Parlament

Parlament

2024. augusztus 7., szerda

Bem tér

Ma délelőtt dolgom akadt a Bem tér közelében, és ha már arra jártam, körbe jártam a sokak által egekig magasztalt, mások által porba gyalázott új épületet, az egykori Radetzky laktanya helyére épült Bem Centert.

A Tölgyfa utca felé eső traktus

A Bem téri épületszárny

A homlokzat a díszes kovácsoltvas kapuval

Tudjátok, hogy rajongok a kortárs építészetért, ezért ez az épület is nagyon tetszik nekem. Tökéletesen megtartotta karakterét az épületegyüttes Bem tér felé eső hotelszárnya (az építés során a homlokzati fal mögül teljesen elbontották az épületet, a homlokzatot egy speciális állványzat tartotta, akárcsak most a Budavári Palota A-épületének Duna felé néző homlokzatát). Ugyanakkor a hátsó traktus modern irodatömbje jól csatlakozik a már évtizedek óta meglévő Margit Házhoz.

Eredetileg a Radetzky laktanyát gabonatárolónak építették, aztán élelmiszerraktár lett, majd a 19. század végén alakították át laktanyává. Működött benne hadikórház, aztán lett Gestapo-központ, nyilasház, majd működött benne az Államvédelmi Hatóság is. Az 1956-os forradalom egyik legfontosabb eseménye pont az épület előtt, a Bem-szobornál zajlott, jelenleg minden október 23.-án a Rákóczi Szövetség rendez a szoborhoz fáklyás menetet.

A forradalom után az épület munkásőr laktanya lett, és anyai nagypapám is itt szolgált. Amikor már eszméltem, nagyapám nyugdíjas vasutas volt, de lelkes munkásőr, szerintem az ő nyugdíjas életét ez töltötte ki. Nem messze laktak a Bem tértől, a Budai László utcában.

Nagypapám kissé szocreál, túlszínezett
fotója vasutas egyenruhában, de munkásőr
 kitüntetésekkel

Aztán a Bem tér 3-ban működött a II. kerületi pártbizottság is. Élénken él az emlékeimben, hogy egyszer az általános iskolában (6.-os vagy 7.-es lehettem) szóltak, hogy egy másik osztálytársammal másnap menjünk ünneplőben és kössünk úttörő-nyakkendőt. Az volt a feladatunk, hogy a párttitkár elvtársnak postázzuk el az iskolaigazgató névnapi (vagy születésnapi?) ajándékát és szóban adjuk át jókívánságait.

De az épület életébe az igazi fordulatot a rendszerváltás hozta el. Az új parlamentbe jutott pártok ugyanis a következő épületeket kapták meg pártszékháznak:
  • Fidesz–MDF: Váci utca 38., és Széchenyi rakpart 3.
  • Fidesz: Lendvay utca 28., Andrássy út 105.
  • MDF: Bem tér 3.
  • SZDSZ: Mérleg utca 6.
  • KDNP: Nagy Jenő utca 5.
  • FKGP: Belgrád rakpart 24.
  • MSZP: Köztársaság tér 26.
Az MDF a Bem téri székházát egészen 2001-ig megtartotta, ahogyan a Fidesz is a Lendvay utcát (ebbe az épületbe járt a nővérem óvodába, később az Állami Egyházügyi Hivatal működött benne). Viszont a kormányon lévő MDF és az ellenzékben lévő Fidesz által közösen birtokolt Váci utca 38. számú épületet, a volt tiszti kaszinót szerették volna értékesíteni. Ehhez az MDF, mint legnagyobb kormánypárt egy olyan törvényjavaslattal járult hozzá, hogy pártvagyon értékesítése esetén nincs ÁFA-fizetési kötelezettség, sem pedig iparűzési adó, az ellenzéki Fidesz pedig ehhez lelkesen asszisztált.

Így történt, hogy 1993 tavaszán egyrészt mindenki megismerhette a Fidesz zseniális gazdasági igazgatóját, Simicska Lajost, másrészt a fiatal demokraták elveszítették az ártatlanságuk hímporát és vele együtt az 1994-es választásokat is. Azóta viszont a Fidesz tényleg úgy működik, mint egy jól vezetett, prosperáló gazdasági társaság. A Váci utcai épületet az MKB vásárolta meg, azóta is birtokolja, bár most már MBH-nak hívják és Orbán új intézője, Mészáros Lőrinc a tulajdonosa.

Visszatérve a Bem tér 3-ra, az épület 2001 óta gazdátlanul állt, illetve a Feketesas utcai szárnyában működött a Hadtörténeti Intézet központi irattára 2007-ig. A rossznyelvek szerint itt őrizték azt az iratanyagot is, mely Horn Gyulának a szabadságharc leverése utáni viselt dolgait tartalmazta. Ezt az iratanyagot 1994-ben, Horn miniszterelnökké választása előtt valaki kikérte, és többé nem vitte vissza.

Az épület 2006-ban műemlékvédelmi oltalmat kapott és 2011-ben védetté nyilvánították, de 2018-ban egy MvM rendelettel a védettségét megszűntették, így a Market Asset Management Zrt. számára szabad lett az út a beruházás megvalósítására. A cég annak a cégcsoportnak a tagja, amely a milliárdos NER-vállalkozó, Garancsi István, Orbán Viktor barátja, a Fehérvár FC elnöke tulajdonában áll. Így már érthető, hogy a beruházás úgy haladt, mint kés a vajban. Tulajdonképpen ezért van a sok fanyalgó, de szerintem rendszerek jönnek-mennek, Orbán barátsága - mint tudjuk - sohasem életre szóló (Soros, Simicska, Iványi), de az épületek maradnak. És ez most valóban egy jól sikerült épület (tervező: 3H, Csillag Katalin, Gunther Zsolt).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése