Parlament

Parlament

2020. január 9., csütörtök

Első 40 évem a szakmában - az összeomlás

2008 közepére sokan nyugdíjba mentek a divíziónkból, többek között a divízióvezetőm is, aki majd' 30 évig volt a közvetlen felettesem. Én lettem a divízióvezető és ott maradtam négy emberrel plusz egy megörökölt titkárnővel. Én lettem egyúttal a dolgozói kft. ügyvezetője is.
Nem néztünk rossz szakmai évnek elébe, mert még volt főnököm készítette elő egy jelentős paksi projekt szerződését, amelyben a csomóponti feszültségszabályozó rendszer központi adatgyűjtőjét és szerverét korszerűsítettük.
Szerverszekrény
Adatgyűjtő szekrény
A korszerűsítés során Pakson is áttértünk a QNX operációs rendszerre, de annak 6-os verzióját alkalmaztuk. Ehhez ki kellett tanulnunk a QNX6-ot és számos, a korábbi platformon futó szoftverünket (szabályozó, adatgyűjtő és kommunikációs algoritmusok) át kellett ültetnünk az új operációs rendszer alá.
A Paksi Atomerőműben már a gerjesztés-rekonstrukcióra készültek, vagyis a régi, 30 éves GANZ-gyártmányú gerjesztés-szabályozók kicserélésére. Az új rendszerünket úgy terveztük meg, hogy korszerű kommunikációs hálózatával már képes legyen új, digitális gerjesztés-szabályozók kiszolgálására is.
A gerjesztés-rekonstrukció előkészítése kapcsán egy elméleti feladatra is sikerült szerződést kötni: a BME Villamos Gépek tanszékével közösen tanulmányt készítettünk a gerjesztésszabályozók lengéscsillapító szabályozójának, vagyis a PSS-nek az optimális behangolására. (Az országos villamosenergia-hálózaton fellépő jelentősebb kapcsolási vagy védelmi működésből fakadó átkonfigurálódás feszültség-lengéseket indít el a hálózaton, melyeket a gerjesztés-szabályozók PSS-ei csillapítanak).
A feladat elvégzésére megvásároltuk és kitanultuk a MatLab matematikai programcsomag Simulink nevű folyamatszimulációs programját, amelyben elkészítettük a paksi turbógenerátorok és a hozzájuk kapcsolódó villamos hálózat modelljét.
A generátor-feszültség ugrásszerű változásának hatása a többi villamos paraméterre
Mivel ez a szerződés már a betervezett éves árbevétel fölött volt, engedélyt kértem a vezérigazgatónktól, aki egyben a dolgozói kft-ben lévő 50%-os VEIKI tulajdonrész feletti tulajdonosi jogokat is gyakorolta, hogy a feladattal a VEIKI bízza meg a VEIKI 3I Kft-t. Felhívtam a vezérigazgatónkat és jeleztem neki, hogy kft-ügyben szeretnék vele beszélni.
Ekkor került sor életem legszürreálisabb beszélgetésére. Avval fogadott ugyanis a vezérigazgató, hogy tudja, hogy ki szeretnénk vásárolni a VEIKI tulajdonrészét a kft-ből, de ez sajnos csődbűntett lenne, ezért ha akarunk valamit, akkor forduljunk a VEIKI fölötti állami tulajdonjogokat gyakorló Állami Vagyonkezelőhöz. Szerintem egy idő után látta rajtam, hogy nagyon hülyén nézek, mert megmagyarázta, hogy a VEIKI első fokon elveszítette a kötbérpert a dunaújvárosi ISD Power-rel szemben, és már a többi divízió is megkereste őt, hogy megvennék a kft-jük VEIKI-s résztulajdonát.
Ekkor állt össze bennem a kép. Az történt, hogy az a dunaújvárosi kazánrekonstrukció, amelyben a mi divíziónk nem kapott munkát, és az előző posztomban már írtam róla, kezdett veszteséges lenni. A VEIKI ígéretet kapott rá, hogy a veszteség egy pótmunka-szerződéssel kezelhető lesz, de közben tulajdonosváltás történt a ISD Power-nél, és az új ukrán tulajdonos hallani sem akart további költségekről. A VEIKI ezért leállította a további munkát, ezzel a megrendelőnél megnyílt a lehetőség a kötbérigényre, melyet peres úton érvényesített is.
2009 első fele olyan volt, mintha egy süllyedő hajón teljesítenénk szolgálatot. Egyes divíziók véglegesen kiszakadtak a VEIKI-ből, mások abban reménykedtek, hogy a másodfokú eljárás során a VEIKI-nek adnak igazat. 2009 nyarára ezek az álmok szertefoszlottak. A jogerősen megítélt kötbér összege olyan magas volt, hogy sem a VEIKI szerződésállománya, sem a vagyona nem nyújtott rá fedezetet. A cég összeomlott.
A mi divíziónk a legvégsőkig kitartott a cég mellett, ekkor tettem ki a faliújságunkra a Titanic zenészeit ábrázoló fényképet:
Végül mégis egy új kft megalapítása mellett döntöttünk, amelyben nem résztulajdonos a VEIKI. Így alapítottuk meg a CENTROMATIC Kft.-t, mely eredetileg CONTROMATIC (a control és az automatic szavak összevonásából) lett volna, de a cégbíróság visszautasította, mert volt már egy hasonló nevű cég.
A VEIKI a lehető legnagyvonalúbb volt velünk szemben: a VEIKI által kötött futó szerződéseket átszedálta az új kft-re, a jótállási kötelezettségek megváltására komoly összeget kaptunk, az eszközöket jutányos áron bérelhettük és a meglévő irodahelyiségeket is nagyon kedvező bérleti díjért kaptuk meg, így vagy másfél évig továbbra is a Gellérthegy utcai irodaépületben dolgoztunk tovább.
A megörökölt titkárnő nyugdíjba ment, öten mérnökök azonos arányban tulajdonoltuk az új társaságot, mely három biztos piacot örökölt meg szakmai elődszervezetétől:

  • A Paksi Atomerőmű csomóponti szabályozásához kapcsolódó feladatokat;
  • A Dunamenti Erőmű villamos irányítástechnikai rendszeréhez kapcsolódó feladatokat;
  • A MOL villamosenergia-gazdálkodási rendszeréhez kapcsolódó feladatokat.
A VEIKI Gellérthegy utcai épülete kísértetházzá vált: az ötemeletes irodaépületben a portaszolgálat megszűnt, az első emeleten mi, az ötödiken az igazgatóság volt, a földszint és a többi emelet üresen tátongott. A VEIKI alapítása 60. évfordulójának megünneplésére már nem került sor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése