Parlament

Parlament

2020. február 18., kedd

10. osztálysí

Volt gimnazista osztálytársaimmal idén tizedszer szerveztünk közös sízést, vagyis 2011-ben kezdtük ezt a közös téli időtöltést. A 2017-esen nem voltam, de a többiről mind posztoltam ezen a blogon:

  • 2011-ben Schladmingban voltunk.
  • 2012-ben Naßfelden néztünk a sípálya mellett kubai lányokat.
  • 2013-ban az USA-ban élő osztálytársnőm is velünk volt Spittal an der Drauban.
  • 2014-ben Maltatalban egy grófi kastélyban volt a szállásunk egy tó partján az erdő közepén.
  • 2015-ben Kleinarlban töltöttünk el pár napot.
  • 2016-ban Feld am See-ben egy hatalmas nyúl-szobor mellett volt a szállásunk.
  • A 2017-es szezont kihagytam, de Bad Kleinkirchheimban volt.
  • 2018-ban Obertraunban volt a szállásunk, fesői kilátással Hallstattra.
  • 2019-ben visszatértünk Naßfeldre, és élveztük, hogy átjárhatunk Olaszországba kajálni.
Idén Bad Gasteinre, egy régi, monarchiabeli fürdővárosra esett a választásunk.
Karlovy Varyra emlékeztet, sokemeletes grandhotelek egy U-alakú völgy oldalában, közepében egy festői vízesés.

Szálláshelyünk ránézésre egy romantikus alpesi ház, belül viszont elég lerobbant volt, és nem túl komfortos.
Azért volt egy konyha-étkező, ahol tízen - ha kicsit szűken - de elfértünk, úgyhogy a végén egészen jól éreztük magunkat.
A fürdőszállók energiaellátására száz évvel ezelőtt a Siemens egy vízerőművet létesített két gépegységgel, melyben jelenleg egy kávézó üzemel. Jó volt itt villamosmérnökként meginni egy sört.
A gépcsarnok, jobboldalt az eredeti márvány elosztó táblák

Nyolcpólusú generátor
Mindhárom nap gyönyörű napsütéses időnk volt.



Sajnos már az első napon történt egy baleset. A legjobban síelő osztálytársam bukott egyet és a vállát törte. Mint amikor a legjobb harcos esik el leghamarabb a csatában. Hegyimentők hozták le a pályáról, a közeli kórházban megröntgenezték és rögzítő kötést kapott. Másnap egy barátja érte jött és hazavitte, a Jánosban megvizsgálták, az orvosi konzílium úgy döntött, hogy talán műtét nélkül is rendbe jön.
A 10 emberből eleve öten szándékoztunk síelni, de egyik osztálytársnőm csak a libalegelőn próbálkozgat, így hárman maradtunk magashegyi síelők, akik innentől kezdve óvatosabbak lettünk, amint az a mellékelt diagramokon is látható:


A diagramokon az első nap az első hosszabb szünet a baleset miatt volt, a második az ebédidő. A második napon egy ebédidő és egy kávézás volt, a harmadikon pedig egy kávézás. A harmadik nap amúgy is már csak egy félnap volt, egykor lejöttünk a hegyről, mert még 650 km autózás várt rám.
Elég fáradtan értem haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése