Parlament

Parlament

2014. január 20., hétfő

Az igazi Csoda-Három

Előző posztomban némileg ironikusan írtam a balliberális oldal Csoda-Hármáról, de azért senkinek se legyenek kétségei afelől, hogy kik is az én igazi Csoda-Hármam. Naná, hogy a lányaim, akiknek dicső cselekedeteiről időről időre számot adok ebben a blogban is.
Kezdjük elsőszülöttünkkel. Borinak nemcsak vizsgaidőszaka van most, de egyúttal a mesterképzésre (bolognai rendszer, áldassék a neved) való jelentkezés időszaka is. Némi hezitálás és Petra barátnője édesanyjának - aki az ELTE-n politológiát oktat - unszolására végül beadta a jelentkezését a CEU-ra is. Ehhez egyrészt egy korábban írt dolgozatának angol nyelvű változatát kellett beadnia kb. 10 oldalon, készítenie kellett egy kutatási tervet, ezenkívül két oktatója ajánlását is meg kellett szereznie. A CEU egyébként fizetős, de azért reménykedünk egy jó kis ösztöndíjban, ami legalább a tandíjat fedezi. Azért persze az ELTE-re is beadja a jelentkezését.
Bori a vizsgái mellett dolgozik is, hostesskedik a Bálnának, szórólapokat osztogat. És természetesen mindenről részletesen beszámol a blogjában.
Legközépsőbb lányunkra kevésbé jellemző, hogy a neten dokumentálná az életét, pedig igencsak mozgalmas. Januárral véget ér a héber nyelvtanfolyam, az ulpán. Szóbeli és írásbeli vizsgán kell számot adnia tudásáról. Jelenleg a szóbelin van túl, 40 pontból 36-ot teljesített, ezzel teljesítette a 3. osztályos szintet (az ulpán négy nehézségi osztályba van sorolva), reméljük, hogy írásban is ugyanilyen jó lesz. Izraelben élő ismerősök is dicsérik, hogy  milyen rövid idő alatt milyen jól beszél már héberül.
Mindenesetre Orsinál véget ér a "nyaralás", mert megszűnik az állami apanázs, munka után kell néznie és elelmélkedni a jövőjéről, hiszen barátja tavasszal mindenképpen bevonul, és bár a nagyszülők nagy-nagy szeretettel támogatják, mégis csak a saját lábára kell állnia. Bár ezzel kapcsolatban már egy korábbi posztomban is megírtam, hogy Orsi kemény, mint a pinty.
Legkisebb lányunk nagyon büszke, mert most ő is vizsgázik: felvételizik nővérei alma materébe, a nyolcosztályos Szilágyi Gimnáziumba. Két napja írt magyarból és matekból írásbelit, érzése szerint közepes sikerrel, de majd meglátjuk. Februárban vár rá a szóbeli vizsga.
Szóval mindhárom lányunk ad okot a büszkeségre és a kebeldagadásra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése