Megint osztálysí

Harmadszor voltam síelni egykori osztálytársaimmal, 2011-ben kezdtük ezt a hagyományt.
Ezúttal heten voltunk (mint a gonoszok, vagy mint a hét törpe, esetleg a hét kecskegida vagy a hétfejű sárkány). Amerikába szakadt osztálytársnőnk is megtisztelt bennünket részvételével, beiktatta ezt az öt napot magyarországi és ausztriai rokonainak végiglátogatásába.

A szállásunk a karintiai Spittal an der Drauban volt egy festői hegyoldalban, sajnos nem azon a hegyen, amin a közeli sípálya volt, ezért a havas, csúszós hegyi úton nap-mint-nap végig kellett autóznunk.
A közeli sípálya a Goldeck kb. 15 percre volt autóval, itt két napot síeltünk, 22-én éjszakai hóesés után friss hóban, 24-én pedig egész nap tartó viharos hóesésben.
23-án Bad Kleinkirchheim-ben csúszkáltunk, szintén nagy hóban és ködben, 25-én, hazautazásunk napján pedig egy csodálatos hegyi hágón keresztül Nassfeldre autóztunk át, ahol végre már napsütésben sízhettünk, végigmentünk a legendás 80-as pályán.
Estéinket szaunázással, sörözéssel, sztorizással, politizálással és játékkal - Dixit ! - töltöttük. Egy volt osztálytársnőm nem síel, ő csakis a társaság kedvéért jött el velünk.

Kalandban nem volt hiány. Egyik társunk vérnyomása és pulzusa  kicsit felszaladt, ezért csináltatott magának egy EKG-t, talán téríti a biztosító. Amerikai osztálytársnőm csak sícipőt hozott magával az USA-ból, minden mást kölcsönzött. Na, pont ez a sícipő tört ketté a hegyen. Szerencsére a helyi sportboltban vett egy másikat nagyon jutányosan.
Két autóval voltunk, az egyik az én Nissanom volt. A derék négykerekű végig jól viselkedett, de a hazafelé úton a bábolnai pihenőnél nem akart beindulni. Szerencsére betolni hagyta magát, így sikeresen hazaértünk. Másnap aztán pöccre indult.
Szeretek az osztálytársaimmal lenni, köszönet Mikinek, aki két éve megálmodta ezt az immár hagyományos programot. Pont ő nem volt most velünk, mert hivatalosan Dél-Koreába kellett utaznia. Szegény...