Parlament

Parlament

2017. január 17., kedd

Fekete-fehér

Reggel háromnegyed hattól hatig  - a reggeli kávé és a hatórás híradó között - német tévét szoktam nézni, az RTL-t, amin ilyenkor bűnügyi és jogi esetek szoktak menni (Verdachtsfälle).
A mai történet egy fiatal házaspárról szólt, akiknek ikergyermekeik születtek. Kétpetéjű ikrek, az egyik fiú, a másik kislány, ez nem is lenne szokatlan. Csakhogy az egyik fehér bőrű és szőke, a másik pedig egy gyönyörű néger baba. Na, rögtön kitört a perpatvar a családban, hogy kivel lépett félre az anyuka, aki esküdözött égre-földre, hogy ő nem, hogy is tesznek fel róla ilyesmit. A vitába bekapcsolódtak az ifjú apa szülei, az ikrek nagyszülei is, követelték a menyüktől, hogy vallja be az igazat.
Végül a szülészorvos - aki nő volt, szemben a bábával, aki viszont férfi (Geburtshelfer) - tájékoztatta az ifjú párt és a nagyszülőket arról a genetikai tényről, hogy fekete bőrű gyermek esetén nem feltétlenül valamelyik szülő a néger, lehet bármelyik felmenő (nagyszülő, dédszülő is). Ekkor a nagymama elárulta, hogy kilenc hónappal a fia születése előtt volt egy futó kalandja egy Németországban állomásozó afroamerikai katonával, de mivel fehér bőrű fiút szült, megnyugodott, hogy mégiscsak a férje a vér szerinti apa (leiblicher Vater). Most persze a nagyszülők közt tört ki a csetepaté, de végül mindenki mindenkinek megbocsájtott.
Nem nagyon hittem volna el, hogy néger szülőnek lehet fehér bőrű gyermeke, ha nem tudnám, hogy a híres német teniszező, Boris Becker oldalági gyermekének is színes bőrű anyja van.
Boris Becker lánya, Anna, és édesanyja, Angela Ermakova
Nos, Boris Becker híres volt szexuális étvágyáról, feleségét, az egyébként szintén afroamerikai Barbarát úton-útfélen megcsalta. 1999-ben egy szálloda mosdójában orális kapcsolatot létesített a modellként dolgozó Ermakovával, aki a spermát egy orvos segítségével beültettete, így fogant a kis Anna). Vagyis ezúttal Angela szűlt, Barbara meg nyelt (persze képletesen). DNS vizsgálatra nem nagyon volt szükség, hiszen a fényképen is jól látszik, a kis Anna (aki egyébként idén lesz 17 éves) kiköpött (és most nemcsak képletesen) Becker. Ez volt a világon az első, vagy legalább is a leghíresebb spermarablási eset.
Egy másik spermarablási ügy Bill Clintonhoz, az USA volt elnökéhez kapcsolódik. Épp ma 19 éve robbant ki Amerikában a Lewinsky-botrány, vagy ahogy a lapok emlegették Lewinsky-gate: egy Fehér Ház-i gyakornok, Monica Lewinsky azt állította, hogy 1995 és 1997 között - vagyis Clinton mindkét elnökségi ciklusában - kilenc alkalommal volt szexuális kapcsolat közte és az elnök között. Clinton persze mindent tagadott, akárcsak Rogán a helikoptert, de Monica egy megdönthetetlen bizonyítékkal állt elő:
Egy kék ruhával, amin még évek múlva is ott éktelenkedett az elnöki spermafolt. A legfelsőbb bíróság Clintontól vért vetetett, az így nyert DNS-t pedig összehasonlította a ruhán talált DNS-mintával, és "a tudományos bizonyosságnak megfelelő mértékig" (to a resonable degree of scientific certainty) egyezőnek találták azokat.
Bár Clintont pénzbüntetésre ítélték (nem a szexuális aktus miatt, hanem mert hazudott ezzel kapcsolatban), az eset mégsem került az elnökségébe, bár az is tény, hogy nem tiltották be az ügyet kiteregető lapokat (Dudge Report és a The Washington Post). Sokan úgy gondolják azonban, hogy a botrány miatt veszítették el a 2000-es elnökválasztást a demokraták, és talán a feleség, Hillary mostani vereségéhez is volt valami köze.
Hát ennyi minden jutott eszembe a ma reggeli negyedórás tévéműsorról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése