A Télapó hozott nekem karácsonyra két színházjagyet a Centrál Színház A 88. utca foglyai c. előadására. Bár nem mondta meg (mármint a Télapó), hogy kit válasszak partnernek, Katit vittem magammal. A Centrálban utoljára még Vidám Színpad korában jártam, de az is évtizedekkel ezelőtt volt (ha jól emlékszem, még élt szegény Kibédy Ervin).
Neil Simont filmek seregéből ismerjük: Mezitláb a parkban, Furcsa pár (több változatban és folytatásban), A Napsugár fiúk (melynek parafrázisa a Ripacsok c. magyar film), Kaliforniai lakosztály.
Ez a darab is ment filmváltozatban The Prisoner of Second Avenue címen, nem is tudom, miért lett a 2. súgárútból 88. utca, de ez mindegy is.
Kern András zseniális volt, Jack Lemmon méltó magyar megtestesítője. Őt utoljára a Kellékesben láttam. Básti Juli szintén maradandó, és a további szereplők között örömmel láttuk viszont Borbás Gabit és Papp Jánost.
A darab pont a mi korosztályunk félelmeiről, rigojáiról, paranojáiról szól, nagyon találva éreztük magunkat. A tragikomédia egyébként zavarba ejtő műfaj, végül is emberi tragédiákon nevetünk. Azért vannak olyan pontok is a színdarabban, amikor egy-egy könnycseppet is elmorzsolunk szemünk sarkában.
Neil Simon megtanít arra, hogy az élet halálosan komoly, pont ezért nem szabad halálosan komolyan venni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése