Új társadalmi szerződést az egészségügyben!

Úgy alakult, hogy az adventi időszakban újabb három egészségüggyel kapcsolatos dolgunk is volt.
1. Petra eltörte a kisujját
November közepén Petra három osztálytársa közösen tartott gyerekzsúrt az Elevenpark nevű kölyökparkban, ahova lányunk is hivatalos volt. 11-kor leadtuk a gyermeket, amikor fél kettő felé érte mentünk, megnyugodva láttuk, hogy boldogan ugrál a gumiasztalon. Negyed óra múlva lila kisujjal, fájdalmas arccal jött oda hozzánk. Rosszul ugrott, alá fordult az ujja - nem most, már rögtön érkezés után, de bolond lett volna emiatt kimaradni a buliból. Irány a János kórház gyermeksebészete, amit már jól ismertünk, egy időben Orsit gyakrabban hordtuk oda, mint fodrászhoz.

Petra a törött kisujjával

Nos, mintha 15 éve megállt volna az idő a gyermektraumatológián: betegfelvétel nincs, a váróteremben vérző, síró gyerekek rémült szülőkkel. A rendelőből időnként kijön az asszisztensnő, és megkérdezi az újonnan érkezőktől, hogy kinek mi a baja. Semmilyen papírt nem kér, semmit nem ír fel. Próbálják a betegeket súlyossági sorrendben behívni, de néha csak annyit mondanak: kérjük a következőt, ami ugye 20-25 türelmetlen szülő esetében nem a legbölcsebb módszer.
Másfél-két óra alatt sorra kerültünk, a nagyon kedves de fáradt és túlhajszolt doktornő Petrát megröntgeneztette és a törött ujjat sínbe tette. Még arra is felhívta a figyelmünket, hogy minden gyermek alanyi jogon biztosítva van (vagyis nincs szükség tanulóbiztosításra), jár nekünk háromezer forint (Ezt azóta Petra már meg is kapta, de azt mondta, legközelebb ennyiért nem vállalja).
A sín három hét után lekerült, de Petra idén már nem vehet részt testnevelési foglalkozáson.
2. Kipurcant a térdem
Még augusztus végén geoládázni voltam a Pilisben. Elég nagy szintkülönbséget kellett ledolgoznom. A szokásos izomláz elmúlta után éreztem, hogy bal térdem még mindig fáj: ha leguggolok, a belső oldalán erős nyilallást érzek.

A túra magasságprofilja

Mivel két hónap után sem javult az állapotom, beutaltattam magam az ortopédiára. A röntgen nem mutatott semmit, ezért MRI vizsgálatra utaltak be, azt mondták nekem kell időpontot kérnem. Amikor felhívtam az egyébként magánüzemeltetésben lévő intézményt, közölték, hogy az időpontot nem ők, hanem a beutaló kórház adja a rendelkezésére bocsájtott kontingensből. Telefon az ortopédiára, hogy adjanak ők időpontot. A nagyon kedves Tünde nővér visszahívást ígér. Pár nap múlva felhív, hogy tényleg beutaltak-e MRI-re, mert ők nem látják ennek nyomát. Mondom persze, itt a kezemben a beutaló. Tünde nővér megkért vigyem be a beutalót, és akkor adnak időpontot. Bevittem a beutalót, odaadtam Tünde nővérnek, aki azt mondta, hogy lemásolja, leviszi a titkárnőnek, mert ő osztja az időpontokat az MRI-re. Visszajött, hogy a titkárnő momentán nincs bent, de majd értesítenek az időpontról. Két héttel az ortopédiai vizsgálat után meg is kaptam az időpontot 2015 február 13-ra (péntek!).
3. Édesanyám kórházba került
Anyám elrontotta a gyomrát, de ez az állapot sehogyan sem akart megszűnni. Semmit nem tudott megenni vagy meginni, fennállt a kiszáradás veszélye. Anyámnak krónikus hasnyálmirígy-gyulladása van, erős volt a gyanúnk, hogy most is kiújult, ezért bevittem a János-kórházba. Rögtön felvették az osztályra és megkapta az azonnal szükséges infúziós kezelést.
A vizsgálatokat azonban már nem sikerült ilyen egyszerűen elvégezni. A János pavilon-rendszerű kórház. Ultrahang-vizsgálatra anyámat átszállították egy másik épületbe, leültették a váróban, ahol fekvő- és járóbetegek egyaránt vizsgálatra vártak. Anyám két óra múlva jelezte, hogy rosszul van (akkor már negyedik napja nem evett). Ha azt hiszitek, hogy lefektették vagy előre sorolták a vizsgálatot, tévedtek. Visszaszállították az osztályra, a vizsgálat elmaradt. De egy szobatársnője rosszabbul járt: őt reggel nyolckor, még reggeli előtt, étlen-szomjan, a napi gyógyszereinek bevétele nélkül vitték el vizsgálatra és csak délután kettőkor hozták vissza, de addigra már eszméletlen volt. Csak nagy nehezen sikerült bele életet verni.
Anyámnak kétóránkénti vérnyomásmérést írtak elő, de nem volt személyzet, aki a mérést elvégezze. Egy betegtárs saját vérnyomásmérőjével a betegek maguk mérték meg vérnyomásukat és írták fel az eredményt.
Végül is anyám minden lelete negatív lett, valószínűleg egy vírusos fertőzést kaphatott, akárcsak Petra másfél éve, már haza is vittük.

A három történetben az a közös, hogy míg az egészségügyben dolgozók heroikus küzdelmet vívnak, hogy a körülmények ellenére lelkiismeretesen ellássák a betegeket, a körülmények egyre romlanak, egyre csökken az orvosok és nővérek száma. A János kórház nagyon közel áll a működőképesség határához.
Emlékezték még Gyurcsányék finanszírozási javaslatára, a több biztosítós rendszerre? Lehet, hogy az ötlet nem volt jó, de legalább megpróbáltak forrást bevonni az egészségügybe. Akkor Orbánék azt mondták, hogy az egészség nem üzlet, Molnár Lajos és Horváth Ágnes első számú közellenséggé váltak. Pedig az egészség nagyon is üzlet! A kórházakat a pénz- és orvoshiány azóta tényleg a működőképesség határára sodorta. Szerintem a 24. órában vagyunk Új társadalmi szerződés kell!