Őszi előadások

Már írtam egy korábbi posztomban, hogy anyósomnak 2x2 operabérlete van, és általában Kati szokott vele elmenni. Az egyik bérletpár az idei évad premierjeire szól, és két héttel ezelőtt én ugrottam be Kati helyett a Mozart Così fan tutte című operájának bemutatójára, melyet nem más, mint az Oscar-díjas filmrendező,
Jiří Menzel rendezte. A Così fan tutte-t még sohasem láttam. Míg a Don Juanból, a Szöktetés a szerájból, a Figaro házasságából vagy a Varázsfuvolából bármikor tudok énekelni valamit, ez az opera valahogy nem mászik az ember fülébe. A mindössze hat szereplős operában hallhatunk szólót, duettet, triót, kvartettet, kvintettet és szextettet, és itt is érvényesül az, hogy mikor azt gondoljuk, hogy teljes már a harmónia, akkor Mozart még behoz egy vagy két újabb szólamot, mégis egy idő után ráununk az áriák sorára. Kicsit úgy érezzük magunkat, mintha tizenöt Vivaldi-concertót kéne egymás után meghallgatnunk.
A librettóról az 1955-ös kiadású Operák könyve rosszallóan írja: "A szöveíró - anélkül, hogy ez valójában szándékában lett volna - korának erkölcseiről rajzolt sivár képet. A történet szerint az asszonyok hűsége fabatkát sem ér. Pár ügyes bók, szenvelgő sóhaj, a komorna tenyerébe csúsztatott ajándék - s máris megnyílnak az asszonyszívek; hűség, eskü percek, órák alatt feledve". Szóval  szocialista erkölcs nevében ítéli el a 18. század végének udvari erkölcsét. Nyugodtan egy mai valóságshow, a Kísértés dramaturgiája szerint lehetett volna megrendezni az operát, szerencsére Menzel inkább a commedia dell'arte műfaji szabályai szerint építette fel a darabot. A végén persze bejött Jiří meghajolni, és boldog voltam, hogy azt a levegőt szívhatom be, amit ez a híres rendező kifúj.
Orsika szereti a cirkuszt, mint műfajt, ezért megkért minket, hogy feltétlenül menjünk el vele cirkuszba, amikor hazajön, így egy hete a Fővárosi Nagycirkusz Zéró gravitáció című produkciójára ment el az egész család. Amikor a lányok még kicsik voltak, minden évben mentünk cirkuszba, mert a cégünk cirkuszjeggyel lepte meg a gyerekeket Mikulásra. Balatoni nyaralásainkkor is mindig mentünk cirkuszba, legutóbb tavaly Balatonlellén. A vidéki cirkuszokban az a vicces, hogy ugyanazt az artistát láthatjuk késdobálóként, mint kígyóbűvölőként, és a szünetben a büfében árulja a perecet. Azért most is voltak ismétlők: a "Bungeeing Girls" ugyanaz a négy lány, mint a "Four Pantheras" artistacsoport, a "Cherifian Trouple" tagjait pedig az első részben egyiptomi csoportként, a másodikban karib-tengeri kalózokként láthatjuk. Nem tehetek róla, de nekem a Zéró gravitációról Széles Gábor, és a kikapcsolható gravitáció jutott eszembe.
Kedden este Bori és Orsi a Budapesten egyre népszerűbb pánikszobák egyikéből igyekeztek volna kiszabadulni, de Bori az utolsó pillanatban lemondta a programot, így kénytelen voltam gyorsan színházjegy után nézni. Már régóta szerettem volna a Gólem Színház egy előadását megnézni, így örültem, hogy pont kaptam három jegyet a Mamelosn című színdarabra (a cím jiddisül van, és azt jelenti: anyám). Nagymama, lánya és unokája történetét meséli el a darab: A nagymama holokauszt-túlélő, aki az NDK-ban belép a kommunista pártba, sőt a STASI-nak is jelent, de hű marad a zsidó hagyományokhoz. A lánya az egyesített Németországban szakítani igyekszik mind a kommunista, mind a zsidó múlttal, míg az unoka, identitását keresve jiddisül tanul és kivándorol New Yorkba. Igaz neurotikus tragikomédia sok zsidó viccel. Orsinak nagyon tetszett, és engem megint elbűvölt, hogy három színész - köztük Kiss Mari - mindössze száz embernek játszik teljes odaadással.
Ma a Madách Színházban voltunk, a Mamma Mia! című ABBA-musicalen. Attól féltem, hogy az ABBA-számok apropóján gyengécske előadást láthatunk majd, de a Madách megint kitett magáért. A történet persze elég limonádé: egy lány, kit egyedül nevelt az anyja, esküvőjére meghívja azt a három férfit, aki szóba jöhet, mint édesapa. És ha már a Così fan tutte-nál szóba kerültek a jó erkölcsök,  nem árt megemlíteni, hogy bizony nem derül ki, hogy ki lehet a papa, de egy-egy harmadot mindhárman bevállalnak a lányból. Az ismert ABBA-dalok magyarul hangzanak el, és az előadás végén a közönséget ugyanúgy meginvitálják a színpadra egy táncra, mint 30 évvel ezelőtt a Mindhalálig Beatles-ben. Élveztem az előadást és nem néztem ötpercenként az órámat, hogy mikor hagyják már ABBA.