Korondi fazekak

Egyik kollégám, aki éves rendszerességgel jár Erdélybe, egy alkalommal egy iszonyúan ízléstelen, fehér alapon műmagyaros motívummal matricázott mintás csuporral érkezett. Azt mondta, most vette Korondon. Azt hittem, hogy kitérek a hitemből, hogy hogyan volt képes egy ilyen giccses made-in-china cuccot vásárolni az erdélyi, sőt az egész nagy-magyarországi népi fazekasság fővárosában. Tény, hogy tíz évvel ezelőtti erdélyi utazásunk alkalmával megdöbbentett minket az a perzsavásár, ami a Korondon átvezető országút mellett fogadja az utazót: csupa ócska, giccses termék, a kerámiák matricázottak, a szőttesek gépi hímzésűek. Ahhoz, hogy az ember igazi, hagyományos korondi kerámiát találjon, fel kell keresni a régi mesterek műhelyeit, például elzötykölődni Tószeg felé a Páll-műhelyhez.

Nővérem hímzéseivel és az oklevéllel

Egy héttel ezelőtt volt a budai Várban a Mesterségek Ünnepe vásár. Nagyon megdrágult, 2500 Ft egy belépőjegy, 2000 Ft egy kürtőskalács. Viszont nővérem, aki népi iparművész és a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagja, idén is jelen volt a rendezvényen csodálatosabbnál csodálatosabb úri hímzéseivel. Idén el is nyerték Az Év Műhelye kitüntetést. Végigjártuk a standokat, több korondi kiállító is volt, az egyiken megpillantottam egy könyvet: Páll Ágoston a korondi fazekas. A kötetet Szathmári Ferenc szerkesztette, és ami megragadott, az az, hogy a fotók egy részét a néhai Bandi Dezső, édesapám kollégista társa és jó barátja készítette, és számtalan helyen említve van a könyvben, mint a korondi mintakincs megújítója. Megvásároltam, és pont Ágoston napjára fejeztem be a könyv olvasását.
A korondi fazekasság a '60-as évekre válságba került. A korábban alapvetően háztartási használatra szánt agyagedények szerepét végképp átvették a nagyüzemben gyártott fémedények és kerámiák. A régi időkben így nézett ki egy áruval megrakott szekér: "10 tejes csupor, 5 tejes fazék, 5 kantáros fazék, 10 mélytányér, 10 lapos tányér, 5 sültes tál, 5 tejforraló lábas, 2 bili, 5 káposztafőző fazék, 5 palakteres, azaz szilvaízes fazék, 5 lúgos fazék, 2 mosdótál, 2 mosogató tál, 5 pacitás, más szóval radinás lábas, 5 cukortartó, 5 vizeskorsó, néhány darab váza...". Ebből az időből származik az alábbi, nagyapámtól hallott történet: Székely atyafi alkuszik a vásárban egy korondi korsóra, megegyeznek, egymás tenyerébe csapnak, kifizeti a portékát. Vinné el a korsót, megemeli a fülénél, de az leszakad, a korsó földre esik és ripityára törik. Mester uram, letört a füle! - méltatlankodik az atyafi. Hát, semmi sem tart örökké. - válaszol a ravasz mester.

Bandi Dezső által készített tárgyak szüleim lakásában

A korondi fazekasok ráálltak a díszkerámiák készítésére, na de milyen színeket, mintákat használjanak? Megjelentek az igénytelen, ízléstelen, giccses és semmiképpen sem hiteles motívumok. Ekkor lépett a színre Bandi Dezső marosvásárhelyi iparművész, aki a múzeumokban illetve Erdély-szerte a padlásokon megtalálható tárgyak mintakincsét összegyűjtötte, és rávette a korondi fazekasok közül az erre fogékonyakat, hogy visszanyúlva a tiszta forráshoz, használják bátran az ősi motívumokat és színeket. Dezső bácsi egész Erdélyben kézműves köröket szervezett, az asszonyokat rávette a hímzésre, rongyszőnyeg-szövésre, megtanítva nekik a hagyományos technikákat és mintákat.

Jakabné Mészáros Rozália által készített rongyszőnyeg szüleim lakásában

Amikor 1973-ban szüleimmel Erdélyben jártunk, Dezső bácsit (Bácsi? Akkor még csak 54 volt, életerős ember, de nekem persze bácsi.) marosvásárhelyi otthonában. Lelkesen mesélt a tevékenységéről, arról, hogy a román hatóságok mennyire nem nézik jó szemmel a nemzetiségi szervezkedést. Bőrkabátos ügynökök figyelték hónapokon át. Egyszer becsöngettek hozzájuk, amikor csak Katalin lánya volt otthon, és megkérdezték: Kikkel szokott találkozni édesapád? Mostanában már csak ilyen bőrkabátosokkal találkozik, mint maguk - válaszolt talpraesetten a székely leány.

Népdalok és népi motívumok Bandi Dezső és Bandi Katalin szerkesztésében

Már nem emlékszem, hogy Bandi Dezső is velünk volt-e, amikor Korondon ellátogattunk a Páll-műhelybe, vagy csak Jakab Zsiga bácsi, akiről már írtam egy posztot. Arra sem emlékszem, ki ült a korongnál, Páll Antal vagy Páll Ágoston (az öreg Páll Lajos akkor már nem élt), de végignéztük egy edény megformálását. Édesanyám csodálatos kerámiákat vásárolt, megalapozva ezzel egyre gyarapodó korondi kerámia-gyűjteményét, édesapám pedig az ifjabb Páll Lajos két festményét vásárolta meg.

Korondi tányérok (alsó sor) anyám gyűjteményéből

A Páll fazekasdinasztia egészen a 18. század elejéig visszavezethető. Kezdetben Pálok voltak egy l-lel, de a múlt század elejére - valószínűleg egy jegyző hibájából - két l-es Pállokká lettek. Majdnem pont ugyanez történt apámmal is. Halálakor az adminisztrációs ügyeket intéztük a XII. kerületi önkormányzatban, de apám anyakönyvi kivonatában két l-lel szerepelt a neve. Azt mondja az ügyintéző, hogy akkor most két l-re kell módosítani az összes papírját. Hát ez elég vicces lett volna, apám sok tisztséget betöltött, sok könyvet írt, ráadásul mi, a gyerekei is egy l-lel írjuk a nevünket. Szerencsére elektronikusan lekérhető volt az 1921-es nyírábrányi anyakönyv a megyei levéltárból, ahol valóban egy l-lel volt a neve, a kivonat készítésekor hibázott az írnok.

Páll Lajos képe szüleim lakásában

Visszatérve a dinasztiához: az öreg Páll Lajosnak három fia volt. Ifjabb Páll Lajos költő és festőművész lett. A '60-as évek elején politikai okokból kényszermunkára vitték a Duna-deltába, de szerencsésen túlélte a megpróbáltatásokat. Az öreg Páll le is vonta a következtetést, hogy nem szabad taníttatni a gyermekeket, mert akkor börtönbe kerülnek. A második fívér, Páll Antal hamar önálló műhelyt nyitott, és talán ő jutott volna legmesszebb a korondi fazekassággal, ha nem vet véget pályafutásának méltatlanul korai halála. Az ő hagyományait fia, ifjabb Páll Antal viszi tovább.
A legkisebb fiú, akiről a könyv is szól, Páll Ágoston, aki apja műhelyét örökölte meg és vitte tovább. Fontos szerepet játszottak persze a lánytestvérek, főleg Páll Katalin és Páll Magdolna, rájuk ugyanis a "virágozás", vagyis a festés-mintázás szerepe hárult. Akárcsak Páll Ágoston, Páll Magdolna is alkot mind a mai napig.
A fazekasság egyáltalán nem volt könnyű mesterség. Ki kellett bányászni az agyagot, a szürke-kékes palát vagy a vörös agyagot. Pihentették, szeletelték, eltávolították belőle az idegen anyagot, megőrölték majd préselték-taposták. Kezdetben természetes színezéket használtak: réz-oxid volt a zöld, vas-oxid pedig a sárga. A Radnai-havasokból hozott mangán-oxid a Hargitáról hozott kaolinnal keverve adta a barnát és a feketét. A kéket a Németalföldről származó kobalt-oxid adta, amit a szászoktól vásároltak. Az előkészítő munkákon, a katlan megrakásán és fűtésén az egész család apraja-nagyja dolgozott. Szerencsére voltak elegen, Páll Ágostonnak nyolc testvére volt, és hét gyermeke van.
Jó volt elmerülni egy kicsit a magyar népművészetben és a nép fazekasságban.