Parlament

Parlament

2015. március 22., vasárnap

Még egyszer - de most komolyan - a vasárnapi boltbezárásról

Mostanában gyakran hallom - sőt elég, ha a nekem tulajdonított dal alatti mintegy 700 kommentet elolvasom -, hogy mi értelme van ilyen jelentéktelen dologról beszélni mint a vasárnapi zárva tartás, nincs az embereknek egyéb bajuk, nem tudják a vasárnapi bevásárlásaikat más napra ütemezni?
Már korábban is elmondtam, nem a vasárnapi zárva tartásról van szó, amely mellett természetesen számos legitim érv felsorakoztatható. A dolog a döntéshozás mikéntjéről szól, és arról, hogy emögött milyen szemlélet rejlik.
Az elmúlt negyedszázadban nagyon megváltoztak vásárlási szokásaink. Emlékszem, 25 évvel ezelőtt nyílt a kerületünkben egy magán-élelmiszerbolt, ami mára már hálózat, tulajdonosa pár éve halt meg tragikus autóbalesetben. A bolt előtt alig lehetett parkolni, nem is volt gurulós kosár, az ember egy bevásárláshoz 2-3 kosarat vett és próbálta végigrugdosni a bolton, mégis ez volt nekünk a havi diszkont bevásárlás. Később megnyílt a CORA először Törökbálinton, majd Budakalászon, itt intéztük a nagybevásárlásainkat (a CORA azóta már megszűnt, bolthálózatát átvette az Auchan). Még emlékszem, hogy az első Auchan kedvéért hogyan építették át az M1-M7 bevezető szakaszát. Tesco-ban először a Pólus Centerben voltam. Rászoktunk a havonkénti egy-két nagybevásárlásra. Amikor aztán már a közelünkben is épültek plázák (először a Mammut '92-ben, később a MOM, 2002 táján), hamar átszoktunk ezekre.
A plázák hatására kiürült a város, a Nagykörút, a Kossuth Lajos utca. Nem csak Budapest járt így. Amikor 1978-ban először jártam Párizsban, a fényes sugárutak teli voltak üzletekkel. 16 éve múlva, 1996-ban már sok üres kirakatot, bezárt portált lehetett látni. Ugyanígy  jártak a budapesti belvárosi üzletek is: koszos portálok, bezárt üzletek.
A Fidesz úgy gondolta, hogy nem az új helyzetre kell új megoldást találni, hanem vissza kell állítani a régi szép világot. Bevezették a plázastopot (a plázaépítési moratóriumot épp a múlt év végén hosszabbították meg). Megnehezítették a városszéli bevásárlóközpontok megközelítését, az eddig díjmentes gyorsforgalmi utakat fizetőssé tették. És most itt a vasárnapi zárva tartás. Mind-mind azt a szemléletet tükrözi, hogy nem a kialakult új helyzethez kell alkalmazkodni, hanem vissza kell állítani a régi világot.
Ha egy közparkban a pázsit közepén az emberek kitaposnak egy ösvényt, mert így tudják legkönnyebben megközelíteni a buszmegállót, a városvezetés két dolgot tehet. Vagy kikövezik a kialakult ösvényt, és biztonságos gyalogutat csinálnak belőle, vagy kitesznek egy táblát, hogy Fűre lépni tilos, és jól megbüntetik azokat, akik ezt a tilalmat megszegik. A Fidesz ezt az utóbbi megoldást választotta. Képtelen elfogadni, hogy 25 év alatt megváltoztak a vásárlási szokásaink. Úgy viselkedik, mint az a szülő, aki jobban tudja, hogy gyermekének mi a jó, és esze ágában sincs ezt a kérdést a gyerekkel megvitatni. Ezt hívják paternalizmusnak (atyáskodó kormányzásnak), ami elitizmussal (kiválasztottság-tudattal) és etatizmussal (államközpontúsággal) párosul.
Hallottam egy előadást Makovecz Imrétől, melyben elmondta, hogy az ipari forradalom mekkora kárt okozott a hagyományos közösségeknek és háziiparnak. Makovecz úgy fogta fel ezt a folyamatot, mint a történelem tévedését, kapzsi, pénzsóvár kapitalisták mesterkedését. Számos épületével, közösségi terével igyekezett visszaállítani egy letűnt világot. Egy építész ismerősöm (csak annyit árulok el róla, hogy jelenleg Magyarország legnagyobb középületét tervezi) azt mondta, hogy korunk új fórumai a plázák, ahová nemcsak vásárolni, de kulturálódni és társasági életet élni járnak az emberek, ezért az építészek feladata nem az, hogy gátolják ezt a folyamatot, hanem tegyék méltóvá erre a funkcióra. Kétségtelen tény, hogy az elmúlt években a sok igénytelen bevásárlóközpont mellett számos építészetileg is figyelemre méltó pláza épült.
A fent leírt szemlélet miatt nem tudom elfogadni a vasárnapi zárva tartás visszaállítását. A Policy Agenda elemzése szerint a boltbezárás egyetlen oka a Kereszténydemokrata Néppárt identitásválsága. Ez a virtuális párt önállóan, saját jogon utoljára több mint 20 éve (!) jutott be a Parlamentbe, az 1994-es választásokon. A szétmorzsolódott párt 2006-ban csak mint a Fidesszel pártszövetségben álló, önállóan soha meg nem mért formáció került be az Országgyűlésbe, azóta is így van parlamenti frakciójuk. A Fidesz a 2014-es választásokon még a reklámszlogenjéből is kifelejtette a KDNP-t, a plakátokon mindössze ennyi szerepelt: Csak a Fidesz. A KDNP által indítványozott mostani törvény saját önálló identitásukat igyekszik alátámasztani. Szerintem a vesztüket fogja okozni.
Az intézkedés dalra fakasztotta az internet népét, alant egy ismert gyerekvers-író, Rigó Béla Szomorú vasárnap-átdolgozását hallhatjátok Papp János előadásában:

Van egy másik dal is, de az olyan trágár, hogy még idézni sem vagyok hajlandó.
Ceterum censeo: A vasárnapi boltbezárás tarthatatlan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése