Fájdalomátvitel

A 21. század közepére mind az orvosi diagnosztikai módszerek, mind pedig a terápiás eljárások, személyre szabott genetikai beavatkozások olyan fejlettséget értek el, hogy már nem az volt a kérdés, hogy egy betegség gyógyítható-e, hanem az, hogy a szegény néprétegek is hozzáférhetnek-e ezekhez a méregdrága gyógymódokhoz.

Meglepetésként hatott hát, hogy egy magyar kutatóorvos, Dr. Takács Péter egy vadonatúj diagnosztikai eljárást fejlesztett ki, a fájdalomátvitelt. A módszer lényege az volt, hogy a beteg fejére megfelelően felhelyezett elektródák a fájdalmat egy feldolgozó egységbe továbbították, mely azt tovább küldte a diagnosztizáló orvos fejére rögzített elektródákon keresztül közvetlenül az orvos agyába. Természetesen egy 0 - 100% között állítható potenciométer  (az úgynevezett dolorométer) segítségével a fájdalom nagysága állítható volt.

Az orvosnak többé nem a beteg elmondására kellett hagyatkoznia, hogy milyen fájdalmat érez, hanem ő maga is közvetlenül átérezhette a fájdalmat, így már sokkal könnyebben elkülöníthető volt egy vesegörcs egy vakbélgyulladástól vagy egy eperoham egy szívinfarktustól. A fájdalomátviteli diagnózis egyszeriben nagyon népszerű lett az egész világon, sőt, Takács professzor tiszteletére a "megröntgenezés" mintájára elterjedt a "megtakácsolás" kifejezés, és Takács doktor hamarosan fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjban részesült.

A fájdalomátviteli diagnosztikát dolor-diagnosztikának nevezték el, és egy új orvosi szakág, a dolorológia (angolul dolorology) alakult ki. A dolorológusoknak persze nagy segítséget nyújtott a mestersége intelligencia, hiszen a fájdalom nemcsak emberről emberre volt átvihető, de rögzíthető és tárolható is volt, és pár év alatt egy hatalmas fájdalom-adatbázis (PB - Pain Base) jött létre nemcsak betegségfajták, de nemek, életkorok és rasszok szerint csoportosítva. Ez alapján az adatbázis alapján képezték a jövő dolorológusait: a vizsgán a medikusokra különféle típusú fájdalmakat kapcsoltak, ez alapján kellett körülhatárolniuk a betegséget.

Természetesen a dolorológia mentális betegségeknél is alkalmazható volt, szorongások, fóbiák, depressziók is átvihetők voltak a pszichiáter számára. Sajnos azonban a fájdalom-adatbázis a terroristák kezébe jutott, akik a túszaikra a legnagyobb kínokat kapcsolták rá az elektródákon keresztül, sőt, ócska diktatúrák titkosrendőrségei kínvallatásra is használták ezt a módszert. Így aztán a "megtakácsolás" inkább a megkínzás szinonimájává vált, Takács Péter professzor az egyik leggyűlöltebb emberré vált és bujkálni volt kénytelen.

A kínai ipar hamar elkészítette a fájdalomátviteli készülékek olcsó, háztartási változatait, ezek voltak a HPTE (Home Pain Transfer Equipment) eszközök, melyeket vettek, mint a cukrot, mert az emberek tudni szerették volna, vajon miért sír a gyermekük vagy mit is érez valójában az állandóan panaszkodó idős hozzátartozójuk. Az internetről különféle fájdalom-mintázatokat lehetett letölteni a laikusok számára, amik betölthetők voltak a HPTE-kbe.

És ekkor következett be a nagy fordulat. Az internetről már nemcsak fizikai fájdalmakat lehetett letölteni, de mindenki számára megismerhető lett, mit érez egy otthonából elűzött menekült, egy hajléktalan, egy származása miatt megalázott ember, egy nemi identitását titkolni kénytelen embertársunk, egy osztálytársai által kiközösített gyermek. Hirtelen mindenki elkezdte átérezni a világ szenvedését. A század végére eljött az empátia és az együttérzés korszaka. Az "együttérzek veled" kifejezés immáron fizikai valósággá vált. Megszűnt az elnyomás, az üldözés, a megalázás és a kiközösítés. Az emberiség végre egymásra talált és beteljesült Schiller jóslata: "Testvér lészen minden ember".

Takács professzor pedig a orvosi Nobel-díj mellé húsz év után a béke Nobel-díjat is átvehette.