Thomas Mann a tetralógia köteteit 17 éven keresztül írta, az első hármat még Németországban (Jákob történetei, A fiatal József, József Egyiptomban), a negyediket (József, a kenyéradó) már amerikai emigrációban. Manntól - ha jól emlékszem - a Varázshegyet és az Egy szélhámos vallomásait olvastam, és biztatóan haladtam a Doktor Faustus-szal is, de azt később letettem. A tetralógiát nem olvastam, de persze a bibliai történetet ismerem. A József történet filmes feldolgozása a József, az álmok királya című rajzfilm, de Andrew Lloyd Webber musicalt is írt belőle József és a színes szélesvásznú álomkabát címmel.
Mindig elgondolkodtat, hogy amikor egy ismert regényt visznek színre, elvárják-e a nézőtől, hogy ismerje a művet, vagy inkább hagyják a színdarabot önállóan működni. Hogy mi volt Gáspár Ildikó és Ascher Tamás célja, azt ebből az érdekes elemzésből megtudhatjátok, én csak szubjektív benyomásokat tudok hozzátenni.
Három fő szimbólum jelenik meg a színen: a mélység, a gömb és a ház.
A mélység a kitaszítottság, a bukás, a halál szimbóluma, de egyben az ismeretlenségéi is. "A mélység szélén ül a gyermek" - úgy kezdődik a darab, mint egy teremtésmítosz. József kétszer tapasztalja meg a mélységet: amikor testvérei a kút fenekére vetik és amikor Potifár börtönbe veti. A két bukás osztja három részre a színdarabot. Mindkét bukásából egyre magasabbra emelkedik: "Többször kell meghalni és megszületni, hogy az ember megismerhesse önmagát" ("Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni" - ugye ismerős).
A gömb az ismétlődés, az önmagába való visszatérés szimbóluma. A történet tele van vissza-vissza térő motívumokkal: Ráhelnek éppúgy élete vége felé nyílik meg méhe, hogy megszülje Józsefet és Benjámint, mint Sárának Izsák születésekor, Jákobnak éppen úgy menekülnie kell testvére, Ézsau elől, mint Józsefnek bátyjai elől, Jákobot éppen úgy becsapja a nászágyban Lea, mint Júdát Thámár. Jákobnak is születnek gyermekei feleségei szolgálóitól, Bilhától és Zilpától, mint Ábrahámnak Hágártól. József bukásai is mintha mindig ismétlődnének, de az ő fejlődéstörténete inkább spirális, mint gömb: minden alávetettségben gazdagodik a jelleme, hogy a darab végére a hiú és önimádó József testvérei iránti bosszúvágya feloldódjék a közösségben való elmerülés igényében.
A színpad közepén végig egy ház áll, pontosan olyan, amilyet egy gyermek rajzol. A ház egyszerre szimbolizálja az otthont, a családot, a törzset, a hazát, belső világunkat. Az idős Jákob háza tetejéről szemléli a történéseket.
Egy hitetlen számára is szép és felemelő ez a bibliai történet. Ahogyan egy nomád pásztornép eljut ahhoz az absztrakt istenfogalomhoz, amihez más népek évezredekkel később sem. A Biblia metaforái a legtökéletesebb lenyomatai az emberi viszonyoknak, hatalmas, több évezredes szellemi alkotás. És mi lenne optimistább, mint József monológja a darab végén:
"...ha közöttünk, emberek között megbocsátásról van szó, akkor nekem kell tőletek bocsánatot kérnem, mert nektek kellett a gonosz szerepét játszanotok, hogy minden így történjék. És vajon most arra használjam Fáraó hatalmát, csak mert élhetek vele, hogy megbosszuljam rajtatok a háromnapos áristomot a veremben, és ismét elrontsam, amit Isten jóvátett? Ezen már aztán nevetnem kell! Mert nevetséges az, aki jog és józan ész ellenére csak azért él hatalmával, mert az az övé. És ha talán ma még nem is nevetséges, a jövőben az lesz, mi pedig a jövővel tartunk...Így szólt hozzájuk, és akkor együtt nevettek és sírtak, és mindnyájan kinyújtották kezüket József felé, aki köztük állt, és megérintették, és ő is megsimogatta testvéreit. És így végződik a szép történet és istenkitalálás".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése