Parlament

Parlament

2011. november 6., vasárnap

Őszi szünet - Nyíregyháza

2000-ben Pokorni Zoltán minisztersége alatt volt először őszi szünet az iskolákban. Emlékszem, akkor kivettünk egy-két nap szabadságot, hogy a gyerekekkel kirándulhassunk. Néhány alkalommal néhány napra elutaztunk valahová:
  • 2004-ben Sopronba
  • 2005-ben Debrecenbe
  • 2006-ban Grazba
  • 2010-ben Szegedre
Négy évvel ezelőtt pont egy őszi szüneti kirándulás alkalmával kezdtem el a geocaching nevű játékot, azóta is tart ez a szenvedélyem.
Idén Kati Nyíregyházára, pontosabban Sóstófürdőre szervezett szállást három éjszakára. A második naptól anyósom is velünk volt, aki már egy kicsit lassú. Kicsit nagyon lassú. Így a programokat úgy kellett szervezni, hogy 82 évestől 7 évesig mindenki élvezhesse. Íme üdülésünk kronológiája:

2011. november 2.
Petrát műtét utáni felülvizsgálatra még 8-ra elvittük a Jánosba, így kb. 1/4 10-kor indultunk útnak. Első állomáshelyünk a Polgár mellett található M3 Archeopark volt. Egy viszonylag nagy területen az autópálya-építés során feltárt régészeti emlékeket állítanak ki. Legnagyobb élményünk Cirmi, a park macskája volt, aki először megmutatta nekünk, milyen szép kövér pockot fogott, majd bejárta velünk az egész parkot és mindent megmutatott. Nagyon megszerettük, Petra azt mondta, vigyük magunkkal.
Cirmi, a park macskája
Utána Nyírmihálydiig meg sem álltunk, hogy megnézzük a XIII. századi gyönyörű fazsindelyes templomot.
Nyírmihálydi fazsindelyes templom
Két faluval arrébb van Balkány, itt született nagymamám, itt éltek nagyszüleim és édesapám 1934-től. A temetőben meglátogattuk a nagyszülők és a rokonok sírját, és felkerestük az egyetlen még Balkányban élő rokont, édesapám unokatestvérét, aki estebédre vendégül látott minket. Ellátogatunk a nagyszülők házához is, lefényképezkedtünk a kapuban.
Nagyszüleim háza Balkányban
Estére foglaltuk el szállásunkat a Svájci-lak szállodában, alig tudtunk vacsorázni.

2011. november 3.
Reggel nagy ködre ébredtünk, de azért bejártam a környéket. Sóstófürdő gyönyörű,  monarchiabeli hangulatot áraszt, különösen így ősszel, amikor színesek a lombok.
Őszi park Sóstófürdőn
1/2 12-re kimentünk a vasútállomásra anyósomért, utána városnézés következett: Országzászló tér - Bessenyei-tér - Síp utca, a zsinagóga megtekintése - Hősök tere - Kossuth tér - Országzászló tér.
A Jósa András Múzeumot, a Móricz Zsigmond Színházat, a Megyeházát, a Városházát, a Takarékpalotát, a Római Katolikus Templomot és a Görög Katolikus Hittudományi Főiskolát csak kívülről csodáltuk meg. A Széchenyi Étteremben ebédeltünk.
Krúdy Gyula szobra (Varga Imre alkotása)

Délután vissza a szállásunkra, fürdés a közeli Fürdőházban.

2011. november 4.
Kirándulás Beregben. Elautózunk Csarodára, majd Tákosra, hogy megcsodáljuk a gyönyörű templomokat és a szoknyás haranglábakat.
A tákosi "mezitlábas Notre Dame-nál"
Vásárosnaményben megnézzük a Tomcsányi-kastélyban lévő helytörténeti kiállítást, elmegyünk Vajára is, sétálunk a Vay-kastély kertjében.
A Vay-kastély

Délután ismét fürdés a Fürdőházban.

2011. november 5.
Hazautazásunk napja is aktívan telt. Reggeli és a szálloda elhagyása után sétálunk a közeli skanzenben.
Parasztudvar a skanzenben
Ezután következett Sóstófürdő szenzációja, az állatkert. Megcsodáltuk a nemrég nyitott Tropikariumot, végignéztük a fóka-show-t, fényképezkedtünk a fehér tigrissel.
A jegesmedve magányossága
Délután kivittük anyósomat az állomásra, az utolsó geoládáért még elugrottunk a Bujtosi-ligetbe, majd irány hazafelé. 1/2 7-re értünk haza.

Az idő csodálatos volt, sok élményben volt részünk, soha rosszabb őszi szünetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése