Emlékeztek Borisz Onyiscsenko orosz (szovjet) öttusázóra? Balczó András nagy riválisa volt. Kint voltam 1969-ben a pesthidegkúti repülőtéren a világbajnokság utolsó, futó számán. Onyiscsenko futásán múlt, vajon világbajnok lesz-e Balczó. Onyiscsenko önkívületi állapotban futott, a cél előtt pár száz méterrel összeesett, majd valahogyan bevánszorgott a célba, ott eszméletét vesztette. Második lett, bár a csapatot sikerült behoznia az első helyre. Lenyűgözött ez a sportolói nagyság.
Hét évvel később a montreali olimpián Onyiscsenko negatív szenzációt okozott. Az angol Jim Foxszal vívott csörtéjében magától találatot jelzett a fegyvere. Az angolok reklamáltak, a fegyvert megvizsgálták, és kiderült, hogy Onyiscsenko egy mikrokapcsolót épített a markolatba, így az gombnyomásra is képes volt találatot jelezni. Emlékszem, micsoda csalódást éreztem, amikor megtudtam ezt a csalást.
Most ugyanezt éreztem Schmitt Pállal kapcsolatban is. Schmitt Pál a sármőr, az élsportoló, a nők kedvence, a társaság középpontja , a sikeres sportvezető, a könnyen kapcsolatot teremtő diplomata, a bármelyik nyelvet könnyen megtanulni képes menedzser nem ezt érdemelte.
Nemrég társaságban politizáltunk, és valaki azt találta mondani, hogy mindig is utálta Orbán Viktort. Mondtam neki, hogy ez visszavetítés. Sajnos a politikusok iránti érzéseink politikai elkötelezettségünk szerint folyamatosan változnak. 20 évvel ezelőtt szerettem Orbánt, és szerettem Schmittet is. Örültem a sikereinek. Elhittem, hogy akár a NOB elnöke is lehet. Andris sógorom nagy pártfogója volt, az ő támogatása nélkül talán nem volna SYMA-csarnok. Érzéseim akkor kezdtek megváltozni, amikor "felajánlotta függetlenségét" a FIDESZ-nek. Ez az érzésem azonban nem az embernek, hanem a politikusnak szólt.
Schmitt nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy - ahogy mondják - ugyanolyan könnyedén szerezzen doktori címet, mit a kor sok más fejese. Valahol jogosnak is érezte, hogy így jusson doktori címhez, hiszen az újkori olimpiákról nem sokan tudtak nála többet Magyarországon. Onyiscsenko is úgy érezte, jár neki végre egy egyéni olimpiai arany. Nagy árat fizetett érte, és most valami hasonló vár Schmitt Pálra is.
'92-ben hozott egy téves döntést, és amikor a fejére olvasták, nem volt képes a kapott tust elismerni. Kár, tényleg sajnálom, mert megint leomlott egy bálvány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése