Harminckét nevem volt

Készült ilyen címmel egy borzalmas film Ságvári Endréről még valamikor 1972-ben, a sulival kötelező volt megnézni. Ahogy az lenni szokott, a szerelmi jeleneteknél hangosan idétlenkedtünk. A legenda szerint amikor Ságvárit a rendőrök tűzharcban lelőtték, a súlyosan sebesült antifasisztától megkérdezték: Hogy hívják magát? Ságvári így válaszolt: Harminckét nevem volt, találják ki, melyik az igazi.
Na, ez jutott eszembe, amikor elhatároztam, összeszámolom, hányféleképpen szólítottak engem életemben.
Hivatalos nevem éppen 30 éve változott meg Pál Józsefről dr. Pál Józsefre. A 30 éve adott egyetemi doktori cím - ahogy azt dr. Schmitt Pál esetéből is tudjuk - nem pontosan felelt meg a mai Phd-nek. Tény viszont, hogy a Villamosmérnöki Kar a nappali szakmérnök-képzéssel kicsit olyasmit próbált megteremteni, mint a nyugati egyetemek doktoriskolái. Volt kötelező publikáció, önálló kutatás és szakszeminárium valamint tudományos konferencián való bemutatkozás. Azok a szakmérnöki diplomatervek, melyeket a bíráló bizottság erre alkalmasnak ítélt, benyújthatók voltak doktori disszertációként is. Hát így lettem én doktor.
Gyerekkoromban otthon, az óvodában és az általános iskola első osztályában Jóski voltam. Később aztán apám tüntetett ki különféle nevekkel: Joc, Jocó, Jocor, Jocóresz, Córesz. A családban szüleim, nővérem, unokaöcséim Jocónak hívnak. Apám nevezett még Fisnek, Fisúrnak és Fiaskónak is.
Nagybátyáim és nagynénéim leginkább Kisjóskának hívtak, megkülönböztetésül apámtól és nagyapáimtól (mindkét nagyapám József volt). Hasonló megfontolásból van a családban Kispali és Kisklári is.
Az iskolában nálunk még a tanulókat vezetéknevükön szólították, ezért 18 éves koromig puritánul Pálnak szólítottak tanáraim. Az általánosban osztálytársaimnak Juszuf voltam.
A sportegyesületben, ahol öttusáztam, én voltam a Kispál, mert volt egy másik Pál is.
Középiskolás osztálytársaimnak Jozsó vagyok, egyvalakit kivéve, aki Józsuénak szólít.
A katonaságnál természetesen a hivatalos megszólítás honvéd elvtárs volt, az egyetemen pedig kolléga úr.
Egyetemi tankörtársaim egy részének Pubi, másik részének Veriga vagyok. Utóbbi az Amerre a vaddisznók járnak című jugoszláv filmsorozat egyik meglehetősen antipatikus szereplője volt. Ennek főszereplője volt az a Ljubiša Samardžić, ki később a Forró szélben milliók kedvence lett.
A moszkvai építőtáborban Delfinnek hívtak társaim, mert állandóan uszodát kerestem.
Kollégáimnak Jóska vagyok, de a paksi kollégák Józsinak neveznek. Egy régi kollégám Jenőnek hív, mert emlékeztetem egy Jenő nevű közös ismerősünkre.
Feleségem és családja ugyanúgy Jozsónak hív, ahogy gimnáziumi osztálytársaim. Ha külföldről írunk képeslapot valamelyik családtagnak, mindig koncentrálnom kell, hogy Jocóként vagy Jozsóként kell-e aláírnom.
Ezt a blogot Szaracén néven írom és ugyanilyen nick alatt kommentelem mások posztjait is, de sohasem titkolom valódi identitásomat.