Pályaelhagyók

Állítólag Lenin intett minket arra: Tanulni, tanulni, tanulni. A lenini három "t" napjainkra három "l"-re változott: lifelong learning. És valóban, aki nem képes a mai világban napról napra megújulni a szakmájában, az előbb-utóbb lemarad. De nekem az igazi példaképeim azok, akik nemcsak folyamatos megújulásra, de gyökeres változtatásra is képesek. Hat olyan pályaelhagyót mutatok be, akik gyökeresen mást tanultak, más területen dolgoztak évtizedekig, mint most: három fiút és három lányt.
Kedvenc pályaelhagyóm saját feleségem, aki a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán végzett és a Chinoinnál dolgozott mint növényvédő szereket értékesítő munkatárs, amikor megismertem. Mivel a külkereskedelem volt a fő területe, még házasságunk előtt beiratkozott a Külkereskedelmi Főiskolára. Közben azonban megalakult egy közös osztrák-magyar tulajdonú érmekereskedelemmel foglalkozó vállalat, melynek osztrák tulajdonosa a család ismerőse volt, és hívta Katit a céghez dolgozni. Nem sokkal nászutunk után Kati ki is lépett a Chinoinból, és a szakdolgozatát is már érmekereskedelemből írta. A cégből később kiszállt az osztrák tulajdonos és végül összeolvadt a Magyar Pénzverővel. Kati persze változatlanul szeret kertészkedni és úgy dobálózik a kerti és mezei növények tudományos neveivel, mint a Fidesz Soros Györggyel.
Szintén családi pályaelhagyónak számít unokatestvérem legnagyobb lánya (neki is három lánya van), aki szociológusként a Magyar Szegénységellenes Hálózat megalapítójaként és igazgatójaként kezdett küzdeni a rendszerváltozás utáni egyszerre mélyülő és szélesedő szegénység ellen. Gyakori szereplője volt a rádióknak és televízióknak, ahol legfrissebb kutatásaikról, akcióikról számolt be vagy az éppen aktuális kormány intézkedéseit vizsgálta a magyarországi szegénység szempontjából. Mellette egyetemen is oktatott, elhivatottsága töretlennek tűnt. Sajnos azonban az érdekvédelemben nagyon könnyen kiég az ember, különösen, ha látványos eredmények sincsenek. Pár évvel ezelőtt úgy döntött, hogy barátjával Mexikóba utaznak, de nem ám szociológusként élnek meg, hanem bármit elvállalnak, ami tetszik nekik. Most, ha jól tudom, kürtőskalácsot árulnak, mert a street-foodnak nagy hagyományai vannak Mexikóban, és a kürtőskalács ott egzotikus ételnek számít.
Egy lány osztálytársam építészmérnökként végzett, és egészen jó feladatai voltak, például ő tervezte a Trafó Kortárs Művészetek Házát. Mellette érdekelte a táncművészet, ifjú korában ritmikus sportgimnasztika országos bajnok is volt, tanított is gyerekeknek mozgáskultúrát. A kézművesség is érdekelte, szívesen készített bőrdíszműves tárgyakat. Ezelőtt 15-20 évvel aztán gondolt egy nagyot, és egy Waldorf iskolába szegődött el tanárnak. Elvégezte az ehhez szükséges kétéves képzést, melyen megismerkedett a Waldorf iskolák integrált képzési módszerével. Iskolai matematikatanárom kezdetben próbálta lebeszélni, mert az volt a véleménye, hogy a Waldorf iskolákba gazdag szülők elkényeztetett gyermekei járnak, később azonban a legfőbb támogatója lett, gyakran fordult hozzá módszertani kérdésekkel. A Waldorf tanárok elsőtől nyolcadikig visznek végig egy osztályt, már kirepült a második fészekalja gyereke is, akikre tényleg szinte igazi gyermekeiként tekint.
Egy építőmérnökként végzett osztálytársamról már posztoltam korábban is. Végzés után pár évig a nagymarosi vízlépcsőnél dolgozott a szakmájában, de aztán rájött, hogy őt is jobban érdekli a matematikatanítás, és tanárként helyezkedett el a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskolában. Közben aktívan politizált is, a rendszerváltás idején az egyik - azóta már elhunyt - MDF-es politikus kampányában dolgozott, tagja volt az első szabadon választott Budapesti Közgyűlésnek is. Elvégezte az ELTE-n a szociológia-szakot, és ma már városszociológiát oktat az ELTE-n (Bori lányomat is oktatta), de továbbra is részese a politikai életnek, jelenleg kormányoldalon.
Egy harmadik osztálytársam ugyanúgy a BME Villamosmérnöki Karára jelentkezett, mint én, velem együtt katonáskodott Debrecenben, sőt, két évet el is végzett, amikor úgy döntött, hogy beiratkozik az Esztergomi Szemináriumba és a papi hivatást választja. Pappá szentelése után először a Kassai téri Szentlélek templomban szolgált, majd megkapta a Táltos utcai Szent Kereszt templom templomigazgatói posztját. A kádári időkben épült, de meglehetősen lepusztult templomot felújította és aktív hitéletet alakított ki benne. És természetesen vállalta a hivatásával járó papi nőtlenséget is.
Érdekes módon az egyetemi tankörömből többé-kevésbé mindenki a pályán maradt egyetlen tankörtársam kivételével. Ő a diploma megszerzése után ugyanúgy az egyetemen maradt két év posztgraduális képzésre, mint én, és utána egy elektronikai fejlesztő vállalatnál helyezkedett el. Nekem úgy tűnt, hogy szakmailag vonzó fejlesztésekben vett részt, ő csinálta az Operaház első feliratozó berendezését, valamint a budavári sikló villamos hajtását is. Tudom, hogy azóta már mindkét rendszert kicserélték, de mindig rá gondolok, ha az operában a feliratozóra nézek, vagy ha a siklón utazom (ötévente egyszer, külföldi vendéggel). Nos, tankörtársam mégis új kihívások után nézett, és hamarosan egy belsőépítész cég igazgatója lett, sok megbízásuk volt, mert a hazánkban megjelenő új bankok számos bankfiókot nyitottak, sok volt a belsőépítészeti tennivaló. Aztán megcsappant a bankfiók-nyitási kedv, vele együtt a megbízások is. Más területen működő kereskedelmi cégeknél dolgozott később, most pedig biztosítási üzletkötő egy nagy biztosítási cégnél. Azt mondja, szívesen visszajönne a szakmába, de túl sok a negyedszázados kiesés.
Hát ilyen színes az ismeretségi körömben a pályaelhagyók világa, miközben én csak azért nem ugyanannál a cégnél dolgozom, ahol kezdtem, mert az időközben csődbe ment. Azért persze a három "l" rám is vonatkozik, eléggé sokat fejlődött a szakma az alatt a 35 év alatt, amióta a pályán vagyok.