Szentendre, Pismány

2010-ben, 89 évesen édesapám még hosszabb időket is kint töltött a szentendrei telken, a Pismány-hegyen.

Apám a gyümölcsöst gondozza 2010 augusztusában, 89 évesen

A Pismány-hegy egy összefüggő gyümölcsös volt, melyet 1961-ben parcelláztak fel, szüleim és sok ismerősük vásárolt akkor a hegyoldalban telket. Paraszti származású első generációs budapesti értelmiségiek, akik a Szentendre melletti kies hegyoldalban szerették volna újraélni a vidéki romantikát.
Az első telepesek a Kádár-kornak megfelelően csak szerény faházakat vagy egyszerű téglaházakat építettek, de úgy gondolták - akárcsak édesapám - hogy minél több gyümölcsöt kell termelni, mert a saját termés az igazi. Így termeltünk mi a telek egyharmadán földiepret, hogy május végétől egy hónapon keresztül hetente legalább kétszer kijárjunk a termést betakarítani, és elpasszolni rokonoknak, barátoknak, vagy hála nővérem üzleti érzékének, eladni a Zsigmond téri bérházban a szomszédoknak.
A telepesek egyszerű házait a rendszerváltozás után kezdték felváltani a második generáció házai: komfortosabb, gyakran hivalkodó házak. Fokozatosan kiépültek a közművek. A vezetékes víz kiépítésére apám a szomszédokkal ivóvíz-szövetkezetet alakított az önkormányzat nem kis meglepetésére. Később lett gáz és csatorna is. A 2000-es évek vége felé mintha megtorpant volna a telekvásárlási és építési kedv a Pismányban, de most újra fellendülőben van, megjelent a harmadik generáció, így már van olyan telek, amelyen a második házat rombolják le és a harmadik épületet húzzák fel.
Nyugati telekszomszédunk szabadföldi rózsatermesztésre használta a telkét. Iszonyú sok munka volt vele, metszeni, permetezni, de ő a '70-es évek igazi kapitalistájaként dolgoztatta a napszámosait. Virultak a rózsák a tulaj haláláig. Pár év múlva a telken áthatolhatatlan csipkebokor-erdő nőtt, mint a Csipkerózsikában, később ezt az örökösök kiirtották és vagy két évtizedig üresen állt. Pár hete viszont megindult rajta az építkezés.

Tereprendezés az egykori rózsakert helyén

Északi telekszomszédunk apám jó barátja és földije volt, együtt vették meg a telket. Ugyanúgy kétgyermekes család volt, mi mi, gyakran átjártunk egymáshoz, később már az unokákkal is. Még mindig a fülembe cseng apám kiáltása: Gyere Pista, kóstold meg a boromat! A férfi vagy 15 éve meghalt, az asszony még sokáig kijárt gondozni a kertet, de a gyerekeket nem nagyon érdekelte, így aztán végül eladta. Az egyszintes kő alapra épített kész faházat az új tulaj a napokban bontotta el.

Az északi szomszéd házát is bontják

Édesapám az utolsó két évében már nem nagyon járt ki a telekre, mi sem aludtunk a sóskúti mészkőből épült házban 2010 óta, pedig nagyon vágytam rá. Most végre teljesült az óhajom, és egy igazán pihentető hétvégét töltöttünk a Pismányon. Hatalmas alvások a kertben, dzsesszkoncert a városban, rozébor kortyolgatása a teraszon. Bori Belgrádban volt hivatalosan, Petra táborban, így végre Kati olyanokat is főzhetett, amiket a gyerekek nem szeretnek (pl. resztelt máj). Anyám is velünk volt, ő is nagyon élvezte ezt a hétvégét.

Alkony a városban

Koncertre várunk

Édes élet

Keleti kényelem

Tűzliliomok