Sárbogárdi Jolán: Tartuffe

Amikor családi ajándékként a Jézuska többek között négy színházjegyet hozott nekünk a Tartuffe-re, egyből fanyalogni kezdtem, hogy jaj, kinek kell a 21. században a poros-modoros Molière. Ráadásul kiderült, hogy Bori nem is ér rá 6-án este, amikorra a jegy szólt, így azután ez a színházjegy is édesanyám karácsonyi ajándékcsomagját öregbítette.
Tegnap este négyesben (anyám, Kati, Petra és én) mentünk el az Örkény Színházba, hogy megnézzük Sárbogárdi Jolán Parti Nagy Lajos Molière színdarabját. A kezdeti fanyalgást szűnni nem akaró nyihogás és rekeszizom-rázkódás váltotta fel attól a nyelvi tobzódástól és beszédorgiától, ami két és fél órán keresztül ránk várt. Parti Nagy Lajos sárbogárdijolánosan értelmezte újra Molière-t.
Hogy milyen is a sárbogárdijolános nyelv, arról már több posztomban is írtam: A nyelvi képzavaroknak a közhelyes gondolkodással kevert különleges elegye, ami színdarabként nem is hagy időt a feldolgozásra, mert az egyik sziporkát szinte azonnal követi egy másik. Például: Szűzi lányságod feslő bimbaja ma kiröppen fészkéből.
Parti Nagy Lajos amúgy is kedvenc szerzőm (itt ugyanis jóval többről van szó, mint fordításról, valójában átiratról, újraértelmezésről beszélhetünk), számos posztomban írtam már róla, itt, meg itt, meg itt meg itt.
Azért jók ezek az újrafordítások, mert az ifjúság számára is befogadhatóvá teszik a régi szerzőket. Végül is Molière ugyanattól halhatatlan, mint Shakespeare vagy éppen Szophoklész: örök emberi archetípusokról szólnak a darabjaik: álszentekről, fösvényekről, hatalomvágyókról, féltékenyekről, hipochonderekről. Tartuffe álszent figurájával minden korban találkozhatunk, nem volt véletlen a tegnapi előadásban is a sok áthallás a mai korra. Például amikor a megtévesztett Orgon szeme végre felnyílik és gecinek nevezi Tartuffe-öt, nevetés gurgulázik végig a közönségen, hiszen hasonló szavak kíséretében nyílt fel a G-napon Simicska csipája is. A darabbéli Orgon különben majdnem pontosan ugyanúgy járt, mint Simicska: mire ráeszmélt, hogy félreismerte barátját, már késő volt, mindenéből kiforgatták. A deus ex machina ezúttal a TEK képében jelenik meg a darab végén, akik szitává lövik Tartuffe-öt (egy vaktöltény Kati ölébe is hullott, el is tettük emlékbe). Orgont az uralkodó ismét kegyeibe fogadja, megbízottja (Tartuffe korábbi titkára) deklarálja, hogy nem tűri a korrupciót, majd a rögtönzött sajtótájékoztatón azt javasolja a közönségnek, hogy ne nagyon kérdezősködjön.