Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa vezérfőszerkesztője, blogger és podcaster most is - akárcsak pont négy évvel ezelőtt - a közelgő választások előtt fél évvel könyvet jelentetett meg mintegy iránymutatásul egy leendő új magyar kormány számára. A négy évvel ezelőtti könyv, az Én nem politizálok... tananyag-szerűen megy végig olyan témakörökön, mint a társadalom működése, az állam működése, az igazságszolgáltatás, Magyarország helye a nagyvilágban, szolidaritás a hátrányos társadalmi rétegekkel, valamint milyen kihívásokkal kell szembenéznünk az elkövetkezendő húsz évben. Azt a könyvet Boritól kaptam, aki akkor még aktívabban politizált, de aztán a 2022-ben a jogi karra készülő Petra elcsaklizta tőlem a könyvet és végül saját nevére dedikáltatta.
Ésik Sándor mostani könyve az Intelmek a jövő jó magyar kormányához címet viseli, és szintén karácsonyra kaptam meg, ez idei első olvasmányom. De mielőtt a könyv elemzésébe fognék, megemlítem, hogy még a régi, fapados blogomban pontosan 16 évvel ezelőtti újévi gondolataimban magam is megfogalmaztam vágyálmaimat a várhatóan megalakuló második Fidesz-kormánnyal kapcsolatban (Itt olvashatjátok, rögtön az első bejegyzés):
"2010 egyben választási év is lesz, elég egyértelmű kimenetellel. Csak abban reménykedem, hogy szabaddá válik az út a fontos döntéshozatali folyamatok előtt, így a Fidesznek végre sikerül majd megoldania a társadalombiztosítás, közoktatás és közigazgatás égető problémáit. Csak ismételni tudom: közmegegyezés, közmegegyezés, közmegegyezés. A weimarosodás összes alapfeltétele kezd előállni: gazdasági krízis, gyenge kormányzat, a rendpártiság erősödése, egyes népcsoportok elleni közhangulat. Ez vagy diktatúrához, vagy parlamenti közmegegyezéshez vezethet. Nem titok, az utóbbinak vagyok híve. Ehhez a parlamenti pártok önkorlátozására van szükség: a kormánypártok ne zárják ki az ellenzéket a fontos döntések meghozásából, de az ellenzék se akarjon dafke keresztbe tenni a kormánypártoknak. Nem vagyok benne biztos, hogy képesek lesznek politikusaink ilyen szemléletbeli megújulásra."
Talán mondanom sem kell, hogy az egymást követő négy Fidesz-kormány egyáltalán nem váltotta valóra vágyaimat. Ésik Sándor intelmeit alapvetően 16 téma köré csoportosítja:
- Hatalomgyakorlás
- Az államigazgatás rendszere
- A közigazgatás mint informatikai projekt
- Az állam, mint jó munkáltató
- A jogalkotás
- Az üzemeltetés fontossága
- A kis lépések politikája
- Fejlesztéspolitika
- Önkormányzatiság
- Civil szervezetek
- Szociálpolitika
- Zöldpolitika
- Külpolitika
- Nyilvánosság
- Szellemi kútmérgezés
- Emberi jogok
Helyzetelemzésként megállapítja, hogy a világban terjedőben van a narratíva-politizálás, az ún. post-truth korszakban vagyunk, amikor féligazságokkal keretezett narratívákkal helyettesítik a populista politikusok a valóságot. Példaként említhetem az ünnepek alatt az ügyfélkapu-tárhelyemre küldött, abszolút hivatalosnak tűnő "tájékoztató" levelet Fónagy János államtitkártól, melyben ilyesmik szerepelnek: "A brüsszeli háborús szándékokat támogató magyar politikai erők nevében olyan javaslatok jelentek meg, amelyek gyökeresen átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert! Meg akarják adóztatni a nyugdíjakat. Többek között a nyugdíjasok adójából támogatnák Ukrajnát! Magyarország Kormánya határozottan ellenzi, hogy a magyar nyugdíjasokat megadóztassák. A mostani Nemzeti Konzultációban 1,6 millió honfitársunk együttesen utasította el a háborút, az adóemelést és a nyugdíjcsökkentést is!"
Az első narratíva egy hazugságból (hogy a Tisza meg akarja adóztatni a nyugdíjakat) és egy igazságból (az Európai Unió Ukrajna támogatására 90 milliárd eurós hitelkeretet hagyott jóvá) áll össze. A második narrativa az adóemelésről szóló legutóbbi nemzeti konzultációba abban nem szereplő elemeket, a nyugdíjak kérdését illetve az ukrán háború kérdését is belehazudja.
Ésik Sándor megállapítja, hogy jelenleg kormányzás helyett hatalomgyakorlás folyik, a hosszútávú programok helyett az ún. akcionizmus, látványos, rövid távú intézkedések a jellemzőek (ilyen pl. a 3%-os lakásvásárlási hitel vagy az édesanyák adómentessége, de még a 14. havi nyugdíj is). A rövidtávon gyors sikert elérő mentalitást a szerző "szpáhimentalitásnak" nevezi (hazánk török megszállása idején a földbirtokokat a szultán kinevezettjei, a szpáhik kezelték, és minél rövidebb idő alatt igyekeztek lerabolni azokat, mert nem tudhatták, hogy mikor vezénylik őket tovább).
A szerző szerint a hatalomgyakorlásnál 12 alapelvnek kellene érvényesülni:
- Demokratikus részvétel
- Emberi jogok
- Joguralom, jogállamiság
- Etikus kormányzás (a kormányzás szolgálat, nem pedig uralom)
- Számonkérhetőség
- Átláthatóság
- Hatékonyság
- Megfelelő képességű vezetők
- Reszponzivitás (valós társadalmi folyamatokra való reagálás)
- Felelős gazdasági irányítás
- Fenntarthatóság, hosszú távra tervezés
- Nyitottság a változásra
- nünüke-jogszabály: ha egy jogtudós lehetőséget kap, hogy végre valamelyik vesszőparipáját (pl. az állatvédelmet) teljes egészében kidolgozhassa és beterjeszthesse;
- alku-jogszabály: a politikai aktorok alkudozása révén megszülető kompromisszum;
- EU-harmonizáció: a vonatkozó EU-s szabály cipőkanállal való beleerőltetése valamely jogszabályba;
- lex personae: személyre vagy egyedi esetre szabott jogszabály, mit a lex-Borkai vagy a lex-CEU;
- roncs jogsszabály: egy régi, hatályban lévő jogszabály folyamatos alakítása és kiherélése;
- saláta jogszabály: több területre kiterjedő, több hatályos törvényt modosító jogszabály.
Az átgondolt fejlesztési politikáról szóló fejezetben megemlíti, hogy Sajó András már egy 2008-as Közgazdasági Szemlében bevezeti a "hipokrita parazitizmus" fogalmát: "A hipokrita parazitizmus azt jelenti, hogy az államműködés során az azzal kapcsolatba lépő társadalmi szereplők, beleértve az állampolgárokat is, igyekeznek informális előnyöket szerezni az ebben hallgatólag együttműködő államtól, illetve igyekeznek az ilyen előnyszerzési helyzeteket állandósítani." Napjainkra ez ráadásul kibővült az EU-támogatások parazitáival is, kialakult az állami járadékvadászok széles köre, mely járadékokban nemcsak az állami tisztviselők felé visszajuttatott pénzek, de egyéb szolgáltatások (magánrepülőztetés, jachtoztatás, etetés-itatás-orgiáztatás) is benne vannak.
A szociálpolitikáról szólva Ésik kitér arra, hogy ha a magánjövedelmi osztályokat tíz egyenlő részre, ún. decilisekre osztjuk, akkor az alábbi módon néz ki a társadalmi rétegződés:
- 2.5 decilis: nyomorszint, a napi élet fenntartása is alig lehetséges
- 3.5 decilis: a nyomorba csúszás esélye egy élethelyzet-változással bármikor bekövetkezhet (prekariátus réteg)
- 2.5 decilis: középosztály (nem okoz gondot számára egy hirtelen felmerülő nagyobb kiadás)
- 1.5 decilis: felső osztály, számukra luxuskiadásokra is futja
Ésik Sándor megállapítja, hogy a magyar külpolitika romokban hever. A külpolitikának négy viselkedésmód mixéből kell összeállnia:
- konfrontatív
- behódoló
- tranzakcionális (bárkivel, akár az ördöggel is tárgyalunk)
- együttműködő
A médiahelyzetről a szerző elmondja, hogy 2010-ig többé-kevésbé organikusan fejlődő, sokszínű, itt-ott színvonalas médiavilág volt. Az újságírás megyei szinten is komoly szakmaiságot képviselt, és ezt a szakmaiságot áldozták fel mára a propaganda oltárán. Ami most folyik, az mesterséges intelligenciával támogatott szellemi kútmérgezés. Ez a cikk nagyon jól összefoglalja, mi folyik jelenleg a megyei lapoknál.
A jogvédelemmel kapcsolatban a szerző kifejti, hogy az ombudsman mára már csak jelentéktelen szerény képességű karrierista, aki a sofőrös autó és a budai lakás felé tett lépésnek tekinti a kinevezését. Igyekszik a lehető leginkább szervilis lenni, és az alapjogok sérelmét mindig ott látja meg, ahol elvárják tőle a felettesei. Az ombudsmanból Ésik szerint egyfajta "alapjogi ügyésszé" kellene válnia.
Még rengeteget beszélhetnék erről a könyvről, mégis inkább azt javaslom, hogy az áprilisi választásokig már próbáljátok kizárni az életetekből a populista fröcsögést, és olyan józan hangokra figyeljetek, mint például a Diétás Magyar Múzsa.
