2017?

A Strauss család könnyed és édes dallamait hallgatva, a fővő lencse és füstölt hús illatát szaglászva írom első 2017-es posztomat.

Immár hagyomány, hogy a Pál család december 24-én karácsonyfát, december 31-én viszont rímeket farag.
Jut eszembe: hagyomány. Édesapámnak az volt a szokása, hogy szilveszterkor tett egy nagy, több órás magányos sétát, hogy átgondolja az elmúlt óévet és a közelgő újesztendőt. A sétából három szerencsepénzzel tért haza, amit szétosztott a család tagjai között.
A szilveszter mindig is munkanap volt, de gyermekkoromban még nem volt divat szabadságot venni ki erre a napra, általában szombati munkarend szerint dolgoztunk vagy jártunk iskolába ezen a napon (mert akkoriban még hatnapos munkahét volt). Szóval apám a szilveszteri kora délutánját töltötte a sétával többnyire. Azért egyszer engem is magával vitt, az Árpád-kilátó környékén sétáltunk, de akkor sem szólt hozzám, gondolataiba merülve baktatott.
A közösségi médiában zajló nagy újévi üdvözlet-áradatban egy barátom hosszú elmélkedést posztolt az újévi fogadkozásokról, az óévi sikerekről és kudarcokról. Válaszomban ezt írtam neki: "Sokat gondolkodtam azon, hogy mi a jobb: szilveszterkor végiggondolni a magunk mögött hagyott évet és előre megtervezni az újesztendőt, vagy pedig ezen a napon a múlton való rágódás és a jövőért való aggódás helyett csakis a pillanatra, barátainkra, családtagjainkra, szeretteinkre gondolni. Én most az utóbbit választva kívánok Neked és minden barátomnak boldog újesztendőt." Lehet ugyanis, hogy tényleg tudatosabban kéne megragadni a pillanat nyújtotta örömöket, a múl és a jövő ugyanis csak kreáció, egyedül a jelen valóságos.
A posztom címében azért írtam az évszám mellé kérdőjelet, mert 2017 valóban egy nagy rejtély. Annyit tudunk róla, hogy egy prímszám, míg 2016-ot a matematikusok 2016-ot huszonötféleképpen is fel tudták írni:

A családban semmilyen nagyobb esemény nincs kilátásban, hiszen Bori már tavaly végzett, Orsi a másodévet végzi a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, Petra pedig a hetediket a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban.
Az ország életében csak egy nem túl jelentős köztársaságielnök-választás lesz, ezen kívül rendezünk egy vizes világbajnokságot és eldől, hogy 2024-ben rendezhetünk-e olimpiát. Mióta Bori egy civil alapítványnál dolgozik, aggódva figyelem a kormány civil szervezetekkel szembeni ellenszenvét, az a gyanúm, 2017-ben - a 2015-ösnél nagyobb tűzerővel - megint harcot indítanak a civil szféra ellen. Remélem, ez csak az én paranoiám *.
A külpolitikában a politikai korrektség alkonyával, a populizmus feléledésével új korszak köszönt be, de azért én vigyázó szemeimet inkább Berlinre, mint Washingtonra emelem, arra a Berlinre, mely 2015/16-ban mert Európa lelkiismerete lenni, és Merkel bukása még a szörnyű karácsonyi merénylet ellenére sem borítékolható.
Évfordulóból idén is lesz bőven. 500 éves lesz a reformáció, 150 éves a kiegyezés és Ferenc József magyar királlyá koronázása (jut eszembe: tegnapelőtt volt száz éve, hogy megkoronázták az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt), 100 éves lesz a NOSzF (fiataloknak: Nagy Októberi Szocialista Forradalom). Ja, és amióta Orsi Izraelben él, figyelek az ottani évfordulókra is: idén lesz 50 éve a hatnapos háború.
Hát ennyi bevezető után vágjunk bele a 2017-es évbe és blogom 12., ezen a helyen írt 7. évadába.

* Nem az én paranoiám volt: 10 nap telt el az évből, és megindult az össztűz a civil szervezetek ellen.