Parlament

Parlament

2017. augusztus 7., hétfő

Hogyha nékem sok pénzem lesz felülök a repülőre

Napra pontosan négy évvel azután, hogy Orsika kivándorolt Izraelbe, legközépsőbb lányunk gépe landolt Las Vegasban, hogy megkezdje két és fél hónapos szakmai gyakorlatát a Hotel Venice-ben. (Bár megérkezése után a taxiból elsőnek az aranyszínű 64 emeletes Trump Tower-t fényképezte le, hiába Donald Trump is a szállodaiparból katapultált az elnöki székbe).
Szóval Orsi röpdös a világban, élete szerelme naponta vadászrepülővel száll a levegőbe,
Én pedig immáron két éve repülőtér mellett dolgozva naponta látok ilyen csodákat felszállni:
Vannak, akik munkából adódóan hetente, havonta repülnek, én pedig most végiggondoltam, hogy életemben nem is olyan túl sokszor utaztam repülővel.
Első repülőutam 13 éves koromban, 1969 júliusában, az Apollo-11 történelmi küldetésével egy időben volt Kelet-Berlinbe, a Schönefeld repülőtérre (ezt a repülőteret ma is használják, elsősorban fapados járatok, Kati is gyakran érkezik erre a reptérre). IL-18-assal repültünk nővéremmel, és már nem tudom megmondani, hogy Malévvel vagy Interfluggal, az NDK légitársaságával utaztunk.
Csak illusztráció, a ferihegyi szabadtéri múzeumban fotóztam 2009-ben
Az IL-18-ast négy légcsavar repítette 625 km/h sebességgel, meglehetősen zötyögősen.
Következő repülőutamra 11 évet kellett várni: egy barátommal repültünk Szófiába 1980 nyarán (hazafelé vonattal jöttünk). Túráztunk a Rila-hegységben, utazgattunk az országban. Ez a gép már TU-134-es vagy 154-es volt, és természetesen a Malév üzemeltette. A következő években többször is repültem Bulgáriába hivatalosan, egyszer a Szófia-Várna belföldi járaton is. Ez '82-'84 környékén volt.
1990 nyarán repültem újra: Katival Izraelbe a nászutunkra. Ezúttal El-Al légitársasággal és végre nem szovjet gyártmányú géppel, hanem egy Boing-737-essel. Orsi kivándorlása óta kétszer jártunk Izraelben, 2014-ben és idén, mindkétszer a WizzAir fapados gépeivel.
1991 őszén Rómában jártunk, valószínűleg Malévvel, a géptípusra már nem emlékszem. Bori már pocaklakó volt ekkor, ennek ellenére nemcsak az örök várost jártuk be, de Nápolyba és Pompeibe is eljutottunk.
Újabb nyolc év telt el újabb repülésünkig, amikor családi nyaralásra utaztunk Korfura. A chartergépet még a Malév üzemeltette, és a gyerekek az út során bekukucskálhattak a pilótafülkébe. Ez volt Bori és Orsi első repülőútja. Görögországban még kétszer nyaraltunk családilag: 2003-ban Krétán (itt fogant Petra) és 2008-ban Rodoszon, de azokat a gépeket már a nyári turizmusra szakosodott charter-társaságok üzemeltették. Petra 2008-ban utazott először repülőn.
2000 tavaszán Katival egy hetet Londonban töltöttük, ez volt utolsó utam a Malévvel.
2010 tavaszán hivatalosan Svájcba utaztam az ABB meghívásából, ekkor kezdődött az a gerjesztés-rekonstrukciós program Pakson, mely idén tavasszal ért véget. Swiss Air-rel repültünk, akárcsak most Orsi Vegasba.
2012 őszén Borit látogattuk meg Amszterdamban, ahol az Erasmus-program keretében egy fél évet tanult az egyetemen.
Hát ez volt repüléseim rövid története, összefoglalva:

  • 1969 - Berlin
  • 1980 - Szófia
  • 1982 - Szófia, Várna
  • 1984 - Szófia
  • 1990 - Tel Aviv
  • 1991 - Róma
  • 1999 - Korfu
  • 2000 - London
  • 2003 - Kréta
  • 2008 - Rhodosz
  • 2010 - Zürich
  • 2012 - Amszterdam
  • 2014 - Tel Aviv
  • 2017 - Tel Aviv


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése