megélhetési celeb. Ebben a műsorban kizárólag politikai híreket kommentálnak a vendégek. Nem valószínű azonban, hogy olyan hosszú életű lesz a műsor, mint a Heti hetes. Az RTL Klubnál talán csak a Barátok közt ért meg több évadot, az 20. éve fut.

Megint nincs autóm

Nem kell megijedni, nem törtem össze, nem lopták el a jó öreg Nissant. Annyi történt csak, hogy 20 éves korában nyugdíjba küldtük, az új autó pedig nem az enyém, hanem a cégé.
1981 és 1992 között egy Trabant kombit hajtottam, de ez egész végig apám nevén volt.
1992-ben, Bori megszületése után már szükség volt egy nagyobb autóra, így vásároltunk egy Fiat Tipo-t, tulajdonjogilag ez volt az első autóm. Ez is ugyanúgy 11 évet szolgált, mint a Trabant, 2003 végén, pár hónappal Petra érkezése előtt adtam el, és a cég akkori vezérigazgatójának hat éves levetett Nissan Primera-ját kaptam meg cégautóként, így 2003-tól 2009-ig megint nem volt autóm. 2009-ben volt cégem csődbe ment és felszámolásra került, de a Nissan-t sikerült megvásárolnom.
Egy korábbi posztomban már írtam a Nissan-ról, nagyjából leírtam a történetét. 13 és fél évet töltött velünk, ez alatt az idő alatt nagyon sok családi nyaraláson, túrán volt hű útitársunk, mindössze négy alkalom volt, amikor hűtlenek voltunk hozzá:

• 2005-ben összetörték a kiskunlacházi Duna-parton, ezért a biztosító által biztosított Nissan Almera-val jártunk a Garda-tónál

A Garda-tónál

• 2006-ban Vondornyalakra apósom autójával mentünk, mert a Nissan kuplungja az utolsó pillanatban mondta fel a szolgálatot és már nem volt idő megjavíttatni.

Bori, Pötyi disznó és apósom Hyundai Deawoo-ja

• 2007-ben Erdélybe egy bérelt Renault Traffic furgonnal utaztunk, mert a szüleim is velünk voltak.

Irány Erdély

• 2014-ben Izraelben természetesen bérautóval közlekedtünk, ami egy Kia Forte volt.

A Pál család a Kiával Izraelben

És ha már a Kia-nál tartunk, az új autónk - ami nem is a miénk, hanem a cégemé - is egy Kia, mégpedig Cee'd SW, vagyis kombi. A Nissan-tól vasárnap érzékeny búcsút vettünk.

Búcsú a Nissan-tól

Azért megnyugtató, hogy az ember minden autóváltással egy lépést előre lép:

• A Trabant volt az első autónk, kétütemű volt, léghűtéses, de egészen Lengyelországig eljutottunk vele.
• A Fiat már négyütemű volt és ötsebességes, és volt benne szervofék. Igaz, hogy nem volt katalizátoros és semmilyen egyéb extra sem volt benne, ennek ellenére bejártuk vele az országot, telente Ausztriát, sőt, még Csehországba is elvitt minket.
• A Nissan volt az első autóm, amely szervokormányos volt, volt benne ABS, klíma, légzsák, elektromos ablakemelő. A motorja ugyan katalizátoros volt, de szmogriadó esetén már nem közlekedhettem vele, viszont jártunk vele Ausztriában, Horvátországban, Olaszországban, Szlovákiában.
• A Kia-ban az előbbieken túl már van tempomat, tolatóradar, menetstabilizátor is. Remélem, sok jó helyen járunk vele majd.

Nem vagyok rendszámbabonás, de új rendszámunk elég jó: PCA-821. A PCA lehet a Pál Család Autója, a 821 pedig tartalmazza az összes szerencseszámunkat: Bori 8-án, Orsi 18-án, Petra pedig 28-án született. A 821 egy szép prímszám, ráadásul egy ikerprím első tagja.

Egy korszak lezárulása a paksi atomerőműben

Egy három évvel ezelőtti posztomban írtam a paksi atomerőműben üzemelő csomóponti szabályozó rendszerünkről annak 20 évvel azelőtti próbaüzeme kapcsán. Akkor megírtam, hogy az akkori rendszer 18 nagyobb főberendezéséből 8 még mindig üzemben van, az összes leállítása 2017-re várható.
Nos, a héten eljött ez a pillanat, és ez valóban egy korszak lezárását jelenti. Annak a korszakét, melyben jelentősen dominált a cégünk által fejlesztett és gyártott hardver és alapszoftver (operációs rendszer és kommunikációs szoftverek).
Amikor 1981-ben a VEIKI-ben az Elektronikai Osztályon kezdtem dolgozni mint szoftverfejlesztő, már javában folytak azok a hardver- és szoftverfejlesztések, melyeknek utolsó gyümölcseit számoltuk fel most az erőműben. Számos fejlesztéshez szabadalom is társult. A méréstechnikában a cégünk fejlesztett ki egy induktív elven működő, nagy szigetelési szilárdságú analóg potenciál-leválasztót, melynek segítségével távoli technológiai helyek áramtávadóinak jeleit is biztonsággal és nagy pontossággal lehetett megmérni. Ezek utolsó mohikánjait számoltuk fel, akárcsak egy másik szabadalom alapján a hálózati frekvenciára szinkronizált mintavételezésű mérőkártyát. Ennek szűrőalgoritmusa különben azt az aritmetikai programcsomagot használta, melyet a diplomatervem keretében még 1979-ben fejlesztettem ki, így elmondható, hogy egy '79-ben általam megírt eredeti programkód még futott 2017-ben, 38 év után!
Olyan alapszoftverek fejezték be földi pályafutásukat, mint az egyik - már 10 éve nyugdíjas - kollégám által fejlesztett real-time operációs rendszer (bár ezt akkoriban monitornak, ütemezőnek vagy executive-nak neveztük, és az STM - Simple Task Manager, ill. MTM - Multiprocessor Task Manager névre hallgatott), valamint egy soros vonali zavartűrő kommunikációs rendszer (ennek nem volt neve, de mivel a dokumentációban valahogyan szerepeltetni kellett, az FTCS - Fault Tolerant Communication System nevet adtam neki).
A fenti alapszoftverek és az őket használó alkalmazói szoftverek fejlesztésére szolgáló fordítók és konfigurátorok is futtathatók mind a mai napig, a Windows 10-es gépeinken is. 1981-ben a szakmérnöki diplomatervem egy folyamatirányító programnyelv, a PCL80 kifejlesztése volt. Ennek compilere is futóképes így 36 év után a mai gépeken!
A most megszűnt berendezéseket felváltó berendezések már kizárólag vásárolt eszközökből állnak, elterjedt és szabványos alapszoftvereket és kommunikációs eljárásokat alkalmaznak. A mérnöki munka már teljes egészében a rendszerintegrációra korlátozódik, a saját fejlesztésnek és invenciónak már nem sok tere van. Pedig ha figyelembe vesszük, hogy a héten felszámolt eszközök 25 évig szolgáltak az erőműben, a megbízhatóságukkal nem volt probléma. Az más kérdés, hogy kifejlesztésük nagyságrendekkel került többe, mint a vásárolt eszközökből való berendezésgyártás.
A héten szakmai múltam egy jelentős része a fizikai valóságból a megszépítő emlékek világába ment át. Ezt a korszakot idézi az alábbi facebook-poszt, melyet hat éve tettem közzé, és a '80-as évek közepén ábrázol egy berendezés (középfeszültségű transzformátor csillagponti ívoltó tekercsét szabályozó automatika) bemérése közben.