Almafa

Ismét a Bori lányomtól visszakapott e-könyvolvasón, Bobon olvastam egy Závada Pál-regényt, a címe Apfelbaum. (A regény mellesleg on-line olvasható a Digitális Irodalmi Akadémián is). Závada regénye verses regény, ráadásul Az ember tragédiája parafrázisa. Főhőse a nagyváradi zsidó családból származó, de kikeresztelkedett Apfelbaum Ádám (beszédes név, Apfelbaum magyarul almafa, az eredendő bűn forrása). A regény helyszínei: Nagyvárad és Berlin.

Apfelbaum Ádám 50 évet átfogó utazást tesz a XX. század történelmében, és az egyes helyszíneken nemcsak az örök nő, Éva bukkan fel különböző alakokban, hanem az apokrif iratokból ismert Lilit (Lilith), akit Isten még Éva előtt porból és sárból gyúrt Ádámnak. Míg Éva a család, az anyai gondoskodás megtestesítője, a démoni Lilit a szexuális bujaság és csábítás metaforája. A két nőalak ráadásul időnként eggyé olvad a regényben. Az Úr angyalai Lenke, Orsolya és Charlie, utóbbiról csak a regény végén derül ki, hogy nem más, mint Charlie (Bird) Parker neves szaxofonista. Ez egyértelmű tisztelgés Esterházy Péter előtt, aki a Hrabal könyvében megírta, hogy Isten azért emelte magához Charlie-t, hogy megtanuljon tőle szaxofonozni, mert bár mindenható, a szaxofonon mégsem tud játszani. (Egy időben Esterházy, Závada és Parti Nagy Lajos közös felolvasásait Dés László szaxofonjátéka kísérte).

De természetesen a nagyváradi helyszínnel Závada tiszteleg Ady Endre előtt is, hiszen a Hajó a ködben című regényből tudhatjuk, Závada mennyire vonzódik Ady költészetéhez:

"Ez itt

még százhúsz év múlva is ugyanígy lesz!

Mert hogy viselkedik ez az ország?!

Mintha csak életföltétele volna

a hazugság, holott az csak az ő

urainak a betevő falatja.

Az országnak folyton hazudoznak

a kormányzói, az meg azt hazudja

vissza, hogy rendben van. Az ország majd

kéjesen, álmosan nyújtózik egyet,

és szétrakja kezét-lábát: Tessék!"

És persze Réz Pál, a nagyváradi származású irodalomtörténész visszaemlékezései is rendre megjelennek a regényben. A könyvben feltűnnek az ismert závadás stílusjegyek, pl. a filmes nézőpont fontossága. Nem véletlen, hogy Ádám első berlini útján Leni Riefenstahl ismert náci filmhíradós, Lilit reinkarnációja mellett köt ki. A mesélő személye folyton változik, hol független narrátor, hol pedig valamelyik szereplő: az Úr, Lucifer, valamelyik angyal, Ádám, Lilit vagy éppen Éva. A természetes fény is fontos szerepet játszik.

Főhősünk szerződést köt Luciferrel, mint afféle tartótiszttel, és hivatásos forradalmárként lényegében mindig a rossz oldalon tűnik fel: a fasizálódó Berlinben 1938-ban, a nagyváradi gettó kommunista sejtjében, Lukács György környezetében mint besúgó, Nagy Imréék snagovi száműzetésekor szintén besúgóként működik közre, a berlini fal leomlása után pedig már azon gondolkodik, hogyan készüljön fel az NDK utáni időkre:

"Apfelbaum folyton nyilatkozik, s már meg

sem beszéli velem. De azt se, mit

írjon az újságba… Hogy ami eddig

csupán a Nyugatnak jutott, az most

nekünk is jár: a jólét, a szabadság.

Tegnap is hallottam, hogy szónokolt…

Hát dermesztő volt azzal szembesülni,

hogy nem szégyell nyílt színen kérkedni,

s afféle handabandázó narodnyik

harcias pózában tetszelegni:

– Ki most kell ide, a szabadság bámult

bajnoka legyen! S úrhodjon el az

a hetyke népi ösztön benne, hogy már

fényes helyekre is pályázni mer!"

A hivatásos forradalmár szerződése a Sátánnal egy másik magyar regényre, Gyurkó László Faustus doktor boldogságos pokoljárása című könyvére is utal. De Závada könyvei mindig is tele vannak történelmi és irodalomtörténeti utalásokkal. Ebből a regényből tudtam meg, hogy egy bizonyos Lakatos Imre nevű elvakult kommunista 1944-ben valóban rávette a kommunista sejt egyik "megbízhatatlannak" ítélt tagját, Izsák Évát (Závada regényében Éva megtestesítője), hogy kövessen el "forradalmi öngyilkosságot". A valós történetről itt lehet olvasni. De például azt sem tudtam, hogy a háború után az NDK egyetlen működő zsinagógáját '53-ra kitatarozták és felavatták, de még aznap éjjel újból felgyújtották és újabb antiszemita tisztogatások kezdődtek.

Természetesen a regény nem mehet el amellett, hogy Isten hogyan engedhette meg a XX. század szörnyűségeit. Ádám húga, a kerekesszékes Juliska ilyen átkot szór:

"– Hogy itt, ahol a halál mind kiölte

az örömöt, én mit kereshetek?

A vész betört ajtónkon, és magával

sodort mindnyájunkat, földúlt mindent.

Tán Isten hatalmas ujja érintett,

az ég büntetése sújtott le ránk?

Kérkedve járt a gyilkolás, a rablás,

égen-földön se részvét, sem segély.

Hitünk elveszett, elhagyott teremtőnk,

a málló szobrok elporladnak mind.

Hát hol találjak új istent magamnak,

ki újra fölemel a salakból?

A hitetlenség pusztít városomban

hatalmasabban, mint a döghalál…"

Az átok egy madáchi idézettel végződik:

 "– Te korcsult nemzedék, el fogsz pusztulni!

Nem él az Úr, hogy gondja lenne ránk,

és nincs hatalma rajtunk, hogy új népet

és új eszmét hozzon a világra."

A regény végén Juliska úgy szorítja ölében a berlini fal köveit, mintha a XX. század minden terhét ő cipelné, miközben felhangzik Charlie (Bird) Parker szaxofonjátéka.

"És Juliska ölében több száz évnyi

emlék, fájdalom, kéj, roppant teher,

ördögi élmény – siratnivaló mind,

mert elmúlt, vagy mert el fog jönni még.

Ez mind föltámad benne, s úgy megrázza,

hogy öleli a követ, és zokog.

A szférákból most fényesen fölcsendül

Charlie Parker szaxofonjátéka"

---