Vót a csatákbúl mindig győzedelmesen megtérő Viktor kerálnak egy jószágigazgatója. Ez a jószágigazgató nem vót mindég jószágigazgató, hanem egyszerű patkolókovács abba a faluba, melybe dicső kerálunk - csillagzatja örökké ragyogjon - meglátta vót a napvilágot. A neve is avvót: Patkó Jóska.
Mikor egy keráli vadászat során a kerál lovának bal első lábárúl lesett a patkó, fényes kíséretivel a közeli patkolókovács műhelyibe vonult, hol a kovácsmesterben boldogan ösmérte fel fődijét. Igen megörvendtek egymásnak, és Viktor kerál nyomban megtette Jóskát jószágigazgatónak, de még bárói címet es adományozott néki.
- Édes öcsém, Jóska - így a kerál, - mostantúl minden jószágom és vagyonom a gondjaidra bízom, hogy ne lássa a nép, milyen gazdag kerála van. Hanem aztán úgy bánj a jószággal, mintha a tiéd vóna, de sose feledd, hogy minden, de még a legutolsó patkószeg is az enyim, és ha hűtlen leszel énhozzám, elcsaplak hivatalodbúl s mindent visszaveszek.
No, gyarapodott es Patkó Jóska vagyona, alig telt el néhány esztendő, és ezüst erdejeinek, arany legelőinek és gyémánt palotáinak se szeri se száma nem vót már szerte az országba. Mindene megvót Patkó Jóskának: táltos paripája, hatlovas arany hintaja, minden nap marcifánkot evett reggelire, ebédre meg vacsorára, mégsem vót bódog. Vót néki ugyanis egy erősen házsártos boszorkány felesége, ki folyton többet s még többet szeretett vón.
Történt egy szép napon, mikó Jóska ippeg fenn járt a kerálnál a magos Karmelitába, hogy megpillantott egy oly gyönyörűséges fejérnépet, hogy tündöklőbb vót az a fényességes napnál es. Igen megtetszett Jóskának a takaros menyecske, s ezt mondta magában: egy életem, egy halálom, ezt az asszonyállatot megszerzem magamnak! De nekibucsálódott üstöllést, mert eszibe ötlött, hogy odahaza várja a banya.
Elpanaszolta búját-bánatát Viktor kerálnak, ki e szavakkal bíztatta Jóskát: Egyet se búsulj, édes öcsém, küdd el az asszonyt a háztul, nem bánom, egyik ezüst erdőmet s gyémánt palotámat néki adhatod fájdalomdíjul. Kérdd meg bátran szíved választottját, s megígérem néked, egy esztendő múlva egybekelhettek, s én leszek a násznagyotok.
Igen megörvendett Jóska, s úgy tett, ahogy a kerál mondotta vót. S mivel a gyönyörű menyecske sem vót közömbös a gazdag jószágigazgató iránt, boldogan mondott néki igent, és együtt készültek a fényes lagzira. A kerál pompázó virágoskertjiben vót a ceremónia, hová a keráli vendégek feldíszített kisvasúton érkeztek. Ott vót mindenki aki számított: kerálok, hercegek, bárók, válogatott cigánylegények. Egyedül a hercegi család (kerálunk elsőszülött leánya, férjeura és gyermekeik) nem jöhetett, mert véglegesen Burkusországba költöztek.
A talpalávalót a Bartók Vonósnégyessel kiegészített Száztagú Cigányzenekar húzta, de még a borongós Skóciábúl is elhívatták Rod Stewartot, énekelné el Jóskának az "I am stealing" kezdetű dalt. A mulatság a tetőfokára hágott, már mindenki átadta jókívánságait az egybekelteknek, éppen arra járták a csárdást, hogy aszonngya: "Csak a nézését meg a járását..." amikor kivágódott a kertkapu, és Patkó Jóska előző neje jelent meg fekete ruhában, s rettenetes átkot szórt a párra: - Mátúl kétszáz napra egy patkó essen a fejedre, Jóska, s halj szörnyet feleségeddel és egész udvartartásoddal együtt! - Azzal ahogy gyütt, úgy el is tűnt a banya.
Szó megszakadt, hang fennakadt, végül Viktor kerál, ki maga is nagy mágus hírében állott, az egybekeltek elé lépett, s így szólt: Nem áll hatalmamban levenni rólatok az átkot, édes öcsém, Jóska, de enyhíteni tudom. Ha patkó esik a fejedre, nem halsz szörnyet, de száz esztendőre láthatatlanná válsz te, az ifiasszony és egész házad népe.
Véget ért a mulatság, szétszéledt a vendégsereg. Patkó Jóska kiadta a parancsot, hogy a háza környékin se lovat, se patkót, se kovácsműhelyt, de még egy árva patkószeget sem szeretne látni. Telt-múlt az idő, Patkó Jóska és ifjú felesége már el is feledték a lakodalmon történteket. Egyre közeledett a kerálválasztás napja, s Patkó Jóska erőst remélte, hogy mesmeg Viktor lesz a kerál, így megmaradhat bárói címe és a nagy gazdagsága.
A kerálválasztás rozmaringillatú rigófüttyös reggelén kézen fogta az ifjú asszonyt, és hátrasétáltak az udvarház szérűskertjibe. - Gyere Andi, megmutatom néked azt az üllőt, amin első patkómat kovácsoltam. Beléptek a csűrbe, ahol a sok limlom között egy szúrágta szuszék tetejin ott vót egy rozsdás üllő es. Patkó Jóska megragadta, hogy leemelje a nehéz vasat, de egy kopott patkót is lerántott véle, mely pont homlokon ütötte a bárót. Hatalmas forgószél támadott mely végigsöpört az udarház kertjin, a falu utcáin, a széles mezőkön, az országon de még a királyi palotán es. És amerre a szél járt, láthatatlanná vált minden, ami régi, ósdi, avitt, ó volt. Eltűnt a báró és ifjú felesége, eltűnt az ebül szerzett gazdagság, de eltűnt maga a kerál is, az egész keráli udvar, a hercegek és grófok, és eltűnt velük együtt a képmutatás, a dölyf és kevélység. Többé nem voltak láthatók a népbutitó falragaszok, örökre felszívódott a gyűlölködés és ármánykodás.
De vigyázzatok, gyerekek! A rossz dógok nem tűntek el, csak láthatatlanná váltak. Patkó Jóska is itt jár közöttünk és elveszett gazdagságát keresi. Rajtatok múlik, hogy megtalálja-e. Aludjatok jól, de éberen figyeljetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése