A magyar labdarúgó válogatott a Norvégiával vívott mindkét pótselejtezőt megnyerte és kijutott a 2016-os labdarúgó EB-re, ahol a csoportkörök után csoportelsőként jutott az egyenes kiesési szakaszba. A lényegesen esélyesebb belga válogatottal már nem bírtunk.
Na jó, de miért van az, hogy míg 1954-ben az Aranycsapatot le kellett Bicskénél menekíteni a vonatról, hogy ne legyenek kitéve a szurkolók haragjának, most a Belgiumtól elszenvedett 0:4 után is fieszta volt Budapest utcáin, és a hazatérő válogatottat ezekben a percekben is tízezrek ünneplik a Hősök terén?
A kérdés megválaszolásához egy kis történelmi visszatekintésre van szükség. A magyar labdarúgó válogatott utoljára 30 éve, 1986-ban Mexikóban játszott világversenyen. Akkor az oroszoktól elszenvedett 6:0-ás megsemmisítő vereség szétfoszlatta minden álmunkat. De nemcsak akkor, hanem négy évvel korábban Spanyolországban és előtte négy évvel Argentínában sem jutottunk tovább az egyenes kieséses szakaszba. Erre utoljára 1966-ban, pontosan 50 éve Angliában került sor. Akkor ugyan a portugáloktól Eusebioval az élen még kikaptunk, de Brazília legyőzésével második helyen jutottunk tovább a csoportkörből. Sajnos utána kikaptunk a Szovjetunótól és kiestünk, akárcsak négy évvel korábban Chilében, amikor a csoportkörök után Csehszlovákiával nem bírtunk.
Bizony, utoljára 62 éve, 1954-ben a berni világbajnokságon tudtunk nyerni az egyenes kiesési szakaszban, ahol először Brazíliát majd a címvédő Uruguayt verték meg Puskásék, hogy a döntőben aztán megtörténjen az a ... tudjátok mi.
A berni világbajnokság eseményeit két musical is feldolgozza. A németek A berni csoda címen filmet forgattak és zenés darabot készítettek, ahol a legendás német győzelem, a "Wir sind wieder wer" (ismét vagyunk valakik) érzés egy német család sorsával, apa és fia egymásra találásával van párhuzamba állítva.
A magyar musical címe Az Aranycsapat, melyben a magyarok elveszítik a világbajnoki döntőt, a főhős pedig a szerelmét. Egy optimista német darab szemben a pesszimista magyarral.
Szerintem a Németországból érkezett szövetségi kapitány, Bernd Storck ezt a bizonyos "Wier sind wieder wer" életérzést adta át sikeresen a fiúknak, akik elkezdtek hinni magukban, és gyáva nyuszik helyett igazi bátor, ötletes támadó futballt kezdtek játszani.
Esterházy Péter ezt írja az Utazás a tizenhatos mélyére című regényében: "A szurkoló mindent tud, nem hülye, legbelül tudja a reális esélyeket, csak éppen ettől eltekint. Szurkolónak lenni költői létet jelent."
Na ugyanígy tekintettünk el attól, hogy a belga válogatott sokkal esélyesebb és életveszélyesek a kontrái, és csak mentünk előre, mint a faltörő kos. Szépen haltunk meg.
A Rocky című film jutott eszembe, ahol a csóró bunyós egyetlen esélye a kiemelkedésre, hogy öklözhet egy felhozó mérkőzésen a világbajnokkal. Tudja, hogy esélytelen, de mindent belead, végül veszít, de vereségében is megdicsőül. (Mi sem jobb példa arra, hogy nagy szellemek néha találkoznak, hogy pont erről találtam egy cikket a port.hu-n, pedig esküszöm, hogy magamtól jutott eszembe a filmes hasonlat).
Pont ez történt a magyar válogatottal, ezért van végre egy szerethető csapatunk.
És igen, Király Gábor a magyar válogatott arca, aki 40 évével az EB-ken valaha játszott legidősebb játékos, és kinek szürke mackónadrágja divatcikké vált Magyarországon. Akit először talán megmosolyogtak, de rájöttek, hogy muszáj komolyan venni.
Mert kell egy csapat. Kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése