Az eltáncolt halál

Az 2019/20-as évadot mint "keresztény évadot" hirdette meg Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója. Talán így akart törleszteni valamit a Billy Eliotért, amely előadást N. Horváth Zsófia kultúr-rohamosztagos tűzte tolla hegyére az azóta megérdemelten megszűnt Magyar Idők online változatában, mert a musicalnek van egy meleg szereplője. Ahogy a repertoárt elnézem, ez az évad semmivel nem keresztényebb, mint a korábbiak voltak, de a tegnap este Katival megnézett balett, a Halál Velencében legfőképpen nem az, legalábbis a Fidesz álkeresztény kultúrharcosai szerint biztosan nem.
Anyósomnak és Katinak évtizedek óta volt közös operabérletük (Bori lányom is egy A végzet hatalma előadás után döntött úgy, hogy inkább megszületik, semmint még egy ilyen zenét kelljen édesanyja hasának fogságában végighallgatnia). Erre az évadra is megvásárlásra kerültek a bérletek, de anyósom már az égi Operában hallgatja az angyalok kórusát.
Felkészülve az előadásra elolvastam Thomas Mann kisregényét, melyben Gustav Aschenbach ünnepelt írót velencei utazása alkalmával annyira megigéz egy kamasz fiú, Tadzio szépsége, hogy mindenfelé árnyékként követi, csak hogy láthassa. Kevés olyan irodalmi mű van, mely annyi formában jelen van az európai kultúrában, mint a Halál Velencében. Benjamin Britten operát írt a műből (Benjamin Britten a férfiakhoz vonzódott, akárcsak az egyébként házas és hat gyermek édesapja Thomas Mann). Egy magyarországi pódiumszínpadi előadás pont arról szól, hogy az idősödő Britten az opera megírásakor egy fiatal kottamásoló fiút alkalmaz, és ugyanolyan vonzalmat érez az ifjú iránt, mint a regénybeli író. Természetesen film is készült a témából Visconti rendezésében. És nemcsak a tegnap látott, Mahler-zenére készült balett az egyetlen táncos feldolgozás, egy hamburgi balett-társulat Bach és Wagner-muzsikára táncolta el saját változatát.
A regény telis-tele van antik görög-római hivatkozásokkal. Megemlítésre kerül Apollón, a napisten vonzalma egy spártai ifjú, Hüakhintosz iránt, akinek egy vadászat során véletlen halálát okozza, a féltékeny Zephürosz eltéríti diszkoszát, mely halálra sebzi a fiút.

Apollón és Hüakhintosz

Pedig Apollón, a legszebb férfi isten számos égi és földi nőbe volt szerelmes: Daphné és Küréné nimfákba, Hakabéba, Priamosz trójai király feleségébe, és Kasszandrába, a király lányába.

Amikor Aschenbach először pillantja meg Tadziot, a lengyel fiút, az ifjú egy antik szoborra, a Tüskehúzóra emlékezteti. A Tüskehúzó egy visszatérő szimbólum Szabó István filmjeiben is: A Napfény ízében a Sonnenschein-ház udvarán Valerie a Tüskehúzó pózát veszi fel, amikor a virágba borult udvaron tövis megy a talpába, de a szobor a berlini jelenetben is megjelenik egy múzeumban. Az ajtó című filmben és a Rokonokban íróasztal-díszként jelenik meg a plasztika. De még 2018 szenzációs magyar rajzfilmjében, a Ruben Brandt, gyűjtőben is feltűnik egy Tüskehúzó-parafrázis:

Tegnap a Zágrábi Nemzeti Színház balett-társulatának előadásánál is pont ilyen vékony, lányos arcú Tadziot vártam volna (Visconti filmjében is ilyen alkatú a fiú), helyette kaptunk egy vastag lábú, zömök, de amúgy kiválóan mozgó táncost. Ennek ellenére az előadás visszaadta azt a hangulatot, amelyben a tökéletes, elérhetetlen szépség keresése a halálba hajszolja hősünket.
A Halál Velencében nem homoerotikus tartalma miatt népszerű és megindító,  hanem az embernek a tökéletesség, a szépség utáni olthatatlan, olykor halálos vágya miatt, mely valahol mindannyiunkban ott rejtőzik.
A regény utolsó és egyben kulcsjelenetében Aschenbach megérti, hogy az áhított álomképhez már csak a halálon keresztül vezet az út. A balettben az egyértelműség kedvéért a halál angyala egy visszaszámlálót indít el, és a felé intő fiút Aschenbach már nem érheti el, mert a halál gondolája végérvényesen elragadja (észrevettétek, hogy a velencei gondolák olyanok, mintha halottas csónakok lennének?).

"...úgy rémlett, hogy a sápadt, bűbájos pszichagógus ott künn rámosolyog, feléje int; mintha kezét csípőjéről levéve kifelé mutatna, kilibegne az ígéretes végtelenségbe. És mint már annyiszor, fölállott, hogy nyomon kövesse..."