Zoltán Gábor író a Városmajor környékén született és nevelkedett, abban a katolikus templomban keresztelték, melyet Árkay Aladár, a szintén a Városmajorban élő és alkotó építész épített annyi sok városmajori épülettel együtt, és ahol Kun András - Kun páter - 1944. október 21-én, egy héttel a kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete és a nyilas hatalomátvétel után gyújtó hangú beszédben hirdette meg az új rendet. Zoltán Gábor Orgia című könyvével töltöttem tehát az elmúlt tíz napot. Anyám azzal a feltétellel adta oda a könyvet, hogy nem mutatom meg sem Katinak, sem a lányaimnak.
Hát tény, hogy emberek kínzásának ilyen naturális leírását még sem könyvben nem olvastam, sem filmen nem láthattam. Sietek hozzátenni, hogy a perverz részleteket egyáltalán nem találtam öncélúnak. A történet nagyjából az 1944 december közepétől 1945 január közepéig terjedő időszakot öleli át, persze visszautalásokkal és a főszereplők életének a '60-as évekig való követésével. A regény arra a hatalmas történészi munkára támaszkodik, melyet elsősorban a nyilasperek periratai, korabeli visszaemlékezések alapján állítottak össze. Több összegző munka is íródott a témában, például Csonka Laura Kun páterről készült könyve. Kun páter egyébként a jelenkori neonáci mozgalmak kultikus alakja, akiről a Romantikus Erőszak nevű skinhead zenekar Rózsafüzér és revolver címen rockdalt komponált. Egyébként pont az éledő neofasiszta mozgalmak késztették Zoltán Gábort lakóhelye közelmúltjának megírására. Idézet az utószóból:
"Ugyanakkor lehetséges, hogy ha a magyar fasizmus éledése nem ilyen testközeli élményem, nem fordítom a figyelmemet környezetem közelmúltjának történetei felé. Így tehát e könyv létrejöttének a kortárs közélet formálóinak is volt szerepük."
A könyv nyelvezete is érdekes. Hasonlóan Kertész Imre Sorstalanságban használt ironikus, kicsit távolságtartó nyelvezetéhez az Orgia nyelve is szenvtelen és indulatmentes, az 1922-es helyesírási szabályok szerint íródott (pl. Maros-utca, csörszutcai), időnként többes szám harmadik személyre vált, mintha csak az egyik nyilas testvér írná a Tizenkétkerből.
A szereplők neveinél a szerző az áldozatok nevét megváltoztatta, de a nyilasok nevei az eredetiek, a periratokból megtudhatók. Érdekes utóélete a nyilaspereknek, hogy több 1948-ban elítélt és kivégzett náci a kommunizmus többi áldozataival együtt került elhantolásra a Rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájába, a rendszerváltás után sírhantjaik takaros kopjafát kaptak nemzeti színű szalaggal, és a parcella bejáratánál álló emléktáblán is megörökítették neveiket. A városmajori vérengzések tettesei közül az emléktáblára került a regényben szereplő több név is: Bokor Sándor, a Dési-Dregán házaspár. Erről részletesen a nol.hu megmaradt archívumában lehet olvasni.
A nyilasuralomról olvastam már regényt (Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét), láttam filmet (Fábri Zoltán azonos című filmjét vagy Sándor Páltól a Szabadíts meg a gonosztólt), de soha nem találkoztam a kegyetlenkedések ilyen orgiájával, mint ebben a könyvben. Azt hittem, értem, hogy hogyan szerveződhetett egy erős mozgalom egyszerű munkásemberekből, péksegédekből, házmesterekből, beszkárt-kalauzokból, akik végre megtapasztalhatták egy közösséghez tartozás érzését. Egymást "testvér"-nek szólították, együtt éltek, együtt indultak portyákra, közösen főztek, mint egy igazi nagy család. Úgy érezhették, eljött az idő, hogy bosszút állhassanak azért, mert eddig az élet árnyékos oldala jutott nekik. De mi volt az az indulat, amely ezekre a közösen elkövetett gonosztettekre sarkallta őket. Mi volt az az örvény, ami az egyre fantáziadúsabb, egyre szadistább, egyre kegyetlenebb kínzásokra ösztönzött, és szinte elsőre beszippantott mindenkit, aki bekerült a testvérek közösségébe? A főszereplő öccse, a Kisrenner egy hét után - bátyja tanácsa ellenére - boldogan merül el az esténkénti "koncertekben".
Ez a legijesztőbb gondolat, ami a könyv kapcsán belém fészkelte magát: Igazam biztos tudatában, egy közösséghez tartozás családi érzésétől megittasulva vajon én is képes lennék ilyen rémtettek elkövetésére? A nyilasok között sem csak tanulatlan emberek voltak. Valószínűleg más emberi lény élete/halála fölötti hatalom olyan érzés, amely mindenkit képes lehet megmámorosítani.
Bár a Tizenkétker rémtetteinek leírása '45 január közepével véget ért, így a Városmajor út 64-66 alatt található Bíró Dániel Kórház 130 betegének január 14-ei lemészárlása vagy az Alma utcai Budai Szentegylet szeretetház 90 lakójának január 19-ei meggyilkolása. Kimaradt a regényből, hogy Kun páter kegyetlenkedései már a nyilasoknak is túl sok volt és január végén elfogatták.
 |
| Emléktábla a Városmajor út 64-66 szám alatti egykori kórház helyén |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése