Parlament

Parlament

2017. június 7., szerda

Jeruzsálem 50

Amióta legközépsőbb lányunk új hazájának Izraelt választotta, kicsit jobban érdeklődöm a közel-keleti politika iránt. Ma van az 50. évfordulója a jeruzsálemi óváros visszafoglalásának, így csaknem 2000 év után került izraeli kézre a Siratófal, a lerombolt Templom megmaradt nyugati fala.
1967 június 5-én (ugyanúgy hétfőre esett, mint most, az 50. évfordulón) egy megelőző csapással, az egyiptomi légierő megsemmisítésével kezdődött a hatnapos háború, a harmadik arab-izraeli háború. Ez a megelőző csapás épp elegendő okot szolgáltatott arra, hogy nálunk, a "Béketáborban", vagyis a Varsói Szerződés országaiban egyértelműen agressziónak minősítsék a cselekményt. Magyarország több mint 20 évre megszakította diplomácia kapcsolatait Izraellel. Ezzel az akkor 13 éves nővérem egy barátnőjét veszítette el, az izraeli nagykövet lányát, akivel együtt járt művészi tornára, de akit 48 órán belül kiutasítottak Magyarországról. '67 őszén nővérem megkezdte gimnáziumi tanulmányait a József Attila Gimnáziumban, ahol a 14 éveseknek is el kellett ítélniük az agressziót, de nővérem állítólag védelmébe vette Izraelt, ami miatt apámtól alapos fejmosást kapott.
Visszakanyarodva a hatnapos háborúhoz, lefolyása valóban nagyon hasonlított a bibliai Genezishez: hétfőtől szombatig megvívták a háborút, vasárnap megkötötték a fegyverszünetet:
  • Hétfő: az egyiptomi légierő megsemmisítése;
  • Kedd: a gázai övezet annektálása, megindulás a Sinai felé;
  • Szerda: a jeruzsálemi óváros, Betlehem és Jerikó elfoglalása;
  • Csütörtök: a Szuezi-csatorna elérése, Hebron elfoglalása;
  • Péntek: támadás a Golán ellen;
  • Szombat: a Golán elfoglalása.
Érdemes megemlékezni a két jeruzsálemi Templom és a Siratófal hányatott sorsáról. Az első Templomot még Salamon király építette 3000 évvel ezelőtt, és azért írjuk nagybetűvel, mert ez volt "a" Templom, ahol Isten lakik. Minden egyéb hely csak imádkozó hely, de nem Isten lakhelye. Salamon Templomát a babilóniai fogság idején rombolták le, és kb. 2500 évvel ezelőtt kezdték újraépíteni. Számos forrásból tudjuk, hogy a Második Templomot 500 éven keresztül szinte folyamatosan építették, egészen annak 2000 évvel ezelőtti rómaiak általi lerombolásáig (i.sz. 70-ben). Ennek megmaradt nyugati fala a Siratófal, melyről sokan gondolják, hogy megérintve közvetlen kapcsolatba léphetnek Istennel. Bori azt mondja, hogy érezte az energiát, én, megrögzött hitetlen persze semmit, csak a nagy áhítatot.
Jeruzsálemben a szétszórattatás után is maradt zsidó közösség, akik száz évvel ezelőtt, az első világháború idején még az Oszmán Birodalomhoz tartoztak. A lassanként, a cionista mozgalom következtében meginduló új zsidó betelepülőket a törökök nem nézték jó szemmel, a növekvő veszélyt leginkább az örmény népirtáshoz hasonló módon oldották volna meg. Az akkori Németország viszont pártolta a cionista mozgalmat és az Oszmán Birodalom szövetségeseként fellépett a jeruzsálemi keresztények és zsidók védelmében. Találtam is egy érdekes, száz éves fotót:
Osztrák zsidó katonák a Siratófalnál 1917-ben
A jeruzsálemi óváros és vele a Siratófal a nemzetközi egyezmények alapján a sakktábla-szerűen a zsidók és palesztinok között felosztott Izrael palesztin részéhez került, melyet Jordánia - Ciszjordániához hasonlóan - annektált, akárcsak a Golánt Szíria és Gázát Egyiptom.
1967 június 7-én a Siratófalhoz először három kommandós, Zion Karasenti, Haim Oshri és Itzik Yifat jutott el, fotójuk azóta ikonikussá vált:
A három katona 1967-ben
Azóta minden év június 7-én együtt jelennek meg a falnál, akárcsak idén, 50 évvel később:
A három katona 2017-ben
A hatnapos háború után sokan reménykedtek abban, hogy működni fog az egy állam - két nemzet modell, sikerül a kiegyezés a palesztinokkal. Sajnos hiú ábránd maradt, akárcsak az oslói békefolyamat nyomán létrehozott palesztin önkormányzatokban rejlő lehetőség. A folyamat végét még senki sem látja, pedig hogy két nemzet között lehet gyümölcsöző a kiegyezés, arról holnapi posztomban írok az osztrák-magyar kiegyezés 150. évfordulója kapcsán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése