25 éves a harmadik magyar köztársaság

Negyedszázada - bár az akkor még munkanap volt, az utolsó dolgozós október 23. - jelen voltam azon a történelmi eseményen, amikor Szűrös Mátyás, az országgyűlés elnöke és egyben ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot.

Szűrös Mátyás két deklarációjából már az egyik nem igaz: országunk neve már nem Magyar Köztársaság, de államformája még köztársaság. Bár az alábbi közterület-átnevezés számomra még magyarázatra szorul:

És hogy miért harmadik köztársaság? Az elsőt még 1918-ban, a másodikat 1946-ban kiáltották ki. Csak kevesen tudják, hogy 2006 óta február 1-je, vagyis a második magyar köztársaság kikiáltásának évfordulója egyben a köztársaság hivatalos emléknapja is.

Ezúttal azonban az ünnep kapcsán néhány 56-os emlékműről szeretnék beszélni.

Bármilyen furcsa, de vannak már eltávolított 56-os emlékműveink is. A Kossuth tér átrendezése kapcsán eltűnt a térről két 56-os emlékhely. Az első egy Makovecz által megalkotott jelképes sír, mely a Kossuth téri sortűz áldozatainak állított emléket. Ezt pótolta az a föld alatti emlékhely a téren, amely pont erről az eseményről emlékezik meg. A másik viszont Lugossy Mária A forradalom lángja című alkotása, melyet ismeretlen helyre szállítottak, sorsáról semmit sem tudunk.

A forradalom negyvenedik évfordulójára 1996-ban emelték, és hagyományosan minden október 23-án meggyújtották, majd november 4-én, a forradalom leverésének évfordulóján eloltották benne a lángot. 18 év után ez az aktus kimaradt az állami ünnepségsorozatból. Persze nem ez az egyetlen hagyomány, amellyel a Fidesz csak azért szakít, mert nem ők vezették be ('96-ban Göncz Árpád volt a köztársasági elnök, Horn Gyula pedig a miniszterelnök)

2006 forró "Őszöd"-jén Veszprémben is felállítottak egy 56-os emlékművet, melyet a frissen megválasztott fideszes önkormányzat azonnal eltávolíttatott. Az emlékmű alkotója ifjabb Rajk László volt.

A hat darabból álló alkotás csak egyetlen nézőpontból áll össze egyetlen egységes lyukas trikolórrá. Nem nehéz megfejteni a szimbolikáját: a forradalom résztvevői sok mindenben nem értettek egyet, de a legfontosabban, Magyarország szuverenitásában és a demokratikus szabadságjogokban igen. Az is fontos lehetett volna, hogy pont az a Rajk László az alkotó, kinek koncepciós perben kivégzett apja újratemetése volt a forradalom kirobbanásának egyik oka. Az emlékművet a város hosszú huzavona után elbontatta, és 20 millió forint bontási költséget ki is számláztak Rajknak, nem tudom, most hol tart az ügy*.
Veszprém városa végül is Melocco Miklóstól rendelte meg az emlékművet, így született meg a Brusznyai-emlékmű Brusznyai Árpád 56-os mártír emlékére.

Az emlékmű első és hátsó oldalán egy-egy Radnóti-idézet volt. Elöl: "Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg." Hátul: "de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem". Csakhogy Melocco a "csecsszopók" szót "csecsemők"-re változtatta. Sokan felháborodtak Radnóti "cenzúrázásán", viszont a művész nem volt hajlandó a "csecsszopók" szót vállalni, rejtélyes, hogy miért, ezért inkább az egész idézetet eltávolították a szoborról. Egyébként Melocco veszprémi szobra formájában nagyon hasonlít a szobrász szegedi 56-os emlékművére.

Hadd szóljak szűkebb pátriám, az I. kerület 56-os emlékművéről, mely szerintem Budapest legszebb és talán legkifejezőbb emlékműve, Ócsai Károly obeliszkje.

Az oszlop tetején V-betűt formáló szárnyak a szabadság szárnyalását és a győzelmet szimbolizálják, ám én csak fejetlen angyalnak nevezem az alkotást, mely a lehető legjobban ábrázolja 56-ot: A szabadságvágy magasra repített minket, de sajnos közben elveszítettük a fejünket, és azt hittük, hogy győzhetünk.
Természetesen ennek a szobornak a történetében is találunk botrányokat. Első lépcsőben csak az obeliszk készült el a tetején lévő szárnyakkal. A művész már odakészítette a kőtömböt a dombormű megformálásához, amikor az egyik éjjel eltűnt, viszont az oszlop oldalában megjelent egy iszonyatosan ízléstelen, műanyagból készült dombormű. A szobrot állító 56-os szervezetek úgy érezték ugyanis, hogy valamiképpen kompenzálni kell a mű túlságosan elvont szimbolikáját egy figuratív alkotással. Sokáig úgy nézett ki, hogy az 56-os veteránok erőszakosságának szégyenoszlopa lesz az emlékmű. Csak évekig tartó jogi huzavona után sikerült eltávolítani a festett műanyag lapot, és végre felkerülhetett a végleges dombormű.
Végezetül hadd tegyem ide örök kedvencemet, az érdi termálfürdő falán lévő 56-os emléktáblát, mint a történelmi katyvasz igazi mintapéldáját: Nagy Imre és négy mártírtársa egy Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép előtt, alatta bibliai idézettel.

* Update 2014.11.20:
Tegnap (!) jogerősen lezárult az ügy, Rajkéknak nem kell fizetniük, sőt, kapnak még 5 millió forintot. A szobor elvileg a városé, gondolom valami telephelyen lehet, Rajk akár vissza is vásárolhatná.

A NER két nagy sikere. II. rész: Rezsicsökkentés

A rezsicsökkentésről is a sajtóban és a neten fellelhető információk alapján alakítottam ki a véleményemet, tévedés joga fenntartva.
2012 őszére csökkenni kezdett a Fidesz népszerűsége:

A Fidesz népszerűségének alakulása 2012-2013-ban

Messze voltak attól, hogy a teszetosza baloldal jeges leheletét érezzék a tarkójukon, de úgy érezték, tenniük kell valamit. A Habony-művek azonnal munkához látott, és bizony jó munkát végzett.
A lakossági gáz- és villamosenergia-szolgáltatás árát eddig is az Energiahivatal hagyta jóvá, általában a világpiaci árak figyelembe vételével, egyeztetve az egyetemes szolgáltatókkal. A második Fidesz-kormány első két évében ennek megfelelően kismértékben emelkedtek is az árak, a lakossági energiaárak lényegében elérték az EU-átlagot.
Ugyanakkor 2012 végére a lipcsei áramtőzsdén váratlanul csökkenni kezdett a zsinórenergia jegyzési ára.

A gázpiacon is kedvezően alakultak a dolgok: Nyugat-Európában egyre olcsóbbá vált a földgáz a gáztőzsdéken. Bár Magyarország pozíciói beszorultak a hosszútávú orosz gázszerződésben, az európai import árcsökkentés lehetőségével kecsegtetett. A Fidesz nem engedte át a lakossági árcsökkentést a szolgáltatók és az Energiahivatal belügyének, hanem beemelte a propagandagépezetbe. Így lett 2013. január elseje minden villany- és gázszámlán az ádáz rezsiharc kezdete. A propagandagépezet minden fronton megindult, aláíró ívek, rezsicsökkentő lakossági fórumok voltak országszerte.
Számomra érthetetlen volt, hogyan lehetett olyasminek az árcsökkentésére kormánypropagandát építeni, melynek a beszerzési árát nem mi határozzuk meg, mert szinte teljes egészében importra szorulunk. A propaganda kezdetben a szolgáltatók extraprofitjának megnyirbálásáról szólt. Nos, az áram esetében a beszerzés szabadpiacról - hazai erőművekből ill. egyre növekvő mértékű, mostanra már 40%-ot kitevő importból - történik, a rendszerirányítás és az alaphálózat állami tulajdonban van, a közép- és kisfeszültségű elosztó hálózat van az áramszolgáltatók tulajdonában, legfeljebb az ő profitjuk csökkentéséről lehet beszélni.
Az alternatív és zöldenergiák elterjedésében fontos feladat hárul az áramszolgáltatókra: a szélerőművek, napelemek, kogenerációs gázmotorok szemben a nagy erőművekkel nem az alaphálózatra, hanem az elosztó hálózatra termelnek. Az elosztóhálózatokat át kell alakítani okoshálózatokká (smartgrid), hogy helyi mérlegköröket lehessen kialakítani a fogyasztókhoz minél közelebb eső termelő egységekkel, hogy az áramszolgáltatók az alternatív energiaforrásokból álló virtuális erőművekkel elégíthessék ki a fogyasztói igényeket. Ez beruházásigényes feladat, ennek forráselvonásának lehetünk tanúi.
A gázpiacon is érdekes változások történtek. Az állam felvásárolta az E-On gázüzletágát, a kereskedelmi gáztározókat és a Nyugat-Európa felé irányuló gázvezetéket. Mivel a rezsicsökkentést a zömében önkormányzati tulajdonban lévő távfűtő művekre is meghirdették, az árcsökkentéshez olcsó földgázt kellett biztosítani. Ezt részben a gáztározókból, részben nyugati importból valósították meg. A hazai gázerőműveknek maradt a drága orosz gáz, nem voltak képesek versenyképes áramtermelésre, be is dobták a törülközőt.
Jól látható, hogy az energiapiacon az árcsökkentés csak durva piacellenes eszközökkel volt megvalósítható, és hosszú távú hatása a fejlesztések elmaradása és az ebből eredő korszerűtlen infrastruktúra lesz. Ráadásul ez a folyamat nem ösztönöz az energiahatékony technológiák alkalmazására. De mi történt a rezsi többi összetevőivel?
A családok jelentős pénzt költenek a víz- és csatornadíjra is. Korábban a vízművek egy része részben vagy egészben magánkézben, máshol önkormányzati tulajdonban volt. Mára már szinte mindenhol visszavásárolták az önkormányzatok a vízműveket, egyes helyeken, pl. Pécsett botrányos, erőszakos módon. Meg kell említeni azonban, hogy a magántőke bevonására a legtöbb helyen a fontos fejlesztésekhez szükséges források biztosítása miatt volt szükség. Jelenleg az a terv, hogy az állam létrehoz egy nemzeti vízművet. Ez fog szerződni a fogyasztókkal és ez köt szerződést a meglévő vízművekkel. Úgy tűnik, a helyi vízművek ezentúl majd egy alkufolyamat keretében állapodnak meg a nemzeti vízszolgáltatóval, és az állami büdzsé helyzete fogja eldönteni, jut-e fejlesztésre vagy nem.
Érthetetlen, hogy miért volt szükség állami monopóliumok létrehozására olyan területeken, ahol megfelelő hatósági felügyelet mellett nyugodtan lehetne piaci verseny. Ilyen a szemétszállítás és a kéményseprés. Az állami tűzifa 10 %-os árcsökkentését pedig csak a 7 forintos Fidesz-tejhez tudom hasonlítani.
Félreértés ne essék. Tudom, mennyire fontos a rezsicsökkentés sok család életében. De ez ugyanígy elmondható lenne az élelmiszerárakra, a ruházatra, az üzemanyagárra. Vagy a minimálbérre. De a javaknak az állami újraelosztáson keresztüli, a piaci ártól eltérített áron való juttatását egyszer már kipróbáltuk és nem vált be. Egy nonprofit vállalat nem tud magántőkét bevonni, csak költségvetési pénzből fejleszthet. Az meg vagy jut, vagy nem.
Nem szeretném, ha a rezsicsökkentés nyomán pár év múlva ez a mém valósulna meg:

A NER két nagy sikere. I. rész: Elszámolás a bankokkal

A kormány óriásplakátokon hirdeti két nagy sikerét, a bankok elszámoltatását és a rezsicsökkentést. Mivel mindkettőnek fontos szerepe volt abban, hogy a Fidesz az önkormányzati választásokon is elsöprő győzelmet aratott, szeretném mindkettőről elmondani a véleményemet.
Már többször elmondtam, hogy ez egy szubjektív blog. Az adott témáknak nem vagyok a szakembere, ezért tévedhetek. Arról van csak szó, hogy megpróbáltam azokat az információkat összegyűjteni, melyek a neten mindenki számára rendelkezésre állnak, és ezekből, valamint korábbi tapasztalataimból kialakítani saját véleményemet. Ebben a bejegyzésben a bankok devizaalapú hitelezési gyakorlatával kapcsolatos utólagos elszámoltatásról írok.
2001-ben a Fidesz-Kisgazda kormányzat államilag támogatott lakáskölcsönök rendszerét vezette be. Nemcsak a folyósítási kamat volt igen kedvező, de viszonylag egyszerű volt hozzájutni, ráadásul a törlesztőrészletek levonhatók voltak a jövedelemadó alapjából. 2002-ben mi is vettünk fel ilyen kölcsönt, sőt kettőt is, a másodikat csak áthidaló kölcsön céljára, amíg eladjuk régi lakásunkat. Három hónap múlva vissza is fizettük, de még a háromhavi törlesztőrészletre is járt az adójóváírás. Ha jól emlékszem, az olcsóbbik kölcsönt 1,75% kamatra, a drágábbikat 4%-ra folyósították.
Az alábbi ábra a jegybanki alapkamat alakulását mutatja 1990-től napjainkig.

Jól látható, hogy 2002-ben 9-10% körül mozgott az alapkamat, jelentős állami támogatás volt a kölcsönön.
Ez a fajta lakástámogatás nagyon sok család új lakáshoz jutását segítette és hozzájárult az építőipar nagymértékű bővüléséhez, de nagymértékben növelte hazánk eladósodását. Amikor Gyurcsány Ferencet az államadósságot vizsgáló parlamenti bizottság elé idézték, ő összeállított egy prezentációt arról, milyen múltbéli intézkedések járultak hozzá az államadósság növeléséhez. Fontos pont volt benne a lakástámogatás.
A 2002-ben megalakult Medgyessy-kormány 2004-ig folyamatosan felszámolta ezt a típusú kölcsönt. Viszont továbbra is fennállt az új lakások iránti kereslet és a nagy építőipari kapacitások. Mivel a nem támogatott, piaci alapú forintkölcsönök a magasan tartott jegybanki alapkamat miatt igen drágák voltak, a bankok devizaforrások után néztek.A devizaalapú kölcsönzés lényege az volt, hogy a folyósító bankok viszonylag alacsony kamatú kölcsönt vettek fel svájci frankban, ezt forintra váltva folyósították az ügyfélnek, a törlesztést és a kamatot visszaváltották frankra és így törlesztettek a kölcsönző bank felé. Széles körben elterjedt konteó, hogy a deviza csak elszámolási alap volt, a svájci frank fizikai valójában nem is vett részt az ügyletben. Ennek ellentmond, hogy a magas jegybanki alapkamat miatt a bankok magasabb kamaton jutottak volna forráshoz, mint amilyen kamaton kihelyezik, ez helyből veszteséget okozott volna. Erre is vannak komplikált elméletek, hogy a kereskedelmi bankoknak nincs is szükségük forrásbevonásra, mert képesek virtuális pénzt teremteni. Az ilyen összeesküvés-elméletek legfőbb alapja az, hogy az átlagembereknek gőzük sincs a banküzem működéséről (hozzáteszem, hogy nekem sem, de én legalább próbálok utánaolvasni a dolgoknak).
A viszonylag alacsony kamatért cserébe az ügyfélnek három kockázatot kellett vállalnia:

• Az esetleges árfolyam-növekedés kockázatát, amely - mint látni fogjuk - be is következett.
• A változó kamatot: a svájci frankhitelért a felvevő bank a folyósítási kamaton kívül ún. hitelkockázati felárat is fizetni kénytelen. Nem ugyanannyi a kamata a svájci frankban nyújtott kölcsönnek Bécsben, Prágában vagy Budapesten. Ráadásul a hitelkockázati felár az ország hitelminősítésétől függően változhat, a későbbiekben majd látni fogjuk, hogy az elmúlt években kedvezőtlenül alakult.
• A devizaátváltáshoz szükséges árfolyamrést, azaz a vételi és eladási árfolyam közötti különbséget.

A devizaalapú hitel az évezred első évtizedében akkora siker volt, hogy nemcsak ingatlanra, de gépkocsi-vásárlásra, sőt, szabad felhasználásra is sokan igénybe vették.
A svájci frank árfolyamának radikális emelkedése 2010 után következett be:

 

180 forintról 260 forintig két nagyobb ugrás látszik, az első 2010 nyarán az ominózus Kósa-nyilatkozat után következett be. Sajnos ezzel egy időben Magyarország hitelkockázati felára is növekedett:

Mindkét folyamat a devizaalapú hitelek törlesztőrészleteinek jelentős emelkedését vonta maga után, nagyon sok adós nem tudott tovább törleszteni.

A bankok számára tetézte a bajt, hogy a válság miatt nagy áresés volt az ingatlanpiacon, ezért az ingatlanok már nem nyújtottak elegendő fedezetet a kölcsönre, ráadásul a kormányzat az eladósodott családok védelmére árverezési moratóriumot hirdetett, a bankok nem juthattak a pénzükhöz. A meghirdetett adósmentő csomagok (árfolyamgát, kedvezményes egy összegű törlesztés) csak keveseknek jelentett megoldást.

A jelenlegi elszámolási törvény csak félmegoldást hozott: kimondta, hogy tisztességtelen volt az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés alkalmazása. A tisztességtelen szót használták, mert természetesen mindkettőt tartalmazta a hitelszerződés, melyet ráadásul a bankfelügyelet is jóváhagyott, de a jog ismeri a tisztességtelen és egyoldalú szerződés fogalmát, melyet utólag is semmisnek lehet tekinteni. Ezúttal ezt alkalmazták a bankokra. Ez az adósok törlesztőrészletét legfeljebb 25%-kal csökkenti, mégis összességében kb 1000 milliárd forint terhet ró a bankszektorra.

Ha figyelembe vesszük a bankokra kirótt - először csak átmenetinek mondott, majd véglegesített - bankadót, a devizaalapú hitelek visszamenőleges, a bankok kárára történő módosítását valamint a bedőlt hitelek fedezetelvonását, akkor megérthetjük, hogy tényleg nehéz helyzetbe kerültek a bankok. A kereskedelmi bankok nagy része nem hazaárulásból került külföldi kézbe, hanem azért, mert csak külföldi forrás bevonásával lehetett a magyar gazdaság növekedéséhez szükséges elegendő hitelt biztosítani. A hitelnyújtási hajlandóság csökkenése jól látható az új beruházásoknak a régióban kiugróan alacsony mértékén. Szerencse, hogy nem valósították meg a Jobbik követelését, hogy a devizaalapú hiteleket a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamon forintosítsák, mert ez valóban a gazdaság teljes összeomlásához vezetne.

Arról van tehát szó, hogy a devizaalapú hitelek törlesztőrészleteinek növekedését alapvetően a kormányzat hibás gazdaságpolitikája, ebből eredően a forint gyengülése és hazánk kedvezőtlen kockázati besorolása okozta. Ezt próbálják most a bankok nyakába varrni.

Félő, hogy a kormányzat szlogenjéből így is ez lesz majd:

Update 2014.10.14: Most olvasom, hogy a Citibank kivonul Magyarországról.
 

25 éves az MSZP

25 éve ez a fotó jelent meg a Népszabadság címlapján. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor Fábry Béla tanár megérkezik az újonnan alakult MSZP irodaháza elé, hogy részt vegyen a Központi Bizottság ülésén. A fényképből azonnal mém lett (igen, akkoriban is voltak mémek, csak akkor még nem így hívtuk), nekem évekig kinn volt a faliújságomon. Addig kizárólag fekete Volgák és Mercédeszek állhattak a Pártközpont parkolójában, ezért a kép azt sugallta, hogy valami egészen új kezdődik. Én is Trabant-tulajdonos voltam akkoriban, ráadásul hasonló rendszámmal (TK 55-14), a Trabant amúgy is a Kádári világ szimbóluma volt.
Az új MSZP próbált szabadulni az utódpárt bélyegétől és valamiféle plebejusságot szeretett volna felmutatni. Bár a régi dinoszauruszok már vagy meghaltak (Kádár már három hónapja halott volt) vagy a '88-as tisztújító pártértekezleten szabadultak meg tőlük, azért sok reformkommunista csak a pártvagyon megszerzésére hajtott. Az MSZP nagy pártvagyonától csak az első Fidesz-Kisgazda kormány alatt meghozott párttörvény nyomán kellett megválnia a pártnak, de a társadalmi beágyazottság és a kapcsolati tőke még jól működött a 2000-es évek közepéig.
Az új párt első elnöke Nyers Rezső lett, aki mostanában azzal került be a hírekbe, hogy egy új törvény alapján megvonták nyugdíja egy részét, mert az '56-os forradalom leverése után szerepet vállalt az MSZMP vezetésében. Pedig Nyers volt az egyik kidolgozója az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmusnak, mely a szocialista társadalmi viszonyok mellett próbált meg piacgazdaságot teremteni. Ennek köszönhetjük a "legvidámabb barakk" címet és a környező szocialista országokhoz képesti viszonylagos szabadságot. Apám Nyerset nagyon tisztelte, sokáig munkakapcsolatban is voltak a szövetkezeti mozgalomban.
Az MSZP sohasem tudott megszabadulni az utódpártiságtól, pedig a rendszerváltozás után háromszor is megnyerte a parlamenti választást. Bár Gyurcsány Ferenc 2005-ben a Klubrádió élő adásában kért pártja nevében '56 miatt elnézést, új Alaptörvényünk átmeneti rendelkezései közé mégis bekerült az MSZP, mint utódpárt felelőssége a pártállami időkben elkövetett bűnökért: „A demokratikus átmenet során jogi elismerést nyert Magyar Szocialista Párt a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódaként, a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán osztozik mindazon felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető". Sokan azt gyanították, hogy a verdikt alapul szolgálhat majd az MSZP esetleges betiltásához, végül azonban az Alkotmánybíróság megsemmisítette az átmeneti rendelkezések jelentős részét, így az MSZP megbélyegzését is.
Mára azonban kiderült, hogy nincs szükség az MSZP törvénnyel szentesített betiltására, hiszen teljesen lenullázta magát és az önkormányzati választások hajrájában teljesen bénán és tanácstalanul áll az új kihívások előtt. Az anyagilag is teljesen ellehetetlenült párt szétaprózódva, összetörve várja a csodát.
Visszatérve Nyers Rezsőre és az új gazdasági mechanizmusra: a munkacsoport egyik tagja volt Fehér Lajos, aki pontosan 70 éve azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy illegális kommunista csoport tagjaként felrobbantották Gömbös Gyula szobrát. Az egykori Tabán helyén emelt szobrot Márai Sándor, amúgy polgári érzelmű író is provokációnak tartotta: "Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt huszonöt évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt". A szoborledöntés bebizonyította, hogy még a német megszállás mellett is volt mód a háború és a fasizmus elleni tiltakozás kinyilvánítására. És csak a történelmi hűség kedvéért: sem Ságvárit, sem Bajcsy-Zsilinszky Endrét nem a németek gyilkolták meg, hanem mi, magyarok.
Fehér Lajos a '40-es években a népi kollégisták egyik mentora volt, ekkor ismerte meg apám is, és vele is volt munkakapcsolata. Fehérnek köszönhettük a háztáji gazdaságokat, ami miatt pár évre le is állították az új mechanizmus reformjait mert "kezdett túl jól menni a parasztoknak". Fehér Lajost félreállították, nyugdíjazták.
És ha már szóba került a szobordöntés, nem állhatom meg, hogy szóba ne hozzam A német megszállás áldozatainak emlékműve elleni legutóbbi tiltakozó akciót, amikor egy fiatal lány, Monhor Viktória több mint negyed órán keresztül üvöltött a szobor előtt.

Néha tényleg nem marad más, csak az üvöltés...

A zöld ötven árnyalata

Van ugyebár a méregzöld, a libafos-zöld, a sorhajó-zöld...és még vagy 47 féle zöld. És ugyanennyi árnyalata volt az elmúlt negyedszázad magyar zöldszervezeteinek is.
A Duna Kör egyenesen rendszerbuktató babérokra tört a Bős-Nagymaros Vízlépcső elleni fellépésével. Akkoriban tényleg valamennyien amatőr vízügyi szakemberek voltunk, hasonlóan a mostani helyzethez, amikor mindenki amatőr atomenergetikus lett. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a 25 éve egyoldalúan leállított beruházás Magyarország számára a legkedvezőtlenebb megoldás volt: A szlovákok által elterelt Mosoni-Duna ökológiai vészhelyzetet eredményezett, a nagymarosi mederrendezés sebei máig nem gyógyultak be, és még Ausztria számára is évekig ingyen szállított villamosenergia formájában kellett törlesztenünk a Donaukraftwerk projektben való részvételét.
Mára talán annyi maradt régi dicsőségünkből, hogy öt évvel ezelőtt még Sólyom László köztársasági elnök, úgy is, mint a Védegylet egykori elnökségi tagja megtagadta a nemzetközi hírű Mosonyi Emil vízmérnök professzornak, a Vízlépcső atyjának magas állami kitüntetését.
Természetesen a Védegylet és Sólyom László a Zengőre tervezett katonai radar elleni tiltakozásnál is hallatta hangját. A korábbi légvédelmi lokátorbázisok helyett Magyarország légvédelme mindössze három úgynevezett 3D radarállomással megoldható. Kettőt fel is építettek Bánkúton illetve Békéscsabán, de a Mecsek Zengő nevű csúcsára építendőt megakadályozták a zöldek, mondván, hogy jajistenem, mi lesz a bánáti bazsarózsával. Később a HM módosított a terven, hogy jó, akkor tegyük az állomást a Tubesre, de azt meg a pécsi önkormányzat akadályozta meg, így végül a létesítmény egy sokkal kedvezőtlenebb helyre, Medinára került.
Ezek a radarállomások már semmiben sem hasonlítanak az egykori lokátorállomásokra (én is lokátoros voltam a seregben), sokkal inkább úgy néznek ki, mint egy víztorony.

A létesítményhez mindössze egy hektárnyi alapterületre, oda vezető útra és kábelekre van szükség. Nem hiszem, hogy nagy kár esett volna a bazsarózsákban. De rendben van, védjük a természetet. Csakhogy a Zengőért folyó csata közben egy szó sem esett arról, hogy a HM-nek a nyolcvanas években és a 90-es évek első felében üzemeltetett légvédelmi rakétabázisai elhagyottan, romosan, a bontás, tereprendezés és rekultiváció legkisebb szándéka nélkül éktelenkednek szerte az országban. Az alábbi térképrészlet a Budapest körül kiépült egykori légvédelmi rakétabázisokat mutatja:


View Légvédelmi rakétabázisok Budapest körül in a larger map

Az 1981 és 1996 között működő bázisok közül a legtöbb romosan, a környezetet és az arra járók testi épségét veszélyeztetve éktelenkedik.A Pilis három legszebb csúcsát, a Pilistetőt, A Lom-hegyet és az Urak Asztalát csúfítják az elhagyott létesítmények. Biatorbágyon és a Lom-hegyen magam is jártam, íme egy-egy fénykép róluk:

Elhagyott rakétafedezék Biatorbágy fölött a hegyen

Romos körlet a Pilisben

Egykori molnaszecsődi laktanyám sincs különb állapotban:

Lokátoros laktanya romjai Molnaszecsődön

Mindig is gyanítottam, hogy a zöld mozgalmak gyakran csak fedőszervezetek, nagy beruházások "környezetvédelmi" szempontú akadályozásával próbálnak meg zsarolási potenciálra szert tenni. Ilyesmiről olvashattunk a legutóbbi HVG-ben is: az Audi bővítésének tett keresztbe a Tiszántúli Természetvédők Társulata, de a gyár némi környezetvédelmi hozzájárulásáért cserébe a zöldszervezet visszavonta keresetét. Gyakorlatilag az állami természetvédelem helyett keménykedett és tett szert egy kis bevételre.
A tervezett paksi atomerőmű-bővítés új gumicsont a hazai zöldszervezetek és az LMP számára. Mivel a lakosság körében atomerőmű-kérdésben finoman szólva nem túl magas a szakmai kompetencia, könnyű hamis vagy félinformációk terjesztésével hangulatot kelteni. A legutóbbi gyöngyszem az ATV Egyenes beszéd című műsorában az Aszódi Attila atomenergetikai szakemberrel, majd másnap Sallai Róbert Benedek LMP-s képviselővel folytatott beszélgetés volt. Aszódi elismert szaktekintélynek számít, magam is voltam egy előadásán, azt is megzavarták a Greenpeace aktivistái. Olyan alapvető tényekre hívta fel a riporter figyelmét (annak őszinte csodálkozása mellett), hogy a villamosenergia ipari méretű tárolása nem megoldott hazánkban, és hogy az atomenergia akkor is a legolcsóbb, ha mindent beleszámítunk: beruházás, hitelkamatok, haszon, üzemeltetés, a rádiaktív anyagok tárolása, bontás az életciklus végén.
Ezzel szemben Sallai azzal kezdte mondandóját, hogy Aszódi Attila "attól szakértő, hogy egyre többet tud, egyre kevesebbről". Együtt viccelődtek azon, hogy még azt sem tudja, hogy a villamosenergiát nem lehet tárolni. "Hát akkor nem tudnánk reggelente elindítani az autókat"- mondta Sallai, pedig a zöldek pont az ólomakkumulátorok legádázabb ellenségei, akik minden akkumulátorbontó üzem létesítését megpróbálnak megakadályozni, de ellenzik a tározós vízerőművek építését is. Azon is élcelődtek, hogy Aszódi szerint a napenergiával csak meleg vizet lehet előállítani, holott a szakember mindössze kijavította a riportert, hogy a napkollektor nem áramtermelésre, hanem melegvíz-termelésre való, előbbire a fotóvoltaikus napelemek szolgálnak. Szintén jót humorizáltak azon, hogy Aszódi az erőmű teljes életciklusára számolja ki a megtérülést, holott az oroszok a hitelt csak 15 évre adják. Mintha Aszódi kötötte volna a hitelszerződést.
Magyarország rákfenéje, hogy a politikai pártok azokban a kérdésekben is megosztják a lakosságot, amelyekben egyébként nyugodtan lehetne közmegegyezés, mert közös érdeket szolgálnak. Ha Fideszes vagy, nem szereted a Combinó villamost, mert azokat Demszky alatt indítottuk el.. Ha MSZP-s vagy, ellenzed Paksot, mert Orbán állapodott meg róla. Sajnos a hazai zöldek ezekre a nagyon alantas ösztönökre építenek.

Zenebohóc

Azt álmodtam, hogy van egy zenebohócos világszámom, amivel Párizs, London, Róma és Mátészalka után először kápráztatom el a budapesti közönséget.
Szóval bohócruhában vagyok: kalap, piros orr, festett arc, kockás kabát, pöttyös nadrág és nagy, 60-as cipők a lábamon. A cipőkből legalább egy méter hosszan lóg a piros pertli ezért már az is nagyon vicces, ahogyan bevonulok a porondra. Folyton rálépek ugyanis a cipőfűzőmre és mókásan hasra esem, ilyenkor a cirkuszzenekar dobosa ráüt cintányérra, a közönség pedig kacag.
Nagy nehezen bebotorkálok a manézs közepére, a cipőfűzőm még mindig hosszan lóg. Megállok középen és a kabátom belső zsebéből egy szaxofont veszek elő. Érzelmesen játszani kezdek a hangszeren, először lassú ritmusban és a zene ütemére lépegetek, de a cipőfűzőmbe folyton belegabalyodok. A közönség persze nevet.
A ritmus egyre fokozódik, a zenekar is bekapcsolódik. Egyre gyorsabban és gyorsabban járom a táncot, a végén már gyorsabban szteppelek, mint Fred Aster. Olyan gyorsan jár a lábam, hogy szinte nem is látszik.
Hirtelen véget ér a zene és két cipőmet reflektorok világítják meg. A lógó cipőfűzőm helyén két tökéletesen megkötött masni van!
A közönség tombol, a zenekar és én ütemes indulóba kezdünk, melynek ritmusát átveszi a nagyérdemű publikum vastapsa. Hatalmas ováció közepette kimasírozom a manézsból.

Barátom, Lin-csi

Barátságunk majdnem 20 évvel ezelőtt kezdődött.
Tudni való, hogy minden reggel fél hatkor kelek. Ez még valamikor 1968-69 tájékán kezdődött, amikor öttusázni kezdtem, és reggelente voltak az úszóedzések. A '80-as évek elején ezt negyed hatra módosítottam, mert egy kollégámmal a Lukácsba jártunk úszni, de később vissza álltam a fél hatra.
Azt is tudni kell, hogy a Kossuth-rádió ébreszt legalább 25 éve. Korábban Falurádió, most a Hajnal-Táj megy ilyenkor. Viszont valamikor a '90-es évek közepén volt egy olyan műsor pont fél hatkor, hogy Reggeli gondolatok. Minden nap más szerző olvasta fel írását, volt közöttük humoros, komolyabb, vallási témájú, és voltak Lin-csi apát gondolatai Sári László tolmácsolásában. A hét valamelyik napja, talán a csütörtök volt a tibetológus professzoré, és én alig vártam, hogy meghallgathassam a buddhista apát újabb gondolatait.
Az apát különös reggeli beszélgetéseit, melyet szerzetestársaival folytatott a Huo-to folyó parti kolostorban, egy szerzetestársa, Su-la-ce adta közre, de gyorsan rá kellett jöjjek, hogy ez valószínűleg Sári László írói álneve csupán. Lin-csi amúgy létező személy, a 800-as évek vége felé élt és tanított Észak-Kínában.
Sokat meséltem kollégáimnak is a reggelente hallott gondolatokról, sok igazi buddhista gondolatot azóta is rendszeresen idézek. Boldog voltam, amikor Lin-csi reggeli beszélgetései nyomtatásban is megjelentek 1999-ben. Később megismerhettem egy újabb kötetből Lin-csi ifjúkori vándorlásait, most pedig az idős apát gondolatait olvashattam a Feljegyzések Lin-csiről című könyvben. 2013. februárjában, a kínai holdújév beköszöntekor dedikálta nekünk Sári László a három kötet. Az buddhista derű árad személyéből, mint képzeltem. A könyv ugyanúgy 3x3x3x3=81 gondolatot tartalmaz, mint az előző két kötet, így végig megmarad a hármas tagozódás.
A Hou-to parti kolostorban Lin-csi szívesen lát taoista, konfuciánus vagy hindi bölcseket, de már a kapuból elzavarja azokat a "szalmakutyákat", felszínes tudás-kufárokat, akik csak a gyors megvilágosodást, a keresés fáradalma nélküli azonnali válaszokat várják, vagy csak menekülnek a világ gondjai elől. Az öreg apát nem örülne neki, ha olvasói csak jópofa buddhista bonmot-kat keresnének magvas gondolataiban. De azért nem állom meg néhány gondolatának idézését:
"Akármilyen ócska, szemétdombra való könyvet olvastok, vagy akármilyen kiváló írásművet, nektek kell utána gondolnotok és dolgoznotok, nektek kell az ismeretekből elvet, szabályt, gondolatot alkotnotok.
De tartsátok féken az eszeteket.
Nehogy a hiú okoskodás útjára tévedjetek!"
Máshol az emlékezetről:
"A múlt lesz majd minden, amit egyszer a Semmivel szembeállíthattok. Ez még az enyém, mondhatod a Semmi kapujában. Ő meg azt mondja: ez még igen, ez a tiéd valóban. De a jövő már az enyém egészen. Ha nem létezne az Emlékezet Háza, kifosztva állnál a Semmi előtt. Elnyelné Minden Időd, mint az örvény. Jeges félelem dermesztené a szívedet.
Ezért kell őriznetek a képeket."
Az alábbiakat pedig teljes egészében idézem:
"Amikor Vej nagyúr kolostorunkba látogatott legutóbb, elmondta, hogy járt legszebb teáscsészéjével.
Egy gyönyörűséges, réges-régi csészét őrzött a házában, évtizedek óta. Senki meg nem tudta mondani a korát pontosan, de szép volt, csodálatosan szép, ebben mindenki egyetértett. Vej nagyúr pedig büszke volt a csészéjére. Reggelente óvatosan szedte elő, s abból teázott egész álló nap. De még a legritkább és legfinomabb teafajták ízét is alig érezte, minduntalan csak a csészét bámulta elragadtatva. Úgy vette elő, majd úgy tette a helyére, mintha az élete múlna a mozdulatain. Mindig mindkét kezében tartotta, s halálra izgulta magát, nehogy rosszul lépjen és elejtse. De nem ejtette el soha. Egyetlen repedés, egyetlen csorba nem csúfította a csészét, makulátlan volt, akárha ebben a pillanatban került volna ki az isteni fazekas műhelyéből.
Nahát, pont ebből lett a baj. Vej nagyúr egy idő után úgy belefáradt a nagy vigyázásba, hogy teljesen kimerült tőle. Mire a teát kitöltötte, folyt róla a veríték. A csodás italt már nem is kívánta. Rossz kedvűen és gyorsan megitta, alig várta, hogy túl legyen rajta, és a csészét biztonságba helyezze. És ez így ismétlődött naponta ötször, minden egyes teaidőben, aztán másnap kezdődött minden elölről.
Vej nagyúrnak kezdett az idegeire menni a csésze.
Egyre jobban utálta a teát, a sok vesződséget, végül a csészét is. Úgy nézett rá, mint ádáz ellenségére. Azzá is vált hamarosan. Ennek pedig az lett a vége, hogy miután egyszer hosszan farkasszemet nézett vele, haragjában felkapta az asztalról és falhoz vágta. A csésze apró szilánkokra tört.
Ám Vej nagyúr attól fogva a teázás művészetének legmagasabb fokára jutott. A legkülönbözőbb teafajtáknak is képes volt élvezni az ízét, akármilyen csészéből itta. Híres, nagy ínyenccé lett, máig mennyei gyönyörökben van része. Élete legboldogabb pillanatait a legvacakabb csészéi mögött tölti, elragadtatva bámulva a tea finom ívű gőzcsíkjait a levegőben, amelyek ha megcsiklandozzák az orrát, Vej nagyúr lehunyja a szemét. Csak ezután issza meg a teáját, szépen lassan kortyolgatva. Naponta ötször történik meg vele ez a csoda, s másnap ismétlődik a teázás minden egyes édes pillanata.
Már boldog izgalom tölti el előre, álmodozva várja."
Ha azt kérditek, kedves blogolvasók, hogy mostantól Lin-csi apát (kinek gondolatait Facebook-on is követhetitek) tanításai szerint élek-e, azt válaszolom, hogy természetesen nem, de most már tudom, hogyan kellene élnem. Úgy vagyok ezzel, mint Jókai Aranyembere a boldogsággal, csak kergetem, mint egy tarka lepkét: