Két zenész haláláról jött a hír tegnap. Az egyikről, Sebő Ferencről tényleg ugyanaz mondható el, mint Fenyő Miklósról: korszakot teremtő zseni volt, a magyar táncházmozgalom elindítója. Ami vidéken - és különösen Erdélyben - még élő hagyomány volt, azt elhozta nekünk, városlakóknak is.
A Sebő-Halmos duó valahol félúton volt a csak tiszta népzenét játszó Muzsikás együttes és a verseket megzenésítő Kaláka együttes között: Sebőék hiteles népzenei alapokkal zenésítették meg a költeményeket.
Íme egy korai Sebő-feldolgozás, József Attila Medvetánca:
Én már gimnazista koromban is inkább Kalákás voltam, tőlük, meg a Muzsikástól gyűjtöttem lemezeket (ehhez jött négy évtized után a Csík zenekar). A katonaság alatt Debrecenben egy szintén dalfaragó ember, Pojják Laci volt a katonatársam, és akkor vele adtunk elő vers-megzenésítéseket (én furulyáztam), aztán a molnaszecsődi csapatnál is került elő két gitáros gyerek, akik viszont nagy Sebő-rajongók voltak, úgyhogy közösen próbálgattuk a korai Sebő-dalokat.
Természetesen a lányainkkal kiskorukban jártunk gyerektáncházba a Marcibányi térre, és úgy vettem észre, hogy Borit fogta meg legjobban a népzene. Egy időben gyakran hallgattunk autentikus cigány népzenét, pl. a Kanizsa csillagai előadásában. És mióta Bori két éve Bécsben él, szinte kizárólag világzenét és népzenét hallgat, és tagja egy kinti magyar néptáncegyüttesnek. Éppen a hétvégén volt a Papp László sportarénában az országos táncháztalálkozó, amin Boriék együttese is részt vett a Minden Magyarok Táncában, a diaszpórában élő magyarok közös táncában. Pont egy nappal Sebő Ferenc halála előtt 😢.
A másik zenész Földes Imre zenetörténész, kevésbé volt ismert, de én pont 50 éve jártam egy Joseph Haydn életét és munkásságát bemutató zentörténeti TIT előadás-sorozatára a Múzeum utcába. Gimnáziumi osztályomban az egyik szintén komolyzene-rajongó osztálytársam (ki később katonatársam majd egyetemi évfolyamtársam is lett, azóta római katolikus pap) hívott el erre az előadás-sorozatra, és egyből lenyűgözött Földes Imre színes és derűs előadásmódja. A zenei illusztrációk részben magnóról jöttek, részben élő zene (zongoristák, vonósnégyesek) szolgáltatták. Ráadásul ez az osztálytársam mutatott be az akkor még ifjabb Sapszon Ferencnek, a híres karnagy fiának, aki azóta már édesapja nyomdokaiba lépve Kossuth- és Liszt-díjas karnagy. Íme Haydn No. 34-es szimfóniája:
Hát így ismerkedtem én ifjúkoromban a népzenével és a komolyzenével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése