Pasolinit csak filmrendezőként ismertem korábban, ráadásul csak az Élet trilógiája összefoglaló címen futó három filmjét, a Dekameront, a Canterbury meséket és az Ezeregyéjszaka virágait láttam. A Dekameront még gimnazistaként, afféle szexfilmként néztük meg, a Canterbury-t később, az Ezeregyéjszakát meg kb. 10 éve tévében, de mindhármat birtoklom DVD-n is.
Nyomasztó élmény volt a könyvvel töltött néhány hét, az '50-es évek római külvárosaiban játszódó lazán kapcsolódó, tizenéves srácokról szóló történetekben nyoma sincs barátságnak, tiszta szerelemnek, költészetnek, szolidaritásnak, reménynek. A Pasolini által filmszerűen megjelnített Rómában csak szenny és mocsok van, a haverok egymást is meglopják, a gyengébbeket alázzák és csicskáztatják, a nők csak szexuális tárgyak.
A könyv megírásában fontos szerepet játszott Pasolini és a Citti-fívérek, Sergio és Franco barátsága. A két igen mélyről jött testvér közül Sergio az argó nyelv használatában segítette az írót, míg Franco a későbbi Pasolini-filmek szinte állandó szereplőjévé vált. Ugyanezt a világot dolgozta fel első filmjeiben, A csóróban és a Mamma Rómában. Előbbit tegnap megnéztem, Franco Citti alakítja benne a csavargó stricit, aki elhagyja családját, és csak azért tér vissza hozzájuk, hogy saját gyermekét is meglopja. Igazán szimpatikusak csak a csórót körülvevő nők: a prostitúcióra kényszerített lányok, börtönben ülő barátja felesége és saját elhagyott felesége.
 |
| A csóró, főszerepben Franco Citti |
Érdekes, hogy mind a filmben, mind a regényben fontos szerepe van a folyó átúszásának. A könyv elején az egyik főszereplő, Fürtös kiskamaszként a gyors sodrású Teverébe veti magát, hogy kimentsen egy fuldokló fecskét. Évekkel később egy fiatal fiút visz el a sodrás, Fürtös akkor már inkább eloldalog. A filmben is beszélnek a fiatal srácról, aki megpróbálta átúszni a folyót, de belefulladt. Mint az örvénylő folyóban, úgy fuldoklanak és vergődnek a könyv és a film szereplői is a kilátástalanságban, szegénységben és nyomorban.
Különben Pasolini filmjeinek másik állandó szereplője Ninetto Davoli volt, akihez szerelmi kapcsolat is fűzte a melegségét nyíltan vállaló rendezőt. Davolit Jancsó Miklós is szerepeltette a Zsarnok szíve című filmjében (én egy belvárosi moziban látta a filmet a '80-as években, de a közönség nem nagyon volt vevő Jancsó ezen opuszára, vagy a vetítés közben távoztak vagy végigröhögték az egészet).
Ettore Scola Csúfak és gonoszak című filmjének előképe is Pasolini két első filmje volt, de ebben legalább a komorságot groteszk humor ellensúlyozza. Ennek a filmnek is Sergio Citti volt a dramaturgja, és sok Pasolini-filmben is játszó szereplője volt. Én valamikor a '70-es évek végén láttam.
Visszatérve a könyvre: Nem lehetett könnyű a római külvárosi argó magyarra fordítása, de csak többé-kevésbé sikerült. Például a teljes hasonulás leírásával próbálták jelezni az egyszerű ("eccerű") emberek párbeszédét. Bizonyos írásmódokat sem értettem. A könyv fontos helyszíne a "Vazsbeton" (így, zs-vel és nagy kezdőbetűvel), egy raktártelep, ahová a háború után lopni jártak a környékbeliek. A "Vazsbeton " mindenütt nagy kezdőbetűvel jelenik meg, kivéve a fejezet címében. Hasonlóan nem értettem más nagy kezdőbetűs szót sem, pl: "...ott négy Német strázsált...". Aranyos hiba volt a "csőszárú" szó ilyenféleképpen való elválasztása: "csősz-árú".
És még valami, amin jót mosolyogtam így, a választások évében olvasva a könyvet: Munkások dolgoztak az utca szennyvízelvezető árkának kiásásán, mert közeledtek a választások. Úgy látszik, az '50-es évek Rómája és a 2010-es évek Budapestje sokban hasonlít egymásra...
Az Utcakölykök sivárságát ellensúlyozandó vasárnap a Játékszínben megnéztük A nő fecseg és nyomoz című darabot. Két óra felhőtlen szórakozás Vári Éva, Gálvölgyi János és a többiek játékán. Természetesen a nézőket megeskették, hogy senkinek nem mesélik el a krimikomédia végét, ezért csak annyit mondok: meglett a gyilkos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése